Diákszemmel a kommunizmus áldozatairól

Csepel.hu

Diákszemmel a kommunizmus áldozatairól

Rajzokon, fényképeken, internetes szövegszerkesztővel összeállított montázsokon mutatták be a diákok a Nagy Imre Művelődési Központban február 24-én megnyílt kiállításon, hogy ők hogyan látják a kommunista diktatúrát.

A ”Történelem — diákszemmel” címen meghirdetett pályázatot, majd az azt követő kiállítást a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából rendezték meg. Valamennyi résztvevő emléklapot kapott, a legjobb pályaművek szerzőit pedig díjakkal jutalmazták.

Tóth Endre, a Nagy Imre ÁMK intézményvezetője megköszönte a diákok és tanáraik részvételét a pályázatban. „Elgondolkodtató, hogy egy mai tizenévesnek mit jelent a kommunizmus, amely számukra már történelem” – mondta.

Markó György, a bírálóbizottság részéről azt emelte ki, hogy az elmúlt században két embertelen diktatúrát kellett elszenvedni: a nácizmust és a kommunizmust.

A pályázaton valamennyi csepeli általános iskola 7-8. osztályos diákja és minden Csepelen tanuló vagy lakó középiskolás részt vehetett. Az elismeréseket Tóth János tankerületi igazgató, valamint Tóth Endre és Markó György adták át.

A pályázaton a következő iskolák vettek részt: Karácsony Sándor Általános Iskola, Kék Általános Iskola, Kazinczy Ferenc Általános Iskola, Katona József Általános Iskola; Weiss Manfréd Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium; Csete Balázs Szakközépiskola, Nagy Imre ÁMK Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola.

Megosztott első helyet ért el Horváth Beatrix, Somodi Renáta és Baranyi Dzsenifer (Csete Balázs Szakközépiskola). Második lett Kovács Olívia (Weiss Manfréd Szakközépiskola). Harmadik helyezést ért el Szabó Dzsenifer és Diósi Dália (Kazinczy Ferenc Általános Iskola). Külön díjat kapott Szász Tamás (Katona József Általános Iskola). A díjazottaknak múzeumi belépőket adtak át, amelyek a Szoborpark Múzeumba, a Terror Házába és a Sziklakórházba érvényesek.

„Mintegy nyolc órán át készítettem el internetes szövegszerkesztő segítségével a ’Vörös pokol’ című összeállítást” – mondta a második helyezett Kovács Olívia, akinek a képén tankok, Kádár János és Rákosi Mátyás fényképei láthatók. „Kíváncsi vagyok, hogy a Terror Házában mit fogok látni a valóságban”.

A kiállítás után A mérkőzés című magyar filmdrámát nézhették meg az érdeklődők.

Forrás: Csepel.hu

8 hozzászólás “Diákszemmel a kommunizmus áldozatairól” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “Diákszemmel a kommunizmus áldozatairól”
    Hála fejlett történelemoktatásunknak így látják a diákjaink a múltat!
    A képen látható két leánygyermek figyelmesen szemléli a Picasso Guernicájára erősen hajazó bika motívumot az egyik kiállított pályamunkán!
    Mint köztudott a spanyol festő ezzel a művével állított emléket Guernica település kommunista Condor légió általi brutális szőnyegbombázásának!
    .
    Ezek után nem csodálkoznák, ha Pistike megkérdezné, hogy nagypapája a kommunizmus áldozatának tekinthető-e mert Recsken leesett a zőrtoronyból?!

  2. Vátesz szerint:

    Grün, miért nem az eredeti verzióban mondod el a viccet?

    Egy csoport látogat Auschwitzbe, nézelődés közben az egyik férfi megkézdezi egy másiktól: – az Ön édesapja is ebben a táborban halt meg? – Igen, abból az őrtoronyból zuhant le!

  3. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. megint nagyot csavart. A zördögöt is bikának látja, kéne egy erősebb szemüveg. De ha már bika miért nem Európa elrablása jut eszébe? Tudom Mórickának is mindenről AZ jut eszébe.
    Persze akkor nem tudna annyi ződséget összehordani!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  4. grün szerint:

    Vén Hüje!
    Itt az eredeti kép! 😛
    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/7/74/PicassoGuernica.jpg
    Tedd fel az erősebb szemüvegedet és nézd meg jobban a bal felső sarokban lévő figurát!
    Így még nem láttam ábrázolva sehol! 😀

  5. grün szerint:

    Bocs!
    A Ctrl és a + billentyűvel nagyíthatod, ha nem élég erős a pápaszemed! 😀

  6. ebihal szerint:

    Megy az agymosás!

  7. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! A bal felső sarokban két fiatal fényképe van “a mi tö” szöveg fölött. Ha kapus módra nézzük, szintén fénykép.
    Hagyjuk a hülyítést!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  8. nagyapó szerint:

    Kispál atya ma, az emlékező szentmisén említette, hogy Benedek pápa 800+400 mártír katolikus papot/apácát avatott boldoggá.
    Azokat akiket a kommunisták végeztek ki bestiális módon!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

Itt lehet hozzászólni !