Több tízezer pert is hozhat az ingatlanadó

FigylőNet

 

Megint adózhatunk

Egy 10 millió forint értékű lakás után 2009-ben maximum 50 ezer forint ingatlanadót kell befizetni, ami havi szinten 4 ezer forinttal emeli a családi rezsit. Akár több tízezer (vagy százezer) peres eljárás is indulhat a kirótt összegek miatt – mondta egy adószakértő a FigyelőNetnek, aki szerint az értékalapú teher bevezetésének egyelőre nincsenek meg a feltételei. Másik vélemény szerint a lakóingatlanok értékbecslése még csak-csak megoldható, inkább az üzleti ingatlanok felértékelésével lesz súlyos gond.

Nem tekintik lefutott meccsnek a helyi építmény- és telekadó 2009-es módosítását az önkormányzatok – legalábbis erről beszélt a FigyelőNetnek Smetana György, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) helyiadó szakértője, aki szerint szervezetük mindent megtesz majd azért, hogy változtassanak a hétfőn elfogadott törvénymódosításon. Az a céljuk – mondta – hogy az önkormányzatok maguk dönthessék el, hogy négyzetméter vagy értékalapon vetik-e ki a köznyelvben ingatlanadónak hívott terhet.

Perek özöne várható

Smetana György úgy véli ugyanis, hogy – a hétfői módosítás nyomán – a kötelezően értékalapú adókivetés szakmailag nem megalapozott, az előkészítésére, kivitelezésére biztosított egy év alatt megvalósíthatatlan. Mint mondta, az adó számításánal „ezernyi” jogos szempont merülhet fel, például az ingatlan fekvésével, fizikai állagával, és egyéb paramétereivel kapcsolatban, ami vitákhoz, illetve perek ezreihez vezet majd. Az érintettek az adóhatóságnál fogják követelni, hogy ingatlanforgalmi szakértőkkel egyénileg mérjék fel lakásuk, telkük tényleges értékét.

Részletek a FigyelőNeten!

8 hozzászólás “Több tízezer pert is hozhat az ingatlanadó” bejegyzésre

  1. Gabca szerint:

    Ma már a kevésbé tehetősek által lakott panellakások java része is 10 millió feletti árban van, nem is beszélve a kertesházakról, ahol sokszor nyugdíjasok élnek. Szép dolog, mondhatom!

  2. Csepeli Galvániszap szerint:

    A kormányszóvivő szerint (és ez nem vicc) ez a kormány az adócsökkentés kormánya, de csak a ciklus végén várhatók igazi adócsökkentések.

  3. Laja szerint:

    Szégyeljék magukat!

  4. Laja szerint:

    Az ember vesz egy lakást hitelből, aztán kifizeti az illetéket, ami több százezer forint, és ezután még van pofájuk megadóztatni a tulajdont.

  5. Bubus szerint:

    Régen is volt füstadó meg tized, és még jó pár dolog. De ma már a fizetésünknek is kevesebb mint a felét kapjuk kézhez, ha meg azt nézzük, hogy ráadásul a munkáltató is fizet a fizetésünk után, sokkal rosszabb a helyzet. Minden árucikk után fizetjük az áfát, fizetjük az illetékeket, az általunk kifizetett egészségügyi szolgáltatásokhoz pluszban még fizetünk vizitdíjat, napidíjat stb.

    Régen a mainál kisebb adónkért cserében volt egy szociális háló – nem tökéletes, de azért volt valami, és működött. Kaptunk egy sok problémával, de működő egészségügyet, ahol nem volt kétéves várakozási idő, többszöri megalázás azért, amit százszor is kifizettünk az adónkkal. Volt egy működő, európai színvonalú oktatásunk, ahol egy szegény család gyermeke is járhatott egyetemre, szerezhetett diplomát. Volt posta a legtöbb településen, és volt vasút, amellyel az ország legnagyobb részét el lehetett érni.

    Gyurcsányék most azt állítják, hogy mindaz ami kevesebből régen működött, az most sokkal többől sem működik. A gazdasági növekedésünk európai szinten is tragikus. Minden olyan tragikus, amilyen a kormányunk.

  6. Bombi szerint:

    Annyi biztos, hogy Gyurcsányék kitaláltak valami igazán újat, ami még sosem volt Magyarországon, de lmáshol sem sűrűn, egy teljesen új modellt. Lehetséges, hogy egy állam sok adót vet ki és szed be és ezért rengeteg szolgáltatást ad, lásd a skandináv országokat. Ugyanakkor létezik olyan állam is, ahol kevés az adó, de az azért nyújtott szolgáltatások köre sem túl széles, minden fizetős, lásd USA. Fletó és bandája meglakototta egy harmadik modellt… Az ő harmadik utas megoldásuk, hogy szedjük be minél többet, amennyit csak lehet, na de ezért nehog adjunk valamit, inkább lopjuk el mindet, úgy lesz szép háza a miniszternek, az egykori pénztárnoknak, na meg persze sokan másoknak… Nem 1000 m2-es házat, hanem egy cellát érdemelnének, meg egy nagydarab cellatársat…

  7. matekzseni szerint:

    csökkentés=emelés
    100-(-100)=200
    biztos mi értettünk félre valamit…

  8. Gabca szerint:

    Reform = elvonás, drágítás, eladás, csökkentés, leépítés
    Demokrácia = Gyurcsány folyik a csapból is
    Igazság = hazugság

Itt lehet hozzászólni !