A Nemzeti Összetartozás Napjára emlékeztek – Ökumenikus istentisztelet és honosítási ünnepség

Csepel.hu

A Nemzeti Összetartozás Napjára emlékeztek

Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékeztek a Nemzeti Összetartozás Napján Csepelen. Ebből az alkalmából ökumenikus istentiszteletet tartottak a Béke téri római katolikus templomban, majd honosítási ünnepségre is sor került.​

Az istentiszteleten Kispál György plébános a magyarság egységének fontosságáról szólt, amiért érdemes közösen összefognunk és imádkoznunk – hangsúlyozta.

A jelenlévő Csepeli Lelkészi Kör képviselői a Bibliából felolvasott igeverssel emlékeztek a történelem során szétszabdalt országokban maradt honfitársakra. Üzenetük a szétszóródott magyarság új nemzeti egységének épülésére irányult.

Az ünnepség a templom melletti Trianon-emlékműnél folytatódott, ahol Borbély Lénárd alpolgármester mondott beszédet. Felidézte a hazánkat ért első világháború kitörésével elszenvedett eseményeket és a trianoni békeszerződés következményeit, mely az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása miatt meghatározta Magyarország, Ausztria, Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság új határait.

Ahogy az alpolgármester beszédében fogalmazott: kitűzött közös céljaink sikerének feltétele, hogy a szétszóratott magyarságból új nemzetközösséget építsünk. Kiemelte: „Ahhoz, hogy a magyarság mindenütt, ahol csak él megőrizze esélyeit a jövőépítésre, ahhoz a következő évtizedekben a magyar humánvagyon felelős megóvására és gyarapítására van szükség. Az állampolgárság kiterjesztésével, illetve a nemzeti összetartozás tanúságtételével Magyarország kormánya e célok elérése érdekében az első közjogi lépéseket már megtette. A következő nagy feladatkör a szakmai és politikai tudatosság megteremtése, illetve az új nemzetpolitikai eszmerendszer és stratégia megalapozása.

A negatív trend megfordítása érdekében szükséges és megkerülhetetlen tehát az országpolitika nemzetpolitikává alakítása. A harmadik lépés az így kialakított új stratégia megvalósításához szükséges gazdasági erő megteremtése, amelyhez viszont paradigmaváltásra van szükség. Olyan összefüggő kárpát-medencei rendszerekben kell gondolkodnunk, amelyek saját természeti és emberi erőforrásainkon kívül, számba veszik valamennyi gazdasági lehetőségünket, melynek révén a Kárpát-medencében egy fenntartható, tervezett és rendezett magyar gazdálkodás, tehát kiszámítható magyar jövő válik lehetővé. Ez lehet korunk és nemzetünk felelős válasza a Trianonban elszenvedett igazságtalanságért” – tette hozzá.

Ezután a templom mellett felállított színpadon hatan tettek ünnepélyes állampolgársági esküt, majd koszorúzás következett. A Trianon-emlékműnél a csepeli önkormányzat nevében koszorút helyezett el Borbély Lénárd és Morovik Attila alpolgármesterek, a Fidesz csepeli képviselői, az MSZP helyi képviselői, a Nagy Imre ÁMK küldöttei, valamint a civil szervezetek és egyesületek tagjai s a jelenlévők egy-egy szál virággal emlékeztek.

A nemzeti emléknapon az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola növendékei adtak műsort.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !