Suttyomban koszorúzott a csepeli MSZP

Csepel.info

szenteczkydobakemlektabla01

szenteczkydobakemlektabla02

Jó pár napos késéssel, titokban, de az MSZP kerületi szervezete is megkoszorúzta az elhurcolt és kitelepített német nemzetiségű csepeliek emléktábláját – értesült önkormányzati forrásból a Csepel.info.

A koszorút Dobák István és Szenteczky János önkormányzati képviselők vitték és tették le szerdán az önkormányzat falához az emléktáblánál. Az önkormányzat sajtóreferense éppen arra járt, szerencsés módon így fényképet is tudunk mutatni a furcsa aktusról.

Az MSZP nem adott ki hírt a koszorú lerakásáról: hivatalos csepeli honlapjuk nem működik, Facebook oldalukon pedig továbbra is csak a magyar kultúra elleni tüntetésükről lehet olvasni. Mint arról korábban hírt adtunk, szombaton országszerte megemlékeztek a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja alkalmából. Bár az MSZP az elhurcolásokért felelős kommunista párt jogutódja, hivatalosan soha nem kértek bocsánatot a kollektív bűnösség elvén meghurcolt és kitaszított német nemzetiségű állampolgároktól.

Az MSZP-t jól ismerő informátorunk szerint központi pártutasítás lehetett, hogy a helyi szervezeteknek is részt kell venniük a megemlékezéseken, az ukáz azonban későn juthatott el a csepeli szervezethez. Forrásunk szerint a részvételt ilyenkor fotóval kell leigazolni, ehhez kellett a koszorú.

Csepel.info

40 hozzászólás “Suttyomban koszorúzott a csepeli MSZP” bejegyzésre

  1. Etikus szerint:

    A föld alatti konspirációs tevékenységük mindig is az erősségük volt. Lám kimerészkedve, már a megemlékezés virágait is illegalitásban helyezik el, az elhurcolt és kitelepített német nemzetiségű csepeliek emléktáblájánál.
    Legalább megtették.

  2. grün szerint:

    “Forrásunk szerint a részvételt ilyenkor fotóval kell leigazolni, ehhez kellett a koszorú.”
    .
    Micsoda mázli, hogy épp arra járt a zönkormányzat kettyentője és így az igazolás legköltségtakarékosabb fajtáját sikerült megvalósítani az MSZP-nek! 😛 😀

  3. Balos szerint:

    Balos: szánalmas.

  4. Balos szerint:

    Na, ez hogy?

  5. grün szerint:

    Balos!
    Neki futásból öntökönrúgás?! 😛 😛

  6. szigetország szerint:

    Először is: elismerés a szemfüles sajtósnak, hogy lencsevégre kapta az akciót.

    Másodszorra: az MSZP akciója tényleg szánalmas.

  7. tantónéni szerint:

    Na ez a cikk megint csak a MSZP köpködése céljából született.
    Elég sok nyál van az admin szájában.

  8. Bugi szerint:

    Ezek a csepeli komcsik totál hülyék.

  9. grün szerint:

    Bugi!
    Akkor mitől vagytok befosva Okostolyás?! 😛 😀

  10. Bugi szerint:

    Ki van befosva? A pénz- és hataloméhes komcsik miatt minden esély megvan arra, hogy a Fidesz nyerjen Csepelen. Dacára az egyébként baloldali többségnek. Mert kevés olyan hely van Magyarországon, ahol a csepelinél is nagyobb sansza lenne a balliberális pártoknak a győzelemre. Itt már szinte művészet nekik a vereség, de jól csinálják, igazi művészek 😉

  11. grün szerint:

    Bugi!
    Én leszek az első, aki gratulál Neked hozzá!
    De:
    “Az elbizakodottság az az érzés, ami közvetlenül pofára esés előtt önt el!” 😛 😀

  12. szigetország szerint:

    A cikk hű tükre annak, hogy milyen suttyó az MSZP. Megfeledkeztek az elhurcoltakról, aztán sutyiban, lopva odaaggatták a saját koszorújukat is, hogy ne érje szó a házuk elejét.

    De bizony szó éri őket, mert ez így bunkóság a javából.

  13. Bugi szerint:

    Nem hiszem, hogy a Fidesz elbizakodott lenne. De annak ellenére, hogy Csepel baloldali “fészek”, mégis jó esély van a győzelemre. Mit nem értesz ezen grün?

  14. Mr. Gabee szerint:

    Kettyentője :D:D:D:D:D Na de gyerekek….. 😀

    Grün. Miért hívod így a hölgyet?

    Talán mert átveszi azt a titulust, amit ti adtatok anno nekem: “Száguldó riporter?”:D

  15. fghfjhgkjhk szerint:

    A sajtóreferensé lett ex udvari fotósnak mekkora csicska munkát adtak. 🙂 Nem megalázó? Á, dehogy. 😛

  16. Gordon szerint:

    “Suttyomban koszorúzott a csepeli MSZP”

    Phhöjjj MSZP!!!

  17. nagyapó szerint:

    fghfjhgkjhk Tök igaza van. Megalázó a zegész mutyibaloldalnak. Mennyivel elegánsabb, ha azt írják, sajnálják a németek általuk történt elhurcolását. (És akkor még koszorúra sem kell költeni)
    Még elegánsabb, ha a Nagy Ellenzéki Összeborulás koszorúz!!!!!!!!!!!!!!
    Eszükbe sem jutott!!!!!!!!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  18. fghfjhgkjhk szerint:

    Gordon, Ti meg suttyomban építetek egy náci bevonulás emlékművet?! Te emellet állsz mégis? Szégyelld a pofádat!

  19. tantónéni szerint:

    Sajátságos, ahogyan a sok nyálat tartalmazó szájú admin = Ábel Attila megpróbálja rákenni az MSZP-re az 1945-ös kitelepítéseket.

    Az 1944 végi deportálásokat az oroszok végezték.
    Az 1945 végén kezdődő kitelepítésekre pedig nemzetközi egyezmény kötelezte hazánkat: az 1945 nyarán tartott potsdami konferencia határozatát hajtotta végre az akkori kormány.

    És egyébként is csak idegenrendészeti intézkedés volt ((c) Szakály Sándor).

  20. grün szerint:

    Mr. Gabee!
    Ábel Attilára gondoltam mint mániákus képrögzítőre és dilettáns riporterre!
    Bocsika!
    Ha tudom, hogy hölgy az illető, akkor egyszerűen Oriana Fallacinak nevezem, ha nem dehonesztáló rá nézve! (mármint Fallacira) 😛
    A “száguldó riporter” megmarad Neked már csak azért, mert Egon Erwin Kisch mégiscsak férfi volt!
    Persze, csak ha a Mr.-ből következtetve jól sejtem identitásodat! 😛 😀

  21. tantónéni szerint:

    Csak nekem tűnik fel a belső ellentmondás a cikk e mondatában:

    “Bár az MSZP az elhurcolásokért felelős kommunista párt jogutódja, hivatalosan soha nem kértek bocsánatot a kollektív bűnösség elvén meghurcolt és kitaszított német nemzetiségű állampolgároktól.”

    Tehát: az MSZP kollektívan bűnös, amiért az egykori kommunista párt a kollektív bűnösség elvét alkalmazta?

  22. fghfjhgkjhk szerint:

    tanítónéni!
    Csak egy lépésre vissza a “megszállás” időpontjára, ami nem megszállás volt és innentől máris “más a gyermek fekvése”!

  23. szigetország szerint:

    A deportálásokban bizonyítottan komoly szerepet játszottak a magyar kommunisták, mert ők tudták legjobban, kik az osztályidegenek.

    A potsdami konferencia határozata az elhurcolásról ellentétes volt a nemzetközi joggal, amit ma már az érintett felek is elismernek.

  24. fghfjhgkjhk szerint:

    Tehát a zsidóság deportálásában lassan a nácik már-már ártatlanok és tényleg lerohantak minket, mint “németek”? Természetesen a mai németország ugye “jogutód” lesz?

  25. tantónéni szerint:

    szigetország: “A deportálásokban bizonyítottan komoly szerepet játszottak a magyar kommunisták”

    Hol a bizonyíték?

    “A potsdami konferencia határozata az elhurcolásról ellentétes volt a nemzetközi joggal, amit ma már az érintett felek is elismernek”

    Hol az elismerés?

  26. spectator szerint:

    Ha kekeckedni akarok, jelzem a következő észrevételt :
    Az első képen két személy megy valahova egy koszorúval. Az is lehet, hogy az emléktáblához. A második képen ottva egy MSzP-s koszorú valahol, esetleg az emléktábla alatt. Ennyit a dokumentáltságról.

  27. Mr. Gabee szerint:

    Kedves Grün!

    A sajtóreferens valóban hölgy!
    Kedves tőled, hogy engem tartasz annak:)
    Identitásom férfi. Sokan ismernek már név alapján, sokan rájöttek, hogy ki vagyok, de nem mindenki:)

  28. szevenszi szerint:

    Ha a képekre koncentrálnátok többre jutna mindenki.
    Az első képen kettő ember látható, hátulról. Az egyik kezében van valami, ami akár koszorú is lehet. A kép az Szent Imre tér és a Petz Ferenc utca sarkán készülhetett.
    A, hogy a képen ki látható, azt csak a hozzá fűzött szövegből”lehet tudni”. Bizonyára aki leírta, az az illetők hátsó felét igen jól ismerheti. Vagy tippelt.
    A második képen egy koszorú látható, MSZP felirattal. De az, hogy a koszorú hol volt, amikor lefényképezték megint nem látható, csak a cikk szövegírója utal erre.
    Az, hogy suttyomban történt valami az egyértelmű. Ugyan is aki fotózott csak az illetők háta mögül mert kattintani, szemből már nem. Az is érdekes a második képen, hogy a lefényképezett koszorú hol és hogyan van elhelyezve. A koszorú közepében egy zöld színű, a járdán való parkolást akadályozó cső látható. Nem gondolnám, hogy egy ilyen cső van elhelyezve az önkormányzat falán koszorú tartóként. Csak nem az mozdította el és húzta rá a vascsőre az MSZP koszorúját, aki a fényképet készítette? Ha ez így történt az pedig kegyeletsértés!
    Na ennyit a suttyóságról és a sunyiságról!

  29. szigetország szerint:

    Próbálják mosdatni az MSZP-t a suttyók…. Ahelyett, hogy becsületesen elismernék, hogy ez a koszorúzás sem méltó, sem tisztelettudó nem volt az elhurcoltak emlékéhez.

    Ez egy kényszeredett koszorúzás volt. Az MSZP a lelke mélyén még mindig lesz@rja a magyar holokauszt áldozatait. Na, ez a baj!

  30. szevenszi szerint:

    Kedves Szigetország!
    Ha egyszer képes lennél a tárgyilagos elemzésre és megszólalásra, akkor többre juthatnál. Amit írogatsz az semmi más mint buta trollkodás.
    Apropó!
    Mikor indítanak fegyelmi eljárást az önkormányzat sajtóreferensével szemben, mivel munkaidőben, önkormányzati dolgozóként, az önkormányzat eszközével, magán társaságnak fotózgat. Ennek a blognak az impresszumában az szerepel, hogy ezt egy baráti társaság üzemelteti. Akkor ez most, hogy van?
    Vagy megbízás alapján, az önkormányzat pénzén, magán társaságnak fotózgat? Ez még érdekesebb!! Esetleg egy önkoris illetékes megbízásából, munkaköri leírás szerint titokban megfigyeli az mszp-seket??? Ez csak kérdés!

  31. Gordon szerint:

    “A, hogy a képen ki látható, azt csak a hozzá fűzött szövegből>lehet tudni<. – írja szavenszi.

    Nekem ez a két hátulról fotózott úriember valahonnan ismerős.
    A közértből?
    A plázából?
    A bűnügyi hírekből?

    Még gondolkodom…

  32. spectator szerint:

    Ha már elkezdte a kekeckedést, itt folytatom :
    Mint nyugdíjas, ott voltam az eredeti kosuózorúzáson. Ezért bocsánatot kérek némelyektől, akik erre igényt tartanak, hogy tehet ilyet egy nyugdíjas ? Az ominózus zöld vascső valóban ott van az emléktábla előtt, kissé jobboldalon. Az eredeti koszorúzás virágai részben a kampókra kerültek, részben a talajra. Ez látható az első ezzel foglalkozó cikk egyik képmellékletén.
    Amikor minap arra vitt az utam a Postára, valóban ott volt a tárgybel koszorú.
    Persze a nyugger minek megy a Postára ? És főleg miért arra ? Csak nem azért, hogy mindezt leírhassa ?

  33. szigetország szerint:

    Az MSZP — nem először — méltatlanul viselkedett az elhurcolt, meggyalázott csepeliekkel szemben.

    Az MSZP nemcsak jogilag, hanem szellemileg is örököse az 1945-ös kommunista pártnak, amely tevékenyen részt vett magyar emberek üldözésében, munkatáborokba hurcolásában.

    Ha Szabó Szabolcs ezt nem tudja, szégyen rá nézve, ha még helyesli az üldöztetést, kb. azon a szinten van, mint többszörös gyilkos Deme Gábor.

  34. ebihal szerint:

    szigetország!
    Ennyi hülyeséget összehordani, nem kis teljesítmény!

  35. ebihal szerint:

    Gordon!
    Azt állítod, hogy ismered hátulról ezt a két alakot. Ezeknek is nyaltál? Egyébként
    mostanában sokat köpködsz, mi a baj, szőrös a Szilárd segge?

  36. grün szerint:

    Röffencs!
    “Nekem ez a két hátulról fotózott úriember valahonnan ismerős.”
    Letolt gatyával már volt velük dolgod!
    Talán onnan! 😛 😛 😛

  37. szigetország szerint:

    ebihal!

    1. Nem méltatlan a koszorúzás megkésve, lopva?
    2. az MSZP nem jogutódja a kommunista pártnak?
    3. a kommunista párt nem vett részt a svábok és magyarok üldözésében?
    4. Deme Gábor nem többszörös gyilkos?

    Melyik állítás nem igaz?

  38. ebihal szerint:

    szigetország!
    1./ A megemlékezés sosem késő, a baj ott kezdődik, amikor nem belülről fakad.
    Ezt sem az egyik, sem a másik oldalon bizonyítani nem lehet.
    2./ Az MSZP Nem jogutódja az MKP-nak!
    3./ Elolvastam néhány írást a soroksári svábok kitelepítésével kapcsolatban. A svábok
    összeírásában, s ezzel a kitelepítési listák összeállításában szinte mindenki részt
    vett, így csak a komcsik nyakába varrni enyhén kérdéses! Másrészt a kitelepítést
    és a malenkij robotot összemosni nem illik. Ugyancsak kérdéses a dolgot az egész
    pártra vonatkoztatni, hisz ezzel ugyanazt a kollektív bűnös kategóriát alkalmazzuk
    mint az ártatlan németek esetében.
    4./ Baromságnak tartom, ha bárki a Deme ügyét pártügyként akarja beállítani, azt
    pedig, hogy az egyébként ismeretlen Szabó Szabolcsot össze akarod mosni vele,
    enyhén szólva szemét dolognak tartom.

  39. szigetország szerint:

    Deméről csak két tényt említek. Tény, hogy többszörös gyilkos. Tény, hogy az MSZP helyi vezetői közé tartozott.
    Ha ezt elhallgatjuk, akkor meghamisítjuk a valós történést. Aki a tényeket meghamisítja, az hazudik. Éppen a sok hazudozás okozta Papp László és Takács József vesztét…

  40. ebihal szerint:

    szigetország!
    A tény, hogy Deme bűnsegéd, nem pedig gyilkos. /Ettől még fel lehetne kötni./
    Az is tény, hogy MSZP-s volt, de ebből bármilyen összefüggést összehozni
    kacagtató mutatvány. Ilyen alapon az összes, rá bármiben hasonló embert
    megvádolhatnád.

Itt lehet hozzászólni !