Mi folyik itt Csepelen? – Ilyen volt 2013 – 1. rész

Csepel.info

008

Mi folyik itt Csepelen?

010

011

012

A következő napokban az önkormányzati tulajdonban működő Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. működéséhez kapcsolódó 2013-as csepeli fejlesztéseket, munkákat vesszük sorra.

Ahol van hozzá adatunk, ott a bekerülés költségeit is közöljük. Mivel nem az összes csepeli fejlesztés és szolgáltatás kapcsolódik az önkormányzati céghez, igyekszünk majd olyanokat is hozzátenni, melyek a felsoroltakon túl eszünkbe jutnak. A fenti képek, beszámolók az alábbiakban folytatódnak.

105 hozzászólás “Mi folyik itt Csepelen? – Ilyen volt 2013 – 1. rész” bejegyzésre

  1. hitetlen szerint:

    Ez az 1 épület került 78.676.500.- Ft-ba ?

  2. Balos szerint:

    Legalább értelmes célra ment. A kedves MSZP-s vezetésünk által felvett 122 millió forintból majdnem kettő panelház szépült volna meg, és többszáz család szavazott volna újra az MSZP-re. Dehát nekik nem ez kellett, most meg Fidesz vezeti a “vörös” Csepelt.

    Na ez az igazi szégyen.

  3. naki szerint:

    Álbalost úgy látszik, nem tájékoztatták arról, hogy 2010 előtt volt panelprogram, amit a Fidesz állított le, és most a választások előtt akarják (sokkal kisebb méretekben) újraindítani.

  4. Bugi szerint:

    Balosnál a pont. Szerencsére a kommancsok mohósága sokkal nagyobb, mint az intelligenciájuk.

  5. mind_the_gap szerint:

    Városgazda Közhasznú blabla csoportosulásnak próbáltam e-mailt küldeni már többször is – sikertelenül… 2013-ban ne kelljen már papírozni..

  6. Jeniszej szerint:

    Magyar családok ezrei rettegnek az ünnepek alatt is otthonuk elvesztésétől, mert a szocialisták kormányzásuk alatt devizahitelekbe taszították és a bankoknak teljesen kiszolgáltatták őket.

  7. Tarjányi László szerint:

    http://csepel.info/?p=31024#comment-190130 “Közlemény: Idén sem vettek fel jutalmat Csepel választott vezetői”
    Tarjányi László szerint:

    2013. december 23., hétfő – 07:36

    VÁRJUK NÉMETH SZILÁRD BEJELENTÉSÉT, HOGY MINDEN VEZETŐ ÖNKÉNT LEMOND A JUTALMAK ÉS PRÉMIUMOK ÖSSZEGÉNEK 2 MILLIÓ FELETTI RÉSZÉRŐL!

    Ez érinti Werner Pétert, Kraxner Istvánt, Pethő Lajost, Lihor Balázst, Vágvölgyi Györgyöt és Vida Istvánt.

  8. Tarjányi László szerint:

    http://csepel.info/?p=31006#comment-189640 “Rendkívüli képviselő-testületi ülés december 18-án”
    Tarjányi László szerint:

    2013. december 17., kedd – 22:16

    KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

    Ezúton fejezem ki mérhetetlen hálámat Németh Szilárdnak, Tarlós Istvánnak, a Csepeli Képviselőtestületnek és a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy tízszeresére emelték a talajterhelési díjat!
    Így lehetőségem nyílt a csepeli költségvetés bevételi oldalát 68.820 Forint, azaz hatvannyolcezernyolcszázhúsz Forint talajterhelési díj befizetésével növelni.
    A két kutyám is köszöni, hogy immár többet költök egy év alatt az ivóvízükre, mint az élelmezésükre! Csak azt sajnálják, hogy ha lenne is csatornám , akkor sem tudnának a WC-be vizelni!
    Továbbá köszöni a telkem előtt levő, mintegy 7m x 20m-es közterület, hogy nyáron locsoltam vízdíj + 3600 Ft/köbméter árú ivóvízzel, s ezzel kellemes környezetet és oxigént biztosítottam a környéken lakóknak!
    A 68.820 Ft-ot a mai napon átutaltam az önkormányzat számlájára, javaslom hogy a holnapi rendkivüli képviselőtestületi ülésen szavazzák meg ezen összeg kifizetését a polgármesternek és három helyettesének kiváló munkájuk jutalmaként!
    Ne érezzék magukat feszélyezve, hogy azt egy 80%-os rokkant a rokkantsági ellátásából fizette be! Az Önök kiváló munkájának köszönhetően megmenekülök az egészségre káros elhízástól és a mérhetetlen karácsonyi költekezéstől!

    Továbbá kifejezem a hálámat Németh Szilárd rezsiügyi kormánymegbízottnak, hogy hála a 20%-os rezsicsökkentésnek, jövőre már nem a csatornahasználati díj tízszeresét fogom megfizetni talajterhelési díjként, hanem annak tizenkét és félszeresét, mivel arra nem vonatkozik a 20%-os rezsicsökkentés!
    Budapest, 2013. december 17.

    Tisztelettel Tarjányi László, csepeli lakos

  9. felix szerint:

    Már majdnem mag van az évente egy épület.
    Talán bele is szakadtak a nagy igyekezetbe.

  10. Labdakert szerint:

    Köszönjük a változtatásokat !!!! Sok minden megújult Csepelen! Reméljük folytatódik is! A közbiztonság javítása legyen a következő (fák ültetése/kamerák)! 🙂

  11. Gordon szerint:

    naki szerint:
    2013. december 22., vasárnap – 15:45

    “Álbalost úgy látszik, nem tájékoztatták arról, hogy 2010 előtt volt panelprogram, amit a Fidesz állított le”

    Hát ebből Csepelen nem sokat érzékeltünk, mert 2010 előtt alig volt rehabilitált panelépület Csepelen.
    Most meg tucatjával van és több ezer családot érint..

    Hogy is van ez etánsak!?

  12. Gordon szerint:

    “Ezúton fejezem ki mérhetetlen hálámat Németh Szilárdnak, Tarlós Istvánnak, a Csepeli Képviselőtestületnek és a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy tízszeresére emelték a talajterhelési díjat!”

    Tarjányi!

    Te mé’ nem kötsz rá a csatornára, ha egyszer évek óta ott van előtted.
    Bezárna a kocsma!?

    /Gordon legyint/

  13. naki szerint:

    Na megkaptuk a választ, hogy mi is folyik itt Csepelen.
    Hát a víz!

  14. Gordon szerint:

    A csepeliek megérdemlik a fentiekben látható sok fejlesztést. Évtizedek óta (a nagy lakásépítések kora óta) nem látott ilyet a kerület.
    Hajrá Csepel!

  15. fghfjhgkjhk szerint:

    Kicsit sokba van az a Domino klub! Igaz a panelgány, tűzgátak, 80mm-es szabványon kívüli anyaggal is húzós.

  16. fghfjhgkjhk szerint:

    Labdakert! Köszönje meg, mert Önöknél biztosan történt is valami. Itt áll a szemét, vágják a fákat és semmi fejlesztés. (Királymajor)

  17. fghfjhgkjhk szerint:

    Balos! A volt “panelprogram” magában foglalta a szabványos nyílászárók cseréjét és a szabványban meghatározott módon kivitelezett homlokzatszigetelést. 😉

  18. CsepeliNo1 szerint:

    Kedves Tarjányi László!
    Ez érinti Werner Pétert, Kraxner Istvánt, Pethő Lajost, Lihor Balázst, Vágvölgyi Györgyöt és Vida Istvánt.

    És ezek közül mennyi törzsgyökeres Csepeli! :-))))))
    Ma már ez sem számít!
    Én keretbe foglalom az egészet, az első nevet, meg az utolsót ismerem. De a többit hunnajt szalajtották (mi szél fújta ide őket)?
    Ezek is fejenként 2 millió feletti jutalmat kaptak?
    Az szép!

  19. felix szerint:

    Gordon.
    Talán ha leírnád a felújított több tucat panelház cimeit, mert így ez csak a tőled megszokott üres duma.

  20. Gordon szerint:

    A szegedi csillag börtön címét ne írjam be?
    Tudod felix, ahol az egykori párttársad tölti a jogerős 36 éves börtönbüntetését.

  21. felix szerint:

    Már megint mellé beszélsz.
    Annyira gyenge vagy Gordon, mint a nemlétező érettségid.

  22. Gordon szerint:

    írj valami konkrétumot!
    Ha nem megy, akkor inkább maradj csendben.
    Csepel és a csepeliek eleget szenvedtek már miattatok.
    MASZoP – Konyec!

  23. felix szerint:

    Milyen konkrétumot kérsz tőlem arra a kérésre, hogy írd meg a több tucat felújított panelházak címeit.
    Te hadoválsz itt oktalanul.
    Te link érettségis.

  24. piacos szerint:

    Nem tudja valaki, hogy a strandon mikor nyit ki a szauna? Mintha azt mondták volna, hogy már hivatalosan át is adta a Borbély Lénárd. Tegnap kint voltam, erre még mindig nincs kész. Kérdeztem az ott dolgozókat de senki nem tud semmit. Elnézést, hogy ehhez a témához írtam de hát valahova kellett.

  25. Nagyapó szerint:

    naki! Egy kis helyesbítés. 2009-ben meghirdetették, de forráshiány miatt leállították a panelprogramot. Az eetásak ezt is “elkurták”, majd a polgári kormány újraindította.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  26. naki szerint:

    Nagyapó, te valószínűleg egy másik bolygón élsz. 2009-ben meghirdették a panelprogramot?
    Sokkal régebb óta van panelprogram, 2007-ig 190 ezer lakást újítottak fel a panelprogramok keretében.
    2011-ben a Fidesz-kormány függesztette fel forráshiány miatt a panelprogramot!

  27. felix szerint:

    Szegény szemétláda.
    Neked semmi sem jön be.
    égsz mint a rongy.

  28. felix szerint:

    karácsonyi ajándék, de csak a haveroknak.
    A magam részéről, csak boldog karácsonyt kívánok mindenkinek.
    /nincs hatalmam szétosztani azt, ami nem az enyém,/

  29. felix szerint:

    És az ajándék egyeseknek.
    ndex.hu/gazdasag/2013/12/23/itt_az_uj_trafikbotrany/

  30. felix szerint:

    Sajnos nem működik Az ajándék a felszámolói piac újraosztása.

  31. CsepeliNo1 szerint:

    Nagyapó a bölcs se..nyaló!
    Gondolkozzatok el azon, milyen balhék voltak (és mennyit tudtatok bebizonyítani) a Baloldali kormányok “azelmúltnyócév” alatt, és a Ti 3 évetek alatt:
    Nálatok: Odaadtátok a szántóföldeket a barátaitoknak, odaadtátok a dohányüzletet a barátaitoknak, elvettétek a nép magán nyugdíj megtakarítását, magatoknak csökkentettétek az adót, elszabadítottátok az eurót, a fontot, a benzin árát, stb…

    Egy élhetőbb Magyarországot kívánok a Magyar népnek, és azt, hogy ezt a sok g.rény Fideszest el lehessen takarítani!

    RIZSACSÖKKENTÉSTÜL!
    Ja, bölcs Fidesz fanok!
    Azt tudtátok, hogy a rezsicsökkentést 2014 novemberében ki kell vezetni?
    (Ezt a törvényt fogadta el a birka Fidesz frakció!)

    Egyeseknek ezzel kívánok szeretetteljes karácsonyt!
    Remélem jobb színben fogja magát feltüntetni (ezáltal Csepelt is), mert hamar átláttak rajta:
    http://hvg.hu/itthon/20131216_A_k_anyadat_b_meg__kiderult_a_karomkoo_j

  32. Tűzróka szerint:

    Szépek lettek a panelek 🙂
    Viszont nincs infó róla, hogy családonként mennyit költött rá erre a felújításra.
    Náunk az idén volt egy szavazás panel programra. Ahogy kiszámoltam, a legolcsóbb ajánlatért majdnem 1 milliót kell fizetnem. Ennyit megéri költeni rá? Talán 20 év múlva visszajönne ez a pénz, amit befektetnék… 🙂 Ezért meg nem fogom szavazni 🙂

  33. demokrácia szerint:

    Ez a Csepel Kapuja projekt volt, / ezzel a címszóval a neten sok infót találhatsz/ ami város rehabilitáció volt,ez azt jelenti,hogy a bruttó bekerülési összeg 15%-a volt az önrész ,azaz épület osztva a benne lévő lakások számával! Ehhez az önkormányzat is hozzátette a maga 15%-át,70 %-ot pedig az uniótól kapták. Jóval olcsóbb volt mint a panelprogramos projektek.
    Nem mellesleg ezt a pályázatot is a szocik készítették és adták be.

  34. Nagyapó szerint:

    CsepeliNo1! Tudom a hazudozások, a szoci kampány részei. Az újabbak (Baja) nem jöttek be, maradnak a régik.
    A szántóföldeket a gazdák kapták, nem a zöldbárók, ez jó. Bár emlékszem valami Gavra Gáborra is….
    A trafiklufi kifújt, már a “Jereváni” sem foglalkozik vele. A miniszterelnök viszont kitüntetést kapott érte
    Az igaz, hogy a javak elosztásánál 67%-ot Fidesz szavazó kap, szoci meg csak 15%-ot, de ez miért gond?
    Engem inkább az zavar, hogy “azelmúltnyócév” alatt a csepeli vezető mit tettek, amiért a jutalmakat kapták?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  35. Nagyapó szerint:

    demokrácia! Erre gondolt?
    “Csepel önkormányzata 2011 őszén írta alá annak az Európai Uniós pályázatnak a szerződését, amely lehetővé teszi Csepel északi bejáratának modernizálását, a sziget ütőeréhez érkezőket fogadó kép megújítását. A projekt lebonyolítását a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt-t végzi.”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  36. felix szerint:

    Karácsonykor nem illik hazudozni:

  37. grün szerint:

    félix!
    Itt már illemről szó sincs!
    A szenteskedő révület tömjénfüsttel kombinálva sok szavazatot jelenthet!
    Ha ezt még megtoldják néhány apróbb ajándékkal!
    .
    “A JászBlog egyik olvasója írta meg, hogy Pócs János fideszes országgyűlési képviselőjelölt még a karácsonyi ünnepet is politikai célokra használja fel: Szenteste a jászdózsai templomban a miséző pap bejelentette, hogy mindenki kap karácsonyi ajándékot, majd a mise végén világító kulcstartót osztogattak Pócs János aláírásával.”

  38. felix szerint:

    Ez a fidesz.

  39. demokrácia szerint:

    Nagyapó!
    Ne terelj felesleges 🙁 Az érdem akkor sem a tietek,mert már csak a babért arattátok le.

    “Tóth Mihály szocialista polgármester aláírását követően 2010. május 10-én a Csevak Zrt. munkatársai beadták a hatóságnak az új városrehabilitációs pályázat dokumentációját, mellyel Csepel Kapuja szimbolikusan kitárult. A szocialista többségű önkormányzat mint pályázó, 10 konzorciumi partner bevonásával többek között 6 ipari technológiával épült lakóház energia-megtakarítást célzó korszerűsítését, illetve a területen élő gyermek és fiatal korosztály számára szociális-társadalmi programok létrehozását tűzte ki célul.”

  40. felix szerint:

    Ismét egy bukta.

  41. látogató szerint:

    Hát, majd áprilisban kiderül, hogy kinek bukta. Minden esetre biztos vagyok benne, hogy a vesztes egyből csalást fog ordítani, bármelyik fél is legyen az.

  42. zolli szerint:

    Ez a sportlétesítmény nem válthatja ki a környékbeli dühöngőket?
    Azok helyén lehetne, park, parkoló, bármi, ami a lakók nyugalmát nem zavarja.

  43. felix szerint:

    Csak nagyapó karácsonyi hazugság buktáját emlegettem, mert hazugságban neki minden nap egyforma.

  44. Nagyapó szerint:

    demokrácia ! A szocik ígérni mindig tudtak. Hosszasan ígérték, tervezték a gerincutat, csak éppen a hozzá tartozó előkészületi munkákat, kisajátításokat nem végezték el.
    Hosszasan ígérték a kertvárosi, Csepel legrégebbi részeinek csatornázását, aztán a tervezést rohammunkában kellett elvégezni, hogy ki ne csússzunk az EU-s határidőből.
    Ja és megvalósult a gyermekorvosi rendelőn lévő napkohó, ami azóta sem találja a napot.
    Érdemes újra elolvasni a “Vörös Csepelt”!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  45. Perspektíva? szerint:

    Lassacskán elmúlik az ünnep, ideje lesz gyógyulni már. Reálisabban, objektívebben illik egy tisztes kor után véleményeket formálni. Függetlenül attól, hogy ki a király v. a császár. Remélhetőleg sokan látták, láthatták az ünnepek előtti, alatti “közétkeztetést,” hogy az egész országban milyen sokan rá vannak szorulva, családostól. S nem elsősorban romák többségét láthattuk.
    Nyomorra milliók születnek? S hogyan tovább? “Egyáltalán érdekel ez valakit? Ott, ahol zúg az a négy folyó?” Aki hallja, adja át, illetékességet tekintve, talán egyszer jön majd valaki, aki többet tud majd tenni. Annak érdekében, hogy ennek a lecsúszásnak gátat szabjon, és elkezdődhessék a felemelkedés. Nem “rajongtam” az előzőekhez, de ennyi ember valóban még soha sem állt egy tál ételért sorba, mint napjainkban. A cucializmusban. Az ember fiának, szinte vérzik a szíve, a látottakon. Valóban jobban teljesítünk? Vagy csak az agymosás szintjén?

    Ezúton köszöntöm az Istvánokat, valamint a Jánosokat, névnapjuk alkalmával.

  46. Nagyapó szerint:

    Perspektíva? Könnyekig meghat ez az ájtatoskodó írás. Minden adat nélkül ír sok mindent. Úgy könnyezte, mint a Twist Olivér olvasásakor.
    Talán elfelejti a néhány évvel ezelőtti képeket, amikor a volt Corvintól hosszú sorokban álltak a Rókus templomig az éhezők?
    Csepelen igaz a szocik alatt nem volt rászoruló, ez abból is látszik, hogy nem volt “ingyenebéd”, meg ingyen tüzelő.
    Most a kormány amellett, hogy 1%-on tartja az inflációt, 4 millióra emelte a munkavállalók számát, 5,4 %-kal emelte a reálbéreket, rezsicsökkentést hajtott végre, egysávos, 16%-os adót vezetett be, ami nem bünteti a többet dolgozókat, és ami valójában 4 sávos adó, mert másképp adózik (csökkenve) a szingli, az egy gyerekes, a két gyerekes és a három, vagy több gyerekes.
    Csepelen ingyen fa, szén a rászorulóknak…….
    Meguntam a felsorolást.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  47. Nagyapó szerint:

    ü.i könnyeztem

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  48. Perspektíva? szerint:

    “Könnyekig meghat ez az ájtatoskodó írás.”
    Mikor juttassam e képen kifejezésre a társadalomban meglévő igen súlyos problémát, ha nem a szeretet ünnepén? Azt gondolván, hogy az arra érdemes emberek is együtt érezhetnek, a sokkal jobb sorsra hivatott társakkal. Nyilván ismert sokak előtt az a szám, amely magában foglalja mély szegénységben élők, a létminimum alatt tengődőek, az éhező gyerekek nagyságrendjét. Lehet, hogy fel sem tűnik az, amikor a ME. úr Kedves Neje, az Elnök úr Kedves Neje hasonló területen fejti ki áldásos tevékenységét. Vagy talán az sem, hogy országos szinten a szükségszerűségből fakadóan mennyire megszaporodott a karitatív feladatokat ellátóak száma? Legalább próbáljunk meg felülemelkedni, és társadalmi szinten gondolkodni, ha már birtokába jutottunk annak, és olyan lehetőségnek, ami nem mindenkinek adatik meg. Bármilyen “poszton feladatokat ellátóaknak” nem az első rendű kötelezettsége a rászorulóaknak és más embertársainak az érdekében, a közjó javára cselekedni? Hiszen épen az egyik legnagyobb bűne az embernek, amikor csak az önös érdekei vezérlik, motiválják cselekedeteiben. Felülemelkedni, másokon segíteni, társainkért jót tenni. Erre teremtetett! Ezek hiánya nem predesztinálhat senkit sem közfeladatok ellátására, mások semmilyen szinten történő képviseletére, stb.

    Mert mi végre vagyunk a világon, ha nem a jobbítás szándékának érvényesüléséért?
    Magunkban kell előbb, a szívekben, a lelkekben, a fejekben rendet teremteni, ahhoz, hogy emberi módon cselekedhessünk.

  49. Perspektíva? szerint:

    “Minden adat nélkül ír sok mindent. Úgy könnyezte, mint a Twist Olivér olvasásakor.”

    Az EMBEREK nagy többségét nem az adatok szárazsága érdekelte, érdekli soha sem. Ők letudják mérni nagyon egyszerűen, hogy hova jutottak! (lásd az ünnepi képeket, riportokat)
    Hol tartanak, a családdal, a gyerekekkel, milyen jövő kínálkozik számukra? Az adatok, az ilyen jellegű számok általában azoknak fontosak, akik a bizonyítványukat magyarázzák, s elakarják hitetni másokkal az általuk kommunikált eredményeket.
    Szerintem a társadalom igen is nagyon jól érzékeli mindenkor a fejlődést, a lehetőséget, a visszaesést, a feszültségeket és így tovább. Ehhez még diplomásnak sem kell lenni!
    Mielőtt “kifutnánk ebből az évből” tessen szíves csak azt megnézni az egész palettán, hogy 2013-ban, csak a gyerekektől, a különböző törvénykezések kapcsán, mennyi korábban törvényekben foglaltakat, járandóságokat vontak meg! Miközben fennen hangon hirdetjük a család szerepét, fontosságát. Folytathatnám akár más jellegű érvekkel, azokat mások is ismerik, legfeljebb másként igyekeznek azokat beállítani, magyarázni. Én meg nem kívánom magyarázni, hiszen a tények önmagukért beszélnek.

  50. Perspektíva? szerint:

    Ja! Ezekért az ARANYOS FIÚKÉRT huszonhárom-és félévemet tettem fel! “Tétre, helyre, befutóra!” Tettem is, s nem keveset.
    Teszem most is, mert
    “jőni kell, még jőni fog egy új kor”……….
    Miután szinte az egész palettát ismerem, összegyűlt már bőven egy jó kis könyvre való anyag, de ezek engem nem motiválnak, (pedig már többen is közreműködnének) különben meg nem minden lenne publikus.
    Azon tessen szíves elgondolkodni, miért van annyi sértett, sértődött ember (milliónyi) ebben az országban. Mert ez a kiindulópontja mindennek, időben, térben és hát…….
    Elszalasztottuk kimondani, legfőképpen megvalósítani a társadalmi igazságot, igazságosságot, miközben a politika és sok más foglyaivá váltak az emberek, ami nem feltétlenül jelenti önmagában a közjót, az emberhez méltó körülményeket. Azért mindenkinek tenni, de tenni kell, kellene, igen sokat, s legfőképpen önzetlenül.

  51. grün szerint:

    Öreg farok!
    “Talán elfelejti a néhány évvel ezelőtti képeket, amikor a volt Corvintól hosszú sorokban álltak a Rókus templomig az éhezők?”
    Ennyit esz egy kormányváltás?!
    Most a Rókus templomtól haladnak a Blaha felé! 😛 😀
    http://static.propeller.hu/images/bigpicture/284/2845200/etelosztas_karacsony_normal.jpg

  52. Tarjányi László szerint:

    Apropó, mi is Orbán főtanácsadójának, Habony Árpádnak a végzettsége? KIRAKATRENDEZŐ?
    No, azt is csinálja, rendezi a látszatot a megtévesztett fidesz-szavazóknak!

  53. demokrácia szerint:

    Nagyapó

    A gerincút fővárosi hatáskör volt,jelenleg a kerületről beszélünk.
    Az ő “hibáikból” tanulni is lehetne,pl. a pályázatok kiírásánál is. Feladat lenne, az energiamegtakarításoknál főleg. 🙁 A fűtéskorszerűsítésnek nevezett,valójában pedig csak költségmegosztó plusz kiadás ,ami nem ér meg egy forintot sem! Pl. egy dán típusu épületnél – ahol minden lakás egyforma nagyságú – 40 és 70 millióba kerül,technológiától függően. Attól függ hogy fagyasszák vagy hegesztik az idomokat! 🙁 Pazarlás.

  54. Perspektíva? szerint:

    A legutóbbi választásokon is sikerült rábeszélnem, meggyőznöm X illetőt, hogy jelöltesse magát, induljon a választásokon, mert minden adottsága, felkészültsége, karaktere stb. meg van ahhoz hogy nyerjen. Magam is tettem az ügy érdekében, nem keveset. Ma már elmondható, hogy rendbe szedte az általa irányított városkát, s méltó a vezetésre. Sokaknak örömére. Első lépésként kisöpörte az ott dolgozók csak nem 90%-t, és azok helyeit teljesen új képzett, agilis munkaerővel, a köz javára tenni akaróakkal pótolta.
    Ma is úgy vezet, hogy hihetetlen fegyelmezett munkát kér a kollégáktól, és aki az elvárásoknak nem képes megfelelni, attól hihetetlen gyorsasággal válik meg. Nem ijedt meg attól sem, hogy ebben az évben két jegyzőjétől is megszabadította a területet, miután a konspiráció jeleiről, s egyebekről is meggyőződött. Nem véletlen, hogy az amerikaiaknál bevett módszer, hogy 3-4 évente cserélik a munkatársakat, különösen a vezetőket, még előbb is. Nincsen lehetőségük Kopjás Pista és társainak szerepeit megrendezni, s azt panamázás módján folytonosan játszani, mint ahogyan manapság azt sok helyütt teszik. Enélkül különben kis hazánkban nagyon sokan, nem is tudnának létezni, érvényesülni.
    Egyébként Önök között is van Polgármesternek alkalmas személy, csak nézzenek körül, talán nincsen is olyan messze. Ne visszafelé tekintsenek, előre nézzenek, akitől remélik, és bíznak benne, hogy hajlandó, és meg is teszi a nagy seprűvel azt, amiről fentebb írtam. Rövid időn belül sok minden megváltozna, s jönnének az eredmények is!

    Nem elég tisztességesnek látszani, annak is kell lenni, minden tekintetben.

  55. Perspektíva? szerint:

    Elöljáróban le kell szögeznem, soha sem szimpatizáltam a legcsekélyebb mértékben sem a Jobbik politikájával, cselekedeteivel, s ma sem teszem.

    Most azonban elolvasván a mondottakat, lehet, hogy bizonyos tekintetben találkozhat néhány fent leírt gondolattal is.

    Volner János indokolatlan sikerpropagandáról beszél
    A Jobbik szerint 2013 több millió ember elszegényedésének, lecsúszásának az éve volt, a kormány kirabolta az országot. Volner János országgyűlési képviselő, a párt parlamenti frakciójának helyettes vezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormányváltás óta is nőtt a létminimum alatt élők száma, a társadalom nem gazdagodott, hanem elszegényedett, ezért indokolatlan a “sikerpropaganda”. Hozzátette: voltak akik meggazdagodtak, de ők kevesen voltak, és elsősorban a Fideszhez köthetőek.

    A képviselő szerint a Fidesz még ellenzékben több, a szocialisták által bevezetett megszorítást is kritizált és ígéretet tett ezek visszavonására. Ehhez képest a 25 százalékos áfát nem csökkentették, hanem 27 százalékra emelték, valamint a jövedéki adót is jelentősen emelték – mondta a képviselő.

    Megemlítette Volner János azt is, hogy 2013 a Fideszhez közel álló vállalkozások közbeszerzési eljárásokon való sikerességének az éve is volt, emellett a Fidesz elvette a dohánytermékek forgalmazását a kiskereskedőktől és saját “hűbéresei” között osztotta szét, és ugyanez történt az állami földbérletekkel kapcsolatban is.
    Gazdaságpolitikájuk eredménye az lett – folytatta -, hogy az ország hét földrajzi régiójából négy szerepel az unió 20 legszegényebb régióinak listáján. Emellett a korrupció minden kimutatás szerint még a szocialista kormányokhoz képest is nőtt, az adópolitikában pedig álságos intézkedéseket hajtottak végre: a bankokra, telekommunikációs cégekre kivetett különadót engedték áthárítani az ügyfelekre.
    Volner János hangsúlyozta, hogy fokozódott az elvándorlás, százezrek hagyták el az országot, mert megszűnt a létbiztonságuk, megélhetésük, jövőképük, ezért egy Jobbik-kormánynak a folyamat megfordítása lenne a legnagyobb feladata.
    A helyettes frakcióvezető végül közölte: Magyarország nem teljesít jobban, ehhez egy Jobbik-kormánynak kell felállnia.

    Mj.:
    Lehet, hogy nem áll messze a realitásoktól? Érdekes megnyilvánulás. Sőt elgondolkodtató.

  56. Nagyapó szerint:

    Igen, a szennyvíztisztításban jártas, ex-rendőr, Volner képviselő megmondta a tutit. Erősen hajaz a zMSZP felszólalásaira.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  57. Perspektíva? szerint:

    Csak ennyi?

  58. Nagyapó szerint:

    Egy általános hablagyhoz mit lehet szólni?
    Ellenben például, ami konkrétum:
    A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatai szerint a bruttó keresetek 5,7, a nettó 7,2 százalékkal voltak magasabbak idén októberben mint egy évvel korábban. A rekordalacsony 0,9 százalékos októberi inflációval számolva a reálbérek 6,2 százalékkal nőttek 2012 októberéhez képest a családi adókedvezmények hatását nem számolva. Idén októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 230 ezer forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 240 ezer, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 230 ezer forintot kerestek, 5,1 illetve 9,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

    Oszlay András, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. elemzője kiemelte, hogy a bruttó bérek októberi növekedési üteme felülmúlta a várakozásaikat. Kifejtette, hogy a főként a személyi jövedelemadót érintő 2013. évi változások miatt a nettó béremelkedés még ennél is jobban, 7,2 százalékkal nőtt. Hozzátette: a rendkívül alacsony októberi infláció miatt az éves reálbér-növekedési ütem 6,2 százalékra ugrott.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  59. grün szerint:

    “Pelikán: Miért kell ekkora felhajtást csinálni? Mégiscsak becsaptuk az embereket.
    .
    Virág (Orbán) elvtárs: Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni! Kiadtuk a jelszót: legyen magyar narancs! És lett magyar narancs. Mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán.”
    .
    Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb de magyar narancs! 😛 😀

  60. felix szerint:

    Szemétláda.
    Mutass egy “átlagmagyart” akire az adataid igazak.
    Az átlaggal az éhenhalást is ellehet takarni.

  61. Perspektíva? szerint:

    “Az ember fiának, szinte vérzik a szíve, a látottakon. Valóban jobban teljesítünk? Vagy csak az agymosás szintjén?” (csütörtök 21:21)
    Lehet, hogy az utóbbi gyorsabban hat, mint azt gondolnánk?
    Már mondtam, (írtam) ha így haladunk még Luxemburgot is megelőzhetjük, a tavaszi választás idejére.
    2014. novemberében, -a meghozott rezsi törvényt- valóban ki kell vezetnie Parlamentnek?! Akkorra elillanhat az illúziónk is? Lehet, hogy véget ér a kánaán?

  62. Perspektíva? szerint:

    Volt időszak, nem oly régen, amikor éveken át, a statisztikai adatok valótlanságaival “etették” a nagyérdeműt. Hát csoda, amikor ezeket az adatokat már nagyon nehezen tudjuk csak benyelni? S aztán vagy emésztésre kerül, vagy ki………..

  63. robi szerint:

    2010 óta történt:
    – Adójóváírás megszüntetése
    – Béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése (az adható 18000 Ft-ról 11250 ill. 5000 Ft-ra)
    – Cafeteria megadóztatása
    – Reprezentációs és üzleti ajándékok után adókötelezettség
    – Munkavállalói járulékok emelése
    – ÁFA emelés 25%-ról 27%-ra
    – Baleseti adó bevezetése (természetesen ez az állami autókra nem vonatkozik!)
    – Illeték emelések
    – Cégautó adó emelése
    – „chips” adó bevezetése
    – „chips” adó emelése, majd kiterjesztése (pl. a gyümölcsízekre 500 Ft/kg)
    – A foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése
    – A termőföldből átminősített ingatlanok értékesítéséből származó 20% feletti többlet 48%-kal adózik
    – Egyszerűsített vállalkozói adó 30%-ról 37%-ra emelése
    – Környezetvédelmi termékdíj bevezetése, majd emelése
    – Szeszes-ital jövedéki adóemelése
    – Dohányáruk jövedéki adóemelése
    – Üzemanyagok jövedéki adójának emelése („ha kormányra kerülünk, csökkenteni fogjuk az üzemanyagok jövedéki adóját”
    – Bioetanol jövedéki adójának 75%- os emelése
    – Autógáz jövedéki adójának 100%-os emelése
    – Egészségügyi járulék emelése
    – A táppénz lecsökkentése (Kórház 60-ról 50%, táppénz 70-ről 60%)
    – 30 napi táppénz után időarányos szabadság csökkentés
    – Bírósági eljárásokkal kapcsolatos illetékek drasztikus emelése
    – Szociális hozzájárulási adó bevezetése
    – Kötelező kamarai tagság (regisztráció fedőnévvel) 5000 Ft éves tagdíjjal
    – Autópálya használat 4 napról 10 napra történő emelése, természetesen áremeléssel
    – A magánszemélyek kommunális adója adótárgyanként 12000ft-ról 17000ft-ra emelhető
    – Banki tranzakciós díj emelése, „csekkadó” tranzakciós adó megduplázása 3 ezrelékről 6 ezrelékre
    – Telekommunikációs adó
    – „cégadatok kötelező frissítése”-adó. Cégenként 20-50 ezer forint között + ált. forg. ADÓ
    – a helyi adók nőttek
    – az egyetemi és főiskolai támogatások drasztikus csökkentése
    – Pénztárgépek cseréje 100+150 ezer Ft/ pénztárgép, plusz havi 2-3 ezer Ft NAV-val való állandó kapcsolat

  64. sica szerint:

    Írtam ajánlott levelet a Polgármester úrnak a Tiborc utca állapotával kapcsolatban, már november 5-én. Azóta még nem jött válasz. Ha nem jön újév 2. napjáig, kénytelen leszek a TV-hez fordulni. A forgalmas Tiborc utcán nem lehet végigmenni autóval, mert szétesik az autó, agyrázkódást lehet kapni a gödrök miatt. Még a tervek szerint 2015-ben sem kezdenek hozzá. Ki fizeti meg az autóban esett kárt?
    Szégyen és gyalázat, hogy a XXI. században még ilyen utakon kell közlekedni. A legkisebb faluban is már régen van csatorna, és minden út aszfaltos.

  65. Perspektíva? szerint:

    Nincsen ember aki mindezt tudná követni, legfőképpen betartani, az alaptörvénnyel, s azoknak a többiekkel való kiegészítései, módosításai kapcsán. Elvégre bevezetésre került a “söralátét nagyságú” dokumentáción történő adóbevallás. Talán az is lehet, hogy én emlékszem rosszul.

  66. Perspektíva? szerint:

    Ja, csak egy kérdés. A 21:51-ben felsoroltak közül, adó, járulék stb. változásai 2010 óta vajon hány olyan fajta van, ami valamilyen formában nem a polgárt terheli kötelezettségszerűen, közvetlenül v. közvetve???
    Kérem emelje ki az azok közül, aki megtudja nevezni, bármelyiket.

  67. grün szerint:

    Nincs probléma a törvényekkel!
    Aki maga a törvény az nem lehet törvénytelen!
    Fél nap alatt akár Gányolmányt is át lehet faragtatni! 😀 😀

  68. felix szerint:

    Robi.
    Élelmiszerlánc adó.
    Zajterhelési díj.

  69. grün szerint:

    A Gyuszi bérletek gyorsvonati pótdíjazása!
    Volán busz kényelmi pótdíj! 😀

  70. ebihal szerint:

    A banki megtakarítások utáni EHO!

  71. Perspektíva? szerint:

    Ajaj! Van még? No látják, az egykori ME. sem tudja már követni, mert számszerűségét tekintve, helytelen adatot tett közzé. Egyébként kb. negyvenet írtam a közelmúltban, akkor nem jártam olyan messze a valóságtól?
    Eszembe jutott, a kilencvenegyben történt helyszíni adóellenőrzése cégeimnek, amikor az akkori adóellenőröknek nekem kellett oda adnom a MK.-t, mert ők nem kaptak, annak idején. Keresték, de nem találták azt a törvényt, amely alapján a keletkezett nyereség után nem kellett adót fizetni. Majd minden évben ennek a kedvezménynek mértéke 10%-al csökkent, öt évig. Végül segítségükre voltam és fejből mondtam hányas számú MK. melyik oldalán a jobb oldalon, középtől lefele, olvasható. Megnyugodtak, hogy helyesen jártam el, amikor a mérlegben feltüntetett, keletkezett nyereség után……
    Mj.: Kevés, (négy) ilyen cég volt Pest Megyében………..

    Véleményem szerint az volt a kis és középvállalkozások igazi támogatása, ahhoz, hogy megerősödjenek. Aki okosan, -nem elpazarolva,- használta fel, a keletkezett forrásokat, jól fektetett be, annak cége(i) megtudtak erősödni. Nem kellet “belenyúlnia” a vad privatizációkba.

  72. Perspektíva? szerint:

    Köszönöm, mindenkinek, aki segített, a megnevezésben, felsorolásban.

  73. grün szerint:

    Perspektíva?!
    “Hazánkban jelenleg 12 fontosabb, összességében pedig 55 különböző adónemet kell befizetniük a vállalkozásoknak, míg az adókedvezmények levonása után fizetendő vállalati adók és kötelező befizetések a kereskedelmi profit 49,7 százalékát teszik ki – áll az elemzésben.”
    .
    Fél órája nem hallgattam rádiót! Lehet kettővel hárommal több! 😛 😀
    .
    http://www.uzletresz.hu/penzugy/20131216-55-kulonbozo-adonem-viszi-el-a-cegek-profitjanak-49-7-szazalekat.html

  74. Perspektíva? szerint:

    T. grün úr

    Köszönöm a fontos infót, remélhetőleg mások is olvassák.

  75. sica szerint:

    És mi van az utak állapotával? Ahhoz nem szól hozzá senki?

  76. kispajtás szerint:

    Az utak állapota kétségtelenül szar. Ezzel kapcsolatban még egy kérdés, ami régóta foglalkoztat: a szocik a Tesco megnyitásakor “befalazták” a Szabadság utca elejét a II.Rákóczi Ferenc út felől, sőt, hogy méginkább véglegessé tegyék a helyzetet, a 38-as busz megállóját is áthelyezték a Szabadság u. torkolatába…
    Kérjük visszaállítani az eredeti állapotokat!

  77. Tarjányi László szerint:

    A szocik alatt a talajterhelési díj egyenlő volt a csatornahasználat díjával. Hála Németh Szilárdnak és Tarlós Istvánnak, ezt fideszék a TÍZSZERESÉRE (1000%!!!) emelték! Így megmenekítettek az elhízástól és a karácsonyi túlköltekezéstől! Köszi Fidesz, hogy megszabadítottatok 68.820 Forinttól!

  78. Tarjányi László szerint:

    Én meg véleményt kérek a kommentelőktől Admin válaszára a “Polgármesteri köszöntő” című cikknél!

  79. Perspektíva? szerint:

    T. 10:11-es
    Engem és családomat 2013. januárja óta, csupán 75.000.-ft-al/hó szabadítottak meg, az “ARANYOS FIÚK,” AKIKNEK huszonhárom éven át, csak toltam, csak tolom a szekerét.
    Ami a legszomorúbb, hogy a fennen hirdetett családjövő, demográfiai hullám stb. jegyében, éppen a gyerekektől vonták meg törvényesen, a legtöbb összeget, a korábban folyósított, járó összegeket. Szervusz tavasz…………

  80. Perspektíva? szerint:

    T. 9:11-es
    Erről a napokban már magam is írtam. Az ismétlés a tudás atyja.
    Ennek az a rafinált következménye, -amit ma még a lelkes cégbírók, NAV-sok, felszámolók, végrehajtók s ehhez az ügymenethez kapcsolódó területek dolgozói- nem is sejthetnek, hogy a kevesebb megmaradt cégekkel járó feladatok, a tudatosan és jelentősen lecsökkent számuk miatt, jóval kevesebb “adminisztratív dolgozót igényelnek.
    Magyarul ezt is valamilyen szinten megspórolják, hogy mi és mennyi marad belőle, a költségvetés számára, az ma még nem számít.
    Manapság a Tescóban automata pénztárgépeket használnak. A vásárló kezelgeti, egy személy felügyelete mellett, a három db. masinát. Emlékeznek-e még a géprombolások idejére, az arról olvasottakra?
    Issoráz! Újólag itt van, megérkezett, a fejlett technológia, technika hozza magával.
    Egyenlőre, ezek után, nem kell sem SZJA-t, TB-t stb járulékokat fizetni.
    Ha jól emlékszem, alig néhány éve csökkentették a még korábban felemelt kötelező törzstőkét, hogy többen vállalkozhassanak!
    Úgy érzékelhető, hogy tendencia van az intézkedések sorozata mögött, mert hiszen a piac egyre szűkül, és miért is venné el a sok kicsi a privilégizáltak elől a még nagyobb lehetőséget.

  81. Perspektíva? szerint:

    Tisztelt Tarjányi László úr
    Csupán informatív jelleggel jegyzem meg, hogy legjobb tudomásom szerint, hasonlóan jártak más helyeken többszörös olimpiai bajnokok, sokszoros világbajnokok, nagycsaládosok is. Nincs kegyelem, vagy ráköt a vízdíjnak többszörösére emelt csatornára, annak használatára, vagy pedig csak fizess, fizess! Szankcionáltan!
    Tudja a szlogent? Akárkire sz….zol, úgy is nekik dolgozol, adózol.
    Egyébként csendben jegyzem meg, hogy a környezetvédő tudósok bebizonyították (nem mostanság), hogy az angol wc-k elterjedése okozza az ivóvízben a legnagyobb károkat.
    Ennek tisztítása micsoda beruházásokat, költségeket, igényelnek. Miközben, talán sokan emlékeznek még rá, milyen hasznos volt a ma használatos műtrágyával szemben. Főként akkor, ha az állati trágyával került “kiszórásra” a földekre.

  82. Perspektíva? szerint:

    “Mi folyik itt Csepelen? – Ilyen volt 2013” Elrejtve, van fontosabb is!

  83. CsepeliNo1 szerint:

    Nagyapó szerint:
    2013. december 25., szerda – 17:07

    Erre a zagyvaságaidra hivatkozva.

    Kezdjük Baján.
    Te ki mered ejteni a szádon, hogy választási csalás, meg Baja?!
    Nem emlékszel miért volt második forduló?
    Azért, mert tüzifákkal vettétek meg az elszegényedett embereket, és szállítottátok őket szavazni! UGYE, UGYE… Addig már nem tejdedt az emlékezetes, mi?
    De mondok mást!
    Ti rajzoltattátok át a választási körzeteket, hogy így könnyebben el tudjátok csalni a választásokat! Mert ha nem így lesz, az Únió választási biztosai miért nem fejezhetik ki aggályukat (feltéve ha lesz)?! Senki nem fog vele törődni!
    De mindegy is, rizsacsökkentő HAZUDOZÓGÉP még így sem fog Csepelen nyerni!

    A Trafiklufi nem fújt ki, ahogy a többi sem! A választók el fogják mondani a véleményüket, nemsokára. Majd akkor meglátjuk!
    Kit érdekel, hogy Orbánt kitűntették?!
    Ti meg kitüntettétek Wittner Máriát, kocsmárosokat, stb..
    EZ A SZINTETEK!

    Csak tudod az volt a Szocialista kormányok, meg a Fidesz kormány között a különbség, hogy a Szocik hagytak élni titeket Fideszeseket! EZ HIBA VOLT!
    Azt kellett volna csinálniuk, mint most Orbán csinál, mindenhonnan kisöpörni titeket (mert általában véve mindenhez hülyék vagytok), és boldoguljatok!
    Ezért az életrevalóbb magyarok elmennek külföldre, mi meg importáljuk a semmirekellő büdös gané UKRÁNOKAT, ROMÁNOKAT. Azért írom így, mert az a Román, meg Ukrán, aki életképes, az meg tud élni Romániában, és Ukrajnában is! Aki nem, az jön ide!

  84. Nagyapó szerint:

    Perspektíva? Kérdezze meg Idióta Dr. grün t.t.-től mennyi adónem volt 2008-ban és mennyi 2013-ban. Azt is megkérdezhetné, hogy adók közül mennyi terhelte/terheli a munkavállalókat ill. a munkaadókat. Az igazság így teljes.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  85. robi szerint:

    CsepeliNo1 szerint:
    2013. december 28., szombat – 12:19

    …..”Csak tudod az volt a Szocialista kormányok, meg a Fidesz kormány között a különbség, hogy a Szocik hagytak élni titeket Fideszeseket! EZ HIBA VOLT”

    Kérdezem: 2010. előtt kaptak -e olyan zsíros pozíciókat is az akkori helyi ellenzékiek – a helyi szocik közbenjárására- , amiért semmit nem kellett csinálni, még be sem kellett járni, csak néhanapján? Magyarul: kamu állásokból jutott-e nekik?

    Volt ilyen, kedves Csepelino?

  86. felix szerint:

    Szemétláda.
    Azt is megkérdezhetné, hogy adók közül mennyi terhelte/terheli a munkavállalókat ill. a munkaadókat. Az igazság így teljes.
    Te szerencsétlen félnótás. Mind a kettő a vállalkozó költsége, ezért oktalanság lenne megkérdezni.

  87. Tarjányi László szerint:

    Robi, volt ilyen! Maga Németh Szilárd kapott sporttanácsnoki pozíciót Tóth Mihálytól. Azt hogy zsíros pozíció volt-e és mit kellett érte tenni, azt ők ketten tudják!

    Arra viszont itt még senki nem válaszolt, hogy mi vagy ki kényszerítette Németh Szilárdot és a csepeli Fideszt nagykoalícióra Tóth Mihállyal és a csepeli MSZP-vel 2000. november 7-én (sic!) a Wallis-Észak-Csepel szindikátusi szerződés megszavazásakor, s miért is kapott Németh Szilárd sporttanácsnoki pozíciót Tóth Mihálytól?

  88. Bugi szerint:

    Vátesz, megint kevered a szezont a fazonnal. Te kaptál a Tóth Mihálytól bizottsági tagságot, mások megküzdöttek érte. Nem nyalival, hanem széllel szemben. Van így és van úgy.

  89. sica szerint:

    Írtam ajánlott levelet a Polgármester úrnak a Tiborc utca állapotával kapcsolatban, már november 5-én. Azóta még nem jött válasz. Ha nem jön újév 2. napjáig, kénytelen leszek a TV-hez fordulni. A forgalmas Tiborc utcán nem lehet végigmenni autóval, mert szétesik az autó, agyrázkódást lehet kapni a gödrök miatt. Még a tervek szerint 2015-ben sem kezdenek hozzá. Ki fizeti meg az autóban esett kárt?
    Szégyen és gyalázat, hogy a XXI. században még ilyen utakon kell közlekedni. A legkisebb faluban is már régen van csatorna, és minden út aszfaltos.

  90. Perspektíva? szerint:

    T. sica
    Már írtam javaslatomat, ismételje meg a levél feladását, tértivevényesen, vagy az Önkori illetékes irodájában leadni, de akkor aláírással, dátummal és körbélyegzővel ellátottan átvetetni, s annak egyik példánya maradjon az Ön személyes használatára. (a saját példányán is feltétlenül legyenek rajta azok, amelyeket írtam)

    Az ajánlott levelek ma már szinte semmit sem jelenthetnek, “elszoktak veszni.”
    A tértivevény esetében postán visszakapja az átvételt igazoló szelvényt.

  91. Gordon szerint:

    Kedves Laci bátyám!

    Mivel több esetben is kifejtetted azt a nézetedet miszerint közszereplő fizetést ne vegyen fel, munkáját pedig mindenféle ellenszolgáltatás nélkül végezze, most tisztelettel kérdezem tőled az alábbiakat:

    1. Kaptál-e fizetést bizottsági tagságod ideje alatt?
    2. Mennyit vettél fel az adófizetők pénzéből?
    3. Visszafizetted-e már maradéktalanul a felvett pénzt (és eddigi kamatait)?
    4. Ha még nem fizetted vissza, akkor mikor szándékozol visszafizetni?

    Üdv: Gordon

  92. Tarjányi László szerint:

    Bugi és Gordon! Nem Tóth Mihálytól kaptam a bizottsági tagságot, hanem a MIÉP választási eredménye alapján! Mellesleg 1998-2002 ciklusban lehettem volna a MIÉP képviselője a testületben, saját akaratomból engedtem át Samu Ferencnek. A 98-as 6.42%-os Csepel 31.VK országgyűlési képviselőjelölti eredményem és MIÉP-elnöki tisztségem folytán engem illetett volna, de én illetlennek tartottam volna a saját szekerem tolását, ha enyém a listaállítás joga. Akkor már az se lett volna biztos, hogy 2002. november 7-én (sic!) meg tudta volna szavazni az MSZP-Fidesz KOALÍCIÓ (sic!) a Wallis-Észak-Csepel szindikátusi szerződést, mert én nem csak ellene szavaztam volna, mint tette Samu Ferenc, Zselenyánszky Gábor, Lenkey László és Füleki Rudolf! Az összes többi képviselő viszont megszavazta, lelkük rajta!

    Ami a bizottsági tiszteletdíjat illeti, az 47e bruttó volt, szemben a képviselői 170e-rekkel, meg hozzá pluszban a bizottsági elnöki meg tanácsnoki tiszteletdíjakkal, ami ugye a szoci időkben az ellenzéknek is jártak, ti szerintetek. Mert hogy szerintetek semmi nem volt amögött hogy Németh Szilárd sportanácsnoki tisztséget és tiszteletdíjat kapott!

    ÍRJÁTOK MÁR MEG HÁNY BIZOTTSÁGI ELNÖKI ÉS TANÁCSNOKI HELYET ADTATOK AZ ELLENZÉKBEN LEVŐ SZOCIKNAK!!!

    Ami az ingyenes képviselőséget illeti, azért javasoltam hogy végre végeszakadjon az alkalmatlanok tülekedésének a hatalomért meg a velejáró tiszteletdíjakért!
    Az ország azt még kibírná hogy alkalmatlanok vegyenek fel tiszteletdíjat, DE ABBA BELEPUSZTUL, HOGY ALKALMATLANOK VEZETIK!
    Dixi et salvavi animam meam.

    Arra viszont itt még senki nem válaszolt, hogy mi vagy ki kényszerítette Németh Szilárdot és a csepeli Fideszt nagykoalícióra Tóth Mihállyal és a csepeli MSZP-vel 2000. november 7-én (sic!) a Wallis-Észak-Csepel szindikátusi szerződés megszavazásakor, s miért is kapott Németh Szilárd sporttanácsnoki pozíciót Tóth Mihálytól?

  93. Bugi szerint:

    Ha Németh a Tóthtól kapta, akkor te is. Ne mérj két mértékkel. Ha nem veszed figyelembe, hogy demokrácia van, akkor így van, így volt. Ja, és persze most a Jobbik is fideszes kegyelem kenyéren él. Tarjányi: ha hülye vagy, legalább légy következetes hülye.

  94. Gordon szerint:

    Kedves Laci bátyám!

    A 3. és 4. kérdésemre elfelejtettél válaszolni:

    3. kérdés:
    Visszafizetted-e már maradéktalanul a felvett pénzt (és eddigi kamatait)?
    4. kérdés:
    Ha még nem fizetted vissza, akkor mikor szándékozol visszafizetni?

    Üdv: Gordon

  95. Tarjányi László szerint:

    Amint megszavazza a parlament hogy a 1990-ig visszamenően, mindenki adja vissza a politikai tevékenységgel összefüggő összes jövedelmét, én is rögtön megteszem!

    Ti meg nem válaszoltatok:
    ÍRJÁTOK MÁR MEG HÁNY BIZOTTSÁGI ELNÖKI ÉS TANÁCSNOKI HELYET ADTATOK AZ ELLENZÉKBEN LEVŐ SZOCIKNAK!!!

    Arra viszont itt még senki nem válaszolt, hogy mi vagy ki kényszerítette Németh Szilárdot és a csepeli Fideszt nagykoalícióra Tóth Mihállyal és a csepeli MSZP-vel 2000. november 7-én (sic!) a Wallis-Észak-Csepel szindikátusi szerződés megszavazásakor, s miért is kapott Németh Szilárd sporttanácsnoki pozíciót Tóth Mihálytól?

  96. Bugi szerint:

    Tarjányi, te tényleg a szociktól kaphattad a bizottsági helyedet. Ha ugyanis a MIÉP-esektől megkérdeznéd, miért nem kapott egyetlen mutyikomcsi sem bizottsági helyet, megmondanák. De ugyanezt – gyanítom – a helyi jobikosok is megtennék. Ne bújj Tóth (mutyi) Misi nadrágja mögé!

  97. Gordon szerint:

    “Amint megszavazza a parlament hogy a 1990-ig visszamenően, mindenki adja vissza a politikai tevékenységgel összefüggő összes jövedelmét, én is rögtön megteszem!” – magyarázkodik/ terel Laci bátyánk.

    Nem jó út. Nem jó, hisz az “ingyen dolgozzanak a politikusok” témát ő maga vetette fel és erőltette itt az elmúlt hetekben. Ilyen esetben elvárható, hogy a téma gazdája jó példával járjon elől és bár korábban pénzért politizált Csepelen, most legyen bátor és elsőként fizesse vissza az általa felvett pénzt (valamint kamatait).

    Ha ezt nem teszi meg a “politikus ingyen politizáljon!” felkiáltás gazdája, akkor bizony – bármennyire is tiszteltük Laci bátyánkat a múltban – most seg.et csinál a szájából.

    Szomorú, de ez a helyzet.

  98. fghfjhgkjhk szerint:

    “Kigyulladt egy busz a fővárosban
    Kigyulladt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyik alvállalkozójának, a VT Arriva Kft.-nek az egyik busza szombaton az Örs vezér terén, de senki nem sérült meg.
    MTI| 2013. december 28.”

    “A VT Arriva tájékoztatása szerint a Mercedes Citaro nem volt forgalomban, a jármű vezetője a szolgálatba állás előtt észlelte, hogy a motortérből fehér füst szivárog. Értesítette a tűzoltókat, akik perceken belül a helyszínre értek és azonnal eloltották a tüzet.”

    Ez az az Arriva?
    http://www.timesofmalta.com/articles/view/20130825/local/fire-destroys-arriva-bus.483393
    Jó üzlet volt. 😉

    A balesetet valószínűsíthetően elektromos hiba okozta, a részletes kivizsgálást szakértők bevonásával a telephelyen végzik – közölték.

  99. Tarjányi László szerint:

    Gordon írta: ” – bármennyire is tiszteltük Laci bátyánkat a múltban – ”

    Nem tapasztaltam sohasem hogy a Gordon valaha is tisztelt volna, ugye “tarjányista náci”-zó!
    A Fidesz részéről anno Tóth Jánostól, Kosztolányi Dénestől és Ábel Attilától tapasztaltam némi tiszteletet a múltban.

    Bugi, kik azok a miépesek, akiktől kérdezhetnék bármit is?

    Ezentúl én is ceterum censeo-zom, íme az enyém!

    Arra viszont itt még senki nem válaszolt, hogy mi vagy ki kényszerítette Németh Szilárdot és a csepeli Fideszt nagykoalícióra Tóth Mihállyal és a csepeli MSZP-vel 2000. november 7-én (sic!) a Wallis-Észak-Csepel szindikátusi szerződés megszavazásakor, s miért is kapott Németh Szilárd sporttanácsnoki pozíciót Tóth Mihálytól?

  100. Perspektíva? szerint:

    T. 19:50-es
    Azt gondolom választ a bennfentesektől kell elvárni, szerintem Ön is tudja, és még néhányan. Az viszont egyenlőre még nem publikus, talán majd a választások előtt, közvetlenül időszerűvé válhat, ha van “hiteles anyag,” és erényes bátorság is hozzá.

Itt lehet hozzászólni !