Két csepeliért szoríthatunk a kajak-kenu vb-n

Csepel.hu

Két csepeliért szoríthatunk a kajak-kenu vb-n

Szerdán Moszkvában a parasportolók versenyével elkezdődött az idei kajak-kenu világbajnokság. A magyar válogatottban két csepeli kenus, Kiss Tamás és Korisánszky Dávid is helyett kapott, akik akár érmeket is szerezhetnek a vb-n.

Lehet és kell is nagyot álmodni a moszkvai világbajnokságra – vallja Storcz Botond, a felnőtt válogatott vezetőedzője, aki szerint az év csúcseseményén sem vall szégyent a magyar válogatott, amely júliusban halmozta az érmeket a brandenburgi felnőtt Európa-bajnokságon és a szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokságon is.

„Ahogyan az elmúlt években megszokhattuk, ismét a női kajakosok és kenusok járhatnak az élen az éremszerzésben, bár nehéz lesz a brandenburgi Európa-bajnokság eredményét megismételni, amelyen női kajakban mind a négy olimpiai számban magyar siker született – mondta Storcz Botond. – Férfi kenuban tavaly két olimpiai számban nyertünk aranyérmet, és versenyzőink, a Vasbányai Henrik, Mike Róbert páros, valamint Vajda Attila képes lehet a címvédésre. Kétszáz méteren pedig örülnék neki, ha újra lenne döntős egységünk, ami van is esélyünk. Férfi kajakban volt hiányérzetünk a brandenburgi Európa-bajnokságon, hiszen érem nélkül maradtunk, igaz, a válogatott tagjai nem a megszokott számaikban rajtoltak. Most azonban itt lesz Dombvári Bence, Dudás Miklós és az olimpiai ezüstérmes férfi csapathajó is a négyesben száll vízre, így reményeim szerint a férfi szakág sem marad érem nélkül.”

Érmet vár a Csepeli Kajak-Kenu Egyesület elnöke és vezetője, Ludasi Róbert a pekingi olimpián Kozmann Györggyel bronzérmes Kiss Tamástól C4 1000 méteren. „Két hetet készültünk a világbajnokság előtt Szegeden, és túlzás nélkül állíthatom, hogy nagyon jól sikerült a fiúknak a formaidőzítés – mondta honlapunknak Ludasi Róbert. – Tamást a szombati döntőben az első háromba várom. Én biztosra veszem, hogy éremmel jön haza Moszkvából. A másik csepeli sportolónk, Korisánszky Dávid is jól ment, jól teljesített a felkészülés során. Tőle első lépcsőben a vasárnapi döntőbe jutást várom. Aztán, ha az megvan, akkor ott már bármi megeshet.”

Korisánszky Dávid a C1 4×200 méteres váltó döntőjében lehet érdekelt a hétvégén.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !