Kiállítás és eredményhirdetés Kőrösi Csoma Sándor születésnapján

Csepel.hu


Kőrösi Csoma Sándor 230. születésnapját egy kiállítással, és egy pályázattal ünnepelték március 27-én, a Nagy Imre Általános Művelődési Központban. A Galériában tartott megnyitón először Bánátiné Papp Katalin intézményegység-vezető köszöntötte Németh Szilárd országgyűlési képviselőt, Csepel polgármesterét, Borbély Lénárd országgyűlési képviselőt, Csepel alpolgármesterét és dr. Kubassek János geográfust, tudománytörténészt, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatóját,  valamint a megjelent képzőművészeket, alkotókat, és érdeklődőket.

Tóth Endre intézményvezető, először a köszöntés érzelmi megnyilvánulásairól beszélt, majd a kiállítás és annak utóéletéről ejtett szót. A mi munkánk ezzel még nem ért véget, mert egy kiállítás akkor éri el célját, ha minél többen megnézik. Kőrösi Csoma Sándor tekintetének a kereszttüzében lépünk be a galériába. Ez a tekintet figyelmeztet engem, hogy még további feladatom van. Április 14-én ez a tárlat anyaga tovább indul Erdélyországba, hogy ott is megcsodálhassák őket. A festmények pedig visszatérnek az alkotóikhoz.
Azt szeretném, ha minél több csepeli középiskolás tanuló és általános iskolás kisdiák eljönne, és megnézné ezt a kiállítást. Tanóra keretében, vagy tanítás után, mert igazán egyik iskolától sem vagyunk túl messzire. Egy kis buszozással és sétával, mennyivel színesebbé lehetne tenni egy történelem, egy irodalom, vagy egy rajzóra anyagát. Amennyiben ez megvalósul, akkor mondhatok igazán én is köszönetet a sorsnak, hogy önökkel együtt, ennek az ünnepi megemlékezésnek, ennek a különleges tárlatnak a házigazdája lehettem.”

Ezt követően az általános iskola diákjai rövid szöveges összeállításukkal bemutatták, Kőrösi Csoma Sándor életének fontosabb állomásait.  Majd Juhász Gyula Ének Kőrösi Csomáról, című versét Körömi Gábor, az Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója szavalta el. Következett egy rendkívül érdekes előadás, amelyben Dr. Kubassek János részletesen kitért, a tibetisztika megalapítójának életútjára. Aki soha nem tért vissza szülőföldjére, de mindig is magyarnak és székelynek vallotta magát. Ő volt Európa első szellemi és spirituális nagykövete, a távoli országokban. Mint elmondta: „Kőrösi Csoma Sándor nem azt nézte, hogy mit kaphat, hanem azt, hogy mit adhat. Sírja ma is zarándokhely, ahova már három magyar államfő látogatott el. Ez a mai kiállítás méltó tisztelgés személyének. Emléke és öröksége mindannyiunké.”

Az igazgató érdekes előadása után, Hollné Farkas Enikő a pályázatra beadott képekről szólt.  „Nagyon remélem, hogy a művek kiegészítik a kiállítás anyagát. Szépek a képek és gratulálunk azoknak a művészeknek, akik kiállították a festményeiket. A háromtagú zsűri – Sára Ernő tervező grafikus, Geisbühl Tünde festőművész és jómagam -, úgy döntött, hogy két első díjat ad át. Az egyiket Molnár Edit, a másikat pedig Kelemen Dénes Lehel kapja. Ezeket a műveket, és a kiállítás többi anyagát, április 13-áig lehet megtekinteni.”

Forrás: Csepel.hu

Egy hozzászólás “Kiállítás és eredményhirdetés Kőrösi Csoma Sándor születésnapján” bejegyzésre

  1. Vátesz szerint:

    Zakó és a kikopott farmer a trendi! 😛

Itt lehet hozzászólni !