Csepel.hu
Csepel község lakóinak, a gyár munkásainak bátor kiállására emlékeztek, december 04-én szerda reggel az önkormányzat falán elhelyezett emléktáblánál. Napra pontosan 69 évvel ezelőtt a Szent Imre téren mintegy ötezren gyűltek össze, akik megakadályozták a község kiürítését.
A kirendelt nyilasok, katonák és rendőrök képtelenek voltak feloszlatni, az őket és a németeket szidalmazó csepelieket, ezért a kiürítési parancsot visszavonták.
A rendezvényen először Kitzinger Adrienn sajtóreferens Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármesterét, Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, alpolgármestert, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármestereket, dr. Szeles Gábor jegyzőt, Kernné dr. Kulcsár Dóra aljegyzőt és Samna Gábor kabinetfőnököt köszöntötte. A Himnusz eléneklése után Kitzinger Adrienn így emlékezett: „Csepel község lakói 1944. december 4-6. között megtagadták a Kiürítési Kormánybiztosság felszólítását a község kiürítésére. 1944. december 4-én délelőtt a Szent Imre térre kirendelt nyilasok képtelenek voltak megakadályozni és feloszlatni a mintegy ötezer fős tömeg megmozdulását: az emberek szidalmazták a németeket, a nyilasokat, és a kiürítés ellen tüntettek. A megmozdulás sikeres volt, a csepeliek bátor fellépésével sikerült megakadályozni a nyilasok parancsának teljesítését.
Szabó Géza szombaton, december 2-án vette át a Kiürítési Kormánybiztosság levelét, melyben a kormánybiztos Csepel község elöljáróságának az alábbi utasítást küldte: „A Budafoki Kutya villától a Pesterzsébet Jutagyár melletti kápolnáig húzott egyenes vonaltól délre eső részről az ottani lakókat Dunaszerdahelyre szállíttassa el. Elszállítani csak a családtagokat kell, a családfők, a gyári dolgozók maradnak. A kiürítésnek december 4-én, hétfőn déli 12 óráig be kell fejeződnie”.
Az elöljáróság tisztségviselői Szabó Gézával az élen a határozatot embertelennek és értelmetlennek tartották. Végrehajtása érdekében semmilyen intézkedést nem tettek. Ezért december 3-án, falragaszokon a lakosságot csak arról tájékoztatták, hogy az elöljáróság a község Széchenyi utcától délre eső részének kiürítésére kapott utasítást. A rendelet híre futótűzként terjedt. Az emberek csoportokba verődve vitatták meg a tennivalókat, a kiürítést elutasították. December 4-én délelőtt sok ezer ember indult a Községháza felé. Nagy felháborodást keltett, hogy néhány család, holmiját kocsira rakva, elindult. Az otthonukhoz ragaszkodó csepeliek a kocsikat felborították, megakadályozták a kitelepítést.
1944. december 4-én délelőtt megtelt a Szent Imre tér. A kirendelt nyilasok, katonák, rendőrök a tömeg feloszlatására képtelenek voltak. Az emberek szidalmazták a németeket, a nyilasokat, és a kiürítés ellen tüntettek. Követelték a határozat visszavonását. Szabó Géza szólt a Községháza előtt összegyűlt 5000 főnyi tömeghez. Az eseményekre később így emlékezett: „Az erkélyen állva a kiürítési parancsot ismertettem, és az azt követő tiltakozást, szűnni nem akaró hangzavart erélyes kézmozdulattal kísérve lecsillapítottam. Azt a kijelentést, hogy: Ne menjen senki sehová, maradjon mindenki a helyén, a községi elöljáróság sem tesz a kiürítés érdekében semmit, és mindent elkövet, hogy a parancsot visszavonják. Most 32 év távlatából is úgy látom a kiürítési rendelettel kapcsolatosan lejátszódott drámai eseményeket, hogy a hatalom urai maguk is érezték az általuk meggondolatlanul kiadott és esztelen intézkedés lehetetlenségét és megdöbbentek az általa keltett vihar erejétől. Ugyanis 1944. december 4-én, hétfőn délelőtt 11 óra tájban Boros főszolgabírónak telefonon jelentést tettem a községháza előtt lezajlott viharos eseményekről, majd Mike József taxisofőrrel autón személyesen bementem a vármegyeházára és tájékoztattam élőszóban, részletesen is a járás főszolgabíráját. Boros főszolgabíró azonnali intézkedésére kiszállt Csepelre egy bizottság, amelynek tagjai voltak: egy fő a belügyminisztériumból, dr. Czövek István vármegyei főjegyző, Lemberkovits vezérőrnagy, a vármegye katonai parancsnoka, Boros Ferenc központi járási főszolgabíró és Farkas Ferenc csendőrtábornok, kiürítési kormánybiztos.Az a bizottság Szelényi főszolgabíró csepeli hivatalában tárgyalta az eseményeket. December 4-én 13 óra tájban megszületett a döntés: a kiürítési parancsot visszavonják. Ezt a döntést a bizottság rövid úton közölte velem, és felhatalmazott, hogy haladéktalanul én is közöljem a gyári dolgozókkal műszakváltáskor a Weiss Manfréd Gyár 1-es és 2-es kapuinál. Megszerveztem a hírharsonásokat, akik az említett helyeken papírtölcsérekkel hangosan és folyamatosan közölték a tényt az elöljáróság nevében és hivatalosan, hogy a kiürítési parancsot visszavonták.
1944. december 5., kedd.
Újra nagy a tömeg – mint tegnap – a községháza előtt. Reggeli 9 – fél 10 lehetett, amikor 2-3 fő csepeli lakos jött az irodámba, mondván: a válaszért jöttünk, mert tegnap azt a kijelentést tettem, hogy az elöljáróság a parancs visszavonása érdekében mindent megtesz. Erre kimentem a Községháza erkélyére, és közöltem, hogy már tegnap délután eldőlt a kérdés, mert kezdeményezésemre, a tegnap Csepelre kiszállt bizottság a kiürítési parancsot megvizsgálta, azt visszavonta és rövid úton meghatalmazott, hogy ezt a tényt haladéktalanul közöljem Csepel dolgozóival. Közöltem is. Menjenek nyugodtan haza, nincs kiürítés – mondtam, s eltávoztam az erkélyről. Alig értem a földszinten lévő irodámba, hallottam és alkalmazottaim is jöttek és jelentették, hogy a tömeg a téren a Szózatot énekli. Erre újra felmentem az erkélyre, ismét közöltem: nincs kiürítés, menjenek nyugodtan haza. A tömeg nem mozdult. A tiltakozástüntetéssé változott, köveket dobáltak a községházára, betörték a pénztár ablakát. Tumultuózus jelenetek következtek a nyilas pártszolgálatosok és a fegyvertelen tüntetők között. A tömeg szétoszlatására képtelen volt az e célból a helyszínre érkezett 10-15 főnyi rendőri karhatalom. A tömeg végül is a nyilas parancsnokság és a Munkásotthonnal szembeni dr. Kanócz-féle ház felé vonult (a nyilas ház felé). Innen is, onnan is lövések hangzottak. A nyilasok néhány tüntetőt letartóztattak és a pártház pincéjébe zártak. Kiszabadításukra négy ifjúmunkás vállalkozott. A foglyokat sikerült kiszabadítani, a kialakult tűzharcban Kormos László és több nyilas életét vesztette.
A nyilas uralom idején az országban lezajlott egyetlen tömegtüntetés bizonyította Csepel népének bátorságát. Az emberek felháborodásukban nemcsak a kiürítés ellen emelték fel a szavukat, kifejezésre juttatták a németek és a nyilasok iránti ellenszenvüket, békevágyukat is.”
Ezt követően Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, alpolgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, és Szeles Gábor jegyző helyezte el az emlékezés koszorúját, Utánuk a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselő csoportjának a tagjai, az MSZP, a társadalmi és civil szervezetek képviselői, valamint a csepeli lakosok helyeztek el koszorúkat az emléktáblánál. A megemlékezés a Szózat eléneklésével zárult.
Forrás: Csepel.hu
Joj, megfázik a kis buksija polgármesterúrnak.
Tényleg tudja valaki miért borotválja a fejét? Tegnap még fél centivel hosszabb volt a haja.
A történelem mindig elgondolkoztat. Remélem nem ismétli meg önmagát.
Ella!
Mikor már a petró se használ! 😛 😀
Az etánsakat zavarja, hogy Németh Szilárd haja még nő, az övéké meg már csak hullik.
Hiába no, a 40 feljelentés a gyanús ügyeikben, a Párttársaknak kiszabott közel 40 év börtön (plusz a havernak egy tényleges életfogytiglani) és a folyamatos bíróságra járkálás, valamint az ottani magyarázkodás megviselhette őket.
Kiköpött Ribánszki Robi
Úgy tudjuk, hogy idén az MSZP, sőt még Borka-Szász Tamás is megemlékezett erről a jeles napról – amiben vélhetően a választás közelsége is közrejátszik. A Jobbik viszont idén nem volt ott.
Süket duma elvtársak.
A kiürítés azért lett volna,hogy a csepelieket megóvja az angol-amerikai bombázástól.
A szomszédunkban azért haltak meg öten,mert egy sérült Liberátor kiszórta az összes
bombáját,mielőtt felrobbant.Kb. 3 km-re a Gyártól.
Az MSzP, az Együtt-PM és a DK.
A jobbik március 19-én ünnepel, március 12-én pedig gyászol.
“amiben vélhetően a választás közelsége is közrejátszik”
A görény ne beszéljen a szagról!
A fenti bejegyzésben, valamint a megemlékezésen ma is sikerült minden korábbinál nagyobb hazugságokat előadni a csepeli narancsosoknak!
A fenti bejegyzésben leírt hazug történetet a csepeli szocialisták kezdték ünnepelni a Polgármesteri Hivatal homlokzatán elhelyezett alábbi hazug szövegű tábla előtt:
„E tábla emlékeztessen Csepel dolgozóinak történelmi jelentőségű hősi helytállására, akik 1944. december 4-6-án szembeszálltak a fasiszta erőszakkal és megakadályozták, Csepel kiürítését”.
A megemlékezésről szóló bejegyzésben és a táblán leírt hazugságokkal szemben, valójában az alábbiak történtek 1944. december első napjaiban Csepelen:
1944. november közepén a szovjet csapatok egy hadosztálynyi erővel és több száz löveggel átkeltek a Soroksári-Dunaágon és elfoglalták a sziget déli részét, majd Szigetszentmiklós és a Dunai Repülőgépgyár lerohanása után, a Csepel község területén lévő, Budapest védői számára létfontosságú hadiüzemnek számító Weiss Manfréd Művek irányába támadtak.
A szovjetek támadásait a Csepel-szigetet védő 1. Huszárhadosztály egységei nem tudták elég hatékonyan feltartóztatni, ezért a német és magyar hadvezetés elrendelte Csepel község Szécsényi utcától délre eső déli részének a részleges kiürítését, és az ott élő gyermekek, asszonyok és idős emberek Dunaszerdahelyre történő kitelepítését.
A válságos katonai helyzet miatt, a nem elég hatékony huszárhadosztály egységeinek a leváltására, 1944. december 1-én Csepelre vezényelték a Magyar Honvédség Szent László Elit Hadosztály Ejtőernyős Ezredének a kb. 1400 fős hadilétszámú II. Zászlóalját, vitéz Ugron István zászlóaljparancsnok vezetésével.
A magyar ejtőernyős katonák 1944. december 1-én este váltották le a huszárokat.
Megállították a szovjet támadást, majd minden újabb támadást visszavertek!
Megszilárdították a frontot a Lakihegyi adótorony közelében, és erőszakkal átvették a németektől a Csepel-szigetet a szomszédos területekkel összekötő Gubacsi-híd ellenőrzését, és megszüntették a híd aláaknázását.
Néhány nap alatt olyan katonai helyzetet teremtettek, amely miatt okafogyottá vált a kitelepítési parancs, ezért a katonai felső vezetés a december 4.-én délig történő kiürítésére vonatkozó parancsot már december 4-én reggel visszavonta, és Csepel szovjet megszállására csak több mint 3 héttel a magyar ejtőernyős zászlóaljnak az 1944. december 19-én Csepelről történt kivonása és más veszélyesebb frontszakaszra történt bevetése után kerülhetett sor!
A fenti katonai helyzet ellenére, a Csepel védelmét megszilárdító magyar ejtőernyős katonák háta mögött, (Glatz Ferenc történész szavai szerint) „harcias csepeli szoci” személyek december 4.-én délelőtt békés tüntetést, december 5.-én délelőtt pedig erőszakba torkoló tüntetést szerveztek a csepeli községháza elé.
A december 5-i tüntetés résztvevői kövekkel beverték a községháza ablakát, majd átvonultak a Munkásotthonnal szemközti „nyilasház” elé, ahol a „békésen randalírozó” tüntetők tűzharcba keveredtek a nyilasokkal, és a tűzharcban egy tüntető és több nyilas pártszolgálatos életét vesztette!
A fentiek miatt, az emléktábla szövegében és a fenti bejegyzésben az alábbi hazugságok állapíthatók meg:
1.) Szó sem volt 1944. december elején Csepel község teljes kiürítéséről!
2.) Csak a Szécsényi utca vonalától délre eső terület részleges kiürítés lett elrendelve, de miután az ejtőernyős katonáink megállították az oroszokat, 1944. december 4-én ezt a részleges kiürítési parancsot is visszavonták, ezért hatalmas hazugság, hogy „a tüntetők hősies elszántságukkal és életük kockáztatásával védték meg Csepelt”. !
3.) A december 5-én tartott tüntetés már nem a kitelepítésről szólt, hanem politikai alapú összecsapás volt, a front mögött randalírozó forrófejű „szocialista” tüntetők és a „nemzeti-szocialista” pártszolgálatosok között!
4.) Hazugság az az állítás is, hogy a „fasiszta erőszakkal szálltak szembe” a tüntetők, mert Magyarországon csak a „nemzeti-szocialista” németekkel, és a szintén „nemzeti-szocialista” magyar nyilasokkal szállhattak szembe!
(Fasizmus ugyanis csak Olaszországban volt!)
5.) Hatalmas túlzás a fenti bejegyzésben, hogy 5 ezer főt vett részt a tüntetésen, mert a kitelepítési paranccsal érintett összes lakosság létszáma sem érte el az 5 ezer főt, és statárium időszakában a lakosság józanabb tagjai nem kockáztatták, hogy sortűz, vagy rögtön ítélő bíróság halálos áldozatai legyenek!
A felsorolt tényeken felül, a tisztességes csepeli lakosság akkori viselkedését Almay Béla ezredesnek, a Weiss Manfred gyár akkori katonai parancsnokának az ostromgyűrűben folyó harcokról 1945. január 5-én írt alábbi jelentése ábrázolja a leghitelesebben:
“A munkásság mellett csak a katonai parancsnokok tartottak ki. A pártvezetőség, a gyárigazgatóság 85-90 %-a elhagyta helyét. Öreg ezredesek puskával a kezükben vettek részt a gyár védelmében. Jelentenem kell, hogy a Weiss Manfred gyár munkássága ágyú és gyalogsági tűzben sok halottja és sebesültje dacára még január 1-én is termelt. Minden dicséretet megérdemelnek a gyári közművek munkásai. Bizonyos, hogy bármi történjék a magyar munkásságot az eseményekért felelőssé tenni nem lehet. A hadiipar vonalán feljegyzéseket készítettem és ezt a hős magatartást kitüntetésre fogom javasolni. Javasolom az összes katonai parancsnokok és a termelő gyárak munkásai részére az első fokozatú tűzkereszt odaítélését.”
Tehát az 1944. december 4-én és 5-én randalírozó csepeli tüntetők helyett, a Weiss Manfred gyárban keményen dolgozó csepeli munkások, valamint azok az magyar ejtőernyős katonák érdemlik meg, hogy december 4-én megemlékezzünk róluk, akik a helytállásukkal (és sokan az életüket áldozva) lehetővé tették a kiürítési parancs visszavonását, és mindaddig megvédték Csepelt a szovjet túlerővel szemben, ameddig válságosabb frontszakaszra át nem vezényelték őket!
Később azért sikerült a kiürítés, sok svábot kitelepítettek Németországba a háború után, meg az oroszok is sok embert elvittek a Szovjetunióba malenykij robotra. A komcsi haverjaik meg Recskre és a Hortobágyra hurcoltak embereket, ha sok vidéki meg nem menekült volna Csepelre a padlássöprés és beszolgáltatás elől, akkor a Rákosi Mátyás Művek akár be is zárhatott volna! Nincs itt semmi szép, amire a huszadik században Csepelen emlékezni kellene, az 56-os megtorlásról nem is beszélve. Mielőtt még bárki kioktatna, mindenkinek a maga baja fáj!