Buzek László az Eötvös Kupa nagykövete

Csepel.hu

Buzek László az Eötvös Kupa nagykövete

Az idén tizennyolcadik alkalommal rendezik meg augusztus 17. és 19. között az Eötvös Kupa Debrecenben, és a szervezők az utánpótlástorna népszerűsítésére a magyar röplabdázás egyik emblematikus alakját, Buzek Lászlót is felkérték.

Sokak szerint a magyar röplabda történetének legjobb játékosa, a hetvenes évek egyetlen világklasszis magyar férfi röplabdázója. Az első volt Európában, aki felugrás közben bombázta a szervát az ellenfelek térfelére. Az első volt a világon, aki hátsó sorköteles játékosként a hármas vonalon kívülről végrehajtott ütésekkel támadta az ellenfeleket. 1965 és 1982 között 266 alkalommal játszott a magyar válogatottban.

Nyolcszor volt az év férfi röplabdázója. Buzek László, mert természetesen róla van szó, 1982-ben, 37 éves korában külföldre, az NSZK-ba igazolhatott a Csepel SC-ből, amellyel tízszeres volt bajnok és tizenegyszeres MNK-győztes, valamint KEK-ezüstérmes (1973). A németeknél játszott az SC Norderstedt, majd a Moers SC csapatában.

A legendás egykori röplabdázó még ma is Csepelen él, és nem szakadt el szeretett sportágától. Augusztus 17. és 19. között az idén is megrendezik az Eötvös Kupát, immár tizennyolcadik alkalommal. A szervezők a torna népszerűsítésére a magyar röplabdázás egyik emblematikus alakját, Buzek Lászlót is felkérték, aki örömmel mondott igent. A rendezők évek óta nagyon jó viszonyban vannak az Eb 4. játékossal, és többször volt már az ifjúsági válogatott edzőjeként az Eötvös Kupán. Ugyanakkor nem ő egyedül az Eötvös Kupa nagykövete, összesen 26-an vannak, de talán mind közül a legismertebb személy. A szervezők elárulták, hogy Buzeket ugyanakkor nemcsak játékosmúltja, hanem egyenes jelleme miatt is választották meg a torna nagykövetének. „A felkérések során kiderült, hogy a nagy egyéniségek nemcsak a képességek, hanem a személyiségjegyek tekintetében is kiemelkedőek – mondta Szombathy András főszervező. – Legtöbben első szóra igent mondtak a felkérésre. Célunk, hogy általa is népszerűsítsük a röplabdát és az Eötvös Kupát.”

A 18. Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatorna, Kelet-Közép-Európa legnagyobb utánpótlás seregszemléje vasárnap 14 órától kezdődik. A mérkőzések 9 pályán rendezik, Balmazújvárosban és Kabán egy-egy lány, míg Debrecenben négy lány és három fiúcsoport meccseire kerül sor a nyitónapon. Hétfőn a keresztjátékokra kerül sor, míg kedden a helyosztók következnek. Az utolsó két napon minden mérkőzést Debrecenben, a Tóth Árpád Gimnáziumban rendeznek. A tornán összesen 105 mérkőzés lesz.

Forrás: Csepel.hu

Egy hozzászólás “Buzek László az Eötvös Kupa nagykövete” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Buzek “1982-ben, 37 éves korában külföldre, az NSZK-ba igazolhatott”. Azért, mert a zeetásak előbb nem engedték el. Korábban pl. a Milán próbálta leigazolni, sikertelenül.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

Itt lehet hozzászólni !