Hazaérkezett a világszép csepeli lány – képekkel!

Szegénységből jutott a királynők közé

Borsonline, Blikk

Hazaérkezett a csepeli Kulcsár Edina

A Bors galériája itt tekinthető meg a hazaérkezésről

Fotósok hada, virágcsokrok, családtagok, barátok és kiskutyája várta a reptéren Kulcsár Edinát. Európa legszebb lánya könnyekig hatódott örömében.

Nagyon várja az előtte álló feladatokat, de örül, hogy nem ő lett az első a világversenyen. Fáradtan, azonban gyönyörűen es szalagokkal a vállán érkezett Londonból a budapesti repülőtérre Kulcsár Edina, a Miss World második helyezettje, hazánk büszkesége.

– Még mindig nem sikerült teljesen felfognom, hogy második lettem – mondta Edina, aki csak egy hajszállal csúszott le a dobogó legfelső fokáról, a verseny egy pontján ugyanis volt, hogy pontszámai alapján az első helyen állt a döntőben.

– Egy picit örülök is, hogy így alakult, mert hatalmas felelősséggel jár az első hely, így is lesz bőven tennivalóm az elkövetkezendő elő egy évben – magyarázta Magyarország szépe.

Forrás: Borsonline

Szegénységből jutott a királynők közé

Szegénységből jutott a királynők közé

A Blikk képgalériája itt tekinthető meg

Igazi modern kori Hamupipőke Kulcsár Edina (23). A világ második legszebb nőjévé választott magyar lányról kevesen tudják, hogy nehéz körülmények között nevelkedett, és egész életében azért harcolt, hogy „megváltsa a világot”.

A fiatal szépség minden idők legjobb magyar eredményét érte el a Miss World világversenyen. Valószínűleg a zsűritagok is látták, hogy a magyar lány nemcsak szép, de van mögötte „tartalom” is. Nem egy elkényeztetett kis hercegnő, akinek csak a külsőségek fontosak, hanem ismeri az élet nehezebb oldalát is. Edina ugyanis nehéz körülmények között nevelkedett, ahogy fogalmazott, a „semmiből” jött.

– Mivel kiskoromban nem tartoztunk a tehetős emberek közé, mindig arra vágytam, hogy amikor felnövök, akkor majd „megváltom a világot” – mesélte korábban a Blikknek. – Talpraesett ember leszek, aki viszi majd valamire – jelentette ki, és igaza lett.

– Még mindig nem hiszem el, hogy második lettem – mondta már nem sokkal az eredményhirdetés után a telefonba Edina, aki a döntő után csak pár órát aludt, így elsők között gratulálhattunk neki.

– Minden olyan volt, mint a mesében, azt hiszem, azért végeztem ilyen jó eredménnyel, mert  mindenki látta, hogy őszinte vagyok – tette hozzá a csinos lány, aki joggal érezheti magát úgy, mintha a Hamupipőkébe csöppent volna főszereplőnek. Édesanyja egyedül nevelte őt. A dédnagymamájával hárman laktak egy kis lakásban, szűkös anyagi körülmények között, ritkábban került hús az asztalukra, mint más családoknál.

– Edina mindössze 10 hónapos volt, amikor magunkra maradtunk, az édesapjával úgy döntöttünk, nem folytatjuk tovább együtt. Nem volt könnyű a helyzetünk, azt elismerem, de a lányom nagy szeretetben nevelkedett – mondta a Blikknek Edina édesanyja, Krisztina könnyek között. – Az édesapja időközben családot alapított, és sosem tartották igazán a kapcsolatot. Nagyon remélem, hogy most látja, mire vitte a lánya, és nagyon büszke rá – tette még hozzá az asszony, aki természetesen ugyancsak nagyon büszke kislányára.

– Azért születtem, hogy őt megszülhessem, ő a legfontosabb ember az életemben – jelentette ki Krisztina, akinek minden oka megvan rá, hogy így érezzen. Edina ugyanis vasárnap este Londonban a Miss World versenyen a dél-afrikai versenyző első udvarhölgye lett, vagyis második helyezést ért el, valamint a Miss Europe címet is elnyerte.

Forrás: Blikk

Itt lehet hozzászólni !