Csepel.hu
Megosztott Kossuth-díjjal gyarapodott kerületünk kulturális dicsőséglistája. Borbély Mihály, a Vienna Konservatorium Budapest professzor tanára március 14-én az Országházban, mint a Vujicsics együttes tagja, megosztott Kossuth-díjat vehetett át Áder János köztársasági elnöktől, Kövér Lászlótól, az Országgyűlés elnökétől és Orbán Viktor miniszterelnöktől.
Az indoklás szerint a Vujicsics zenekar tagjaként a Kárpát-medencei délszláv népzenei tradíciót közkinccsé formáló, egyedi hangzásvilágot kiérlelő, példaértékű művészi pályafutásuk, valamint a zenei örökség áthagyományozása érdekében végzett sokoldalú tevékenységük elismeréseként kapták ezt a fontos díjat, ami a népek közötti kultúra közvetítésének az elismerése is egyben.
A díjazott professzorral az iskolában, két óra közötti szünetben tudtam beszélni. Gratulációm után, egy kicsit visszanézve az időben, arról kérdeztem Borbély Mihályt, hogy először a csepeli tevékenységeiről adjon számot. „Jó tíz évvel ezelőtt, még az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola jazz tanszakának indításában segédkeztem Balogh Gábor igazgató úrnak, aztán egy darabig vezettem is az új tanszakot. Később a sok elfoglaltság miatt erre már nem volt időm, s egykori tanítványom, Bacsó Kristóf folytatta munkámat. Pár évvel ezelőtt aztán ismét megkeresett az igazgató úr, hogy vállaljam el a Vienna Konservatorum Budapest Főiskolán a jazz szaxofon és a klarinét oktatását. Igent mondtam, mert nagyra értékelem az itt folyó munkát, így a zeneakadémiai oktatás és a fellépések mellett heti egy napot tanítok itt, a kerület egyetlen főiskoláján.”
Térjünk rá egy kicsit a népzene kutatására, mert önre és a Vujicsics együttesre ez is jellemző.
„Menjünk vissza még a török időkre, amikor szerb és horvát népcsoportok menekültek el a Balkánról, s a Duna vonalán jöttek fel akkor, amikor nálunk már megszűnt a hódoltság. Nagyon szép zenéjük van, amit rögtön megkedvelt a táncházi fiatalság a hetvenes évek közepén, amikor első táncházaink voltak Budapesten. A magyar zenészek akkor Erdélybe jártak gyűjteni, mert ott az elzártság miatt jobban megőrizték a dalokat, táncokat. Később kiderült, hogy nálunk is vannak érdekes dolgok, például az Alföldön, a Dunántúlon. Ráeszmélt a népzenekutatás, hogy itthon is nagyon sok értékes anyag van. A belgrádi és zágrábi népzenetudósok meglepően nagy figyelemmel kisérték a mi munkákat, mert az ottani városiasodás miatt, nálunk az itteni délszláv kisebbség jobban megőrizte a hagyományokat. Említhetném Mohácsot, Szentendrét, Szeged környékét vagy Pomázt, ahonnan valók vagyunk. Akkor és ott kezdődött minden: alakult egy tánccsoport, s minket hívtak zenélni. Egyre inkább ráébredtünk, hogy milyen fontos a környékbeli nemzetiségek népzenéje, kultúrája.
A névadó Vujicsics Tihamért, azt hiszem, mindenki ismeri. A Tenkes kapitánya című tévés sorozatnak is ő írta a zenéjét.
„Személyes ismerősünk volt. Nem sokszor találkoztunk vele, de az mindig nagy élményt jelentett számunkra. Nagyon fiatalon, 1975-ben hunyt el egy repülőgép szerencsétlenségben. Elutazása előtt pár nappal találkoztunk vele, jókat beszélgettünk és máig is őrizzük az emlékét. Az volt a mi népzenei egyetemünk, mert olyan tág horizontokra nyitotta a látóhatárt, hogy öt-tíz perc alatt, amit vele eltöltöttünk rengeteget tanultunk. Fontos területe volt a népzenekutatás a zeneszerzés mellett, de nagy opus sajnos nem maradt utána. Kodály volt az egyik tanára a Zeneakadémián, ha nem is sokáig, mivel a Tanár Úr azt mondta neki, hogy nem kell járnia az óráira, mert már nagyon sokat tud.”
A zenekar működéséről mit tudhatunk?
„Negyven éve működünk, és autentikus zenét játszunk, vagyis nem mozdultunk el a divatos világzenei irányokba. A Kárpát-medence népeinek a dallamait, elsősorban a hazánkban élő szerbek és horvátok zenéjét játsszuk és kutatjuk, ami azért érdekes, mert az itteni elzártságban élve egy régebbi rétegét őrizték meg hagyományuknak. Sajátos hangzású hangszereken, tamburákon, harmonikán és az én fúvós hangszereimen (klarinét, tárogató, szaxofon, frula, dvojnice, zurna stb.) adjuk elő ezt a csodálatos muzsikát”.
A népzene és a jazz kapcsolata hogy néz ki napjainkban, az oktatásban és a zenélésben?
„Nagyon jó tanáraim voltak és úgy érzem, hogy az eddig tanultakat hasonló szinten kell továbbadnom, ezt kötelességemnek érzem. Korábban az Egressyben, mint jazz tanszakvezető, majd most a Viennában, mint jazz szaxofon és klarinét tanár, illetve a Zeneakadémia tanáraként vallom, hogy a népzene és a jazz között sok a közös vonás. Valahogy rímel is a két műfaj, mert a jazz is olyan muzsika, amiben nagyon jellemzően a kultúrák és a zenék találkoznak. Amit tanítok, abban a népzene is fontos szerepet kap, továbbá megtalálható benne a klasszikus zene harmóniavilága, a XX. századi zene legtöbb eleme.”
A főiskolán kívül mi köti még Csepelhez?
„Nagyon sokat zenéltünk és gyűjtöttünk a tágabb értelemben vett Csepel szigeten. A Ráckevén, Lóréven, Tökölön és Szigetcsépen élő szerb és rác közösség által megőrzött dallamok nagyon érdekesek és kedvesek számunkra, de mellettük említhetném még a bolgárok csodálatos zenei kincsét is, melyből az egykori bolgárkertészek hoztak magukkal gyöngyszemeket. Ez a fajta kulturális sokszínűség évszázadok óta itt jelen van.”
Ha valaki mostanában akar találkozni egy Kossuth-díjassal, hol teheti ezt meg?
„Ez a legnehezebb kérdés mert, ahogy már említettem, két helyen is tanítok, emellett a Vujicsics együttessel és jazz zenekaraimmal, a Borbély Műhellyel, a Balkán Jazz Projecttel, a Borbély-Dresch Quartettel, Binder Károllyal duóban és más jazz formációkkal is sokat koncertezem. Egyébként néhány nappal ezelőtt vettem át a Magyar Jazz Szövetség Szabó Gábor-díját is, így aztán most bőven kijutott az elismerésekből. Ez felelősséget jelent! A húsvéti időszak picit nyugodtabb, aztán megint indul a koncertszezon, ami persze sokszor fárasztó is, de ha az ember azt csinálja, amit a legjobban szeret, akkor hálásnak kell lenni a sorsnak. Nagy öröm volt számomra, hogy amikor március 14-én átvehettem a zenekar tagjaival közösen a Kossuth-díjat, éppen aznap jelent meg a Borbély Műhely Hungarian Jazz Rhapsody című lemeze, és sietnem kellett a lemezbemutató koncertre, ami aztán jól sikerült. Egy napon két remek „ajándék”. Ezért érdemes élni, dolgozni.”
Forrás: Csepel.hu
Csak tudnám, miért kellett erre egy hónapot várni?
Mert a professzor úr nagyon elfoglalt!