Csak a budapesti MSZP támogatja Bokrost – videóval

Mno

Csak a budapesti MSZP támogatja Bokrost

Az MSZP budapesti párttanácsa támogatja Bokros Lajos főpolgármester-jelöltet – jelentette be a testület ülése után hétfő este Kunhalmi Ágnes. Bokros Lajos úgy reagált: ő várja Tóbiás Józsefnek, a szocialisták elnökének telefonját. Tóbiás ugyanakkor nem sokkal később azt közölte: az országos elnökség nem áll be Bokros mögé.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke rövid sajtónyilatkozatot tett a budapesti párttanács ülése után. Emlékeztetett rá, hogy ők a kompromisszumra törekedtek, ezért álltak be az Együtt–PM jelöltje, Falus Ferenc mögé, bár volt sajátjuk is. A kialakult helyzetben úgy látják, hogy a liberálisoknak, az LMP-seknek és a PM-eseknek is egyetlen demokrata jelöltet kellene támogatniuk. Hozzátette: felelős demokrataként abban érdekeltek, hogy mindenki elmenjen szavazni.

A kialakult helyzetben a budapesti párttanács többségi döntéssel a legesélyesebb demokrata jelöltet támogatja, ezért azt kérik, hogy aki le akarja váltani Tarlós Istvánt, szavazzon Bokros Lajosra, aki szerintük a legesélyesebb jelölt.

Bokros meglepődött

Bokros Lajos az ATV Egyenes beszéd című műsorában hallgatta végig Kunhalmi bejelentetését: azt mondta, nem tudja, hogy az országos elnökség is támogatja-e. Hozzátette: csak akkor hiszi el, hogy támogatják, ha Tóbiás József MSZP-elnök felhívja.

Bokros a műsorban egyébként Falus visszalépésének körülményeiről is beszélt. Mint mondta, még pénteken felhívta őt Szigetvári Viktor, hogy beszélni szeretnének vele. Bokros állítása szerint rákérdezett Szigetvárinál, hogy kiknek a nevében tárgyalna, és ő azt válaszolta neki, hogy mind a négy párt megbízásából. Ehhez képest a tárgyalás során a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) irodájában csak Gyurcsány Ferenc és Szigetvári Viktor jelent meg, Bokros kérésére még odahívták Falus Ferencet is. Szigetvári állítólag itt is megerősítette, hogy a Falust jelölő pártok mindegyike nevében beszél. Ezért Bokros igencsak meglepődött a PM és az MSZP hétfői reakcióin.

Az országos elnökség nem támogatja Bokrost

A felelősség az Együtt–PM-et és a DK-t terheli a kialakult helyzetért – emelte ki Kunhalmi után Tóbiás József a Jókai utcai székház előtt. Az MSZP elnöke azt mondta: arra buzdítják az országos elnökség tagjait, hogy a kerületekben induló jelöltjeik sikeréért dolgozzanak. Hozzátette, Bokros támogatásában vita van az országos és a budapesti elnökség között, de ez legitim. Nagyon sajnálják, hogy a budapesti szavazók nem tudnak baloldali főpolgármester-jelöltet támogatni, de arra buzdítják őket, hogy támogassák a kerületi baloldali jelölteket. A következő két hétben ők azon fognak dolgozni, hogy a kerületekben minél több baloldali jelölt győzzön – emelte ki.

A MoMa elnöke Tóbiás nyilatkozata után azt mondta: nem szeretne a baloldali pártok egymás közötti hatalmi harcának áldozatává válni, ezért kijelentette, hogy ő a Modern Magyarország Mozgalom jelöltje, a szavazólapon is pártja logóját kell majd keresni a választóknak.

Értékazonos döntés

Ismert, az MSZP országos elnöksége arra kérte a párt budapesti párttanácsát, hogy a főpolgármester-jelölttel kapcsolatban„értékazonos döntést” hozzon, baloldali párthoz méltót – mondta az MSZP alelnöke az országos elnökség üléséről távozóban. Lukács Zoltán Bokros Lajosra utalva azt mondta, számára „ez a személy” a baloldali értékekkel nem párosítható. Az MSZP alelnökéhez hasonlóan nyilatkozott a tanácskozás előtt a szocialisták etikai bizottságának elnöke is, aki azt mondta, baloldali politikusként nem tud Bokros Lajos mögé állni. Bárándy Gergely vizsgálná azt is: ki a felelős azért, hogy nyáron Horváth Csabát, az MSZP főpolgármester-jelöltjét feláldozták Falus Ferencért, aki a kampány finisében dobta be a törülközőt.

A „teljes megsemmisülés felé vezető utat” jelenti a baloldalnak Kósa Lajos szerint az, hogy nincs főpolgármester-jelöltjük. A Fidesz ügyvezető alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján arról is beszélt, Falus Ferenc egy „szánandó paprikajancsi, marionettfigura szerepét töltötte be”, a történések hátterében pedig Gyurcsány Ferenc politikája húzódik meg: be akarják állítani a baloldalt Bokros mögé.

Falus visszalépett

Ismert, hétfő délben visszalépett a főpolgármester-jelöltségtőlFalus Ferenc, az Együtt–PM jelöltje, akit az MSZP és a DK is támogatott. Visszalépett Magyar György is, aki függetlenként pályázott a főpolgármesteri posztra. A tájékoztatón Szigetvári Viktor, az Együtt–PM társelnöke és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom jelöltje támogatására kérte szavazóikat.

A visszalépés miatt az MSZP budapesti és országos elnöksége hétfő délután összeült, majd a kerületi elnököket tömörítő budapesti párttanács is.

A Liberálisok megerősítették: attól függetlenül, hogy Falus Ferenc visszalépett, önállóan indulnak az önkormányzati választáson, és Bodnár Zoltán a jelöltjük Budapest élére.

Schiffer András nevetségesnek nevezte, hogy miután Falus Ferenc hétfőn visszalépett a főpolgármester-jelöltségtől, azok a baloldali pártok, amelyek támogatói voltak, Bokros Lajos mellé álltak.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) nem támogatja Bokros Lajost – közölte a párt elnöksége hétfőn az MTI-vel. „Tiszteljük Bokros Lajost, és jó munkát kívánunk neki a kampányához, ám tisztában vagyunk azzal, hogy a jobbközép Modern Magyarország Mozgalom főpolgármester-jelöltjétől a zöld és baloldali értékek képviseletét nem várhatjuk maradéktalanul el” – indokolta döntését az Együtt-tel pártszövetséget alkotó PM.

A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke arra biztatja a baloldali szavazókat, hogy a főpolgármester-választáson adjanak le érvénytelen voksot. Schmuck Andor szerint így jelezhető, hogy nem kérnek „a csupán hatalomtechnikai manipuláción alapuló hazug politikából”.

Forrás: Mno

3 hozzászólás “Csak a budapesti MSZP támogatja Bokrost – videóval” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    A zMSZP döntött: Bokrost támogatni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  2. cinkota szerint:

    követhetetlen cirkusz. nincs felelős ellenzék. Tarlósnak szinte kampányolni sem kell, annyira lejáratták magukat. az állapolgárok érdeke hogy legyen ellenerő, a vitából születhetnének jó döntések. de a koncon veszekednek. sajnálatos és nem kell csodálkozni majd ha megverik őket. lassan teljesen eltűnik az mszp, a dk kis párt, a pm szinte nincs is, az lmp meg nyomokban. szánalmas, vert hadsereg, katonák nélkül.

  3. grün szerint:

    cinkota!
    “Németh Szilárd kiöregedett színészhez hasonlította Bokros Lajost.”
    .
    Bokros pedig egy hombárfejű elhízott disznónak tartaná Szilárdot, ha nem lenne elnéző a hülyékkel?! 😛 😀

    http://www.atv.hu/belfold/20141001-nemeth-bokros-olyan-mint-egy-kioregedett-szinesz

Itt lehet hozzászólni !