A baloldal tovább támadja a közmunkát

Mno

Bár a balliberális ellenzék folyamatosan azt a látszatot kelti, hogy nincs elegendő pénz a közfoglalkoztatás folytatására, az előzetes tervek szerint hamarosan több mint 140 ezer ember kezdheti meg a munkát, és ez a szám nyáron tovább fog emelkedni.

Jövő hétfőn rendben elindulnak a 2014. évi rendes közfoglalkoztatási programok, amelyek révén a tavalyihoz hasonlóan májusban több mint 140 ezer ember dolgozhat majd. A közfoglalkoztatottak száma nyáron, az idénymunkák beindulásával várhatóan tovább emelkedik majd – tudta meg lapunk a Belügyminisztériumtól. A költségvetés az idei évre 183,8 milliárd forintot határozott meg a közfoglalkoztatási programokra, ami 3,9 milliárd forinttal több, mint tavaly volt. A mostani 140 ezer fős közfoglalkoztatotti létszám a tavalyi, azonos időszakra jellemző adatokkal megegyező, vagyis szó sincs visszaesésről, ahogy a baloldal állítja.

A 2013 novemberétől 2014 áprilisáig tartó téli közfoglalkoztatás keretében százezer ember munkavégzése és százezer ember képzése valósult meg, vagyis tényleges munkavégzésre 40 százalékkal több embernek lesz lehetősége, mint télen. Ezt igazolják a számok is. Az Mfor.hu internetes gazdasági portál szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium havi költségvetési tájékoztatója szerint az első negyedév végéig összesen 52,8 milliárd forintot emésztett fel a közfoglalkoztatási program, ami a teljes keretnek mindössze a 28,7 százalékát jelenti.

A Magyar Nemzet korábban a Nemzetgazdasági Minisztériumtól megtudta azt is: a közfoglalkoztatottak téli képzésének lezárulta után az év többi részében is iskolapadba ülhet a közmunkások egy része, mégpedig az Újra tanulok program révén, természetesen a téli arányoknál kisebb létszámban. Több mint egy hete tart már az a hadjárat, amelyet a balliberális pártok indítottak a kormány ellen a közmunkaprogramok kapcsán. Névtelen forrásokra hivatkozva azt állítják, elfogyott a pénz, és emiatt az év további részében töredékére csökkenhet a közfoglalkoztatottak száma.

Szabó Szabolcs, az Együtt–PM-szövetség megválasztott képviselője még a múlt héten jelentette be, hogy értesülései szerint a májusban induló közmunkaprogramokban a jelenleg körülbelül 330 ezerről (a téli közfoglalkoztatás keretében egyébként egyszerre 200 ezren vesznek részt – a szerk.) 105-106 ezerre csökkenhet a közfoglalkoztatottak száma. Arra is kitért, hogy a hírek szerint a közmunkaprogramok résztvevőinek jelentős részét ezután csak részmunkaidőben fogják foglalkoztatni.

Simon-féle dicséret

Nem mindig voltak ellenségei a közmunkának a balliberális politikusok. A második Gyurcsány-kormányban a munkaügyi tárca államtitkáraként az akkor még szabadlábon lévő Simon Gábor egy 2008. december 2-i sajtótájékoztatón téli közmunkaprogramot hirdetett, amely szavai szerint „segítséget és átmeneti anyagi biztonságot” nyújt a legrászorultabbaknak. Emlékeztetett: minél alacsonyabb iskolai végzettségű egy ember, annál nehezebben talál munkát. Simon értetlenségének adott hangot, amiért a 94 hátrányos helyzetű kistérségből nyolc nem pályázott a programra. Gyurcsány Ferenc – már ellenzékben – a DK elnökeként viszont már azt mondta: a közfoglalkoztatottak munkája „nem ér semmit”, mert „támasztják a gereblyét, ücsörögnek”, és amúgy is csupán a „statisztikát javítják”.

Forrás: Mno

5 hozzászólás “A baloldal tovább támadja a közmunkát” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    Teljesen felesleges erőlködés a baloldal részéről!
    Alkalmazzák a passzív euthanázia elvét és kimúlik magától! 😛 😀
    .
    “Amit jeleztünk, most beigazolódott: csak kampányfogásként kellett a Fidesznek a sok közmunkás – mondta lapunknak Komjáthi Imre, miután polgármesterek sorra jelzik neki, a jövőben kevesebb közmunkást foglalkoztathatnak.”
    .
    http://nepszava.hu/cikk/1017677-mar-nem-kellenek-a-fidesznek-a-kozmunkasok

  2. Doki szerint:

    Azért jó volna, ha a kerületi közmunka megmutatkozna végre Csillagtelepen és az Erdősor egyes részein, ahol a lakótelepeken és buszmegállókban már térdig ér a gaz. Nem csak a kerület központi részét kéne mindig rendben tartani, hanem a központtól arrébb lévő részeket is.

  3. grün szerint:

    Doki!
    Közelednek a zönkormányzati választások!
    Még talán locsolókocsi is lesz! 😛 😀

  4. bonifác szerint:

    A rezsicsökkentés mellett ez a másik gumicsont: intézkedés, ami sok embert érint pozitívan, és az MSZP nek nincs rá jó válasza. Ezért szidják, próbálják lekicsinyleni.
    Zöldikének: a locsolókocsi szerintem százszor többet ér mint kampányezköz,mint egy nagy csokor hamis ígéret.(szoci kampány) Most Szabolcskán a sor: mutassa meg, milyen az igazi cuci virtus!!

  5. nagyapó szerint:

    “A mostani 140 ezer fős közfoglalkoztatotti létszám a tavalyi, azonos időszakra jellemző adatokkal megegyező, vagyis szó sincs visszaesésről”
    De majd a Népszava, a stop24, a 444 megírja a zigazat!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

Itt lehet hozzászólni !