Felújították a Cirmos sétány egyik társasházát

Csepel.hu

„Szebb lett, jobb lett, köszönjük” – így összegezte egy idős asszony a véleményét azok után, hogy a Cirmos sétány 6-18. számú társasház külső szigetelését az önkormányzat támogatásával nem egészen fél év alatt felújították.

De nem volt egyszerű feladat eljutni idáig! A rövid átadási ceremónián Németh Szilárd polgármester mellett megjelent Ábel Attila, Borbély Lénárd és Morovik Attila alpolgármesterek november 29-én.

Werner Péter, a Csepeli Városgazda Zrt. vezérigazgatója, a beruházást végzők nevében arra emlékeztetett, hogy már 2006-ban felmerült a 140 családnak otthont adó társasház felújításának a gondolata. A korábbi önkormányzati vezetés azonban nem fordított kellő figyelmet a lakók által szorgalmazott épület tatarozására. Különféle perek, hatósági eljárások, gáncsoskodások, a hanyag kivitelezők munkája is lassították a folyamatot. Ráadásul akadt egy lakó, aki nem járult hozzá, hogy a lakását rendbe tegyék. Rajta kívül az összes többi lakó örömmel vette a ház felújítását.

Az új önkormányzat 2010-ben nekilátott, hogy végre rendet teremtsen a felújítás ügyében. A korábbi kivitelezőktől megváltak, s újakat fogadtak fel. Az épület homlokzatáról akkor már tömbökben szakadt le a vakolat, szigetelés gyakorlatilag nem volt. A Csepeli Városgazda felügyelete mellett idén júliusban kezdték el a felújítást, és november elejére készültek el. A külső homlokzatra a korábbi tervekhez képest is vastagabb, 8 centiméteres szigetelő vakolatot hordtak fel. A felújítási munkák költségei három egyenlő részben oszlottak meg az állam, az önkormányzat és a lakók között.

Forrás: Csepel.hu

67 hozzászólás “Felújították a Cirmos sétány egyik társasházát” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    Vajon kinek köszöni?

  2. rendes szerint:

    Sosem fogom megérteni, hogy miért kell sajnálni a lakótelep lakókat, ha a saját (!) házukra kell költeni. Egy kertes ház tulajdonosnak egy ház beszigetelése 2 millió ft, egy lakótelepinek az egy főre jutó költség kb. 2-300 ezer Ft. Miért is kivételezett állampolgárok ők?
    Sokan meg még közös ktsg-et sem fizetnek, a kapuból kilépve, meg már szarnak a világra, megeszi őket a kosz.
    Szerintem sok háztulajdonos fizetne valakinek havi 8-10 ezret, ha cserébe karbantartaná valaki a házukat. A koszt a háza előtt meg takarítania kell, mert különben egyből bűntetnek. Egy lakótelepi lakónak meg az ég világon semmi kötelezettsége sincs.
    Nem értem én ezt, de biztos én vagyok a hülye.

  3. Gladiátor szerint:

    Rendes!

    Rossz a számtan.

    Vegyünk alapul egy 100 m2 -es családi házat, melynek minden oldala 10 méter, magassága 3 méter. 10 m X 3 m = 30 m2. Ezt megszorzom néggyel (mert a háznak négy oldala van) = 120 m2 Egy 5 cm – es homlokzati dryvit szigetelés ára 1000 Ft/m2. A 10 centis 1800 forintba kerül. Ebben minden benne van.

    http://www.homlokzatihoszigeteles.hu/hoszigetelo-rendszerek/homlokzati-hoszigetelo-rendszer.html

    Tehát egy 100 m2 ház szigetelésének anyagára 5 cm szigetelés esetén 120.000 Ft, 10 cm esetén 216.000 Ft.

    Ha a munkadíjat anyagárban számolom, abban az esetben egy 100 m2 – es családi ház szigetelése összesen 432.000 Ft.

    Neked hogy jött ki 2 millió?

  4. rendes szerint:

    Akkor átbasztak 5 éve. Pedig számlát is adott az ürge. 🙂

  5. fghfjhgkjhk szerint:

    “8 cm-es szigetelővakolatot hordtak fel.”
    Igaz a szabvány 10cm-t ír elő, de így legalább nem szabványos.

  6. Gladiátor szerint:

    Rendes!

    Pedig öt évvel ez előtt, a 10 cm-es dryvit ára (csak) 1.200 és 1.400 Ft között mozgott /m2.

  7. rendes szerint:

    Van vakolás is utána, abban óriási különbségek lehetnek meg két szintes háznál még drágább. Csak hasamra ütöttem, lehet, hogy a kettő millió sok. (Öt éve nekünk 110 m2 alapterület, két szintes, vakolással volt 1 millióánál kicsit több, és nem is 10 cm-es, azt hiszem csak 8)

  8. ebihal szerint:

    Ezért a pénzért legfeljebb utánzatot kapsz!

  9. Gladiátor szerint:

    Rendes!

    Összeteheted a kezed hogy egy két szintes, 110 m2-es házban laksz, ellentétben a panelesekkel, akik olykor 34, esetleg 50 négyzetméteren tengetik az életüket és még a fűtést sem tudják szabályozni úgy mint te. Nem beszélve a falvastagságról, ami télen és nyáron egyaránt igen csak vékonyka. Lehet hogy nekik csak erre futotta.
    Ezért nem szabad úgy beszélni róluk, mint ahogyan te azt tetted.

  10. Gladiátor szerint:

    Ebihal! Te láttál már szigetelés utánzatot? Ha igen, beszélj róla.

  11. nagyapó szerint:

    Gladiátor! Néhány dolog kimaradt, így lábazati indítósín, hálós élvédők, üvegszövetháló, EPS ragasztó, alapozó és még függ az alapvakolattól. Így már 120 000 helyett 330 000 Ft, plusz a járulékos költségek ami 432-120=312 eFt, így 330+312=642 eFt (ez teljes összeg, sem állami, sem önkor. hozzájárulás nincs).
    Igaz, egy panellakás szigetelendő felülete 1-szer, vagy 2-szer ~25 nm.
    Lehet számolgatni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. rendes szerint:

    Erre a megjegyzésre vártam.
    1. Nem loptam a házat, egy rohadt fillért soha senkitől nem kaptam számla nélkül. Annyi GDP-t termelek, mint öt másik ember, annyit adózok, hogy magamat tartom már hülyének miatta.
    2. Nem szándékozok ebben a házban megöregedni, de amikor fiatal voltam, még jó ötletnek tűnt.
    3. Kurva nagy téveszme Mo-on, hogy akkora nagy érték lenne egy saját tulajdonú ház. Eladhatatlan, a kutyának nem képvisel értéket csak nekem. Csak rosszul járok azzal, ha meggondolom magam és el akarnám adni (de senki nem veszi meg áron alul sem).
    4. Igazságtalanságnak tartom, hogy a társasházban élőknek semmi kötelességük.

  13. Gladiátor szerint:

    Nagyapó!

    Nézd meg alaposabban a linket!!! Megint elhamarkodott voltál!

    http://www.homlokzatihoszigeteles.hu/hoszigetelo-rendszerek/homlokzati-hoszigetelo-rendszer.html

    A ragasztó, a háló, az alapozó, a vakolat, mind benne van az árban.

    Természetesen az élvédők nincsenek benne.

  14. rendes szerint:

    Nem egy panelos barátunk van, aki nyaralgat, megtakarítása van éli világát. Sokszor bántam már meg, hogy egy rohadt házba feccöltem az életem jól menő részében. Értéktelen, drága.
    Nem tudom sajnálni a panellakókat, mindenki választhat, mindenki arra költ, amire akar.

    Egyenlő bánásmódot!

  15. nagyapó szerint:

    Gladiátor! Lehet, de kontraként: http://homlokzati-hoszigeteles.hu/

    Ceterum censeo…

  16. rendes szerint:

    Egy közösség, egy társasház miért nem tudja megcsinálni maga?

  17. Gladiátor szerint:

    Rendes!

    Ne húzd fel magad. Senki nem irigyli tőled a házadat. Szívből kívánom, hogy élj benne nagyon boldogan, mert megérdemled.
    Én csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy nem szabad másokat (jelen esetben a paneleseket) kritizálni. Hidd el nekik is meg van a maguk bajuk.
    Ne az embertársaddal harcolj, akik ugyan abban a cipőben járnak mint te, hanem azokkal aki miatt a panelesek panelbe kényszerülnek, és azokkal akik miatt nem lehet eladni a 110 m2 – es két szintes házadat.

  18. rendes szerint:

    Ha leesik a hó, miért várják a közmunkásokat a panellakók? Miért esik le a gyűrű az ujjukról, egy lakóra 30 cm járda jutna.
    Én a házam előtt lapátolok mint egy hülye vagy 20 métert másokért, mert én nem járom be az egészet. Ha nem csinálom, bűntetnek.
    A lakótelepről meg dől a parlagfű pollen nyáron mert nem képesek kihúzni a saját lakásuk ablaka alól. Á, most ideges lettem.
    Nem tudjátok megmagyarázni. Utálom a lakótelepieket. Tisztelet a kivételnek!

  19. rendes szerint:

    Oké, igazad van, bocsi.

  20. fghfjhgkjhk szerint:

    Gladiátor! A panelt sem könnyű ám eladni és a fenntartása sem olcsó, hacsak nem hagyja pusztulni az ember. Állandó lépcsőházvilágítás, lift, szellőztetőrendszer, korszerűtlen fűtéshálózat, stb…

  21. nagyapó szerint:

    rendes Én sem a “négyszög” ajánlásával kaptam házamat. Viszont, aki panelban lakik, nem tehet arról, hogy az építés (tervezés) idején olcsóbb volt fűteni, mint szigetelni. Jelenleg a rezsi náluk is napi gond.

    Ceterum censeo…

  22. rendes szerint:

    hány olyan kisnyugdíjas él családi házban, pláne itt csepelen- kertváros!- aki mondjuk örökölte a házát, vagy két kezével építette és most már rég elavult, korszerűsíteni kéne, szigetelni. Értéktelen, eladhatatlan házak. Neki miért nem segít abban senki, hogy pályázhasson állami pénzre? Ilyen házakban fagynak halálra öregek minden télen tizesével.

  23. Gladiátor szerint:

    Rendes!

    Látom, csak felhúztad magad. Ha utálod a lakótelepieket, akkor utáld, de nehogy szives legyél itt nekem?!
    Hidd el, én is lapátolok mint a hülye, és vagyunk ezzel még egy páran. Te még mindig az embertársaidat szidod és nem veszed észre azt a tényt, hogy inkább azt kellene szidnod, aki azt a rendeletet hozta hogy lapátoljunk a házunk előtti járdákon “mint a hülye” mert ha nem, akkor megbüntetnek érte.

  24. Gladiátor szerint:

    Ez az!!! Ezt vártam!!! Csak kijött belőled egy kis együttérzés is!!!

  25. rendes szerint:

    Figyelj,
    én azt gondolom, hogy ez egy kicsi ország, rengeteg erőforrással, 10 év alatt rendbe lehetne hozni. Rendbe lehetett volna hozni tíz év alatt…
    Ha az emberek nem mindig mástól várnák a megváltást (ebben az esetben panelprogram), hanem mindenki a “saját háza táján söprögetne”, már rég kint lennénk a szarból.
    A mostani kedvesvezetőinket rühellem a legjobban egyébként 🙂

  26. nagyapó szerint:

    rendes! Még csak 3 év telt el. 10 év alatt rendbe lesz hozva az ország!
    Magyarország jobban teljesít! Soroljam az adatokat?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  27. mamika szerint:

    nagyon jó lenne, ha a többi házsorra is figyelnének most már. Nem kell annyira elájulni hogy ezt befejezték, és nem kell máris megint visszatekintgetni, hisz a mai városvezetésünk évi kétmilliárdot spórol meg, akkor valóban még többet tehet, tegyen meg a panellakókért.

  28. fghfjhgkjhk szerint:

    mamika! Megnyugtatom Önt, hogy a többi házsor a sétányokon maximum önerőből lesz megcsináltatva.

  29. Mari nénye szerint:

    Mert a mostani vezetésnél jobban odafigyelnek!

  30. Gladiátor szerint:

    Nagyapó!

    Nem három év telt el, hanem hét. Ha belevesszük az előző (4 év) kormányzati időt is. Ez a szám csak eggyel kevesebb mint a “másik” oldal időszaka.
    Hasonlítsd össze a két időszakot. Ja!? És melyik kormány ideje alatt lett szétverve a mezőgazdaságunk? (lásd Torgyán ideje) Ki volt akkor a kormányzó párt? Most mond hogy Magyarország jobban teljesít!! Magyarország akkor teljesítene jobban, ha virágozna a mezőgazdaság, az állattartás, az ipar, úgy mint régen. És ezen szempontok nem attól függnek hogy éppen melyik párt van hatalmon, mert minkét párt felelős azért hogy lassan nem lesz országunk sem.

  31. robi szerint:

    mamika!

    Kérdezze már meg a háztáji bér tollnokoktól, hogy, miért pont ez az egy ház lett kiválasztva?
    Mert ők tudják, de nem mondják.

  32. fghfjhgkjhk szerint:

    robi, ez egy olyan szövevényes történet, hogy nagyon hosszú, de jó kampányt csináltak belőle. Igaz voltak, akikbe nagyot rúgtak, de mint írtam hosszú.

  33. nagyapó szerint:

    Gladiátor! Mi a mezőgazdaság szétverése? Az, hogy a becsődölt szocialista állam után nem tudták támogatni a TSZ-eket? Jelenleg hogy teljesít a mezőgazdaság?
    De! Infláció? Munkanélküliek száma? Foglalkoztatottak száma? Nyugdíjak értéke? Bérek emelése? GYES-GYED? Rezsi? Devizahitelesek? Földet kapó gazdák? És még sok minden bizonyítja, hogy MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT.
    Ellenben!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  34. fghfjhgkjhk szerint:

    nagyapó! Szövetkezeti rendszerben is életképes lehet a mezőgazdaság, de ez ugye már nem jöhet létre. Nameg nem lehet az EU-s földalapot a haverok zsebébe tolni. Értem én. A munkanélküliek száma azért nem nő, mert a köz foglalkoztatottság meg nő, de igen, ez aztán a gazdasági húzóerő. A bérek nem tudom, hogy hol emelkednek – a maszlag inflációs mutatót most hagyjuk ki – az árak emelkedéséhez viszonyítva?

  35. nagyapó szerint:

    MSZP=külföldi! A Swietelsky Magyarország Kft. vezette konzorcium végezheti el a szegedi partfal rekonstrukcióját, a 2,21 milliárd forintos összköltségű árvízvédelmi beruházás a tervek szerint 2015 májusára készül el – jelentette be Botka László (MSZP) polgármester pénteken a csongrádi megyeszékhelyen.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  36. felix szerint:

    Ez az egész matematika.
    Mennyi választópolgár lakik egy panelben és mennyi egy családi házban?
    Még valami a panel felújításnál az ablakcsere is kötelező./remélem, hogy jól tudom/
    Az meg nem két fillér.

  37. felix szerint:

    Szemétláda!
    Az Unió nem külföld.

  38. fghfjhgkjhk szerint:

    nagyapó! Mindent már nem bír a közgép sem. Elkell a szakszerű “segítség”! 😉

  39. Villanyírógép szerint:

    “rendes”
    Gratulálok a tudatlan utálkozáshoz.
    Sajnos biztos vagyok benne, hogy ezzel nem teszed jobbá az országot.
    De azért csak így tovább…

  40. Bandi szerint:

    Rendes!! Az ilyen emberek, mint amilyen te is vagy tart az ország ott ahol… Imádom a tudatlan okoskodásodat!!!!!

  41. ebihal szerint:

    Gladiátor!
    Nézz körül a piacon! Az általad beadott árak a fapados fapadosai.

  42. GONDOLKODÓ! szerint:

    A képen látható, berácsozott erkélyek a “legesztétikusabbak.” Kár, hogy a börtön ablakaira hasonlítanak. Tényleg ennyire kell félni? Amikor a hetvenes, nyolcvanas években magam is hasonló, (de nem ilyenben) lakótelepen laktam, és jöttek hozzám “nyugati rokonaim,” óriási csodálkozásuknak adtak hangot, a “berácsozott erkélyek, ablakok” láttán. Akkor még nem érthették, mi folyik e hazában.

  43. Bugi szerint:

    Vajon most milyen néven tereli a szót az a lakó, aki itt az önkormányzatot fikázza, a saját házát felújítani meg nem tudta, mert csak a száját tudja tépni?

  44. felix szerint:

    Nem olyan ingyenélő mint te.

  45. fghfjhgkjhk szerint:

    Bugi, ne csúsztasson. Ne keverje a szart, mert nincs is szar. 😉

  46. "?!" szerint:

    Csak nem rám gondoltál Te szerencsétlen idióta vadbarom bugris “Bugi”, amikor a tegnap 16:19-kor megjelent hozzászólásodat írtad?

    A nagyon sötét agyad megvilágosítása céljából közlöm, hogy veled és a fenti képen látható gerinctelen hombárfejű “átvágó”-val, valamint a seggnyaló bandátokkal ellentétben, én nem szoktam terelni a szót, és nem szoktam más név mögé bújva megtagadni önmagam!

    Ti viszont a mocskos bandátokkal együtt kellőképpen szégyelhetitek magatokat azért, hogy ezt az átadásnak titulált “átvágási cirkuszt” sunnyogva úgy szerveztétek meg, arról nem csak más csepelieket, hanem még a társasházban lakókat sem értesítettétek, mert a hombárfejű “átvágó” nem merte vállalni a szembenézést azokkal az emberekkel akik az elmúlt 3 évben hozzájuk általam eljuttatott dokumentumok alapján tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a 2010-es választások előtt félbemaradt homlokzat felújítás folytatását a hazudozáson kívül semmihez nem értő mocskos bandátok hatáskörébe tartozó intézkedések elmulasztása akadályozta éveken keresztül!

    A felújítás ez év közepén indult folytatására sem azért került sor, mert a hombárfejű átvágót megszállta a mennyei jóság, vagy megszólalt a lelkiismerete (ami nincs is neki), hanem azért indították el a 2011. március 3.-ától kizárólag önkormányzati hatáskörbe tartozó és 2011. november 30.-i befejezési határidejű felújítás folytatását, mert ez márciusban a Katasztrófavédelmi Hatóság büntető felességre vonással fenyegetve kötelezte őket arra, hogy 2013. november 1-ig végeztessék el az évek óta tűzveszélyt és a megbontott gázkonvektorok miatt életveszélyt jelentő állapotban lévő homlokzat felújítását!

    A határtalan cinizmusotokat és pofátlanságotokat bizonyítja, hogy Ti ezt a mocskos bandátok hanyagságát és dilettantizmusát bizonyító szégyenfoltot is a magatok fényezésére és visszafelé mutogatásra használtátok fel, ennek a fű alatt lefolytatott “átvágási” cirkusznak a megrendezésével!

    Végül csak annyit jegyzek meg, hogy Ti még a felújítás befejezését sem tudtátok tisztességesen elvégezni, mert a jelentős mennyiségű csak papíron elvégzett munkákért, és jelentős mennyiségű kontármunkáért indokolatlanul “kitalicskázott” sok millió forint ellenére, a felújításnak közel 10 millió Ft összegű kulcsfontosságú része még nincs elvégezve, és az a legtragikusabb, hogy ezt a helyzetet még felfogni is képtelenek vagytok!

    Világos, Te nagyon sötétagyú szánalmasan hülye bugris “Bugi”?!

  47. :O szerint:

    Hát, írásjel… Azt hiszem, a stílusodhoz nem szükséges megjegyzést fűzni. Trágár, undorító, mocskolódó szavaid sértettségről árulkodnak. Csak néha maradnál csendben, azt kívánom. Okosabban tennéd.

  48. felix szerint:

    :O.
    Igazat írt vagy sem?
    A tartalom szerintem fontosabb jelen esetbe mint a forma.
    Ismét egy hatalmas átvágást leplezett le és ez a lényeg.

  49. Perspektíva? szerint:

    Az ilyen és ehhez hasonlóak stílusukkal, fertőzik, mi több, mérgezik az emberiséget, a jövő nemzedékét. Mit ne mondjak alpári stílus, a javából. Szomorúbb ennél, hogy társaik akadnak, sőt egyfajta védelmükbe is veszik. Hiszen ők maguk is…….., látható, egy a tábor.
    Vajon hová tartanak? Egyáltalán tudják?
    Nem csak jónak lenni jó, de embernek is, együtt meg pláne.

  50. felix szerint:

    Nem az a baj, hogy az ajtaja elé tojnak, hanem a stílus ahogy azt szóváteszi.
    Gratulálok ehhez a mindent elfedő álszentséghez.

  51. Tarjányi László szerint:

    Némelyek mindent azzal magyaráznak, hogy az illető “magányos sértett ember”, ezt rám is rámragasztották. Hát legyen. Azt hiszik ezzel mindent megmagyaráznak, pedig csak magukat hitegetik. Az hogy vannak “magányos sértett emberek” az nem az Isten ajándéka, hanem kedves embertársaik és a hatalom összejátszásának eredménye. Nagyon sok embert tesz “magányos sértett emberré” hogy látja mint tömik a zsebüket a tűzhöz közel állók. Ezt könnyű azzal hárítani, hogy az illető is szeretne a szerencsések – nem azok, gátlástalanok! – közé tartozni. Rossz a berendezkedés, már rég szét kellett volna csapni a tűznél melegedők között, mert ez így egy szemét világ! Remélem egyszer a magyar nép eltakarítja a teljes magyar/országi politikai osztályt, sőt lerakatot!

  52. Bandi szerint:

    “?!” -nak minden szava igaz!!!!! Teljesen egyetértek..

  53. "?!" szerint:

    Kedves „:O”, és kedves „Perspektíva”!

    Olyan idióták véleményére nem szoktam reagálni, akiknek gőzük sincs arról amibe beleugatnak, de veletek most kivételt teszek.

    A fentebb vasárnap 13:50-kor és ma 08:20-kor megjelent írásotokban csak arra futotta a képességetekből, hogy a „Felújították a Cirmos sétány egyik társasházát” című bejegyzésben leírt minden tisztességes csepeli polgárt félrevezetni szándékozó és ezért mindenkire nézve sértő hazugságok után, a narancsos gané bugris „Bugi” által szombaton 16:19 órakor nekem címzett sértésekre adott válaszom miatt (nem tartalomra, hanem a stílusra koncentrálva) engem ítéltetek el, és stilusom okait figyelmen kívül hagyva, és okos(-kodó) majomként azt állapítottátok meg, hogy a „szavaim sértettségről árulkodnak”, de azt a legkevésbé sem voltatok képesek felfogni, hogy valóban „sértett személyként” milyen aljas és otromba sértésekre reagáltam!

    Tekintettel arra, hogy a hombárfejű „átvágó” és bandája által bemutatott sunnyogva megrendezett átadási cirkuszról szóló beszámolóról szóló tudósításban leírtakból csak az első két sorban leírt szöveg igaz (miszerint: „A rövid átadási ceremónián Németh Szilárd polgármester mellett megjelent Ábel Attila, Borbély Lénárd és Morovik Attila alpolgármesterek november 29-én”), az alábbiakban részletekre bontva ismertetem részetekre a fenti bejegyzésben leírt hazugságokkal elfedni szándékozott 7 éves ügynek a dokumentumokkal bizonyítható valós történetét:

    ELSŐ LECKE (a „Felújították a Cirmos sétány egyik társasházát” című bejegyzésben leírtakkal kapcsolatban „: O”, és „Perspektíva”, valamint más fórumozók részére):

    Hatalmas mellébeszélő hazugság az alábbiak miatt, az a Werner Péter vezérigazgatóra hivatkozva leírt szöveg, hogy „már 2006-ban felmerült a 140 családnak otthont adó társasház felújításának a gondolata. A korábbi önkormányzati vezetés azonban nem fordított kellő figyelmet a lakók által szorgalmazott épület tatarozására.”

    Kiindulási alapként azt kell tudni, hogy a Cirmos sétány 6-18 számú 140 lakásos lakóház is magántulajdonú OTP öröklakások létesítése céljából épült az 1970-es évek végén, és kezdettől fogva társasházként működött ugyanúgy, mint az Erdősor úti lakótelep összes többi négy emeletes lakóháza!

    Ebből következik, hogy a korábbi önkormányzat nem volt köteles külön figyelmet fordítani ennek a teljes egészében magászemélyek tulajdonában lévő lakóépületnek a tatarozására, mert a magántulajdonosokból álló társasházi közösségek a saját költségükre kötelesek gondoskodni a közös tulajdonkat képező épület állagmegóvásáról („tatarozásáról”) ugyanúgy, mint a magántulajdonban lévő királyerdei családiházak tulajdonosai!
    Így a hazug bértolnok által „lakók”-nak nevezett társasházi lakástulajdonosok nem szorgalmazhatták, és nem is szorgalmazták az önkormányzatnál a tulajdonukat képező lakóépületnek a kerület többi magántulajdonú lakóházától elkülönítve történő „tatarozását”!

    A ház felújításának gondolata pedig nem „lakók” részéről, hanem részemről merült fel 2006. nyarán, azt követően, hogy a „Csepel” újságban közzétett pályázati felhívásban arról tájékoztatták a lakosságot, hogy a Csepeli Önkormányzat első alkalommal csatlakozott az Önkormányzati Minisztérium által a korábbi években már többször kiírt kétlépcsős panel-pályázathoz, amely pályázatot az iparosított technológiával épített lakóépületek energiahatékonyságát javító felújítások 1/3 állami és 1/3 önkormányzati támogatással, valamint 1/3 társasházi önrészből történő megvalósítására hírdettek meg!

    A társasház nevében pályázni akaró közös képviselőként már akkor (2006. nyarán) meggyűlt a bajom a most lebonyolított „átvágási cirkuszban” résztvevő némelyik vérnarancsos személlyel!
    Ugyanis a társasházunk pályázatának a készítése során megállapítottam, hogy a most megrendezett „átvágáson”alpolgármesterként villogó Ábel Attila által 2006-ban (az akkor még létező csepeli demokráciában) vezetett SZLEB (Szociális-, Lakás- és Egészségügyi Bizottság) olyan hibás „Kerületi lakóépületfelújítási program”-ot alkotott és hagyott jóvá, amelyből a balfácán Ábel Attiláék kihagyták a kerület összes „nagyblokkos technológiával épített” négyemeletes társasházát, pedig pályázati feltétel volt, hogy támogatást csak azok a társasházak nyerhetnek el az Önkormányzaton keresztül, amelyek szerepelnek a pályázathoz kötelezően mellékelendő önkormányzati lakóépület-felújítási programban!

    Miután az észrevételemet a csepeli önkormányzat akkori vezetői akceptálták, és a kezdeményezésem eredményeként az Ábel Attila jelenlegi alpolgármester által vezetett SZLEB kijavította a hiányos „Kerületi lakóépületfelújítási program”-ot, az általam készített, és a Csepeli Önkormányzathoz 2006. augusztus 30-án benyújtott pályázattal (valamint további 5 csepeli társasház pályázatával együtt) az Önkormányzat tovább pályázott a Panel-program 2006. évi pályázatát kiíró Önkormányzati Minisztérium felé!

    Az Önkormányzat pályázataként a Minisztériumhoz továbbított csepeli pályázatok közül egyedül az általam készített pályázatot fogadták be hiba- és hiánymentes pályázatként (a többieket hinypótlásra utasították)!

    Az általam készített nyertes pályázattal az Önkormányzat 32.177.207,- Ft állami támogatást nyert el, amelyet az Önkormányzatnak ugyancsak 32.177.207,- Ft önkormányzati támogatással kellett kiegészíteni, és ezekhez az összegekhez kellett a Társasháznak ugyancsak 32.177.207,- Ft önrészt biztosítani.

    Tehát a pénteken suttyomban megtartott “átvágási” cirkuszról szóló bejegyzésben leírt hazugsággal szemben a társasház felújításának a gondolata nem a „lakók”-tól származik, és a felújítást nem a lakók szorgalmazták, hanem én szorgalmaztam, és a mai „átvágás” tárgyát képező Cirmos sétány 6-18. számú társasház általam készített pályázata volt a Panel-programba befogadott első sikeres csepeli pályázat!

    Folytatás következik!

  54. "?!" szerint:

    MÁSODIK LECKE a „Felújították a Cirmos sétány egyik társasházát” című bejegyzésben leírtakkal kapcsolatban „: O”, és „Perspektíva”, valamint más fórumozók részére:

    A sunnyogva lebomyolított „átvágás”-ról tudósító narancsos bértollnok azt írta, hogy „Különféle perek, hatósági eljárások, gáncsoskodások, a hanyag kivitelezők munkája is lassították a folyamatot”, de ezzel szemben a dokumentumokkal bizonyítható valóság röviden a következő:

    A bértollnok hazugsága ellenére, a kivitelezést semmiféle perek nem lassították, mert 2011. február közepéig semmilyen peres ügye nem volt a társasháznak!!!

    Az állami támogatás megítélésről szóló miniszteri döntésről szóló dokumentum 2007. áprilisban érkezett a Csepeli Önkormányzahoz, majd ezután közel öt hónap alatt készült el az Önkormányzat és a társasházak között megkötendő támogatási szerződés tervezete!

    Amikorra azonban a támogatási szerződés tervezete elkészült, akkorra beütött a krakk azáltal, hogy sok más csepeli társasházakkal együtt, a Cirmos sétány 6-18. számú Társasházat is a mindig hibátlanul működő 28 db gyűjtőkéményének a felújítására (bélelésére) kötelezte a fővárosi kéményseprő kft., amely cég felügyelő bizottságának tudomásom szerint akkor fizett tagja volt, a most lebonyolított „átvágási akció” főszereplőjeként fotózott hombárfejű nagy „átvágó” is!

    Tekintettel arra, hogy panel-pályázat 32.177.207,- Ft önrészét, és a 28 db kémény szintén kb. 32 millió Ft összegű váratlanul felmerült felújítási költségét egyidejűleg nem tudtuk bevállalni, leállítottam az addigra már elindított nyílt közbeszerzési eljárást, és a Közigazgatási Hivatalhoz fordultam a kéményfelújítást előíró határozat megsemmisítése érdekében.

    Ugyanis a kémények felújítását a kéményseprők arra a fizikai képtelenségnek minősülő állításra hivatkozva rendelték el, hogy „a kémények belső idomai elhasználódtak”, de a lakótelepünk házaiban lévő összes kémény „egyesítettfalú gyűjtőkémény”, amelyeknek nincsennek belső idomaik!
    A nem létező belső idomok pedig nem használódhattak el!!!

    A Közigazgatási Hivatal, három esetben történt határozathozatali határidőhosszabbítás után meghozott végzésében megállapította, hogy igazam van, de azt is megállapította, hogy „a hatósági jogkörrel felruházott kéményseprő cégeknek nincs jogszabályban meghatározott szakmai felügyeleti szerve”, ezért csak bírósághoz fodulva érhetem el a kéményfelújítási kötelezettség alóli felmentést!

    Időközben tovább súlyosbította a helyzetet, hogy a fővárosi kéményseprő cég (amely cég felügyelő bizottságának, mint fentebb említettem, tudomásom szerint akkortájt fizetett bizottsági tagja volt a mai „átvágáson” főszerepben bohóckodó Németh Szilárd polgármester is) minden társasházra kiterjedően elrendelte, hogy a kéményekre a felújítás során kéményfej-ventilátorokat is fel kell szerelni, amelyek költsége további 30 millió Ft-tal terhelte volna a társasházunkat!

    Ez alól az újabb indokolatlan 30 millió Ft-os fizetési kötelezettség alól úgy sikerült mentesítenem a társasházunkat (és vele együtt az összes kéményfelújításra kötelezett többi társasházat is), hogy a kapcsolataim révén sikerült kideríteni, hogy a kéményfej-ventilátorokat forgalmazó kereskedő cég a fővárosi kéményseprő cég épületébe van bejelentve, és a ventilátorokat forgalmazó kereskedő cég tulajdonosai között a kényseprő cég több vezetője is megtalálható!

    A megszerzett információval bizonyítani tudtam, hogy a kéményseprő cégvezetők a saját hasznuk növelése érdekében szerették volna rásózni a társasházakra a saját kereskedő cégük által forgalmazott ventilátorokat!

    Az információval az Önkormányzati Minisztériumhoz fordultam, ahol sikerült elérni azt, hogy a fővárosi kéményseprő céget a ventilátor nélkül felújított kémények átvételére kötelezték, minden társasházra kiterjedően.

    Ezzel egyidejűleg, a gyűjtőkémények tömeges felújításának elrendelése miatt kialakult helyzet feloldása érdekében korlátozott támogatási keretösszegű állami gyűjtőkémény felújítási pályázatot is kiírtak, 40 % állami és 20 % önkormányzati támogatással, amelyre az elsők között benyújtottam a társasházunk pályázatát!

    A kéményfelújítási 40 % önrészre csökkenése lehetővé tette, hogy újraindítsam a panel-programban másfél évvel korábban nyertesnek minősített pályázatunk megvalósítására vonatkozó nyílt közbeszerzési eljárást.

    A közbeszerzési eljárás eredményes lefolytatása után létrejött társasház felújítására vonatkozó vállalkozási szerződés a nyertes fővállalkozó cég és a Társasház között, majd a Társasház és az Önkormányzat között, végül 2008. augusztus 5-én létrejött az Önkormányzat és a Minisztérium között.

    Az Önkormányzat és a Minisztérium között 2008. augusztus 5-én létrejött támogatási szerződésben, az Önkormányzat képviseletére jogosult személyként Tóth Mihály polgármester, a támogatott program lebonyolítására kijelölt felelős személyként pedig Szenteczky János a Csevak vezérigazgató van megnevezve, és információm szerint, a 2010. októberben lezajlott választáskor bekövetkezett személyi változások ellenére, az azóta eltelt több mint 3 év alatt (a Minisztériumot képviselő szervezet sokszori írásbeli felszólítása ellenére) a narancsos vezetésű önkormányzatunk még a mai napig nem jelentette be a felújítással kapcsolatban a Minisztériumot képviselő szervezet felé a 2010. őszén bekövetkezett személyi változásokat, pedig a szerződés IV/ 7. pontja úgy rendelkezik, hogy „a jogosultak személyében történt változást az Önkormányzat haladéktalanul köteles a Minisztériumnak bejelenteni”!

    Így most 2013. végén (a 2013. november 29.-én pénteken megtörtént „átvágás”után) az a szerződésszegő múlasztásos helyzet áll fenn a csak hazudozni és rágalmazni tudó narancsos banda trehánysága miatt, hogy az Önkormányzat (és rajta keresztül a Társasház) nagy valószínűséggel elesik az általam készített pályázattal elnyert 32.177.207,- Ft állami támogatástól, és ha a támogatási szerződést valamilyen csoda folytán mégsem tekintené érvénytelennek a Minisztériumot képviselő szervezet, az állami támogatás lehívására mindaddig nem kerülhet sor, ameddig a támogatást lehívó dokumentumok együttes aláírására 2008-ban jogosult személyként bejelentett, de az Önkormányzattól 2010 őszén távozott Tóth Mihály (volt polgármester) és Szenteczky János (volt Csevak vezérigazgató) helyett nem jelentik be az aláírásra jogosult újabb két személyt!!!

    Folytatás következik!

  55. Bugi szerint:

    Írásjel hogy’ ki van bukva, hogy sikerült a felújítás. 😀

  56. Bugi szerint:

    Nem sikerült megakadályozni a felújítást. Mindenkinek javaslom, hogy beszéljen a házban lakókkal.

  57. "?!" szerint:

    Ne idegeskedj, Te szerencsétlen szánalmasan hülye bugris “Bugi”!

    Vegyél be nyugtatót és hazug vádaskodás helyett olvasd a pofátlankodásotokkal kiprovokált tájékoztatómban eddig leírt és a további folytatásokban ezután leírandó minden részletében bizonyítható beszámolómat, amellyel bemutatom a felújítás valós folyamatát!

    Ami pedig azt az állításodat illeti, hogy meg akartam akadályozni a felújítást, kapd össze megad és írd le konkrétan, mikor, hogyan és mivel akartam megakadályozni a felújítást!

    Ezen kívül nevezd meg, hogy kivel ill. kikkel beszéljenek a téma iránt érdeklődők a házunkban lakó több mint 300 fő közül, aki illetve akik bizonyítható véleményt tudnak nyilvánítani, és bizonyítani tudják, hogy valamikor, valahogyan meg akartam akadályozni a felújítás befejezését!

    Megsúgom neked itt négyszemközt, hogy a felújítás befejezettnek minősítéséig tartózkodtam attól, hogy azokat a tényeket nyilvánosságra hozzam, amelyek miatt a június 1-től megindult felújítás leállítására kerülhetett volna sor, továbbá soha nem szervezkedtem a házon belül sem a sok részletében szabálytalan eljárások ellen, és a házunkon alkalmazott homlokzati hőszigetelő rendszerre vonatozó hatályos Építőipari Műszaki Engedélyben, továbbá Tűzvédelmi Megfelelőségi Engedélyben, valamint Alkalmazástechnikai Útmutatóban meghatározott szakmai előírások semmibevételével végzett kontármunka miatt!

    Pontosan azért tartózkodtam az észrevételeimnek a házunkon belüli nyilvánosságra hozatalától, mert tisztában voltam azzal, hogy Te és a hozzád hasonló senkiházi tetves gazemberek, a dilettáns bandátok egyértelműen bizonyított hibái és mulasztásai miatt jogos leállítás után is, minden eszközt felhasználva igyekeztetek volna a felújítás meghiúsulását a nyakamba varrni! (Erre tökéletes bizonyíték a Te vádaskodásod!)

    Arra is végig vigyáztam, hogy ne mondhassátok, hogy utólag könnyű okosnak lenni, és miért nem a problémák észlelésekor szóltam, ezért a kivitelezés folyamán írásban közöltem az észrevételeimet a ház közös képviselőjeként tevékenykedő Baracskai Zoltán felé, továbbá másolatban minden észrevételemet megküldtem Németh Szilárd polgármesternek, Borbély Lénád alpolgármesternek és dr. Szeles Gábor jegyző úrnak!

    A Ti előre borítékolható felelősségáthárítási akcióitok megakadályozása érdekében nem fordultam a felújítás befejezéséig kerületen kívüli és a pályázat megvalósításának ellenőrzésére a támogatási szerződés szerint jogosult szervezetekhez! (Az Építőipari Minőségellenőrzési Intézethez, az Állami Számvevőszékhez, és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz, és a tűzveszélyes állapot megszüntetését büntetés terhe mellett 2013. november 1-ig történő megszüntetését előíró Katasztrófavédelmi Hatóságot.)

    Tehát minden alapot nélkülöznek a felújítás akadályozásáról szóló vádjaid!

    De ha mégis úgy gondolod, hogy tudsz valami bizonyíthatót felhozni, akkor elő a farbával, Te ökörkörtag bugris “Bugi”, és sorold fel a felújítást akadályozó tetteimet!

  58. Bugi szerint:

    Szerencsétlen írásjel. Hiába tombolsz.

  59. Tarjányi László szerint:

    Bugi, az ilyen rövid, semmitmondó válaszaidat ugye a csepelinfó ritkán ide látogató olvasóinak szánod, mert hogy a csepelinfó törzsközönsége ezt nem veszi be.

  60. Bugi szerint:

    Vátesz, ha nem látsz a szemedtől a homály miatt, legalább ne dumálj. Ennek a háznak a felújításáért három évet küzdött végig az önkormányzat úgy, hogy az írásjel hárompercenként változtatta a véleményét vagy a megállapodásokat. Ha rajta múlik, szerintem soha nem készül el a ház, és ott marad minden mint egy rakás rom.

  61. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. Vátesz úr!
    Ön sokkal többre hivatott, sokaknak segíthetne, ha a kerületen kívül expandáltabban fejtené ki véleményét.

  62. ebihal szerint:

    Bugi!
    Az a helyzet, hogy eddig “?!”-től olvastam csupán, szakmailag értelmes, megalapozott
    szöveget. Te még egy értelmes indoklást sem voltál képes leírni. Lehet a stílusát kriti-
    zálni, de a mondanivalójával vitatkozni illik, már aki képes rá!

  63. "?!" szerint:

    Jól figyelj, Te Szerencsétlen szánalmasan hülye bugris “Bugi”!

    Már tegnap délután is megírtam, hogy ne idegeskedj, hanem várj türelmesen, mert az “Első lecke” és “Második lecke” címmel fentebb közölt első két részlet után, ennél a „Felújították a Cirmos sétány egyik társasházát” című bejegyzésnél részletekben közölni fogom a társasházunk felújításának a dokumentumokkal bizonyítható teljes és valós történetét, valamint a mocskos bandátok mulasztásait, melléfogásait, ostobaságait és bűntetteit!

    A fentiek előre bocsátása után elsőként arra hívom fel a figyelmedet Te ökör, hogy az állításaid ellenére én a legkritikusabb helyzetekben sem szoktam “kibukni”, és soha nem szoktam “tombolni”, hanem jó felderítőkre jellemzően, a nálam erősebb egységek (pl. a bandátok) elleni komolyabb akcióimat, az alapos figyeléssel előkészített rajtaütés szabályait szem előtt tartva, mindig alaposan megtervezve, a legmegfelelő időpontot kivárva, és a legérzékenyebb pontra csapást mérve, tervezetten szoktam végrehajtani!

    Most is a felújítás jogszabályokba ütköző és szakszerűtlen, sok millió forint közpénz indokolatlan “kitalicskázása” mellett kontár módon történt “befejezését” kivárva fogom megtorolni az ellenem eddig elkövetett szemétségeiteket és rágalmaitokat, mert nektek nem elég, hogy az elmúlt 3 évben általatok elkövetett mulasztások és gaztettek után, szégyenkezés helyett, a rengeteg munkám eredményeként megvalósult felújítással fényezitek magatokat, hanem ezen felül teljesen alaptalanul nagy nyilvánosság előtt továbbra is a lejáratásommal foglalkoztok és a mulasztásaitok következményeivel engem rágalmaztok!

    A fentieken felül azt jegyezd meg Te gerinctelen tetű, hogy ha sikerül pontosan azonosítani a személyedet, akkor az általad nagy nyilvánosság előtt elkövetett sok rágalmazásért és becsületsértésért beperellek, ráadásként pedig (a következményeket bevállalva), a sok korábbi és különösen a ma 08:24 órakor leírt rágalmaidért úgy kikészítelek, hogy az sem fog rád ismerni, aki a hátsó lyukán téged a világra hozott!

    Világos, Te sötétagyú szerencsétlen szánalmasan hülye bugris barom!

  64. Gordon szerint:

    A 11:48-ra:

    Még mindig írogat ide ez furcsa emberke?
    Jó, tudom – amúgy senki se olvassa a szamárságait.

    Mindenesetre inkább köszönetet kellene mondania, hogy a felújítás (amit ő nem tudott elintézni) megvalósult. Örömteli nap ez az ottlakó csepelieknek – örüljön velük együtt Pabar is!

  65. "?!" szerint:

    „Gordon”, Te szerencsétlen narancsmérgezéstől böfögve röfögő hazug zsírsertés!

    Nem veszed észre, Te szánalmasan idióta hazug disznó, hogy a „Felújították a Cirmos sétány egyik társasházát” című bejegyzéshez írt tényeket bemutató tájékoztatóim nem neked szólnak, mert Te túl hülye vagy ezek megértéséhez?

    Ezeket az utolsó szóig bizonyítható tartalmú tájékoztatóimat egyrészt a valóság iránt érdeklődők számára, másrészt a hazugságaitokat megcáfoló valóság bárki által elérhető dokumentálása céljából írom!

    Azzal pedig ne törődj, hogy ezeket a beszámolóimat nem olvassa senki, mert annyi olvasója ezeknek is biztosan lesz, mint a narancsos bandátok által az önkormányzat honlapján, valamint a csepelinfosok által ezen az oldalon közölt otromba narancsos hazugágoknak!

    Tehát legközelebb akkor röfögj Te szerencsétlen zsírsertés, ha majd megszólítalak!

    (Egyébként jobban teszed ha hallgatsz, mert az hírlik, hogy Orbán Viktor nagyobb zsírtartalmú kolbásztöltésre készül, és ha sokat röfögsz, akkor könnyen bele kerülhetsz a kolbásztöltőbe!)

  66. Gordon szerint:

    A magnézium talán segít rajtad.
    Vételezz egy dobozzal! 😀

Itt lehet hozzászólni !