Kiválóan működik a vakvezető kutya kölyöknevelő program

Csepel.hu

Kiválóan működik a vakvezető kutya kölyöknevelő program

A Vakvezető Kutyák Világnapját április 27-én immár hagyományos módon ünnepelték meg Csepelen, a Hollandi úti kutyakiképző bázison. A Csillag Születik felfedezettje, Krizbai Teca is megismerkedett leendő négylábú segítőjével.

A szép számmal megjelenteket Vörös Enikő szakmai vezető köszöntötte a vendégeket és minden négylábút illetve gazdáikat megismertetett a jelenlévőkkel. Megismerkedhettünk a kiképző telep minden lelkes és odaadó munkatársával, Farkasné Schiff Mónika iskolavezetőtől kezdve a kertészeti feladatokért felelős szakemberig, akik gyakran erőn felül, rengeteg önkéntes munkát vállalva dolgoznak azért, hogy megkönnyítsék egy-egy látássérült embertársuk mindennapjait. Érkeztek vendégek a Miskolci Büntetés-végrehajtási Intézetből is, ahol a tapasztalatok szerint igen jó működik a nevelő program.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége jóvoltából létrejött Kölyöknevelési Programra bárki jelentkezhet, aki vállalja, hogy 8 hetes kortól a kutyus 1 éves koráig ingergazdag környezetben neveli az egyesület számára a leendő vakvezető ebeket, szakemberek felügyelete mellett.

Jelenleg is többen várnak négylábú segítőre és most már a kiváló hangú vak énekesnő Krizbai Teca is közéjük tartozik, aki családjával együtt látogatott el kerületünkbe, hogy testközelből ismerkedjen a kutyákkal és informálódjon leendő társa kilétéről.

A programban először egy kisfilmet vetíttek le a vendégeknek, ami a kutyakiképző iskola életéről szólt, majd a speciális kellékekkel ellátott telepen körbejárva megmutatták, hogyan is képzik a kutyákat nap mint nap az intézményben.
Ezután vidám hangulatú kötetlen programra került sor, ahol a gazdik többek között a program tapasztalatairól is beszélgettek egymással, a négylábúak pedig felhőtlenül szórakozhattak egymás társaságában.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !