Rezsicsökkentés – Az Egyenes beszéd vendége: Németh Szilárd

ATV.hu/Csepel.hu

A lakótelepi emberek nagy többsége támogatja, hogy ezentúl a társasházakban a közös képviselők tájékoztassák a lakókat a rezsicsökkentés hatásairól – mondta Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport vezetője szerint a lakótelepi emberek 80 százaléka támogatja a rezsicsökkentés politikáját.

Forrás: Csepel.hu

39 hozzászólás “Rezsicsökkentés – Az Egyenes beszéd vendége: Németh Szilárd” bejegyzésre

  1. demokrácia szerint:

    Sajnálom,hogy Kálmán Olga nem engedte befejezni a mondatot,a felhozott Tház példájával kapcsolatban. Pedig itt még azt is igyekeznek elhitetni és tényként közölni,hogy a szelektív hulladék gyűjtésért is fizetni kell ( szemétdíj a k.ktgben van)! 🙁

  2. grün szerint:

    “A Századvég 2013. november végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a kormány rezsicsökkentő intézkedései javítottak a lakosság többségének anyagi helyzetén, az átlag alatti jövedelemkategóriában is. A rezsicsökkentés támogatottsága és ismertsége továbbra is kifejezetten magas.”
    .
    Az a 20% akiktől már kikötötték a záramot és gyertyával világítanak, a vizet és a kertvégi budira járnak, vagy gáz helyett lopott fával fűtenek azok nagy ívben tesznek rá! 😛 😀
    .
    http://mno.hu/belfold/a-kormany-intezkedesei-javitottak-a-csaladok-anyagi-helyzetet-1197682

  3. nagyapó szerint:

    Furcsállom, hogy az MSZP-Együtt-DK-Jobbik konglomerátum minden tagjánál
    “már kikötötték a záramot és gyertyával világítanak, a vizet és a kertvégi budira járnak, vagy gáz helyett lopott fával fűtenek”.
    De akkor hogyan írogatnak a zinterneten???

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Ella szerint:

    Köszönöm kedves szerkesztők, hogy egy ennyire számotokra kínos beszélgetést is tovább propagáltok. Olyan hülyét csinált magából a Szilárd, hogy öröm volt nézni.

  5. grün szerint:

    Öreg Hülye!
    .
    “Az állam és a versenyszféra által közösen finanszírozott program keretében 17 ezer laptopot osztanak ki a pályázók között, ingyenes képzéseket szerveznek, és térségi informatikai beruházásokat valósítanak meg Miskolcon és vonzáskörzetében – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Privátbankárral.”
    .
    itt a megoldás a zinternetezésre! Tölteni majd átjárnak, ahhoz akinél még nem jöttek rá a zilletéktelen áramvételezésre! 😛 😀
    .
    http://privatbankar.hu/karrier/17-ezer-laptopot-osztanak-ki-ingyen-borsodban-263389

  6. felix szerint:

    A KSH a hozzá beérkezett adatokból egyértelműen kimutatta, hogy a társasházi közösségek igénylik a közös képviselők általi áram, gáz és vízállás jelentést.
    A nép valóban ennyire hülye lenne, vagy csak egy polgármester az?

  7. ebihal szerint:

    Sose voltam nagy véleménnyel róla, de hogy ennyire siralmas, azt nem gondoltam
    volna!

  8. Nagyapó szerint:

    Az “…áram, gáz és vízállás jelentést.” részmondatból az áram, gáz jelentést nem értem, a vízállás jelentést pedig a rádió régen megszüntette.
    Ki a hülye?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. demokrácia szerint:

    Legyünk tárgyilagosak,lehet hogy rosszul kommunikálták le,de igenis jónak tartom az ötletet.A társasházak nagyfogyasztóknak számítanak. Ezért a 10% éves szinten akár 1 milliós nagyságrendü is lehet. Sajnos nem minden K.képviselő végzi jó gazda módjára a feladatát tisztelet a kivételnek,hiába törvényi kötelezettsége van rá. 🙁

  10. grün szerint:

    “A nagybevásárlásra nincs rezsicsökkentés – ugrottak az élelmiszerárak”
    .
    Első féléves adatok!!! 😛
    .
    http://privatbankar.hu/fogyaszto/a-nagybevasarlasra-nincs-rezsicsokkentes-ugrottak-az-elelmiszerarak-259439

  11. Gordon szerint:

    A csepeli polgármester célja nem az volt, hogy “lenyomja” az Olgát vagy az ATV-t. Világosan elmondta, hogy az emberek és az átláthatóság érdekében születtek az intézkedések.

    Várom már, hogy Braille-írás-sal kapják a rászorulók a számlát. Amilyen jellemtelen ez a jelenlegi ellenzék, azt is támadni fogja.

  12. grün szerint:

    Röfike!
    “A csepeli polgármester célja nem az volt, hogy “lenyomja” az Olgát vagy az ATV-t”
    Nem bizony, nem ez volt a célja!
    A választópolgárok torkán lenyomni a marhaságát! 😛 😛
    .
    “valahogy Mari néni tudomására kell hozni, hogy az a 374 forint havonta, amivel a közös költség kisebb lett, az bizony a rezsidémonnal folytatott háború újabb megnyert csatájának hadizsákmánya. De komolyan ki lehet bírni röhögés nélkül, hogy e témában külön lakógyűlést kell tartani?
    Nyilván ezen a lakógyűlésen kötelező lesz a részvétel, jelenléti ív is lesz, amit meg kell küldeni a kerületi, járási Fidesz-irodának. Aki a második hasonló témájú lakógyűlésről is hiányzik, annak büntetést kell fizetnie, a harmadszorra is mulasztó lakó ingatlanára pedig Németh Szilárd számára haszonélvezeti jogot jegyeznek be. Ezt három Békemeneten való részvétellel lehet kiváltani – de sajnos a választásig már csak két ilyen lesz.” 😛 😛 😛

  13. Pastorius szerint:

    Láttam az Egyenes beszédben röfi fejű nagyurunkat. Eszméletlen gáz volt. Ezek komcsiznak? Ilyet még a Kádárék sem tettek volna. Erre fel -amiket ott elvárnak a közös képviselőktől – én elhatároztam, ugyan családi házban lakom és nincs közös költségem, de minden hónapban nagy molinón kirakom a ház falára két nagyvezérünk képe mellé hogy abban a hónapban 4-500Ft spóroltam és minden reggel imádkozva borulok majd a molinóm elé. Ellenben ha bármelyik fityeszes eszement hívő barom, aki el megy a házam előtt és ha nem borul le elé imádkozva, azonnal feljelentem a rezsihuszárnál.

    ui. természetesen a meghatározott betűtípussal. Még a végén lecsuknak, hogy más formátummal írtam.

  14. Éva szerint:

    Minden tiszteletem és elismerésem Polgármester úré. Nagyon türelmesen és intelligensen válaszolt a “kedves Olgának”. Igen értelmes ember tudni akarja, mennyit fizet a havi rezsiére. Minden hónapban az első dolog a közüzemi számlák kifizetése. Sajnálatos hogy vannak olyan emberek akik nem becsülik, csak támadják Németh Szilárdot. Ezúton szeretném ismét megköszönni,Polgármester úr áldozatos munkáját.

  15. Ella szerint:

    Éva, az nem tűnt fel, hogy csak mondta a saját hülyeségét, de nem VÁLASZOLT A KÉRDÉSEKRE? Folyékonyan beszélt az igaz. 😀

  16. Ella szerint:

    Nekem nem Németh Szilárd tanított meg, hogy az első, hogy kifizessem a számláimat, hanem a szüleim. És nem vagyok hülye, tudom mire mennyit költök. Rezsicsökkentés ide vagy oda, a költségeim egyre csak nőnek, mert MINDEN drágul.

    Mellesleg meg, ha nincs munkám, akkor leszarom, hogy 40 vagy 50 ezer a rezsim, mert nem tudom kifizetni.
    Hol a beígért 1 000 000 munkahely?

  17. Éva szerint:

    Ella nekem a következő tűnik fel: Itt a fórumon összekeveritek elég sokan a Demokráciát a tiszteletlenséggel. Kádár idejében sértő és finoman szólva lejárató megjegyzésért hamar “levegőbe kapták az embereket”. Azt viszont jó olvasni hogy a szüleid van amire megtanítottak, de sajnálattal veszem észre hogy kissé hiányos a tanítás. Ezen gondolkodj el, mert annyi tiszteletet várj el másoktól, amennyit te szeretnél

  18. Ella szerint:

    Tisztelje magát a Németh Szilárd!

  19. grün szerint:

    Éva!
    Ezt nevezik “jus murmurandi”-nak, vagyis a “morgás jogának”!
    .
    A kutyák „jogát” se vitathatja el senki, ha az eléjük vetett csont felett morognak.
    A zemberek, köztük az én morgási jogomat sem vitathatja el senki, ha az elém vetett „csontokat”, nevezetesen a pártok úgynevezett „programjait” és tevékenységét nyilvánosan minősítem és morgok.
    Ha még ráadásul meg is fizettetik velem a születéssel szerzett jogomnak az árát kemény adók formájában, akkor egyre inkább jogot érzek a töketlenkedések bírálatára is!
    Az elkövetők pártállásától függetlenül! 😛 😛 😛

  20. Gordon szerint:

    “A választópolgárok torkán lenyomni a marhaságát!” /grün/

    “Ocsob” a gáz?
    Igen, “ocsob”.
    Marhaság ez?
    Nem.

    MSZP= radikális gázáremelés

  21. lucifer szerint:

    Kálmán Olga majmot csinált Szilárdunkból. Ország – világ láthatta.

  22. grün szerint:

    Röffencs!
    Drágábbak az élelmiszerek?!
    Igen!
    Köszönjük fityesz! 😛 😛

  23. Ella szerint:

    Másodjára anyáz ez a némber (Éva) és még ő prédikál tiszteletről.

  24. Gordon szerint:

    Mikor a szocialisták és a maguk után adóssághalmazt hagyó SZDSZ kétszeresére emelte a gáz és háromszorosára a villany árát, akkor csökkent az élelmiszerek ára.

    ÁÁÁ, dehogy!

    Tette-e valamit akkor a mszp-szdsz?

    ÁÁÁ, dehogy!

    Hiteles-e most az mszp-szdsz?

    ÁÁÁ, dehogy!

    Megjegyzem, hogy az infláció sok-sok évtizedes mélyponton van, míg az mszp alatt volt az 20-30% is bizonyos években!

    Bokros Lajos a mszp elhíresült pénzügyminisztere mondott olyasmit, hogy ad ő béremelést, mert úgyis majd inflálásra kerül – na tessék!

  25. felix szerint:

    Szemétláda!
    Még mindig te, de ezzel tisztában vagy.

  26. Gordon szerint:

    …, akkor csökkent az élelmiszerek ára.

    Helyesen:

    …, akkor csökkent az élelmiszerek ára?

  27. Nagy József szerint:

    K.olgikát mikor kérdezi ki valaki?Ki pénzeli pl?
    Találtam egy 2002-es gázszámlát:október havi 4570 ft,most 2013-ban a rezsi csökkentése után az októberi gázszámlám 27300 ft!!!Köszönöm Lendvai Agyonplasztikázott Ildikónak csak 13-szor emelték fel a gáz árát.Erről írogassanak a szoci nyaloncok!
    Aprorpo az szdsz-es seggfejek mikor fizeti vissza a több,mint egy milliárdos tartozásukat?Magyar Bálint,Demszkáj és társai.

  28. ebihal szerint:

    Gordon!
    Kérdeztem már tőled korábban is: Ha nem volt indokolt az gáz és az áram árának
    emelése, akkor kormányváltáskor miért nem csökkentették a szerinted valós árra?
    Nagy József is bizonyíthat, persze csak ha tud!

  29. ebihal szerint:

    Gordon!
    Tudod mire jó ez a manipulált, alacsony infláció? Ennek ürügyén levitték a banki
    kamatokat, ma már szinte ingyen használja az állam az emberek pénzét! Érdekes
    módon a most kibocsátott dollárkötvényekre, 20 évre, évi fix 5,75% kamatot adnak.
    És természetesen a nyugdíjak emelését is az inflációhoz szabják, az hogy az élelmi-
    szerek árai jobban emelkedtek kit érdekel. Ne dőzsöljön a nyugdíjas!

  30. fghfjhgkjhk szerint:

    Nagy Toth Katalin József!
    a 2002-es gázszámláját veti össze a 2013-al? Ön egy idióta. 🙂

  31. Tarjányi László szerint:

    A Fidesz más tollával ékeskedik, annyi a közük a 2002-es gázár-kampányhoz hogy felolvasták amit írtam nekik. Azóta is abból élnek. A rezsicsökkentést meg onnan vették, hogy a tizedik évfordulón írtam nekik, erre sem jutott eszükbe hogy netán valamivel tartoznak nekem. Bezzeg Loppert Dánielből Autópálya Zrt szóvivőt csináltak, ma már kommunikációs igazgató, holott annyi az érdeme hogy egyszemélyes tüntetést tartott a Művészetek Völgyében Medgyessy ellen. Egyetlen fideszes politikusról sem olvastam hogy valaha is éltanuló lett volna az egyetemen, nem attól lettek akik lettek, hanem a rámenőségtől, gátlástalanságtól.

    Annyit mutogatjátok Szilárdot, hogy a végén elunják a csepeliek.

  32. felix szerint:

    Még egy kis csökkentés és a rezsiköltség eléri azt a szintet ahonnan a fidesz megemelte a költségeket.

  33. fghfjhgkjhk szerint:

    Kati meg reménykedik, hogy a 2002-es áron fogja kapni a gázt?! A világpiaci árakat biztos soha nem nézte. 🙂
    2002-ben, ha ennyi: http://futures.tradingcharts.com/historical/NG/2002/0/continuous.html
    Akkor 2013-ban még mindig miért ennyi:
    http://futures.tradingcharts.com/historical/NG/2013/0/continuous.html

  34. felix szerint:

    Ja a fidesz úgy ad, hogy meglop.

  35. grün szerint:

    felix!
    Mint Grün, mikor halála előtt osztogatni kezd.
    Mondja neki Kohn:
    Grün, ne bomolj! Szétosztogatod a rokonok között a vagyonodat?!
    Miért?! A sajátjukat kapják!

  36. robi szerint:

    http://vastagbor.blog.hu/2013/11/29/valahol_megint_felsir_egy_rezsidemon_nemeth_szilard_vs_kalman_olga

    Tessék, egy komcsi közös képviselő.

    Nem átallotta összehasonlítani a 2013-as szemétdíjat a 2012-essel.
    Pfúj, megy a saját feje után. Ezt nem mondta neki senki, hogyan merészelte?

    Nem úgy, mint azok a diplomások, akik gondolkodás nélkül hallgatnak ( mit hallgatnak, várják az ÚR hangját) az újabb és újabb dicső hozsannákra.

    Eszembe jut a BKV bérletek sztorija: a bérletek árának csökkentést mindenki imába foglalta. Az egy hét múlva bejelentett 14 milliárdos állami támogatást nem kommentálták a háztáji hozzászólók.
    Pedig érdekelne véleményük: tán nem az árcsökkentés miatt kieső bevételeket pótolták a feneketlen bugyorból?

    Vagy más: bejelentették az önkormányzatok újabb sok milliárdos támogatását.
    Ebből a pénzből jut az önkormányzatokhoz tartozó, a rezsicsökkenéssel veszteségessé váló közmű cégek támogatására is?

    Konkrét észrevétel érdekelne, a betanított rizsát nem kérem. Azt hallottuk eleget az előző állami rendszerben.

  37. grün szerint:

    “Mi nagyobb üzlet egy trafiknyitásnál? Egy tarfikbezárás! Fél éve sincs, hogy hatályba lépett a mindig kiszámítható kormányzat gránitszilárdságú tarfiktörvénye, de már változik is: betiltják az áruházi dohányboltokat, milliós bánatpénzeket fizetve a tulajdonosoknak. Hogy, hogy nem, a felcsúti polgármesternek 19 Auchanban van trafikja.”
    .
    Ha ezt elég gyakran megcsinálja a kormány a milliárdosok száma nőni fog!
    “Magyarország jobban teljesít?! 😛 😛

    http://propeller.hu/itthon/2829607-tobb-tizmillios-karterites-jarhat-meszaros?utm_source=hvg.hu&utm_medium=partner&utm_campaign=T%C3%B6bb%20t%C3%ADzmilli%C3%B3s%20k%C3%A1rt%C3%A9r%C3%ADt%C3%A9s%20j%C3%A1rhat%20M%C3%A9sz%C3%A1ros%20L%C5%91rinc%20trafikjai%20ut%C3%A1n

  38. robi szerint:

    grün!

    Futja az MNB devizatartalékából meg a kibocsátott kötvényekből.
    A hígagyúak tudatáig nem jut el, hogy ez semmiben nem különbözik a hitelfelvételből.

    Most értem csak meg, hogyan manipulálhatták médiumaikat a szekták.

Itt lehet hozzászólni !