Csepel.hu
Rendkívüli irodalomórán emlékezett meg a zsidó származású, de katolikus hitre tért Radnóti Miklós költőről Bálint András, Kossuth-díjas színművész a Jedlik Ányos Gimnáziumban január 27-én. A tragikus sorsú költőt munkaszolgálatra kötelezték 1944-ben, majd több társával együtt tarkón lőtték a Győr-Moson-Sopron megyei Abdán november 9-én.
Bálint András felidézte a költő életének utolsó heteit, amikor Radnóti Miklós arról írt levelet feleségének, Gyarmati Fanninak, hogy „jól vagyok, kitűnő a levegő és szép hegyek vesznek körül”. Nem akarta, hogy felesége tudomást szerezzen arról a nyomorúságról, amelyben része volt.
A végkimerülésig meneteltették azon a dimbes-dombos vidéken, amely a hazája volt, s amelyről azt írta: „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám…” Zsidó származása miatt hurcolták el, de magyarnak és katolikusnak vallotta magát. Az utolsó napokban is verseket írt, amelyeket holttestének exhumálásakor találtak meg nála.
A 102 esztendős Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni ugyanabban a Pozsonyi utcai lakásban lakik jelenleg is, ahol férjével együtt élt. Gondozta férje hagyatékát, kiadta verseit és közrebocsátotta levelezésüket.
Miután az abdai tömegsírban exhumálták és azonosították Radnóti Miklós holttestét 1946 nyarán, a budapesti Fiumei úti sírkertben temették el újra.
Forrás: Csepel.hu
Radnóti Miklós: Nem tudhatom…
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944. január 17.)
No ugye! Már a Grűn úr is egyre inkább leszokik a kultúra terjesztéséről.
Már minek idézzek? Még bajom lehet belőle.
Etikus!
Assisi szent Ferenc mikor a madaraknak prédikált érezhetett valami hasonlót!
Póriasabban:
Gyöngyöket a disznók elé?! 😛 😀
http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/arany/letesz.htm
Köszönöm e szép verset, de ezt éppen Ön nem teheti le, mármint a lantot, amely naponta kell, hogy éltesse!
“Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? – Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S a rongyos ember bőszült kebele………………….
………..E névhez “ember!” advák örökűl –
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.
És mégis – mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
Ez az, miért csüggedni nem szabad.”
T. Grűn úr
19:42-nél elnézést kérek, lemaradt a megszólítás.
“Hazát és népet álmodánk, mely
Örökre él s megemleget.
Hittük: ha illet a babér,
Lesz aki osszon… Mind hiába!”