Csepel.hu
„Színházi Világnap gyermekszemmel” című kiállítás nyílt március 26-án szerdán, a Kölcsey Ferenc Általános Iskolában.
Az emeleti zsibongóban működő Nebulart Diákgalériában a vendégeket köszöntő Málek István igazgató elmondta, hogy: „mai kiállítás apropója, a március végi színházi világnap, ami hozzátok erőteljesen kötődik, mert gyerekek vagytok, és nagyon szeretitek a színházi előadásokat. Nagyon kreatívok, és ügyesek vagytok, ami ha jól körbenézünk, látszik a képeiteken. A mai kiállítás ehhez a naphoz kapcsolódik, és hogy mit érdemes még tudni, azt Edit néni és Gabi bácsi nem sokára elmondja. Átadom nekik a szót, ők nagyon készültek, hogy örömet szerezzenek nektek, ezért fogadjuk őket fegyelmezetten és szeretettel.”
Majorné Szekeres Edit, az Alapfokú Művészeti Iskola színjátszó csoportjának a vezetője, először a színházi világnapról adott bővebb tájékoztatót. „Nekem mindig ünnep, amikor itt kiállítás nyílik, de még nagyobb, amikor közeledünk a színházi világnap időpontjához, vagy ahhoz kapcsolódó kiállításhoz. Igazából március 27-e a színházi világnap, amit 20 –án a gyermekszínházi világnap előz meg. 1962 óta egy nemzetközi összefogás eredményeként van ez a nap. Azért,hogy a színház művészetét, azokat az embereket, akik színházat alkotnak, ünnepelje és egy kicsit előtérbe helyezze. Először Jean Cocteao francia képzőművész és rendező, gondolatai hangzottak el, több mint húsz ország színpadán. Azt hiszem nem áll távol a színház a képzőművészettől. Azóta minden évben egy üzenetet fogalmaznak meg, híres színházzal foglakozó emberek. Amióta ünnepeljük, ezt mindig felolvassa nekünk valaki. A következő szép gondolatsort, amit egy híres színházi szakember írt, Körömi Gábor igazgató úrtól hallgassátok meg.
Az Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, Brett Bailey dél-afrikai drámaíró, díszlettervező, rendező gondolatait olvasta fel. „Az 1967-ben született művész a hagyományos dramaturgiát szétrobbantó darabjaiban, előadásaiban a posztkoloniális világ kérdéseit feszegeti. Ahol emberi közösség van,- mondja, a drámaíró- ott megjelenik az előadás elfojthatatlan szelleme.
Kis falvakban a fák tövében, a nagyvárosok rafinált színpadán, az iskola előcsarnokában, mezőn, templomban; nyomortelepen, köztéren, szabadidő központban és belvárosi alagsorban gyűlnek össze az emberek, hogy elmerüljenek abban a tiszavirág életű színházi világban, amelyet teljes létünkkel, lélegzetünkkel és hangunkkal teremtünk meg, hogy kifejezzük emberi mivoltunk bonyolultságát, sokféleségét, sebezhetőségét.
Összegyűlünk, hogy sírjunk és emlékezzünk, nevessünk és elmerengjünk, hogy tanuljunk, állítsunk és elképzeljünk valamit. Hogy elgyönyörködjünk a technikai tudáson, hogy megjelenítsük az Isteneket. Hogy visszafojtott lélegzettel figyeljük, azt, hogy mindannyian mennyire nyitottak vagyunk a szépre, az együttérzésre és a szörnyűségre. Hogy feltöltődjünk és erősebbek legyünk. Hogy ünnepeljük a különböző kultúrák gazdagságát és szertefoszlassuk a bennünket elválasztó határokat.
Ahol emberi közösség van, ott megjelenik az előadás elfojthatatlan szelleme. Az előadás közösségből születik, és különböző hagyományok maszkjait és jelmezeit ölti magára. Az előadás felhasználja a nyelvet, a ritmust, a gesztusokat, és megtisztítja az utat közöttünk.
Mi művészek, akik ezzel az ősi szellemmel dolgozunk, arra ítéltettünk, hogy szívünkön, gondolatainkon és testünkön átszűrve feltárjuk a valóságot a maga mindennapiságában és fénylő titokzatosságában. Egy olyan korban, amelyben sok millió ember a túlélésért küzd, elnyomó rendszerektől és a kizsákmányoló kapitalizmustól szenved, menekül a konfliktusok és a nehézségek elől, egy olyan korban, amelyben magánéletünket behálózzák a titkosszolgálatok, és tolakodó kormányok cenzúrázzák minden szavunkat; egy olyan korban, amelyben erdőket irtanak ki, fajokat végeznek ki, és óceánokat szennyeznek: mi az, amiről
beszélnünk kell?
Ebben az egyenlőtlen világban, amelyben a legfőbb hatalom birtokosai arról akarnak meggyőzni minket, hogy létezik egyetlen nemzet, egyetlen faj, egyetlen nem, egyetlen szexuális preferencia, egyetlen vallás, egyetlen ideológia, egyetlen kultúra, amely felsőbbrendű az összes többinél, védhető-e az a gondolat, mely szerint a művészetek és a politika szétválasztható? Mi, az arénák és színpadok művészei, vajon alávetjük-e magunkat a piac kilúgozott igényeinek, vagy élünk a hatalmunkkal, megnyitjuk az emberek szívét, és gondolkodását, magunk köré gyűjtjük és lelkesítjük, elvarázsoljuk, megvilágosítjuk őket, és a reményre, az őszinte együttműködésre épülő világot teremtünk?
Körömi Gábor végül egy idevágó idézettel búcsúzott a hallgatóságtól: „Ahogy Nelson Mandela mondja, a történelem annak alapján ítél felettünk, hogy sikerül-e megváltoztatnunk a gyermekek mindennapjait.
Ezt követően a színjátszók Erdős Virág Pimpáré és vakvarjúcska című darabjának részleteit adták elő, ami egy lírai darab a szerelemről, a másik elfogadásáról, a felnőtté válásról és az önzetlenségről szól. A történet klasszikus mesei motívumokat, utalásokat, karaktereket használ, és ezeket helyezi a modern kor élethelyzeteibe úgy, hogy a legfiatalabbak számára is élvezhető és követhető. Az ötödikesek ötletes újítással kedveskedtek. Geisbühl Tünde festőművész-tanár, azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy a gyerekek kitaláltak egy történetet, amit filmben jelenítettek meg. Lerajzoltak abból a filmből egy jelenetet, és azt meghangosították.
„ Nagyon ügyesek voltak az ötödikesek, főleg a fiúk jeleskedtek ebben. A kiállításhoz pedig egy kis segítséget adok. Különleges nézőpontból figyeltétek meg a világot. Gyerekszemmel, mert úgy néz ki, hogy néha még a földön is hasaltatok. Az állatokat, a kakast,a macskát, a madarakat,és a halakat, sokkal színesebben és tarkábban festettétek meg, mint ahogy azok a valóságban vannak. A hetedikesektől láthattok még képregényeket. Egész történeteket találtak ki és azt rajzolták le. Láttok gyönyörű tájképet, ahová szeretnének elmenni. Olyan is előfordult, hogy reprodukciót csináltak. Lefotózták magukat vagy társaikat, és azt elhelyezték a képeken. Készítettek plakátok is, amelyek kezdenek arra hasonlítani, amelyeknek a plakátoknak lenniük kell. Jelentős erőteljes színekkel megfestve, hogy az messziről is jól látható legyen. Ott azok, a kis kerek tárcsák, mozgást tudnak bemutatni. Ezek mozgó korongokat és ha elég gyorsan körbe forgatjuk őket, akkor elkezdenek növekedni. Olyan fázisokat mutatnak, ami a mozgás érzetét kelti bennünk. Ott meg olyan táblákat látunk, amelyeket idegeneknek készítettek a gyerekek. Ha elmennek nyaralni és külföldről jönnek vendégek,azoknak lerajzolták, hogy mit és mikor csináljanak.
Látunk épületeket, szobrokat és műalkotásokhoz tárgyakat. Van, aki képregényt tervezett és abból egy jelenetet ábrázolt, vagy kedvenc alkotójának egy művét rajzolta, vagy pólókra festett” –fejezte be az ismertetőjét Geisbühl Tünde.
A kiállítást április 16-áig lehet megtekinteni.
Forrás: Csepel.hu
