Fővárosi Közgyűlés: Budapestért díjat kap Kovács Sándor ny. vezérőrnagy, Csepel díszpolgára

Csepel.hu

Fővárosi Közgyűlés

Csaknem 110 napirendi pontot tárgyalhat meg 2014. június 30-i, rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Egyhangúlag támogatták az új budapesti rendőrfőkapitány kinevezését, döntöttek az M3-as metró rekonstrukciójának előkészítéséről.

Módosították a távhőrendeletet és elfogadták a Városliget építési szabályzatát is. Határoztak a Pro Urbe Budapest és más fővárosi kitüntető címek odaítéléséről.

Budapestért díjat vehet át novemberben Kovács Sándor ny. vezérőrnagy, Csepel díszpolgára.

A Fővárosi Közgyűlés tagjai és a megjelentek az ülés kezdetén egyperces néma felállással adóztak Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa emléke előtt. Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója, Budapest díszpolgára június 13-án, nyolcvannyolc éves korában hunyt el.

Egyhangúlag támogatták az új budapesti rendőrfőkapitányt

Egyhangúlag jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés Bucsek Gábor rendőr dandártábornok budapesti rendőrfőkapitánnyá való kinevezését. A július 1-től kinevezett új rendőrfőkapitány a közgyűlés előtt azt mondta: célja, hogy minél magasabb szintű közbiztonságot tudjanak garantálni a budapestieknek és az ide látogató turistáknak. Fontosnak nevezte az állampolgárok szubjektív biztonságérzetének növelését és az intézkedési kultúra további javítását. Az új főkapitány kiemelt intézkedéssorozatot tervez a gépjárműbűnözés, a kábítószerrel kapcsolatos bűnözés, a lakásbetörések és a közterületen elkövetett erőszakos bűncselekmények megelőzése és visszaszorítása érdekében.

Előkészítik az M3-as metró rekonstrukcióját

Ellenszavazat nélkül fogadta el a Fővárosi Közgyűlés az M3-as metró rekonstrukciójának és északi meghosszabbításának előkészítéséről szóló fejlesztési megállapodást. Az előterjesztés szerint az 1970-től 1990-ig több szakaszban megépült metróvonal infrastruktúraelemei erősen elhasználódtak, egyre gyakoribbak a műszaki meghibásodások, szolgáltatáskiesések, a vonal felújítása halaszthatatlanná vált, azt a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban meg kell kezdeni.

Vitézy Dávid BKK-vezérigazgató a közgyűlésben arról beszélt, hogy a kivitelezéshez szükséges teljes tervcsomag elkészítése összesen 1,8 milliárd forintba kerül, az anyag kitér a járművek megújításának kérdésére és a vonal északi meghosszabbítására is. Hozzátette: a BKK által kiírt kapcsolódó tenderen három cég indult, a következő körös, hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárásban már csak két ajánlattevő volt.

Tarlós István főpolgármester a vitában a szocialista képviselők felvetésére úgy fogalmazott: „2010-ig az égvilágon semmit sem tettek a 3-as metróért. Mi kétségtelenül kínlódunk vele, nem tagadom, olykor belső vitáink is vannak, de végre elindul valami, amiért 20 évig egyetlen kapavágást sem tettek. Megint megcsinálunk valamit, amit önök nem csináltak meg”.

Módosították a távhőrendeletet

Módosította a távhőrendeletet a Fővárosi Közgyűlés, e szerint a Budapest területén működő távhőszolgáltatók a hőellátási módtól függetlenül kötelesek megfizetni a Főtáv Zrt.-nek az általános hődíjtarifát. A javaslatban ismertették, hogy a távhőszolgálatás hőátalakítással és hőátalakítás nélkül valósulhat meg, a két tarifa azonban eltér egymástól. A hőátalakítás nélküli szolgáltatásra a teljesítményalapú tarifa vonatkozik, aminek az alapdíja és hődíja jelentősen olcsóbb, mint a hőátalakítással megvalósulóé.

Az eddigi szabályozás lehetővé tette, hogy felhasználói üzemeltetésű hőközpont létesítését követően “tömegesen térjenek át” a teljesítményalapú tarifára, aminek az lenne a következménye, hogy a távhőszolgáltatók hődíj-árbevétele jelentős mértékben csökkenne. Eddig az olcsóbb, teljesítményalapú tarifát kevesen vették igénybe. Néhány gazdasági társaság piacszerzési céllal, a hődíjban rejlő különbséget kihasználva igyekszik rávenni a közös képviseleteket a saját üzemeltetésű hőközpont létesítésére. A díjkülönbséget semmi nem indokolja, mivel az adott hőmérséklet eléréséhez ugyanannyi gázt kell elégetni. A Főtávnak közel 5 milliárd forinttal csökkenne a hődíjárbevétele, ha minden lakossági fogyasztó tarifát váltana, intézmények esetén pedig további 785 millió forint bevételkiesés keletkezne – olvasható a javaslatban.

Az előterjesztő György István főpolgármester-helyettes kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a módosítással nem ér senkit hátrány azok közül sem, akik már beléptek a saját üzemeltetésű rendszerbe; emellett a fogyasztókat meg kívánják védeni a rendszer kiépítése miatti eladósodástól.

Zárt ülésen döntött a közgyűlés arról, hogy 41,8 milliárd forintért eladja a Főgáz 50% + törzsrészvényt tartalmazó többségi részvénycsomagját a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nek.

Elfogadták a Városligeti Építési Szabályzatot

Elfogadta a közgyűlés a Városligeti Építési Szabályzatot 18 igen, 13 nem szavazattal. A szabályzat egyik alapját képezte a Liget Budapest projekt, amely a képzőművészet, az építészet, a néprajz, a zene és a fotográfia múzeumainak elhelyezését tervezi a Városligetben, már ma is ott működő múzeumok és egyéb közintézmények mellé, a közpark teljes rehabilitációjával együtt. Az előterjesztés szerint a városligeti építési szabályzat tartalmát a kormány által meghatározott program, illetve annak alapján a részleteiben kidolgozott Liget Budapest fejlesztési program határozta meg. A Liget Budapest projekt Európa jelenleg legnagyobb múzeumfejlesztési beruházásának a tervét tartalmazza. Célja a Városliget zöldterületének teljes megújítása és benne öt új múzeumi épület elhelyezése, más kapcsolódó programelemekkel együtt.

Az új múzeumi épületek helyének kiválasztásánál elsődleges szempont volt a zöldfelület védelme. Az Új Nemzeti Galéria – Ludwig Múzeum építési helyét a Petőfi Csarnok helyén, a Városligeti fasort az Erzsébet királyné útjával összekötő tengely mentén jelölik ki. A Magyar Zene Háza a volt HUNGEXPO épületek bontásával felszabaduló területre kerülhet. A volt Felvonulási tér burkolt felületén kapna helyet az Új Néprajzi Múzeum, a FotóMúzeum Budapest és a Magyar Építészeti Múzeum. Részlegesen újjáépülhet a Közlekedési Múzeum, amely 3000 négyzetméterrel bővülhet, a jelenlegi szervizút és parkoló helyén, a térszín alatt. A tervezett létesítmények mellett a városligeti park teljes megújítására is sor kerül. A környezetalakítási javaslat fontos része a Városligeti tó teljes rekonstrukciója, a vízmeder rendbetétele a felújított korcsolyapályához kapcsolódva, valamint a park területén lévő sportpályák, játszóterek felújítása is része a programnak.

A Szépművészetit és az Magyar Nemzeti Galériát vezető Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa a közgyűlés előtt felszólalva azt mondta: túlzás azt állítani, hogy a Liget Budapest projekt terveiről ne lehetett volna tudni, kevés kulturális beruházás van ilyen régóta a napirenden, hiszen a kormány már 3 éve döntött a múzeumnegyed létrehozásáról. Azóta számtalan egyeztetést folytattak, civilekkel és szakmai szervezetekkel is. Ez a terv jó, nem teszi tönkre a ligetet – hangsúlyozta. Rámutatott, hogy a Városligetben egyedülálló városrészszövet jött létre amiatt, hogy a különleges városi parkban egyenértékűként van jelen a zöldövezeti kikapcsolódás és a kulturális-szórakoztató intézmények. A szabályozási terv révén “igenis nőni fog a park zöldterülete”, a jelenlegi 60-ról 65%-ra.

Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes, a javaslat előterjesztője a vitában hangsúlyozta, hogy fejlesztik a Városligetet, teljes növényrekonstrukciót fognak végrehajtani, megmarad a közparki funkció. Emlékeztetett rá, hogy a szabályozási tervről lefolytatott partnerségi egyeztetés során több száz véleményt kaptak építészektől, civilektől, kamaráktól, ezek nagy részét pedig beépítették a tervezetbe.

Tarlós István főpolgármester a vitában úgy fogalmazott: egy ekkora beruházásnál nagyon nehéz olyan döntéseket hozni, amelyekkel mindenki egyetért. “Nem neheztelek azokra, akik ellenzik, de hogy ettől tönkremenne a Liget, az idétlen és túlzó állítás, politikai performanszot nem érdemes csinálni belőle” – jegyezte meg.

Kitüntető díjak adományozásáról döntött a közgyűlés

Zárt ülésen döntött a Fővárosi Közgyűlés a fővárosi kitüntető díjak adományozásáról. Pro Urbe Budapest díjat kap Dr. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke, MOB alelnök, Dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke, Dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke, szaktanácsadója, Dr. Solymosi Pál szájsebész főorvos, Szilágyi-Sándor András református lelkipásztor és Dr. Tóth Tamás rendőr dandártábornok, rendőrfőkapitány.

Budapestért díjat kap Sóron László, ny. főigazgató-helyettes (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár), Dr. Kamuti Jenő vívó, orvos, sportvezető, Dr. Kállay Emil piarista szerzetes, hittanár, Kányádi Sándor költő, Győrffy László igazgató-helyettes, a Magyar Állami Népi Együttes, Rúzsa Magdolna énekesnő, dalszerző, Tátrai Tibor gitáros, zeneszerző, Kovács Sándor ny. vezérőrnagy, Takaró Mihály irodalomtörténész, Müller Istvánné intézményvezető, a Római Sport Egyesület, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, Rimanóczy Jenő építész, Frenák Pál táncművész, koreográfus, Albrecht Ute ügyvezető (Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft.), Bokor János nótaénekes, Farkas Bálint operettművész, Dr. Kovács Attila Ferenc helyettes országos tisztifőorvos, Prof. Dr. Simon Tamás egyetemi tanár, professor emeritus, Dr. Fallerné Hajdu Katalin Anna, ügyvezető (Abigail Galéria és Aukciós Ház), valamint Dr. Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Liga tiszteletbeli elnöke.

Zalabai Gábor díj – A Budapestiek Esélyegyenlőségéért díjat adományozott a közgyűlés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak.

Fővárosért Emlékzászló díjat kapott a Terrorelhárítási Központ.

Dr. Barna Sándor Emlékérem – A Főváros Közbiztonságáért díjban részesült Kardos Pál, a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége elnöke, Nagy Miklós Imre, r. ezredes, a Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóságának igazgatója, Dr. Kuczik János Zoltán, r. ezredes, Budapest Rendőrfőkapitányának rendészeti helyettese, Kossa György Géza, tű. dandártábornok, iparbiztonsági főfelügyelő, valamint Szegő László, dandártábornok,főosztályvezető, Köztársasági Elnöki Hivatal, Honvédelmi Főosztály

Papp László Budapest-Sportdíj adományozott a közgyűlés Kótai Mihály ökölvívónak, Szuper Levente jégkorong szakosztály-igazgatónak, Tomhauser István atlétika utánpótlás edzőnek, Kiss Éva úszás szakosztály-igazgatónak, valamint Dr. Steinmetz Barnabás vízilabdázónak.

A fővárosi elismeréseket hagyományosan minden évben Budapest napján, november 17-én adják át.

Az Újköztemetőben lesznek a szociális parcellák

Az Újköztemetőt jelölte a szociális parcellák létesítésére a Fővárosi Közgyűlés 16 igen szavazattal, 10 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett. Az előterjesztés emlékeztet rá, hogy a közgyűlés tavaly decemberben kijelölte a csepeli köztemető tartalék területét szociális parcellák létesítésére, és kialakításukra 150 millió forintot biztosított. Az előkészületek során azonban több problémával is szembesültek, így az előterjesztés szerint január elsejéig a beruházás nem oldható meg jogszerűen, ezért új terület kijelölésére van szükség. A javaslat elfogadásával a decemberi határozatot hatályon kívül helyezték, és az Újköztemető területét jelölték ki a szociális parcellák létesítésére. A beruházás várható költsége 189 millió forint.

Színház marad a Centrál

Pályázatot írnak ki a Centrál Színházat működtető kft. önkormányzati tulajdonú üzletrészének értékesítésére és a használatában lévő ingatlanok hasznosítására – erről 22 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett döntött a közgyűlés. Az előterjesztés szerint a nyílt pályázatot lebonyolító Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vagyonértékelése alapján a főváros kizárólagos tulajdonában lévő Centrál Színház Nonprofit Kft. vételára minimum 192 millió forint. A vevő a vételár 30 százalékát az adásvételi szerződés aláírásakor köteles megfizetni, a fennmaradó részt pedig halasztott fizetéssel, 5 év alatt egyenlő részletekben. Az ingatlanok együttes irányadó bérleti díja havonta mintegy 6,7 millió forint plusz áfa, a bérlet időtartama 10 év, amely alatt a bérlőt terheli az épületegyüttes karbantartási és minden egyéb üzemeltetési költsége. A pályázati felhívás megjelentetésének határideje augusztus 31. Eredményes pályázati eljárás esetén a nyertes pályázóval megkötendő szerződéseket november 30-ig kell a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszteni. A hasznosítás kezdete legkorábban 2015. január 1. lehet. A javaslat az ingatlanok bérbeadásával biztosítja az eddigi kulturális (színházi) funkciók megtartását. Ennek megfelelően a pályázat feltétele, hogy az ajánlat 10 éves kulturális, művészeti programot tartalmazzon. E feladatok ellátására az önkormányzat közszolgáltatási szerződést köt a nyertes pályázóval.  A színházi működés garanciájaként szolgál a 10 évre szóló visszavásárlási jog kikötése arra az esetre, ha a vevő nem szerződésszerűen teljesíti kötelezettségeit és a vevő vállalása, hogy 10 évig nem ruházza át és nem terheli meg az üzletrészt. A követelmények között van a jelenlegi ügyvezető megbízásának fenntartása mandátuma lejártáig, vállalás a jelenlegi repertoár továbbjátszására, a művészeti profil és a kiemelt minősítéshez szükséges feltételek megtartása és a teátrum két játszóhelyén a folyamatos színházszerű működés biztosítása.

Támogatás sportszervezeteknek

Kiemelt budapesti sportegyesületek, nemzeti sportági szakszövetségek és alapítványok összesen 220 millió forintos támogatásáról is döntött a Fővárosi Közgyűlés. Az utánpótlás-nevelés támogatására 48 millió forintot kap az Újpesti Torna Egylet, 41 milliót a Ferencvárosi Torna Club, 34 milliót a Vasas Sport Club, 27,5-27,5 milliót a Budapesti Honvéd Sportegyesület és a Magyar Úszó Szövetség, 13,7 millió forintot a Magyar Testgyakorlók Köre, 13,5 milliót a Póló Zugló Közhasznú Alapítvány, valamint 14 millió forintot a Nagy Árpád Alapítvány a BVSC Vívószakosztályáért.

Forrás: Csepel.hu

Egy hozzászólás “Fővárosi Közgyűlés: Budapestért díjat kap Kovács Sándor ny. vezérőrnagy, Csepel díszpolgára” bejegyzésre

  1. Néha hozzászóló szerint:

    Tisztelettel gratulálok a tábornok úrnak az újabb elismeréséhez. További jó egészséget kívánok!!!

Itt lehet hozzászólni !