Megnyílt Budapest legolcsóbb fedett uszodája

Csepel.hu

2013. november 18-án reggel megnyílt Csepelen az 50 méteres fedett uszoda a nagyközönség számára. A Hollandi úton azonban nem csak úszni lehet. A melegedni vágyóknak a külső termálvizes medence is üzemel, és még ezen a héten elkészül a szauna.

Bár hivatalos átadás még nem volt, az úszni vágyók hétfő reggeltől már használhatják a főváros legolcsóbb uszodáját. Ott jártunkkor is többen érkeztek, volt, aki kispestiként döntött a frissen nyílt uszoda mellett. A fedett uszoda a Csepeli Strandfürdő 50 méteres medencéjére épült. Itt 28 fokos a víz hőmérséklete, a kinti termálvizes medence 36-38 fokos, míg öltözködni különálló, fűtött helyiségekben lehet. Az erre szolgáló, igényesen kialakított női és férfi öltözőkonténerekben 40-40 zárható ruhásszekrény található. A strand bejáratától alig pár méterre van a 71-es busz megállója, tíz méterre pedig ingyenes parkolóhelyek várják a sportolni vágyókat.

A csepeli önkormányzat 2013 tavaszán a Csepeli Konzultáció keretein belül tette fel a kérdést a lakosságnak, hogy hagyományos szerkezetű uszoda épüljön a kerületben, vagy az ötven méteres medencét légtartásos sátorral téliesítsék. Mivel az utóbbi megoldás nemcsak sokkal olcsóbb, de a fennmaradó csaknem egymilliárd forintot útépítésekre is fel lehet használni, a csepeli polgárok döntő többsége a légtartásos sátrat és az útépítéseket választotta. Az első Csepeli Konzultációt valamennyi csepeli párt támogatta. Közérdekűsége és fontossága miatt az iskolai üzenőfüzetekben is több helyen felhívták rá a szülők figyelmét.

A fedett úszómedence délutánonként vízilabda edzések színhelye lesz: sok csepeli gyerek már megkezdte az ismerkedést ezzel a magyar viszonylatban kiemelkedően sikeres sportággal.

A jegyárak budapesti viszonylatban igen kedvezőek:

Forrás: Csepel.hu

77 hozzászólás “Megnyílt Budapest legolcsóbb fedett uszodája” bejegyzésre

  1. nemahaverod szerint:

    3 gyerekem van, az annyi mint….ha úszni lemegyünk 4900Ft/nap.

    .. ő akkor most együnk vagy ússzunk?

  2. Bugi szerint:

    Ha úszni mentek, akkor 2.700 forint/nap. Ha minden nap mennétek. Olvass, számolj. Egyébként elég abszurd, hogy akkor nem jó semmi, csak mert olyan vagy. Akkor ne menj sehova, elvégre egy mozi meg ennek a kétszerese, minimum.

  3. grün szerint:

    Bugi!
    Ha három gyerekkel mennek, akkor a két szülő ingyen mehet?! 😛

  4. Gyógyvízre vágyó szerint:

    Valóban a felsoroltak közül a legocsobb, vigyázva, hogy nehogy nagyon olcsó legyen!Talán össze kellene hasonlítani a felsoroltak felszereltségével is!
    Ebbe benne van a csepeli lakosok kedvezménye is? És mennyi a bérlet ára? Vagy az nincs?

  5. béla szerint:

    Ez már egy jó pont. Hamarabb jött a karácsonyi ajándék 😀

  6. Szly szerint:

    Hát a legolcsóbb kifejezést annyira nem használnám a vitukit kihagyták a sorból.

  7. Katkaa szerint:

    Már megint saját hátsótokat nyaljátok, hogy ti milyen faxa gyerekek vagyok. Nem igazán lehet ezt az uszodát összehasonlítani a többivel, amiket itt felsoroltatok, legfeljebb egy hasonló barkácsolt uszodával.
    Amúgy jó, hogy van, de a szokás szerinti önfényező rizsátok gusztustalan!

  8. Mari nénye szerint:

    Van aki mindent csak ingyen akar! Lemondani tudni kell! Akinek meg nincs rávalója lógassa a lábát a lavorba!

  9. bolemann lajos szerint:

    Mari nénye is vehetne olykor-olykor buszjegyet, vagy bérletet is, ha meg nem telik rá, akkor egyen kevesebb farhátat.

  10. Narancsvírus szerint:

    Úszunk az adósságban! Elmondhatjuk Csepel is jobban teljesít! Mindenesetre én örülök neki, hogy működik, pláne ha szauna is lesz! Kivételesen most nem szidom a nem pártársaimat!

  11. nagyapó szerint:

    Szly! Vituki 1db 25m-es medence, nyitott. A napijegy 1650, 14 éves kor alatt 990, nyugdíjasoknak 850 forint a belépő.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. Nagy József szerint:

    Nagyon jó az uszi,köszönjük.Akik semminek nem tudnak örülni,azok maradjanak otthon.Mi eljárunk ,fürdünk,jól érezzük magunkat.Nincs tömeg,nincsenek zavaró tényezők,van valami nagyon finom feelingje.Aki csak köpködni tud tegye,de vigyázzon előbb-utóbb kiszárad!

  13. Noormáális? szerint:

    Fapados. De van úszómedence, 50 méteres, ami kevés helyen. A Vitukiban is rövidebb, és az a szabadban van. Van gyógyvíz, és van szauna, meg van normális öltöző.

    Emlékeim szerint az MSZP ígérte meg 2002 körül az uszit. Nekik nem jött össze, pusztán ezért nem kellene most szidniuk. Volt, aki ügyesebb volt. Ennyi.

  14. Szkeptikus szerint:

    Ez csak egy sátoros bazár, semmi más. A főmajom ugyan megvan hozzá, de az meg polgármesternek hiszi magát. Uszodának viszont nyoma sincs.

  15. grün szerint:

    “Ott jártunkkor is többen érkeztek, volt, aki kispestiként döntött a frissen nyílt uszoda mellett.”
    .
    Ezt nevezik megtakarítási politikának!
    Ha tízen jöttek fejenként megspároltak húsz kemény forintot, amit ha összedobtak a legolcsóbb sörből egy flaska!
    Ha sorsoltak, valaki jól járt!
    A mai BKV árak mellett is megérte! 😛 😛

  16. olomi szerint:

    Felesleges mindent csak kritizálni!! Örüljünk hogy ezt megtették nekünk csepeli embereknek. Még ezt lehet fejleszteni a későbbiekben. Miért van az hogy ebben az országban senkinek nem jó semmi. mindig azt akarják ami éppen nincs. Így majmok nem fogunk előre haladni SOHA de SOHA.

    Persze csak az a Majom aki mindent leugat. Köszönjük hogy megvalósították amit megigértek. 🙂

  17. Éva szerint:

    “A mai BKV árak mellett is megérte!”

    Pláne a 2014. januártól csökkentett árak mellett! 🙂

  18. Freehand szerint:

    Szervusztok !

    Csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy: 90 óta ez megy…. akinek a liblingje hatalomra kerül az mindenért tapsol a kedvence nem tud olyan hülyeséget csinálni, hogy a tábora ne tapsolná meg… És fordítva… a hatalmon lévő nem tud olyan jót cselekedni, amit az ellenzék ne szólna le.

    Azt kéne észrevenni gyerekek, hogy erre hozzáállásra az általatok nagyra tartott “politikusok” szoktattak rá benneteket.
    Ha sikerülne elfogulatlanul, pártsemlegesen szemlélni a dolgokat, akkor a választások nem arról szólnának, hogy villával, avagy kanállal esszük e a szart .

    Egyébként majd akkor lesz az ORSZÁG a HAZA a NÉP szempontjából értékes kormány hatalmon , ha megszünteti ezt a gyűlölködést… Aki ezt nem teszi meg, annak nem a fenti nagybetűsekről szól az élete.

    Gyerekek.. ne csesztessétek egymást… nem visz előbbre.

  19. "?!" szerint:

    Kedves “olomi”!

    Annak tükrében mi a véleményed erről a “fedett uszodának nevezett” lufiról, hogy az “Ésszel, szível, tisztességgel CSEPELÉRT” jelmondat alatt közölt Fidesz-KDNP választási programban a narancsmérgezésben szenvedő csepeli fideszes csapat a megválasztásuk esetére azt ígérte, hogy “A jelenleg tervezettnél bővebb, korszerűbb fedett uszodát építünk”?!

    Kérdezem azt is, hogy szerinted megfelel-e a csepeli narancsosok választási ígéretének az, hogy 3 év alatt az ígért “fedett uszoda építés” helyett, a bérelt strandmedencére egy jelentős költségért és hosszú leállási idő alatt minden ősszel felszerelendő és felfújandó, majd minden tavasszal hosszabb leállási idő közben jelentős költségért leszerelendő lufi sátort produkáltak?

    Mesélj, kedves “olomi”!

  20. Freehand szerint:

    Na jó… azt ígérték… de biztos nem figyeltél… külön leírták, hogy a konzultálók kimondottan ezt kérték.. és emiatt nem az eredetileg ígért, sokkal jobb és szebb került kivitelezésre… KÉRTÉK AZ EMBEREEEEK.. kéne jobban figyelni 🙂

  21. Freehand szerint:

    ” A csepeli önkormányzat 2013 tavaszán a Csepeli Konzultáció keretein belül tette fel a kérdést a lakosságnak, hogy hagyományos szerkezetű uszoda épüljön a kerületben, vagy az ötven méteres medencét légtartásos sátorral téliesítsék. Mivel az utóbbi megoldás nemcsak sokkal olcsóbb, de a fennmaradó csaknem egymilliárd forintot útépítésekre is fel lehet használni, a csepeli polgárok döntő többsége a légtartásos sátrat és az útépítéseket választotta. Az első Csepeli Konzultációt valamennyi csepeli párt támogatta. Közérdekűsége és fontossága miatt az iskolai üzenőfüzetekben is több helyen felhívták rá a szülők figyelmét. “

  22. Bugi szerint:

    Fáj az elvtársaknak, nagyon fáj. Ezt a pénzt sem lophatták el, ebből uszoda lett. Ránéznek, és csak a házakat, merdzsókat Toyota Corollákat látják, amiket azért nem vehettek meg, mert nem lophattak.

    Tudomásul kell venni, hogy most nem tolvajvilág van Csepelen, most épül Csepel.

  23. Szkeptikus szerint:

    Ez a konzultáció egy ügyes trükk, nem egyéb.Megkérdezték az embereket, mit szeretnének: Olcsóbb uszodát és egymilliárdból utakat. Teljesen logikus, kiakarna mást. A probléma az, hogy ez csak duma. Mmeg lehet indokolni, hogy miért nem épült fedett uszoda. Az emberek akarták így. Nem mi nem tartottuk be a választáskor megígérteket, hanem figyelembe vettük a lakosság kéréseit. Viszont senki nem látott még egyetlen méter utat sem, ami a megtakarított pénzből épült volna. Vagyis két legyet ütött a mi faszilárdunk: Fedett uszoda nincs, de nem ő hazudott, hanem az emberek kérték. Egymilliárdot pedig állítólagosan útépítésre, útfejlesztésre költ majd. Ezek az utak viszont sehol sincsenek. Se nem épülnek, se nem fejlesztik azokat. Most látom, van ez három légy is: Uszoda nincs, utak nincsenek, és vajon hol van a megtakarított egymilliárd? Erre szokták mondani: “Ögyes…”

  24. Perspektíva? szerint:

    A vélemények többsége, jó szokásuk szerint azt tükrözi, amit a Gundi, őrült leépítő degenerált játéka láttán tapasztalhatunk az M1-en. Az agynak fordított, tehát a negatív és a rossz asszociációk, válaszok beteljesülését.
    Nos, ezt a minőséget olvashatjuk többségében, miközben a természet alkotásra, s nem rombolásra teremtette az embert.
    Vajon tudják-e, hogy a kultúra, az Isten gondolatainak a megvalósítása?
    Asszociáció? Akkor hát kit minek teremtettek?!

  25. großmutter szerint:

    Olomi!

    Nem arról van szó, hogy ebben az országban senkinek semmi sem jó! Itt kérlek szépen az a baj, hogy tudatosan időzítenek mindent, hülyének nézik a népet, pontosan tudják hogy mit, mikor kell bevetni!

    Miért nem volt fontos a magyar állampolgárok rezsiköltsége már 2010-ben? Akkor miért kellett emelni a már akkor horribilis árakon? Miért csak a választások közeledtével világosodtak meg? Minden párt egy kutya, fidesz, emeszpé stb…

    Miért a választások közeledtével készült el az “uszoda”?

    Miért a választások közeledtével lehet ingyenesen készpénzt felvenni?

    Miért a választások közeledtével csökken a bérletek ára?

    …és még lehetne sorolni.

  26. Etikus szerint:

    Legalább elérkezett, ha már a NÉP kegyeiről lett, légyen szó.
    Ugye ez sem semmi, tehát a NÉP-nek örülnie illik minden morzsának, mert akkor még maradhat esélye a mazsola elérésére, mások számára.
    Felség?

  27. Vargabi szerint:

    Kedves Grossmutti!Kérdezed : Miért nem 2010- ben ? A válasz egyszerű, azért, mert akkor az országot kellet először kihúzni a slamasztikából, aztán lehetett a többi kérdéssel foglalkozni.

  28. Bugi szerint:

    Großmutter: arról van szó, hogy jobbikos vagy, és ezért mindent köpködnöd kell. A gerincút a választésokra volt ütemezve? A méhnyakrák-ellenes oltás? A bicikliutak? A Tamariska domb, a Daru domb, a Petőfi tér, a Jedlik tornaterem, a csatornázás, a Kis-Duna part, az utak? Az országzászló? A strand-átvétel?

    Az meg sem fordul a fejetekben, hogy egy strandot átvenne egy másik tulajdonostól és uszodát építeni nem olyan egyzsrű dolog? Ahol jobbikos önkormányzat van, ott a kisujjukat sem tudták még megmozdítani, pedig nem volt kampányidőszak…

  29. Xy szerint:

    Olyan jó hogy az ember elolvasná a hozzászólásokat hogy mit írnak akik már jàrtak ott,mi a vélemény az uszodáról.Erre mindenki csak politizál.

  30. Donau szerint:

    Az árak a következőképp alakulnak:

    • Felnőtt – hétköznap: 1100 forint
    • Felnőtt – hétvégén: 1300 forint
    • Felnőtt úszójegy 6:00-8:00-ig, illetve 18.00-20.00-ig: 900 forint
    • Nyugdíjas-diák (nappali tag.) – hétköznap: 900 forint
    • Nyugdíjas-diák (nappali tag.) – hétvégén: 1100 forint
    • Nyugdíjas-diák úszójegy 6:00-8:00-ig, illetve 18.00-20.00-ig: 700 forint
    • Gyermekjegy 3 éves kortól – hétköznap: 450 forint
    • Gyermekjegy 3 éves kortól – hétvégén: 550 forint
    • Gyermek bérlet – 10 alkalmas (3 hónap érvényességi idővel): 5000 forint
    • Felnőtt bérlet – 10 alkalmas (3 hónap érvényességi idővel): 9000 forint
    • Nyugdíjas bérlet – 10 alkalmas (3 hónap érvényességi idővel): 7500 forint
    • Diák, közfeladatot ellátó személy bérlet – 10 alkalmas (3 hónap érvényességi idővel): 7500 forint

  31. Freehand szerint:

    A lényeg, hogy olcsó, még a ráckevei Aqualand árait is veri ! 400 Ft megtakarítás simán van… és valaki írta, a csepelinek sajátos hangulata is van. It megnézhetitek az árakat !
    http://aqua-land.hu/JEGYaRAK0.html és akkor a 250 ft hévet bele se számoltam !!!

  32. Freehand szerint:

    pardon, fentenn 1 db. “t” lemaradt ! (Itt)

  33. Aladár szerint:

    freehand, micsoda hülyeségeket irkálsz, dehogy kérték az emberek, a fidesz eleve ezt találta ki, aztán egy álkonzultációval megtámogatta a már eldöntött dolgot.

  34. grün szerint:

    Freehand!
    Mijaza “fentenn”?! 😛 😛

  35. großmutter szerint:

    Bugi!

    Látom, szépen vezeted a Kubatov listádat a kommentelők politikai nézeteit tekintve. Egyébként nektek teljesen mindegy, hogy jobbikos, mszp-s, mind sz@r, mert nem narancsos.

    Minden választási ciklus áremeléssel, megszorítással kezdődik, ez mindig is így volt, most sem lesz másképp. Ahogy közelednek a választásik hirtelen fontos lesz a szavazó nép, jön az etetés sorra.

    …és jól mondod, sajnos elég nehéz bármit is tennie egy jobbikos képviselőnek az orbán rezsimmel szemben. Eltapostok mindent és mindenkit a saját csak hogy a saját érdekeitek érvényesülni tudjanak.

    Nehéz széllel szemben hugyozni.

  36. Gordon szerint:

    “a fidesz eleve ezt találta ki”

    És az etánsak mi találtak ki?
    Azt, hogy legyen bezárva egész ősszel, télen és tavasszal.

  37. Freehand szerint:

    grün szerint:
    2013. november 19., kedd – 11:39
    Freehand!
    Mijaza “fentenn”?! 😛 😛

    Az pont olyan, mint a fentebb… csak ezek a billentyűk nem tudják, hogy hol a helyük 🙂

  38. Freehand szerint:

    Gyerekek.. csak csendesen kérdezem… van itt valaki, aki pártállástól függetlenül képes véleményt alkotni ?
    Mi lenne, ha azt veséznénk ki, hogy milyen a víz ? Ne huzatos é az öltöző… Vagy.. képzeljétek, voltunk a gyerkőcökkel, úgy élvezték… vagy voltunk anyósommal, kezdett jól alakulni a nap.. nem tud úszni és beesett, de az úszómester mindent elrontott.. vagy nem tudom, vagy valami…
    De tényleg gáz, amit itt rendeztek. Lassan ott tarunk, ha szimpatizáns tűzoltó szedi le a macskát a fáról, akkor állatvédő, ha a másik oldalt kedveli, akkor mocskos állatkínzó, aki sérti a macsek szabadságjogait….
    Jó reggelt ! 🙂

  39. Teri szerint:

    Ugyan már, ilyenekre nincs idejük, mert sürgős pocskondiázni valójuk akad a gép előtt.

  40. Teri szerint:

    …. És mvel ilyenekre nincs idejük, így az anyós is biztos, h marad még a képben még egy darabig. 🙂

  41. Úszó szerint:

    Hát azért nem a legolcsóbb.. A Camponánál a Hófehér Fóka Uszodában a gyerek/diák/nyugdíjas jegy 650. És a a gyermek/diák/nyugdíjas bérletek is olcsóbbak, mert 5800 Ft 7500 helyett.. Szóval nem mindenben olcsóbb.. De ezt persze a legdrágább uszodákkal hasonlították össze..

  42. Jaj szerint:

    Szégyen, hogy Budapest sok szempontból legjobb adottságú kerülete olyan mint egy siralomvölgy. Itt SEMMI nincs. Egy nyomorult uszodát nem képesek megépíteni 25 éve. Ez a ponyva SZÉGYEN GYALÁZAT.

    Nem lehet mindenkit aprópénzen megvenni!!!! Ez nem uszoda!

  43. Trix szerint:

    Nagyon örülök a fejlesztéseknek, alig várom, hogy kipróbálhassam.

  44. Vargabi szerint:

    Kedves Jaj! Eddig ilyen sem volt, most legalább nem a Dunába folyik a melegvíz, és olimpiai méretű medencében lehet úszni.

  45. Szabó Éva szerint:

    Ma hajnalban voltam úszni, a víz és a levegő hőfoka is kiváló. nem értem a pocskondiázókat, én 35 éve vártam az uszodára, magam is sokat lobbiztam érte, az unokáim már élvezhetik. A Vitukiba hordtam eddig a pénzt és nem olcsóbb. Tehát aki véleményt mond az először nézzen körül.Én örülök a szép uszodánknak és a lehetőségnek az egészséges ifjúság érdekében.
    Hiányoltam egy órát a falról, de a jövőhéten az is lesz.
    Köszönjük az úszók nevében

  46. Glavanov Mari szerint:

    Nem tudom sokan miért éreznek ingert a sárdobálásra, kiváncsi lennék, hogy ezek közül volt-e már valaki az új usziban!? Szerintem igenis nagyon jó, hogy megkaptuk ezt a lehetőséget! Szerintem teljesen jó! Az órát én is hiányolom bentről, de hamarosan az is lesz. Akinek meg nem tetszik az menjen máshova!

  47. Jaj szerint:

    És nyáron majd összehajtogatják és beteszik a sufniba (ha valami vihar vagy 3m-es hó el nem viszi addig) a ponyvát? Ugyanis nyáron a 40 fokban, aki szeret úszni a hűvös vízben az használta ezt a medencét. Nem olyan jó ám nyáron fóliasátorban sportolni. Nem mindenki szeret kánikulában 30 fokos pisis vízben ázni.
    Szóval mi lesz nyáron? Vissza nyáriasítják?

    EZ NEM USZODA. Ez szemfényvesztés, aprópénz. Aki ezt beveszi, akinek ezzel ki lehet szúrni a szemét azt csak sajnálni tudom. Ostoba, tudatlan, vak, gondolkodni, látni képtelen emberek. Nem látják hogy hülyére vették őket.

  48. Jaj szerint:

    Kedves Szabó Éva! Maga már az unokázásnál tart. Maga még élvezheti a nyugdíját, magát még meg lehet vásárolni. Én még kicsit fiatalabb vagyok, én bele akarok nézni a gyerekeim szemébe 20 év múlva (magának már nem kell) hogy mivé lett ez az ország. Nekem már nem lesz nyugdíjam. Amit a gyerekeimnek adni tudok, az az, hogy harcolok újra (89-ben fiatalon már megtettem) egy szabad országért. Ez újra nem az, a szívem szakad meg minden nap érte.

  49. bkrix szerint:

    Tényleg durva, hogy mi megy itt. A közel 50 hozzászólásból még a 10%-a sem szól arról, hogy milyen tapasztalatokat szerzett, aki úszni ment.
    Pártállástól függetlenül inkább ez érdekelne.
    Nagyon örültem neki, amikor tavasszal kinyitott a strand, és lehetett menni úszni, és annak is nagyon örülök, hogy télre befedték a nagymedencét. A VITUKI-ba is szeretek járni, csak baromira nem mindegy, hogy 25 méteres szabadtéri medencében úszom télen, fázik a fejem és elszédülök a sok forgástól, vagy 50 méteres fedettben.
    Miután a remek Papírgyári uszodát hagyták tönkre menni, legalább egy kicsit örüljünk annak, ami van és könyörgöm, ha újra mszp-s vezetése lesz Csepelnek, akkor is legyen hol úsznunk. Tudom, hogy soha nem lesz rentábilis,de ez egyszer számítson inkább a lakosok egészsége.

  50. Szabó Éva szerint:

    Szegény jaj , te tényleg nem érted mi a sátor lényege. Képzeld én is szeretek nyáron a hűs vízben úszni, tudod ez olyan sátor, mint a tenisz sátor, nyáron lebontják és élvezheted a vizet.És jó a nyugdíjas jegy, jól mondod élvezhetem a nyugdíjamat, kb. kétszer be tudok vásárolni, mert tanítottam, Téged biztos nem mert más szemléleted lenne. Tudod mi még meg tudjuk becsülni azt amit kapunk. Valóban unokázok és pár hónaposan már a Vitukiba vittem úszni és nem a politikai fröcsögés érdekel, hanem hogy egészségesen éljek.
    Neked is csak ezt kívánom

  51. nagyapó szerint:

    Eetásak! Ajánlom elolvasásra Jerome K. Jerome,Három ember egy csónakban című könyvét, ahol a könyv felénél még mindig azon vitatkoznak, hogy milyen szörnyűségek várnak rájuk.
    Eetásak! Menjenek, ússzanak, télen-nyáron, majd értékeljenek.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  52. Gordon szerint:

    Remélem azért, hogy Csepel jövőre megússza az etánsakat.
    Ha nem, akkor itt egy fillér közpénz se marad “zsákmányoló” nélkül…

  53. "?!" szerint:

    “Gordon”, Te narancsmérgezéstől böfögő szerencsétlen zsírsertés!

    Jövőre akár megússza Csepel az “etánsakat”, akár nem, az egészen biztos, hogy itt egy fillér közpénz se marad, mert Ti azt addig elherdáljátok és ellopjátok!

    Ezért állítottátok jó előre azt a hazugságot, hogy az észak-csepeli területért kapott bevétel az utolsó forintig eltűnt, miközben 3,6 milliárd Ft-ot 2010. őszén átvettetek a szociktól!

    Igaz, Te böfögve röfögő zsírsertés?!

  54. ebihal szerint:

    Ha már pénzről van szó, felhívom a figyelmet a Századvég tanulmányára, melyben
    végre ez a Fidesz közeli társulat is leírta, hogy az egykulcsos adó miatti adókiesés, az
    ország 20%-ának a zsebében landolt.

  55. Ella szerint:

    Egy uszoda nem sátor. Egy uszoda fala téglából épül. Van előtér, kulturált öltöző zuhanyzóval. Büfé, társalgó. Esetleg egyéb szolgáltatások: szauna, konditerem. Gyerekjátszó. Alkalmas óvodás, iskolás csoportok fogadására, úszásoktatásra.

    Szabó Éva! Emlékszem már! Maga volt a párttitkár az iskolában. Már beugrott! Értem most már a nosztalgiáját!

  56. Ella szerint:

    Jaj és mégegy!
    Szabó Éva! Én a jövedelmem 78%-át egy az egyben visszafizetem 60 féle adónem formájában. Én termelek GDP-t jócskán. Maga?
    Nézzen tükörbe és gyerekei szemébe ha tud. Nehéz, igaz?

  57. Ella szerint:

    nagyapó! Mit csinált 56 és 89 között? Csak nem lapított, hogy hátha megússza? Komcsi nem volt, talán elhiszem, de kussolva tűrt és túlélt. Ez aztán a jellem!

  58. admin szerint:

    Ella – jaj: nem kellene több néven fórumozni. Akkor nem esne meg az a gikszer, hogy több néven is ugyanazt írod le.

  59. Jaj szerint:

    Én fórumozok vagy öt néven, mikor mi jut eszembe. A franc se tudja követni. 🙂
    Buksisimi, hogy rájöttél.

  60. Gordon szerint:

    Szegény “?!” Lajos ott téved nagyot, hogy szerinte az is lopás, ha ő nem lophat.
    Átgondolhatná a nézeteit…

  61. Glavanov Mari szerint:

    Ez az egész egyszerűen elkeserítő!!!!!!!Miért lesz egy egyszerű kérdésből /kinek, hogy tetszik az uszoda, persze ez feltételezi azt, hogy aki véleményt mond, ki is próbálta/ véresszájú politikai fröcsögés?!

  62. Gordon szerint:

    Meg kellene nyugodnia a strandot telente mindig zárva tartó etánsaknak és akkor verbálisan is béke lenne.
    Ez ilyen egyszerű.

  63. "?!" szerint:

    “Gordon”, Te szerencsétlen narancsmérgezéstől böfögő szánalmasan hülye zsírsertés!

    Ne mindig magadból indulj ki mások magatartásának és véleményének a megítélésénél!

    Tanuld meg Te narancsimádó zsírsertés, hogy nem mindenkit a lopási és zabálási vágy motivál mint téged!

    Világos, Te nagyon sötétagyú zsírsertés “Gordon”?!

  64. Nagy József szerint:

    Nagyon szépen köszönjük az uszodát,ott a helyünk.Aki köpköd még ezért is,az igen-igen frusztrált,az ő baja.Mi megyünk úszni,szaunázni,jól érezni magunkat,a sötétagyúak meg üljenek a fotelben,hízzanak és köpködjenek,másra úgysem jók.

  65. "?!" szerint:

    Ne kábíts bennünket azzal, Te kukit növesztett ostoba liba Tóth Kati/Nagy József, hogy Te úszni mész a lufival lefedett bérelt strandmedencébe, hiszen Te a libáknak abba a fajtájába tartozol, amelyeknek nemcsak eszük nincs, hanem úszni sem tudnak!

  66. fghfjhgkjhk szerint:

    Ki és mit épít, túr-fúr az eladott északi telken?

  67. fghfjhgkjhk szerint:

    admin! Az IP címhez tartozókat le is nyomoztatják, vagy csak pusztán fórum etikai okok vezérlik Önöket, hogy figyeljék?

  68. admin szerint:

    Mi nem nyomozunk, viszont a rendőrség nyomozhat, így mindenki csak a saját felelősségére írhat megjegyzéseket.

  69. krapulaxxx szerint:

    reggel a posztógyár u.- teller ede sarkon a kanyarnál egy cigány egy facsemetét rángatott ki a földből. sajnos zöld volt a lámpa így nem tudtam megállni rákérdezni mit csinál.
    ezért érdemes volt elültetni, a cigány nem fog megfázni.

  70. krapulaxxx szerint:

    rosszul mondta, betű utca – posztó sarok. magyar utca. cigány.

  71. grün szerint:

    krapulaxxx!
    Ha láttad mit csinál miért szerettél volna rákérdezni, hogy mit csinál?!
    Kell az neked, hogy hülyének nézzenek?! 😛 😀

  72. krapulaxxx szerint:

    feltételeztem hogy a cigány közhasznú munkát végzett és egy beteg facsemetét húzott ki hogy a helyébe újat ültessen !

  73. Freehand szerint:

    Emberek…
    Ha valakinek évekig nincs cipője, aztán valaki ad neki egyet…
    Akkor az aki azelőtt adhatott volna, de nem adott, az ne kezdjen kritizálni, hogy :
    Na jó.. adtál neki cipőt, de gagyi kínai… mert aki kapta az örül, hogy nem fázik a lába és azt gondolja, na menj te a … ba.
    Aki a cipőt adta az meg csak csendben mosolyog, hogy mekkora luser vagy.
    Csak azért csinálnak valamit, mert jönnek a választások és nyerni akarnak ?
    Aztaaaaaaa! Valaki úgy gondolja, hogy választásokat úgy lehet nyerni, hogy nem csinál semmit??? És visszatérnék az elejére.. aki kap egy cipőt, az pont letojja, hogy milyen alkalomból.. lényeg az, hogy nem fázik a lába.
    És,, vagy tessék hallgatni.. vagy kipréselni bal tüdőből egy ! OTT A PONT ! mondatot..
    Végezetül itt egy videó… lehet elgondolkozni ! http://www.2perc.hu/meghato-video-ilyenek-az-igazi-sportemberek/

  74. grün szerint:

    Firehand!
    Akinek két lába az egy cipővel mire megy?!
    Álldogál egy lábon mint a lúd a jégen?! 😛 😛

  75. grün szerint:

    Freehand!
    Bocs. 😀

  76. Freehand szerint:

    Igen… ebben igazad van.. és semmi gond… De a Lényegre kéne megtalálni, megérteni.. Ez a fajta látásmód, értelmezés a jellemző… Sajnos.
    Úgy tűnik csak a medencének van partja…. ennek a beszélgetésnek nincs.
    🙁

  77. Ella szerint:

    Freehand, de azt a cipőt valaki mástól ELLOPTA! Ez aztán az adakozás!

Itt lehet hozzászólni !