Varga Mihály: Egyre magabiztosabb a gazdaság

Hirado.hu

Varga Mihály: Egyre magabiztosabb a gazdaság

Varga Mihály szerint a magyar gazdaság egyre magabiztosabbá válik, miután a kormány megteremtette az egyensúlyt és a növekedés feltételeit. A nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott év végi interjújában azt mondta, nem tart a hiánycél túllépésétől, a következő évek legnagyobb kihívásának pedig az uniós források felhasználását nevezte.

A gazdaságpolitika legjelentősebb eredményei közé sorolta az államadósság csökkentését, a növekedési fordulatot, a foglalkoztatottság bővülését, illetve azt, hogy az ország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól és visszafizette az IMF-től felvett hitelt is. “Ezek az eredmények mindenekelőtt jelzik azt a biztonságot, amit az állami pénzügyek stabilizálásával elértünk, igazolják, hogy Magyarország önállóan tudja finanszírozni kiadásait és nem utolsó sorban képes új, önálló és sikeres gazdaságpolitikát folytatni. Mindezzel többek között elértük azt is, hogy megkapjuk az összes támogatást Brüsszelből, ami nekünk jár” – fejtette ki.
A termelő ágazatok bővülésére alapozott növekedési fordulat megalapozza a kormány várakozásait, és a kedvező folyamatokat figyelembe véve a Magyarország felé “kicsit sem elfogult Európai Bizottság” és a nemzetközi elemzők is javították GDP-prognózisaikat – mondta.

Stabil a büdzsé

Az idei költségvetés stabilitása a miniszter szerint biztosított. “A büdzsé elkészítésekor arra törekedtünk, hogy az egyszerre teremtse meg pénzügyi stabilitást, illetve érdemben csökkentse a háztartások, családok terheit. Mind a két cél maradéktalanul teljesült” – mondta. A 16 százalékos egykulcsos adórendszer és a családokat támogató gyermekkedvezmény 2011-től kezdve nagyjából évi 500 milliárd forintot hagy a családoknál – emlékeztetett.

Kétségtelennek nevezte ugyanakkor, hogy a 3 százalékos hiánycél tartásához – ahogy az a Költségvetési Tanács véleményében szerepel – teljesülniük kell a kitűzött bevételi céloknak is. Erre Varga Mihály szerint a gazdasági adatok ismeretében igen jó esély van, a miniszter az alacsony infláció ellenére sem számít az adóbevételek csökkenésére.

“A rezsicsökkentések valóban mérséklik az inflációt, az alacsony árak ugyanakkor elsősorban nem ennek, hanem a gazdaság erősödésének, a fiskális és monetáris politika sikerének, így a stabil forintárfolyamnak is köszönhetőek” – fejtette ki. Hozzátette, hogy a mérsékelt áremelkedés egyben kiszámíthatóbb gazdasági környezetet teremt, ami hosszabb távon az adóbevételekre is pozitív hatást gyakorol. “A vártnál is kedvezőbb gazdasági adatok alapján, nem számolunk a hiánycél túllépésével” – fogalmazott a miniszter.

Varga Mihály szerint a takarékszövetkezeti integrációhoz biztosított tőke, illetve az E.On gázüzletág megvásárlásának könyvelése sem veszélyezteti a hiánycél teljesítését. Kifejtette: a törvény szerint nem a TakarékBank, hanem a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete kap vagyoni hozzájárulást. “A forrásjuttatásról még egyeztetünk az Eurostattal. A magyar szervek (a KSH, az MNB és az NGM) előzetes álláspontja az, hogy ez egy piaci jellegű művelet, vagyis nem érinti az uniós módszer szerinti államháztartási hiányt” – mondta. Emlékeztetett arra, hogy az E.On gázüzletág megvásárlásánál a költségvetés az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. tőkéjét emelte 71 milliárd forinttal. “A kiküldött jelentésünkben ezt a tranzakciót részvényműveletként szerepeltettük, vagyis ez sem érinti a hiányt. Az Eurostat nem tett észrevételt a tranzakcióra” – mondta.

Jól dolgozott az MNB

Az alapkamat-csökkentési periódusnak Varga Mihály szerint mindenképpen pozitív hozadéka, hogy a piaci forinthitel-kamatok is csökkennek, elősegítve a beruházás és a fogyasztás élénkülését. “Részben az alacsony hozamkörnyezet segítette elő, hogy a legfrissebb beruházási adatok alapján a nemzetgazdasági ágak széles körében dinamikus beruházás-bővülés bontakozott ki az elmúlt hónapokban” – mondta. Hozzátette, hogy az alapkamat csökkenésének hatására az állampapírhozamok is csökkennek, ami az államadósság finanszírozását is olcsóbbá teszi.

Az MNB növekedési hitelprogramja pedig a beruházási hitelek kiemelkedő részesedésének köszönhetően kedvezően hat a gazdasági növekedésre. A program eljutott minden ágazatba, de a mezőgazdaság, a feldolgozóipar és a kereskedelem kiugró részesedéssel rendelkezett. Vélhetően a következő hónapok során az első szakasz projektjeinek eredményeként, valamint a második, beruházás-orientált szakasz felfutásával egyre erőteljesebb pozitív hatása lesz – fejtette ki.

Csúcson a foglalkoztatottság

Külön figyelmet érdemel a miniszter szerint a foglalkoztatottság bővülése, 21 éve nem látott magas szintre. A kormányváltáshoz képest 235 ezerrel többen, közel 4 millióan dolgoznak Magyarországon. A számos kritika ellenére igaz, hogy az új munkahelyek közül 100 ezer a versenyszférában jött létre – hangsúlyozta. Megjegyezte, hogy a munkanélküliségi ráta az unió 10 százalékos átlaga alá csökkent, emellett 2010 óta összesen 7 százalékkal emelkedtek a reálbérek is, az alacsony inflációnak és a családi kedvezménynek köszönhetően. “Az előző kormányok mulasztásait pótolva emeltük az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok bérét is” – tette hozzá.

Kiemelt figyelem az uniós forrásokra

A következő évek egyik legnagyobb kihívása Varga Mihály szerint az uniós források felhasználása lesz. “Az első lépéseket már megtettük. A brüsszeli tárgyalásokon sikerült elérnünk, hogy Magyarország az egyik legnagyobb nyertese az unió 2014-2020-as költségvetésének. Az egy főre jutó uniós források rangsorában a második helyen állunk. Kötelességünk, hogy jól éljünk ezzel a lehetőséggel Magyarország fejlődése érdekében” – jelentette ki a miniszter.

Forrás: Hirado.hu

12 hozzászólás “Varga Mihály: Egyre magabiztosabb a gazdaság” bejegyzésre

  1. Rycki szerint:

    Magyarország jobban teljesít. Például egy kampány került 624 millába.
    http://index.hu/belfold/2014/01/02/624_millioba_kerul_a_magyarorszag_jobban_teljesit_kampany/

    Itt pedig futhatnak a pénzük után azok a kereskedők, cégek, akiknek lenyúlták a pénztárgépes pénzüket. A NAV reakciója pedig hűen tükrözi, hogy nagy ívből leszarják az egész dolgot…
    Pedig a NAV kiemelten ajánlott listáján szerepelt a cég. Ennek is olyan jól utána néztek mint az adó csalások többségének….
    http://index.hu/gazdasag/2014/01/02/eltunt_az_eloleggel_a_penztargepes_ceg/

  2. felix szerint:

    Ennek a tájékoztató baromságnak csak vége szakad egyszer.

  3. Nagyapó szerint:

    Eetásak! Mi a véleményük?
    „Én azt javaslom az ellenzéki pártoknak, hogyha valóban baloldaliak, akkor dobjuk össze ezt a pénzt. Ez közel ötmilliárd forint, ha mindenki elindul. Mert láthatóan mindenki el akar indulni. Hozzunk létre egy olyan alapítványt, ami a nehéz sorsban lévő időseket és a nehéz sorsban lévő gyerekeket fogja segíteni! Ez az igazi baloldali politika!” Schmuck Andor

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Rycki szerint:

    Nekem az a véleményem, hogy egy független (ismétlem F-Ü-G-G-E-T-L-E-N), csoport nézze át az egész parlamenti bagázst, és ahol visszaélés vagy mutyi merül fel, azt kirúgni és az addigi képviselői fizetésének azonnali vissza fizetésére kell kötelezni.
    Ha nagyobb kárt okozott akkor közügyektől való eltiltás, még több pénz bírság, esetleg börtön.
    Ha Kína megtudja ezt csinálni akkor itt is meg lehet.
    És akkor mehet egész Felcsút a sittre…

  5. Gordon szerint:

    “és ahol visszaélés vagy mutyi merül fel, azt kirúgni és az addigi képviselői fizetésének azonnali vissza fizetésére kell kötelezni.
    Ha nagyobb kárt okozott akkor közügyektől való eltiltás, még több pénz bírság, esetleg börtön.”

    Ebben az esetben vélhetően nem maradna a Tisztelt Házban MSZP és DK frakció.

  6. grün szerint:

    Röffencs!
    Te húgyagyú!
    DK-ás frakció a parlamentben?! 😀 😛

  7. Gordon szerint:

    A börtönök és a tárgyalótermek lassan megtelnek maszoposokkal.
    Ez nem lehet véletlen…

  8. Nagyapó szerint:

    Eetásak! Mit szólnak Schmuck javaslatához, hogy a baloldali összefogás jegyében a baloldali pártok kampánypénzét, 5 milliárdot, költsék a nyugdíjasokra?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. narancsgyílok szerint:

    hahahahahahahahahhahahaaaa…………Ezt az egész nagy vakítást amit itt leírtak az embernek hánynia kell tőle.Aki mindezt elhiszi az meg is érdemli.Ennek a töklámpa nagyapónak üzenem az új szlogent:
    Ceterum censeo… A fideszes, ha alszik még akkor is hazudik, és még álmában is lop.

  10. Nagyapó szerint:

    narancsgyílok! Nyugodtam öklendezzen, hányjon, teste okosabb, másik felén is tehet hasonlókat. A szocikról, Schmucktról nekem is hasonló a véleményem, de Schmuck azért tett egy, a nyugdíjasokat érintő javaslatot, amin elgondolkozhat a szoci oldal. A maffiabaloldalon egy párt helyett ~8 párt veszi fel az adózóktól a pártonként 600 milliót, azután jót röhögnek “ezt is lenyúltuk”!
    Csak a pénzre utaznak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !