„A közös eredmények megvédése a cél” – Kunszentmártonban tartott rezsifórumot Németh Szilárd

Csepel.hu

„A közös eredmények megvédése a cél” – Kunszentmártonban tartott rezsifórumot Németh Szilárd

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere 2014. évi első rezsifórumát tartotta Kunszentmártonban január 16-án. A rezsicsökkentés végrehajtásáért felelős politikus Boldog István országgyűlési képviselő meghívására érkezett a településre, akinek előadására sokan voltak kíváncsiak – megtelt érdeklődőkkel a helyi művelődési ház.

Németh Szilárd köszöntötte a „Magyar Csapat” tagjait, akik 2,5 millió támogató aláírással védték meg a rezsicsökkentést. Feltette nekik a kérdést: térjen-e vissza a 2010 előtti világ vagy a magyar családok független magyar gazdaságot szeretnének, ami a Fidesz nevéhez és munkájához köthető?!

A politikus elmondta, ha a kormánypárt 2010 után háromszor nem fagyasztja be a rezsiárakat, Görögország sorsára jutottunk volna, hiszen az államadósság mértéke a kormányváltást megelőzően 87% volt: az elvtársak 1300 milliárdnyi adósságot görgettek maguk előtt, aminek a magyar családok itták meg a levét. Rajtuk, a devizahiteleseken segített az Orbán-kormány háromszor is: először a végtörlesztéssel, másodszor az árfolyamgát bevezetésével, harmadszor a Nemzeti Eszközkezelő Program megvalósításával.

2010 októbere után a szocialista vezetés (akik a költségvetés meghamisításától sem riadtak vissza) által felvett IMF-hitelből a Fidesz egy centet sem költött el, nem mínuszos váltókkal akarta helyreállítani a gazdaságot.

A Gyurcsány-Bajnai korszakot gazdasági zuhanás fémjelezte: 2009-ben ennek mértéke 7,9% volt, 255 ezren veszítették el munkahelyüket, a foglalkoztatottak száma 3,5 millió alá esett, de ugyanúgy 10 millió éhes magyar szájról kellett gondoskodni – miközben az emberek a csekkjeiket nem tudták befizetni. A Fidesz azt az elvet vallja, hogy a magyar családokat „hagyni kell” fizetni, hiszen ők akarják ezt: senki sem akar adósságban úszni.

A múlt számai után a jelenről beszélt a politikus, aki elmondta, 2010 és 2014 között az országra a pénzügyi stabilitás a jellemző, beindult a gazdaság, 22 éves csúcson a foglalkoztatás: 4 millió 12 ezer ember dolgozik. „Igen, ebben benne vannak a közfoglalkoztatottak. A munka ugyanis tartást ad. Generációk nőttek fel úgy, hogy nem látták a szüleiket munkába menni. A Fidesz ezzel most szakít: tanítja és alkalmazza őket, a társadalom hasznos tagjaivá válnak, akiknek később a gyermekvállalását is segíti a kormány.”

Németh Szilárd beszélt a pedagógus béremelésről, melyet eddig boldog, boldogtalan csak ígérgetett, de a jelenlegi kormány meg is valósított. Szólt a 2,4%-os nyugdíjemelésről, melynek kapcsán a nyugdíjak vásárlóértéke is nőtt. Példának a Csepeli Piacot említette, ahol a csontos karaj kilója 1000 forint alá esett.

Ma jó és érdemes Magyarországon élni – vonta le a konzekvenciát a csepeli polgármester, aki elmondta: 2010 és 2012 között nem pusztán rezsistopot és ármoratóriumot vezetett be a Fidesz, de az energiaárakat is befagyasztotta, hogy a magyar családok jobban éljenek.

Megszűnt az elvtársak idejében alkalmazott módszer: ők 1040 – 1060 milliárd forintot talicskáztak ki az országból.

Ezután a politikus szemléltette, mely szolgáltatások ára csökkent 20 és melyeké 10 százalékkal, valamint elmondta, a rezsicsökkentés folytatódik. Január 24-én dönt a Fidesz-frakció arról, mely szolgáltatás árát visz lejjebb és milyen mértékben.

A rezsicsökkentés végrehajtásáért felelős politikus hangsúlyozta: az új számlakép egyszerűbb, átláthatóbb, mint az eddig alkalmazott, és hogy bárkinek nyugodt szívvel ajánlja, probléma esetén forduljon a helyi kormányhivatal rezsipontjához, ha problémát tapasztal a számlázás során.

A 2,5 millió támogató aláírás után a Fidesz megerősítést és felhatalmazást kapott arra, hogy folytassa a rezsicsökkentést. Törvények, kormányrendeletek születtek, fogyasztóvédelmi intézkedések léptek életbe – ezek mind-mind a magyar családok érdekeit szolgálják – hangsúlyozta Németh Szilárd, aki záró mondataiban arra buzdított mindenkit, menjen el szavazni, hiszen idén tavasszal egy forduló lesz, egy esély. „Ha a szocialisták visszajönnek, vége a jó világnak. Adó- és rezsiemelések lesznek, csökkentik a nyugdíjakat és a fizetéseket, befagyasztják a családtámogatásokat és eltörlik a gyed extrát.

Védjük meg a közös eredményeket!” – zárta szavait az országgyűlési képviselő.

Forrás: Csepel.hu

13 hozzászólás “„A közös eredmények megvédése a cél” – Kunszentmártonban tartott rezsifórumot Németh Szilárd” bejegyzésre

  1. abcd szerint:

    2008 tól védjük a függetlenségünket…..

  2. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Igaz a hír???

    Azt olvasom április 6 VÁLASZTÁSOK. ?…. az vasárnap, ugye?? 😉

  3. tantónéni szerint:

    Ebből az emberből megállíthatatlanul dől a hazugság.

  4. Fest ékes szerint:

    Tantónéninek nem lett kevesebb a rezsije?

  5. bonifác szerint:

    Nektek jobban tetszik a levitézlett bolsi banda. Hazugok, tolvajok, hazaárulók-már most
    megígérték, hogy “fájni fog”.. Nekünk. Ők meg majd a tőlünk kizsarolt pénzt visszaadják pénz, és kenyéradó gazdáiknak.A maradékon ők marakodnak majd. Ti nem fogtok azon
    a listán szerepelni. Jól “beoltottak” benneteket. De a Jóisten óvjon mindnyájunkat, mikor
    felébredtek.Látjátok, ezért kell rezsit védeni: sok elvakult barom még a saját szemének sem hisz. Akinek nem inge….

  6. spectator szerint:

    Kuvikolgatnak az et.-k. Nem képesek elviselni, hogy sokaknak, egyre többeknek jó a közérzetük a mai Magyarországon. És él a remény, hogy egyre jobb lesz.
    Előbb-utóbb eltakarodnak a szemétlelkűek.
    Mózes is 40 évig, – egy emberöltőig barangolt népével a sivatagban, mielőtt bevezette őket az “Igéret földjére” – bár ne tette volna, mert azóta sem javultak meg igazán.

  7. nagyapó szerint:

    tantónéni a pofátlan komcsi megszemélyesítője. A rezsicsökkentés neki rossz, de igénybe veszi. 2010 előtt mikor részesült béremelésben?
    Akkor, amikor elvették a szocik a 13. havi bérét, hallgatott, mint a sír a fűben.
    Ha gerinces tanítónéni és nem Ságvári klón, többletjövedelmét karitatív célja utalja.!!
    Ja, hogy nem hülye, csak erkölcstelen.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. grün szerint:

    Öreg farok!
    Nincs többlet jövedelem!
    Ami bejön a rezsicsökkentésen elmegy a záremelkedésekre! 😛 😀

  9. ebihal szerint:

    grün!
    Neki van, azért hazudik folyamatosan, ezért fizetik!

  10. nagyapó szerint:

    Milyen szépen ugranak a Ságvári klónok!
    Idióta Dr. grün t.t., csecsemő béka! A hülyeség nem érdem, nem kell vele villogni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. ebihal szerint:

    Akkor miért villog nagyapó?

  12. Kutas szerint:

    Oda való

Itt lehet hozzászólni !