Egyedülálló rezsiadósság-kezelő mintaprogram indul Csepelen

Csepel.hu

Egyedülálló rezsiadósság-kezelő mintaprogram indul Csepelen

Elég néhány kifizetetlen csekk, s a család könnyen olyan adósságspirálba kerülhet, amiből nehéz kijutni. E probléma kezelése érdekében együttműködés jött létre a csepeli önkormányzat, az Elmű-ÉMÁSZ, a Főgáz Zrt. és Ökumenikus Segélyszervezet képviselői között.

A szándéknyilatkozat ünnepélyes aláírására június 19-én került sor a csepeli polgármesteri hivatalban. Németh Szilárd polgármester beszédében először a tavaly év végi találkozóra emlékeztetett, amikor megszületett az ötlet: szükség van egy ilyen típusú támogatásra a kerületben. Elmondta: a kormány intézkedései – a munkahelyteremtés, a rezsicsökkentés, az adórendszer átalakítása – mind azt célozzák, hogy a magyar családok terhei kisebbek legyenek. „Mindezekhez még egy fontos elem kapcsolódik: a szolidaritás.

Élnek közöttünk olyanok, akiknek segítség kell ahhoz, hogy fel tudjanak állni nehéz helyzetükből. Közös érdeke az országnak, hogy támogassuk ezeket az embereket: fontos, hogy minél hamarabb ki tudjanak kerülni az adósságspirálból, hogy aztán majd ők is hozzájárulhassanak a közös teherviseléshez. A célunk az, hogy az átmenetileg rossz helyzetbe került csepeli családokat támogassuk a rezsitartozásuk részbeni kifizetésével” – hangsúlyozta a polgármester. Elmondta: az önkormányzat 10, míg a cégek 15 millió forinttal járultak hozzá a rezsiadósság kezeléséhez. A tartozás 49 százalékát vállalják át, míg a fennmaradó összeget az adósnak kell kifizetnie. Így „nemcsak halat, hálót is adunk” – tette hozzá a polgármester.

Marie-Theres Thiell, az Elmű-ÉMÁSZ igazgatósági elnöke kiemelte: egyedülálló projektről van szó, hiszen most először vesz részt egy önkormányzat is efféle segítségnyújtásban. Ahogy elmondta, az Elmű-ÉMÁSZ már évek óta sikeresen működik együtt az Ökumenikus Segélyszervezettel az adósságot felhalmozók támogatásban. Az elnök asszony elmondta: sok, személyesen neki címzett levelet kap, amelyek egy része olyan elkeseredett fogyasztóktól érkezik, akik képtelenek kigazdálkodni az áramszámlájukat, s ezért segítséget kérnek. Az ilyen jellegű leveleket a segélyszervezet kapja meg, akik nagy tapasztalattal rendelkeznek a segítségnyújtás területén. Marie-Theres Thiell reményét fejezte ki, hogy a mintaprojekt más kerületekben, az ország más részein is megvalósul majd

A Főgáz Zrt. vezérigazgatója, Koncz László a kezdeményezés azon újdonságára hívta fel ismételten a figyelmet, ami szerint a fogyasztónak is hozzá kell járulnia adóssága rendezéséhez. „Ezt azoknak a mérőknek a felszerelése is segíti majd, amelyek előre fizetés esetén lehet csak az gázt, áramot használni” – tette hozzá.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója azt hangsúlyozta: a segélyszervezetnek is bizonyítania kell a profizmusát, s ezt úgy teheti meg, „ha azokhoz jut el a segítség, akik valóban rászorulnak.

A beszédek után a szándéknyilatkozat ünnepélyes aláírására került sor.

Forrás: Csepel.hu

23 hozzászólás “Egyedülálló rezsiadósság-kezelő mintaprogram indul Csepelen” bejegyzésre

  1. elhallgattatni szerint:

    Jelentjük, rend van: annyira, hogy egy borsodi cigány banda rendszeresen visszajárt egy idős házaspárhoz, hogy megverje és kirabolja – és nem csak őket bántalmazták

    Őrizetben van az a trió, amelynek tagjai miskolci idős emberek sérelmére követtek el erőszakos bűncselekményeket.
    A Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2014. június 11-én indított eljárást rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt, akkor még ismeretlen tettesek ellen.
    A nyomozás kiinduló adatai szerint az elkövetők 2014. június 11-én 23 óra 30 perckor erőszakkal behatoltak egy Miskolc, Hunyadi János utcai földszinti lakásába, ahol az ott tartózkodó 68 éves férfit és 70 éves nőt bántalmazták, majd értékeiket – készpénzt, mobiltelefont, élelmiszert és különféle háztartási gépeket – jogtalanul eltulajdonították. Az első rablást követően a sértettekhez több alkalommal visszamentek, majd őket ismét bántalmazva és megfélemlítve újabb értékeket vettek el tőlük.

    A trió tagjai ezt követően egy Miskolc Szeles utcai ingatlanba hatoltak be, ahonnan ékszereket, személyes iratokat, készpénzt és egy kerékpárt vittek el. Az otthon tartózkodó sértettek egyikét, egy 50 éves férfit a rablás alkalmával olyan súlyosan bántalmazták, hogy 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülései keletkeztek.

  2. nagyapó szerint:

    Az önkormányzat, miután rendezte a szocik által hátrahagyott hiányt, egyre inkább a fejlesztésre koncentrál. Ennek része a rezsiadósság-kezelő program.
    Hajrá Csepel!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  3. felix szerint:

    szemétláda.
    Amennyiben rendeztétek a hiányt, akkor mit vállalt át az állam?
    Mondtam, hogy ne igyál.

  4. fghfjhgkjhk szerint:

    nagyapó! Esetleg kifizetné mindenki a számláját? Talán logikusabb és gazdaságosabb lenne mindenkinek.

  5. ebihal szerint:

    Szemfényvesztés!
    Bár nem közölték, hogy Csepelen mennyi az összes közműtartozás, de 25 milla még
    akkor is kevésnek tűnik, ha csak a 49%-t támogatják. A fentiek szerint az Elmű a
    segélyszervezetekhez irányítja a rászorulókat, a Gázmű előre fizetéses rendszert
    alkalmaz, tehát ők mindenféleképpen hozzájutnak a pénzükhöz! Arról nem is beszélve,
    hogy több százezres tartozás esetén az összeg felének a kifizetése sem biztosított!

  6. elhallgattatni szerint:

    megnézném, hogy az elműhöz, a hév melletti cigány putri, lopott – szabálytalanul bevezetett áramát, kifizeti, főleg előre…

  7. grün szerint:

    ebihal!
    A Lánchíd rádióban a rezsigladiátorunk valami 100 milliós devizahiteles végtörlesztés segítésről is beszélt!
    Kíváncsi lennék kiknek?! Vagy ez is csak a tüzelőosztáshoz hasonló önfényezés?! 😛 😀

  8. nagyapó szerint:

    Eetásak megint a maffiabaloldali “szolidaritás”.
    Nem mindenki rendelkezik kellemes pártnyugdíjjal, vannak elesettek is.
    Az előző ciklus hagyott bőven szegény embert. Őket segíteni kell. Sokkal jobb a célzott rezsiadósság-kezelő program, mint a céltalan segélyezés.
    Ez egy baloldali, keresztény program, ezért is van a program megvalósításában az Ökumenikus Segélyszervezet.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  9. grün szerint:

    Oreg Komcsi!
    Mit is mond a hombárfejű rezsigladiátor?!
    “Az önkormányzat azokon próbál segíteni, akik tartozása 60 és 120 nap közötti.”
    .
    Mikor gyűlt össze, a coci uralom alatt?!
    Jó duma! 😛 😀

  10. piacos szerint:

    nagyapó. Aki kritikát fogalmaz meg az rögtön eetás? Érdekes felfogás. Hallottam valakiről aki azt mondta, hogy aki nincs velünk az ellenünk van. Nem ismerős? (és itt most a magyar félmúltra gondolok, ami a köztudatban van, ha van) Aztán ezen reszeltek egy kicsit.

  11. grün szerint:

    Rosenfeld : Aki nincs velünk, az ellenünk!
    Ezt a Kádár átfaragta egy kicsit, hogy : Aki nincs ellenünk, az velünk!
    Erre jött a fityesz, hogy : Aki velünk van, az nincs magánál! 😛 😀

  12. elhallgattatni szerint:

    Összenő ami belterjes

    Antikommunizmus és elszámoltatás: III/II-es operatív tiszt Orbán új rendészeti államtitkára

    Orbán Viktornak egy hete olyan rendészeti államtitkára van, aki Orbán Viktor 1989-es, Nagy Imre-újratemetésen elmondott beszéde alatt a BRFK III/II-es operatív tisztjeként éppen beépített ügynököktől várt jelentéseket az ott történtekről. Tasnádi László később az NBH-nál, az Információs Hivatalnál és az APEH Bűnügyi Igazgatóságánál dolgozott, de megfordult Pintér Sándor cégeinél is.

  13. GONDOLKODÓ! szerint:

    Costa Rica egygólos győzelmet aratott Olaszország felett pénteken a brazíliai labdarúgó-világbajnokság D csoportjának második fordulójában, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe.

    Csalásra épített VB! Ha nem megy a “favorizált csapatnak,” akkor a bíró megad egy erősen vitatható büntetőt, szabadrúgást. Az ellenfeleknek jogosan járóakat ellenben megvonja!!! Lásd a Costa-Ricai-Olasz, és a többi meccseket, azonnal doppingvizsgálat alá vetették szinte az egész csapatot. A szabályokkal ellenben, ahol minden csapatból 2 azaz két játékost kell vizsgálatra rendelni. Valakinek majd csak sikerül manipulálni a vizeletet, netán az eredményt!!! Zajlanak a megírt forgatókönyv szerinti VB. mérkőzések, csak most “légy került” a levesbe! Jól megfizetett csaló bírók színre lépnek, eldöntenek mérkőzéseket, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan meg lett írva. Hazugságra épített világrendszer, amely szinte minden színtéren tetten érhető.

  14. nagyapó szerint:

    piacos! “„Aki nincs velem, ellenem, van,…” Máté evangéliuma: 12, 30, nem félmúlt!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  15. nagyapó szerint:

    elhallgattatni! Jó lenne, ha utánanézne a III/II osztály feladatának! Ilyen alapon elítélendő hazájában a CIA, a MOSZAD, vagy a 007 ügynök tevékenysége.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  16. grün szerint:

    GONDOLKODÓ!
    .
    Apa! Mi az a labdarúgó világbajnokság?!
    Nem tudom fiam, magyarok vagyunk! 😛 😀

  17. grün szerint:

    elhallgattatni!
    Ha lehetett egy III/II-es D-209 fedőnevű tartótiszt Magyarország miniszterelnöke?! 😛 😀

  18. felix szerint:

    grün.
    És a fidesz akkor sem szólt semmit, és szemétláda nagyapó helyeselte a legjobban, mertŐ utána nézett. 🙂

  19. elhallgattatni szerint:

    Nyári diákmunka-programot hirdetett a kormány?!

  20. Gordon szerint:

    Te, felix, grün, dobákhajós, és a többi etáns nem akartok dógozni. Benneteket ezért semmilyen munkaprogram nem érint…

    Valahol nagyon szomorú ez.

  21. grün szerint:

    Röfike!
    Legyen sikerélményed! 😛
    Nem akarok dolgozni!
    Már úgy megszoktam a nyugdíjasok gondtalan henyélését és a csirkecsülköt, hogy már nem bírnák jobb kajákat elfogyasztani!
    De mi van Veled kisfiam?! Nehéz a zélet egy nyamvadt érecsségi nélkül?! 😛 😀

  22. felix szerint:

    Gordon.
    Hajtanád a nyugdíjasokat?
    Nem lenne jobb, ha elkezdenél végre dolgozni?
    Here.

  23. grün szerint:

    Kucuka!
    Jól megy a nyugdíjasoknak! 😛 😀
    Ők is Széchenyi kártyára nyaralnak?!
    https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfp1/t1.0-9/10301291_827127493966519_7447229874190480697_n.jpg

Itt lehet hozzászólni !