Főrabbi: nem volt értéke az emberi életnek a holokauszt idején

Csepel.hu

Főrabbi: nem volt értéke az emberi életnek a holokauszt idején

Nem volt értéke az emberi életnek a holokauszt idején, amikor megkülönböztették, üldözték a zsidóságot és 6 millió európai, ezen belül 600 ezer magyarországi áldozata lett a népirtásnak – mondta Deutsch László főrabbi a budapesti gettó felszabadításának 69. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen, pénteken a budapesti Dohány utcai zsinagógában.

A főrabbi hangsúlyozta: az anyagi károkat lehet pótolni, de az emberi veszteségeket soha, ezért “soha nem felejtjük mártírjainkat”, a “maradék” – az életben maradtak – pedig Istent dicsőítik megmenekülésükért. Kitért a bibliai Jób sorsára is, ő több gyermekének elvesztése után újra tudta kezdeni az életét, és ismét lehettek gyermekei.

Mint mondta, az évforduló alkalmából örülhetnének, hogy 69 éve felszabadult a budapesti gettó, de a vészkorszak idején a többség odaveszett, “könyörtelenül meggyilkolták” őket. Ezért emlékezni és emlékeztetni kell a mártírokra, “akiket soha nem felejtünk”, akiket embertelenül elhurcoltak otthonaikból és “lelketlenül, szívtelenül elpusztítottak”. Ugyanígy emlékezni kell a “hős katonákra”, akik lerombolták a gettó falait, és az embermentőkre is, akik életüket kockáztatták – állapította meg.

Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete elmondta: a fővárosi gettóban életben maradt 70 ezer zsidó ember, akiket a Vörös Hadsereg mentett meg, így a szovjet katonák jelentették a zsidóságnak a megmenekülést a náci pokoltól, s ezt a történelmi tényt nem lehet elvitatni. A magyar társadalomnak tudomásul kell vennie mindenkinek a fájdalmát, ezek közül egyet sem lehet kicsinyíteni – hívta fel a figyelmet.

A nagykövet rámutatott: a holokauszt 70. évfordulója alkalmas arra, hogy megbocsásson egyik fél a másiknak, a polgárok egymásra találjanak, “a társadalom kibéküljön önmagával”, és felvegyék a küzdelmet az antiszemitizmussal. A nemzeti megbocsátást hátráltatja, ha valaki ideológiai okokból át szeretné íratni a történelmet, minden ilyen próbálkozás akadályozza a gyógyulást – jegyezte meg.

Vámos Tibor akadémikus arról beszélt, hogy az emlékezés “az élőknek szól és a jövőt alakítja”. A történelemben visszatérő ciklussággal megjelennek a gyilkos indulatok, “a gonoszság ezer arca”, ami a tudatlanságból és az irigységből fakad. A holokauszt idején “a bűnbakok ideológiája” állampolitikai szintre emelkedett, antiszemitizmusba és a háború elvesztésébe kergette az országot, s a deportálások 51 napja 20 ezer csendőr kíséretében ennek volt a végjátéka – emlékeztetett.

A megemlékezésen részt vett Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, Fónagy János államtitkár, Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere, Alberto Bottari de Castello, a Vatikán magyarországi apostoli nunciusa, valamint a diplomáciai testület tagjai és több egyház képviselője is.

Forrás: Hirado.hu

5 hozzászólás “Főrabbi: nem volt értéke az emberi életnek a holokauszt idején” bejegyzésre

  1. Tóth Mária szerint:

    … és ugyan ez vonatkozik a kommunista rezsim áldozataira is! egyik gyilkolást sem lehet a másik fölé helyezni. ennyi.

  2. Vátesz szerint:

    Deutsch László el van maradva egy brossúrával. Már a Jad Vasemben is csak 433 ezer áldozat van kiírva Magyarországra és Észak-Erdélyre együttesen. Szerintem meg a teljes államterületre, amely tartalmazta az összes visszadott magyar területet is. Amennyiben azt átszámítjuk Csonka-Magyarország területére, akkor aztán még messzebb lesz a bűvös 600 ezres számtól!
    A hatmillió is hibázhat, mert az auschwitzi négymilliót lecsökkentették másfélre, az igazságot az oroszok tudják, a németek pontos kimutatásokat készítettek, viszont azok a felszabadító szovjetek kezébe jutottak, Sztálinnak pedig az állt az érdekében, hogy a valós számokat meghamisítsa. Közismert a szovjet propaganda azon tevékenysége, hogy valódi fényképeket meghamisítottak a nácik bűneinek nagyítására. A szóbanforgó képeknek meg van az eredetije, s meg vannak azok a “szovjet feldolgozások”, ahol akasztott partizánt, akasztott nőt retusáltak az átdolgozott képre. A propaganda célra használt fényképek többsége hamisított.
    Amúgy meg remélem, hogy az Izraelben élő 550 ezer Magyarországról kivándorolt zsidó nagy része nem vesz részt a 2014-es választáson, mert kitudja mennyi szavazna a LIKUD és mennyi a Munkapárt magyarországi testvérpártjára!

  3. grün szerint:

    “Idegenrendészeti eljárás volt-e a Kamanyec-Podolszkba történő deportálás? A Fidesz által megálmodott VERITAS Történetkutató Intézet vezetője úgy gondolja igen, a források azonban egészen más képet mutatnak”
    .
    Majd hozzáigazítják a történelmet a politikához?!
    .
    http://www.pecsistop.hu/belfold/marhavagonok-rablas-es-16-ezer-aldozat-ilyen-az-idegenrendeszeti-eljaras/1209628/.

  4. köves szerint:

    Nővéremet Gizikét az USA repüllői őlték meg Swandorfnál 1945 március 1.én. Azamerikaiak arra sem méltattak,hogy kárpótlási kéelmeimre válaszoljanak. /emlékmüvet szerettem volna csináltatni,de senki sem segitett,a deportáltak közül senki sem jelentkezett -Akik életben maradtak.Háború volt ezzel intéztek el.Később Pockingba kerültünk és ott lett nyughelye Gizikémnek.Haza jöttünk,de minek?Mindenünket elrabolták lakásunkba máso költőztek és csak késöbb tudott elhelyezkedni több diplomás végzettségü apám.Hála rot igazgatónak/Rákosi rokona volt!/ felvette aMalérdbe.A hollokaust év 2o14 tehát arra gondolok,hogy százszo legyenek átkozottak a német,orosz,USA fasiszták.Érje Őket el boszum. Ezt kivánom nékik gazembereknek.Tönkre tették az életünket.

  5. dakotaviktor szerint:

    Balogh Gyula MSZMP tag

    Orbán Győző (Viki apuci) MSZMP párttitkár volt
    Stumpf István – MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
    Járai Zsigmond – MSZMP tag, kommunista kormánytag
    Matolcsy György – MSZMP tag
    Martonyi János – MSZMP tag, kommunista kormánytag
    Chikán Attila – MSZMP tag
    Pintér Sándor – MSZMP titkár
    Kövér László – KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
    Pozsgai Imre – MSZMP KB tag
    Szűrös Mátyás – MSZMP KB tag

    Harrach Péter – MSZMP tag
    Hoffmann Rózsa- MSZMP tag
    Boross Péter – MSZMP tag
    Ligetvári Ferenc – MSZMP tag

    Boros Imre – MSZMP-titkár
    Balogh Gyula – MSZMP tag

    Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár
    Mikola István – Hazafias Népfront, elnök
    Fónagy János – MSZMP tag
    Vonza András – MSZMP tag

    Rogán Antal – KISZ titkár

    Szabadi Béla – MSZMP tag, munkásőr
    Varga Mihály – KISZ titkár
    Deutsch Tamás – KISZ titkár
    Orbán Viktor – Gimnáziumi-egyetemi KISZ titkár

    Schmit Pál – az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár, majd a Grósz Kormányban.

    Túri-Kovács Béla MSZMP tag

    Vonza András – MSZMP tag

    Ligetvári Ferenc – MSZMP tag

    Varga Mihály – KISZ titkár

Itt lehet hozzászólni !