Egy szelet Csepel – Sportos szombat a Radnótiban

Csepel.hu

Egy szelet Csepel - Sportos szombat a Radnótiban

Egy szelet Csepel - Sportos szombat a Radnótiban

Harmadik állomásához érkezett az Egy szelet Csepel rendezvénysorozat. Szeptember 20-án a sport került a főszerepbe, a Radnóti Miklós Művelődési Házat és környékét kis evezősök, bringások, horgászok vették birtokba. A rendezvény vége felé a szülők már biztosak voltak benne: nem lesz szükség esti mesére a nyugodt alváshoz.

A sport témaköre volt a vezetővonal a szeptember 20-ai családi napon, azonban a testmozgás mellett természetesen főszerephez jutott a szórakozás, a játék és a gasztronómia is a Radnóti Miklós Művelődési Házban. A Mozdulj rá! elnevezésű rendezvényen a szlogent komolyan vették a résztvevők: a horgászattól egy 2120 kg-os traktor elhúzásáig számtalan sportágban bizonyították a csepeliek, hogy kitartásért és energiáért nem kell a szomszédba menni.

Manók és fekvenyomók

A rendezvény kezdetén, 10 órától a Trambulin Színház Manóolimpia című előadása melegítette be a családokat, majd 11 órától a karate és capoeira bemutatón vehették át a sportolók lendületét a résztvevők. Fél 12-kor Turcsányi Gergely tánctanár mozgatta át a gyerekeket, akik egy saját koreográfiát is megtanultak. A nap egyik leglátványosabb és legmeghökkentőbb produkcióját a Fitness 2000 csapatától láttuk a színpadon, Csepregi Zoltán fekvenyomó 310 kg-ot tartott maga fölött – a sportember bemutatója nyomán többen is kedvet kaptak nagy súlyok, így egy 2120 kg-os Duta kistraktor elhúzásához. A Csepel motoros zötyögő 15 órától állta a csepeli erőemberek ostromát és bár nehezen adta meg magát: ha egyéniben nem is, közös nekilendüléssel sikerült jobb belátásra bírni a lomha járgányt. A nem mindennapi megmérettetésben családok, baráti körök, a szervező Csepeli Városkép Kft. és Borbély Lénárd alpolgármester is részt vett, aki apró ajándékokkal és egy kis sportos édességgel jutalmazta a nagyot álmodni merő kicsiket.

A testmozgáshoz üzemanyag is kell

Finom ebéddel, virslis paprikás krumplival kedveskedett a testmozgás elkötelezett híveinek Csepel önkormányzata, az eddigi rendezvényekhez hasonlóan Borbély Lénárd alpolgármester segédkezett a kínálásban, majd a közös ebéd után családjával egy Csepel teherautó platóján utazott az irányítási ponthoz – közismertebb nevén a bunkerhez, amely egész nap várta az időutazókat. A testmozgáshoz elkél a muníció: a rendezvény ideje alatt grill finomságok, kürtőskalács és az elmaradhatatlan Rizmajer kézműves sör töltötte fel a sportos csepelieket. De hogy mi merítette le az elemeket? Például a művelődési ház mögött felállított kalandpark, amelyen a gyerekek kis pókemberekként lógtak-másztak, az ingyenes lovaglási és pónizási lehetőség, az íjászkodás, a kosárra dobás, a kapura lövés, az egész nap csúcson pörgő evezőpadok, amelyeket a Csepeli Evezős Klub hozott, az autós szimulátorok, a lengőteke, a szobakerékpárok és a leges legkisebbeknek a fahalacska-horgászat és a célba dobás. Természetesen megjelent Csepszi, a guruló kiállítás is, de ezúttal nem csak ő, hanem egy sportfotó kiállítás is a múltról beszélt. Az egész napos sportolási lehetőség mellett nem maradhattak ki a kézműves foglalkozások és az arcfestés sem, a nap legnépszerűbb nem sportos helyszíne pedig az állatbemutató volt, ahol igencsak szelíd nyuszik, kecskék, barik, fürjek és kakasok várták a kicsiket és nagyokat.

Akinek ezek után maradt még jottányi ereje, a Magnetic Light Band koncertjén azt is elhasználta, a legnépszerűbb magyar és külföldi slágerekre ropott táncokkal ért véget egy igazán aktív, testet-lelket megmozgató nap.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !