Tegnapi újság: a kommunista hagyományok nevében toboroz a megújult MSZP

Csepel.info

Tóth Mihály első titkár

“A Magyar Szocialista Párt örököse kíván lenni a szocialista és kommunista mozgalom időtálló hagyományainak, elődeivel jogfolytonosságot vállal, jogutódjának tekinti magát.” – hirdette az MSZP helyi szervezete a Csepel újság 1989. október 13-i számában.

A felhívás aláhúzta: “a korábbi MSZMP felső vezetésében uralkodóvá vált a hatalmi harc, a széthúzás Csepelen is bomlasztotta sorainkat. Nem szabad teret engednünk a további anarchiának, rendezni kell sorainkat!” A felhívás végén elvtársi üdvözlettel búcsúztak a kongresszusi küldöttek, melyek vezetője Tóth Mihály, a csepeli MSZMP utolsó első titkára volt. Az eredeti cikk az alábbiakban olvasható.

Nyílt levélben toboroz a megújult MSZP 02

Nyögvenyelős a pártállami stílus, de érdemes elolvasni

A kommunizmus eszméje a történészek szerint négyszer annyi áldozatot követelt, mint a nácizmus. Bár Tóth Mihály, a kommunista pártszervezet utolsó első titkára 2010-ben, az MSZP elnökeként is elvtársnak szólította párttársait, az MSZP akkor már nem vállalta fel a kommunista múltját. A csepeli pártszervezet hosszú menetelése végül 2015. február 25-én, 25 évvel a rendszerváltás után ért el egy fontos állomáspontot. Ekkor koszorúzták meg a párt képviselői először a kommunizmus áldozatainak csepeli emléktábláját. Ezzel eljutottak a százmillió ember pusztulását okozó kommunista hagyományok őrzésétől a gyilkos rendszer elutasításáig.

MSZPkommunizmusellen

Dobák István és Szenteczky János MSZP-s képviselők az emléktábla előtt: 25 évvel és négy hónappal az újságcikk után jutottak el oda, hogy megkoszorúzzák a kommunizmus áldozatainak emléktábláját

Csepel.info

8 hozzászólás “Tegnapi újság: a kommunista hagyományok nevében toboroz a megújult MSZP” bejegyzésre

  1. Tarjányi László szerint:

    A megújulás jegyében darabokra estek, aki polgármesteri ambíciókat dédelgetett, kreált magának egy új pártot! Ugyanez az oka a “baloldal” kilenc pártra darabolódásának, “sok az eszkimó, s kevés a fóka!”

  2. Balos szerint:

    Kicsit csúsztat a cikk, mert igazából nem koszorúzni mentek 😀

  3. felix szerint:

    Dobák soha sem dédelgetett polgármesteri álmokat és Ő a legboldogabb, hogy nem kellett felvállalnia.
    Ja és új pártot sem kreált magának.
    A többi stimmel.:)

  4. Tarjányi László szerint:

    Szenteczky ugyanabban a pártban van, s ő akart polgármester lenni! S akik kiváltak miért hozták létre a DK-t, sőt Horváth Gyula is létrehozott egy formációt, ami hamvába holt!
    Vajon miért nem fér meg a “baloldal” egy gyékényen? Azért meg több az ambíciózus ember, mint ahány pozíció van, s nem tudnak megegyezni! Márpedig így csak saját magukat győzik le!

  5. Ábel Attila szerint:

    Mintha csal ma lenne.

  6. Ábel Attila szerint:

    Botkával sikerült visszakanyarodni 1989-be.

  7. ZsiványZoli szerint:

    Az egészben az a legmókásabb hogy a Fidesz-frakcióban több az egykori MSZMP-tag mint pl az Mszp-ben 😀 A lakosság (direkt nem írok Népet,az már csak nyomokban található) szóval a lakosság tényleg azt hiszi hogy megtörtént a rendszerváltás? Annyi történt mindössze hogy 1989 óta még pofátlanabbak lettek a politikusok,dübörög a feketegazdaság,a komcsi bűn továbbra sem bűn,a holokamu kapcsán már kiássák a “haláltáborokat” őrző németjuhászokat is mert már elfogyott a bíróság elé hurcolható ember,az ávósok és fattyaik eközben élik világukat büntetlenül,az összes parlamenti párt egy banda csak szerepeket játszanak,ha néhány ember feleszmél ebből a katyvaszos rémálomból és rendszerváltást akar,azokat börtönbe zárják,a nyugati bérek ötödéért lehet robotolni látástól vakulásig,ha ezt szóvá teszi valaki azt a fidesznyikek vagy prolinak hívják vagy nácinak,pedig csak nem akar szar lenni a saját hazájában.Hánynom kell az egésztől.

Itt lehet hozzászólni !