Tájékoztató a Diplomamentő programra jelentkezőknek

Csepel.hu

Tájékoztató a Diplomamentő programra jelentkezőknek

Tisztelt Érdeklődők, nyelvvizsga hiányában diplomával nem rendelkezők!

Minden bizonnyal sokan értesültek a Kormány által támogatott „Diplomamentő” programról. A program azoknak szól, akik már sikeresen államvizsgáztak, de diplomájukat nyelvvizsga hiányában még nem kaphatták meg. Örömmel tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a program 2014. augusztus végén elindult, a nyelvtanfolyamok megkezdődtek. A program kezelője az OFA Nonprofit Kft., a pályázati felhívás elérhető a www.ofa.hu oldalon.

A program elektronikus támogatáskezelési rendszerében, az OFATÁR-ban eddig több mint 31 ezren regisztráltak. Az ország 82 településén összesen mintegy 1200 képzés megvalósítását tervezzük. A képzések többsége angol nyelvű, de indulnak német és kisebb számban francia képzések is. A tanfolyamok kétharmada 240 órás, emellett 120 és 180 órás tanfolyamok is elérhetők.

2014. október közepéig 300 képzés már elindult, további 900 képzés indítását 2015. januárjáig tervezzük. Regisztrációra és képzésre történő jelentkezésre folyamatosan van lehetőség az OFATÁR-on keresztül.

A képzésre való jelentkezést szintfelmérés követi. Fontos, hogy az elvárt bemeneti szint a tanulni kívánt nyelvből az alapfokú, vagyis B1-es szint. Amennyiben a pályázó jogosulttá válik rá, a képzésben ingyenesen vehet részt. A támogatás a nyelvvizsgára nem terjed ki, kivéve a regisztrált álláskeresői státuszban lévőket, akiknek az első nyelvvizsga költsége is a támogatás része.

Ne hagyja ki a lehetőséget, jelentkezzen most, és szerezze meg a diplomáját!

Sikeres pályázást kíván az OFA Nonprofit Kft.!

Forrás: Csepel.hu

16 hozzászólás “Tájékoztató a Diplomamentő programra jelentkezőknek” bejegyzésre

  1. szigetország szerint:

    Hajrá, tessék tanulni! Egy középfokú nyelvvizsgát illik megszereznie annak, aki felsőfokú tanulmányokat végez.

  2. szigetország szerint:

    Szerintem szégyen, hogy egy diplomásnak nevezett valaki nem tud idegen nyelvet — ez olyan, mintha nem sikerülne érettségiznie. Vegyük komolyabban a diplomát!

  3. dfk szerint:

    Ugye az egyetem/főiskola megkezdésekor tudni lehet, hogy kell majd egy középfokú nyelvvizsga. Bizony aki4-5 év alatt nem képes megszerezni, az ne kapjon diplomát, mert alkalmatlan.

  4. hajaj szerint:

    egy már “megszerzett” diplomával sem tudnak sokan még anyanyelvükön tisztességesen társalogni. Ezek a berozsdásodott, elhasználódott alakok, a hosszú harc jóvoltából. Ő nekik egész életükben a harc lételemük, mint az oxigén másoknak.

  5. szigetország szerint:

    Már a középiskolában tudni lehet, hogy nyelvtudás kell a diplomához. A tehetségesebbek már az érettségikor elérik a középfokú szintet.

    A sok tehetségtelen pedig a főiskolának nevezett újkori foximaxi után sem tud írni-olvasni idegen nyelven.

  6. ebihal szerint:

    Egyáltalán ne zavarjon benneteket, hogy valójában alig érdekel valakit a nyelvvizsga!
    A munkáltatót egy dolog érdekli, el tudod látni a feladatkörödet vagy sem, tudsz-e
    annyit az adott nyelven, ami ehhez szükséges. Ha szuper jó vagy a szakmádban, de épp
    lováriból van nyelvvizsgád, akár még tolmácsot is szerződtetnek melléd.

  7. felix szerint:

    Ezt a kérdés nyugodtan rá lehetne bízni a munkaadóra.

  8. TenkA szerint:

    ebihal

    “Ha szuper jó vagy a szakmádban, de épp lováriból van nyelvvizsgád, akár még tolmácsot is szerződtetnek melléd.”

    Talán ha Lakatos Menyhértről (Isten nyugosztalja) lenne szó, még megérteném, de amúgy ez nem így megy.

    Egyébként meg a nyelvvizsga feltételez egy megszerzett tudást, amely nyitánya lehet egy állásinterjúnak, majd egy munkahelynek. (Bár megjegyzem egy óvónőt, tanítónőt nem tudom minek nyüsztetni egy nyelvvizsgával. Ott lehetne ez liberálisabban kezelni, pl. elég lenne a “B1” szint).

  9. szigetország szerint:

    Kedves Tenk András!

    Én mindenkit “nyüszítenék” a nyelvvizsgára. Egy óvónőt, tanítónőt különösen.

    Érveim: a mai világban a tájékozódás elengedhetetlen eszköze a nyelvtudás, amely használható az interneten, a külföldi tévéadókon stb. Egy óvónő, tanítónő maradjon provinciális magyar, és ne tudjon semmit a világról? Éppen ők ne mutassanak jó példát a diákoknak a tudásról? Éppen ők ne mutassák meg azt, hogy a nyelvek összekötik az embereket, amire rendkívül nagy szükség van a mai acsarkodó és idegengyűlölő világban?

    Szégyen, hogy egy BKV ellenőr, egy utcai rendőr, egy kereskedelmi alkalmazott, egy önkormányzati dolgozó nem tud elmondani, leírni 5-10 mondatot idegen nyelven, amikor egy külföldi megszólítja. Ez bizony provincializmus a javából!

    Amikor Svájcban jártam, és útbaigazítást kértem egy ottani közterület-felügyelőféle alaktól, egyből visszakérdezett: milyen nyelven szeretnék választ kapni. Angolul, németül, franciául, olaszul? Pár mondatot képes elmondani ezeken a nyelveken. Ne esett volna ez jól? Na, erre tegyél kísérletet egy csepeli közterületestől!

  10. szigetország szerint:

    A nyelvtudás lényegét én nem is abban látom, hogy képesek vagyunk többé-kevésbé írni, olvasni, beszélni idegen nyelveken. A lényeg abban van, hogy a nyelvtudással közelebb kerülünk a tőlünk eltérő emberekhez, egy másik kultúrához, ezáltal jobban megértjük a gondolkodásukat és elfogadóbbak vagyunk.

    Jellemzően éppen azokban az országokban nagyobb az idegengyűlölet, egymás lenézése, el nem fogadása, a primitív acsarkodás, ahol kevesebben tudnak nyelveket. Az vezessünk bennünket, ami összeköt — ez pedig a nyelvtudás által érhető el nagyrészt.

  11. ebihal szerint:

    TenkA!
    Egy állásinterjú /már a szó maga egy marhaság/ feltétele a szakmai tudás kell, hogy
    legyen! Alig van olyan szakma, ahol ne alkothatnál nagyot, nyelvtudás nélkül.
    Gondolj bele, a Képzóművészetin nyelvvizsga hiányában nem kapsz diplomát, de
    tökéletesen festesz, vagy készítesz szobrot!
    Egyébként a sportban előszeretettel alkalmaznak külföldi mesteredzőket, és bizony
    mellettük ott a tolmács.

  12. grün szerint:

    szigetország!
    Egy csepeli közterület felügyelőtől is bármit meg lehet kérdezni akár öt nyelven is!
    De mert nem diplomások ezért válaszolni csak magyarul fognak, ha…….és egyáltalán! 😛 😀
    .
    Az Országzászló tövében beszélgetnek az őrzők:
    Valami nyelvet kellene már tanulnunk.
    Ne tépd magad aranyapám!
    Itt volt ez a kínai, öt nyelven kérdezett, ment velünk valamire?!

  13. grün szerint:

    ebihal!
    Állásinterjú?!
    München -Augsburg között Mammendorf-ban, egy tábla: “Esztergályost felveszek!”
    Guten Tag! Esztergályos vagyok!
    Tudsz németül?!
    Nem, csak rajzot olvasni.
    Itt a gép, az anyag, rajz! Szerszámok a szekrényben! Délben jövök!
    Délben jött, Te esztergályos vagy! 22 márka, csapjál bele!
    Ennyi! 😛 😀

  14. ebihal szerint:

    grün!
    Erről beszélek!

  15. ebihal szerint:

    szigetország!
    Végül is kimondtad a lényeget: “A lényeg abban van …” ! De, ehhez a lényeghez nem
    tartozik szervesen a nyelvvizsga, őseink folyamatosan így éltek, mivel az ország döntő
    része vegyes lakosú volt.

  16. TenkA szerint:

    Ja. Csak amikor a HR nézegeti a CV-ket, akkor feltehetően azt fogja preferálni, akinek van nyelvvizsgája.

    Óvónőknek nyelvvizsga? Hacsak nem nemzetiségi óvodába akar dolgozni, egyébként meg felesleges kritérium. A csepeli ovikban is ugyanúgy dolgoznak az óvónők nyelvvizsga/nyelvtudás nélkül, mint mások.

    Az már más történet hogy, valaki képezi magát, hogy kelendőbb legyen a munkaerőpiacon és pl. nyelveket tanul. Én adott szakokhoz/szakterületekhez kötném a nyelvvizsga megszerzését.

Itt lehet hozzászólni !