Csepel.info

Telesport.hu/MTI

Hatvan éve, 1953. november 25-én játszották az évszázad mérkőzését: az elismerten a világ legjobbjának számító magyar Aranycsapat a futball szentélyében, a londoni Wembley Stadionban győzte le 6-3-ra a hazai pályán addig veretlen angol labdarúgó-válogatottat.

A mérkőzést a magyar válogatott vezetői még az 1952-es helsinki olimpián kötötték le, amit Rákosi Mátyás, a kommunista állampárt mindenható vezetője először nagyon zokon vett, de miután meglátta az esetleges győzelemben rejlő propaganda-lehetőséget, engedélyezte a labdarúgók kiutazását.

Az eseményt a vendéglátó angolok kezdték “az évszázad mérkőzéseként” hirdetni, amelyen két futballnagyhatalom, a játékot feltaláló “angol oroszlánok” csapnak össze a trónkövetelő “mágikus magyarokkal”. Az angolok úgy gondolták, játékosaik fizikailag és technikailag is jobbak, s figyelmen kívül hagyva a kontinensen megjelent taktikai újításokat, a már elavult WM rendszerben álltak fel.

Az olimpiai bajnok, 24 mérkőzésen veretlen Aranycsapat a 4-4-2 felállásban futott ki a zsúfolásig megtelt Wembley Stadion gyepére, a páholyban még II. Erzsébet brit királynő is megjelent.

A 105 ezer néző még el sem helyezkedett, amikor Hidegkuti már az első percben betalált az ellenfél hálójába, az akció annyira gyorsan futott végig a pályán, hogy a kapusnak mozdulnia sem volt ideje.

Alig negyedóra múlva az angolok válaszoltak: Mortensen indította Sewellt, aki a bal alsó sarokba lőtt. A 20. percben a bal oldalon Czibor száguldott fel és Puskást találta meg, aki Hidegkutinak adta tovább a labdát, ő pedig belőtte második gólját.

A harmadik magyar gólnál látványos labdafelhozatal után Czibor laposan adott be Puskásnak, aki világhírű visszahúzós cselével elfektette a becsúszó Wrightot, az ellenfél csapatkapitányát, a világ egyik legjobb hátvédjét, majd védhetetlenül bombázott a rövid felső sarokba.

A negyedik gólnál Bozsik huszonöt méterről szabadrúgást végezhetett el, amibe félúton Puskás beletette a lábát és a labda az ellenkező kapufánál pattant be.

Az első félidő végén Mortensen révén szépített az angol válogatott, a csapatok 4-2 állással vonultak az öltözőbe.

Az 50. percben Puskás lecsapott egy felszabadító rúgásra, Bozsik elé passzolt, aki a tizenhatoson kívülről a kapu jobb oldalába, a léc alá lőtte a labdát.

Három perccel később Puskás Hidegkutit hozta helyzetbe, aki mesterhármast ért el, a végeredményt Ramsey állította be büntetőből.

A legendás angol sportszerűséget dicséri, hogy a nézők gyakran tapsolták meg a magyar játékosok megoldásait. A mérkőzést a magyar rádióban Szepesi György közvetítette, ezalatt az egész országban elnéptelenedtek az utcák, hogy aztán annál nagyobb legyen az örömmámor.

Jackie Sewell, az angolok első góljának szerzője így emlékezett vissza a mérkőzésre: “Az emberek azt hitték, mi fogunk nyerni, de emlékezetes leckét kaptunk azon a napon. Nem játszottunk rosszul, de a magyarok egyszerűen fantasztikusak voltak. A legjobb csapat volt, amelyet valaha életemben futballozni láttam.”

A mérkőzés során kidomborodott a magyar csapat jobb erőnléte, összeszokottsága és taktikai fölénye: a Sebes Gusztáv szövetségi kapitány által favorizált 4-4-2 felállás meglepte az ellenfelet, a magyar támadók szinte akadály nélkül jutottak el az angol kapuig.

Ez volt az Aranycsapat leghíresebb, rövid idő alatt legendássá vált mérkőzése – holott a visszavágón, 1954. május 23-án még megalázóbb, 7-1-es vereséget mértek az angolokra, akik – ahogy a pesti humor mondta – egy hétre jöttek és hét eggyel mentek…

A sokkoló vereségek hatására az angol labdarúgás nyitni kezdett a másfajta edzésmódszerek és taktikai rendszerek felé, s tizenhárom évvel később, 1966-ban válogatottjuk világbajnoki címet nyert. (A szövetségi kapitány, Sir Alf Ramsey maga is játszott a számukra baljós emlékű 1953-as mérkőzésen.)

Az Aranycsapat diadalútja egészen az 1954-es svájci világbajnokság döntőjéig tartott. Az emlékezetes berni fináléban a csoportmérkőzések során 8-3-ra legyőzött Németország óriási meglepetésre 3-2-re jobbnak bizonyult a magyar válogatottnál. A Wembleyben pályára lépett magyar játékosok közül már csak ketten, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula élnek.

A sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-tól A magyar labdarúgás napjaként ünnepeli november 25-ét. A mérkőzés ihlette Timár Péter 6:3 (Játszd újra, Tuti) című filmjét, 2013 októberében a 6:3-as magyar győzelmet festették a VII. kerületi Rumbach Sebestyén utca egyik tűzfalára.

Az 1953. november 25-én lejátszott angol-magyar összecsapásnak, az utóbb az évszázad mérkőzéseként híressé vált találkozónak a jegyzőkönyve:

Anglia-Magyarország 3-6 (2-4)
Wembley Stadion, 105 ezer néző, v.: Leo Horn (holland)
gólszerzők: Sewell (15.), Mortensen (37.), Ramsey (57., 11-esből), illetve Hidegkuti Nándor (1., 21., 53.), Puskás Ferenc (24., 28.), Bozsik József (50.)

Anglia: Merrick – Ramsey, Eckersley, Wright, Johnston, Dickinson, Matthews, Taylor, Mortensen, Sewell, Robb

Magyarország: Grosics (Gellér, 74.) – Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor

A gólok:
1. perc: Bozsik a félpályáról Hidegkutihoz játszott, a középcsatár néhány lépést tett a labdával, elhúzott a hátráló Johnston és Eckersley mellett, s kisodródva hatalmas lövést küldött
a jobb felső sarokba (0-1).
15. perc: Dickinson Mortensenhez passzolt, ő az üresen hagyott Sewellt szöktette, s a balösszekötő egyenlített (1-1).
21. perc: Czibor beadását Puskás kapta, a balösszekötőt hárman támadták, elesett, de még Hidegkutihoz továbbított, a középcsatár a bal felső sarokba lőtt (1-2).
24. perc: szép támadás után Puskás egy hátrahúzós csellel becsapta Wrightot, majd ballal félmagasan lőtt a hálóba (1-3).
28. perc: Bozsik 25 méteres szabadrúgást végzett el, a kaputól 12 méterre álló Puskás beletette lábát a labdába, s Merrick csak nézte, amint az a jobb alsó sarokba gurult (1-4).
37. perc: Mortensen 12 méteres lövése a jobb alsó sarokba vágódott (2-4).
50. perc: Kocsis fejese után a bal kapufán csattant a labda. A visszapattanó Bozsikhoz került, ő 25 méterről a jobb felső sarokba bombázott (2-5).
53. perc: gyors magyar támadás végén Puskás beívelése után Hidegkuti 12 méterről kapásból lőtte a bal alsó sarokba a labdát (2-6).
57. perc: Ramsey 11-ese a bal alsó sarokban kötött ki (3-6).

Korabeli hazai sajtóvisszhang

1953. november 26-án valószínűleg hiába került a Szabad Nép címlapjára Szodorai István Kossuth-díjas esztergályos lélegzetelállító csúcsteljesítménye tervének teljesítéséről, és bizonyára elsikkadt az is, hogy a diósgyőri Lenin Kohászati Művek nagyolvasztója az év legnagyobb napi termelését produkálta. Ezen a napon Magyarországot csak egyetlen dolog érdekelte az újságból, az, ami az utolsó oldalra került: a labdarúgó-válogatott előző napi 6-3-as győzelme Londonban. Még akkor is, ha a pártlap az 50-es évek megszokott és a hatalomtól elvárt stílusában a valóban hatalmas sportsikerből megpróbálta a lehető legnagyobb politikai előnyt kisajtolni.
A Szabad Nép, amely amúgy általában kis terjedelemben foglalkozott a sporteseményekkel, egy egész oldalt szentelt a későbbi Aranycsapat diadalának.

“Sikerült. A magyar nemzeti válogatott beváltotta a hozzáfűzött reményeket, megfelelt dolgozó népünk szeretettel teli bizalmának: labdarúgóink 6:3 arányú nagyszerű győzelemmel megsemmisítették a kilenc évtizede eredménytelenül ostromolt angol hazai veretlenséget.(…) Labdarúgóink új győzelme újabb dicsőséges állomása annak a sikerekkel teli útnak, amelyen a felszabadulás óta, az egész világ elismerését kivívva, a magyar sport haladt” – írta a lap a mérkőzésről szóló beszámolójában.

Az 50-es években a sportesemények nem taktikáról és állóképességről szóltak; a kommunista államok sportolóinak győzelmei mind-mind az imperializmusra mért csapások és a szovjet rendszer magasabbrendűségének bizonyítékai voltak, ennek szellemében fogalmazott a Szabad Nép publicistája is december 3-án, tíz nappal a mérkőzés után: “A magyar tizenegy győzelmében mi nemcsak a nagy értékű sportsikert látjuk, hanem népi demokratikus rendszerünk, szocializmust építő hazánk erejét, annak a forradalmi változásnak a jelentőségét, amely életünk minden területén, a sportban is, gyors előrehaladást eredményez. A londoni siker azt bizonyítja, hogy sportéletünk fejlődése lépést tart országunk általános fejlődésével.”

A magyar futballisták angliai vendégszereplésekor a rendszer legjobb áruját tette a kirakatba, s a játékosok nemcsak a hazai labdarúgást, hanem a friss népi demokráciát képviselték az imperializmus és a labdarúgás bölcsőjében. Az új és a régi világrend összecsapása megmozgatta a dolgozó népet Magyarországon és a világban, a játékosok lelkesedését, “önfeláldozó harci szellemüket” a dolgozó nép messziről áradó szeretete táplálta. “Emeljétek magasra a magyar nemzeti színeket, a szocializmus és a béke zászlaját!” – üzente a Pécsi Lokomotív távirata. “Vigyétek diadalra a Magyar Népköztársaság címerét!” – kérték a győrszemerei parasztok Bozsikékat.

A magyar csapat vendégszereplése a Wembleyben tollat ragadtatott a brit munkásosztállyal is: “Özönlenek a legkülönfélébb levelek és táviratok a magyar csapat szállására Anglia minden részéből. Bányászok, textilmunkások, acélgyári munkások küldik üdvözletüket levelükön keresztül, ha már anyagilag nincs módjukban – ahogy írják – a +mi drága magyar barátainkat+ a mérkőzésen is üdvözölni”. A Szabad Nép egy sheffieldi munkást, L. Hayerst idézi: “Engedjék meg, hogy szerdán másfél órán keresztül Önök ellen szurkoljak. Hiszen én angol vagyok, de egyébként csodálom a magyarok országépítő munkáját, és mindig lelkes örömmel tölt el, ha sikereikről hallok”.

Az egyszerű angol munkások mellett a teljes béketábor a magyaroknak drukkolt, magáénak érezte a győzelmet. “Szinte azt lehet mondani, hogy a magyar néppel együtt az egész albán nép ott ült a rádió előtt és hallgatta a nagy találkozó helyszíni közvetítését” – idézte a Szabad Nép december 1-jén a Zeri i Populli című lapot. A lengyel Przeglad Sportowy “a népi demokrácia sportjának nagy eredményeként” üdvözölte a győzelmet, míg a bukaresti Sportul Popular az “új szellemű sport, az új életforma győzelmének (…), a népi demokratikus országok igaza szószólójának” látta a magyar
diadalt.

“Amikor a bolgár dolgozók a rádióból megtudták az eredményt, lelkes hurrá és bravó felkiáltásokban törtek ki. A Bulgáriában vendégszereplő moszkvai Szpartak és több bolgár labdarúgócsapat csoportosan, tolmács segítségével hallgatta a helyszíni közvetítést” – írta a magyar pártlap november 27-én.

Forrás: Telesport.hu

This entry was posted on 2013. november 25. hétfő at 08:55 and is filed under Érdekes, Sport, Történelem. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.