Megnyílt a Csepeli randevú című tárlat az ÁMK galériában

Csepel.hu

Megnyílt a Csepeli randevú című tárlat az ÁMK galériában

A Kilencágú Korona művészcsoport tagjainak ötéves jubileumi Csepeli randevú című tárlata december 15-én nyílt meg a Nagy Imre ÁMK galériájában. A kiállító művészek (B. Csernyánszky Katalin, Csovelák Edit, Czeglédi Júlia, Katona Kata, Makkai Márta, Orient Enikő, P. Asztalos Mária, Sziráki Katalin, Tóth Gabriella) grafikákat, textileket és minitextil kisplasztikákat ajánlanak a látogatók figyelmébe. A Mi Atyánk szövege textilszalagokon és több elvontabb, filozofikus gondolatokat közvetítő, hittel és vallással kapcsolatos alkotás fogadja az érdeklődőket.

A grafikus- és textilművészekből, valamint művésztanárokból álló női csapat erősen szentendrei kötődésű, az ottani művésztelepen ismerkedtek meg 2009-ben. Az alkotó munkához szükséges lehetőséget Varga Ödön Tibor (Edmund) festőművész kínálta el számukra. A csoport tagjai évtizedek óta alkotásaikkal részt vesznek a művészeti életben. Hazai és nemzetközi kiállításokon mutatják be műveiket.

A mostani tárlatot Gaul Emil egyetemi tanár, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének (MROE) főtitkára nyitotta meg. Hangsúlyozta: a kiállítás létrehozói mindig valamilyen ötletet valósítanak meg, s mivel jó csapatszellemű társaság alkotta az egyes darabokat, ezért a művészi mondandójuk most is teljes egészében érvényesült.

A megnyitó után Tóth Endre, a Nagy Imre ÁMK intézményvezetője Csepel borát adta át a tanárnak. Ezt követően a művészcsoport egyik tagja egy képpel köszönte meg az intézményvezetőnek, hogy több éve teret biztosítanak alkotásaik megismertetéséhez. Szintén a csoport képviselője ÁMK logót ábrázoló képeket nyújtott át szabad felhasználásra.

A művészkör tagjainak az egyik alkotóművész ajándékot osztott szét közös indulásuk emlékére.

Végül a közművelődés dolgozói születésnapi tortával köszönték meg a jubileumot ünneplő csoportnak az együttműködést.

A megnyitón gitáron közreműködött Tímár Ádám, az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola növendéke.

A kiállítás 2015. január 16-ig, munkanapokon 9-19 óráig tekinthető meg (Simon Bolivár sétány 4-8. tel.: 420-7874).

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !