Orbán Viktor: Saját lábon állunk

Hirado.hu

A mostani gazdasági teljesítmény mögött a magyar vállalkozók és munkavállalók teljesítménye áll, a nemzeti együttműködésnek kiemelt jelentősége volt – szögezte le Orbán Viktor Az Estének adott exkluzív interjúban.

„Ha valaki egy átfogó pillantást vet a magyar gazdaságpolitikára, akkor nem csak azt fogja látni, hogy a harmadik negyedévben a magyar gazdaság teljesítőképessége jelentősen megnőtt, hanem azt is, hogy ebben az évben bevezettük a munkahelyvédelmi akciótervet, bejelentettük a kiskeresetűek adókedvezményét, a gyed extrát, és megindult a rezsicsökkentés is. A gazdaságpolitika logikus következményének tartottuk, hogy megjönnek azok a gazdasági eredmények, amelyek lehetővé teszik ezeket a lépéseket” – fogalmazott a miniszterelnök az M1 Az Este című műsorának adott exkluzív interjúban pénteken.

Orbán Viktor hozzátette: ugyan ezeket a lépéseket már a 2012-es év végén, a 2013-as év elején bevezették, amikor még sokan vitatták, hogy ezek a várakozások reálisak-e. Ugyanakkor biztosak voltak benne, hogy a magyar gazdasági növekedés be fog következni.

Továbbra is vannak ellenfelek Brüsszelben

„Ráléptünk jó néhány nagy európai érdekcsoport tyúkszemére. A gazdasági siker mögött van egy olyan gazdaságpolitika, amelynek a vesztes oldalán vannak nagy nemzetközi cégek is, és ők erős érdekképviselettel rendelkeznek Brüsszelben. A dolgoknak az a rendje az európai politikában, hogy ők továbbra is tiltakozni fognak a bankadó miatt. A bankok Brüsszelben fúrják a magyar kormányt, mert azt szeretnék elérni, hogy ne gyed extra és rezsicsökkentés legyen a gazdasági teljesítményből, hanem vegyük le a bankokról az adóterheket. Vannak olyan nagy nemzetközi cégek, akiket az igazságos közteherviselés jegyében bevontunk az adózás körébe, és szeretnének visszakerülni a korábbi – szerintem indokolatlan – kivételezett helyzetükbe” – fogalmazott Orbán Viktor, aki hozzátette azt is: ezek a csoportok továbbra is ellenfelek Brüsszelben, de „ezektől a vitáktól nem kell megijedni és Brüsszelben is vállalni kell a gazdaságpolitikai vitákat, ahogyan azt az elmúlt három évben tettük”.

Megérkeztek az eredmények

Orbán Viktor azt mondta: most „sokkal több töltény van a tárban, mint korábban volt”, hiszen megérkeztek az eredmények: az államadósság csökkent, a költségvetést ellenőrzés alatt tartja a kormány, van gazdasági növekedés, a külkereskedelmi mérleg kiváló, a fizetési mérleg remek, a devizatartalékok jó szinten vannak.

„Amikor megalkottuk a 2013-as költségvetést, akkor a kormányon belül és a kormányt körülvevő szakértők világában is komoly viták voltak arról, hogy milyen gazdasági növekedést várhatunk. Nálam sokkal pesszimistábbak voltak a kormányon belül is, de mindig azt mondtam, hogy ha várakozásaink teljesülnek, és ha év közben nem adjuk fel az irányvonalat, akkor a negyedik negyedévben a legnagyobb gazdasági növekedés az előző évhez képest egész Közép-Európában Magyarországon lehet, és erre hosszú évek óta nem volt példa” – fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök hangsúlyozta: bízik benne, hogy Magyarország első helyen szerepel majd.

1998 és 2002 között Magyarország éllovas volt – húzta alá a miniszterelnök, és hozzátette: a kormány azt a gazdaságpolitikát követi most is, amellyel akkor a régió éllovasává vált.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a parlamenti többségre nagy szükség volt a siker eléréséhez. „Kétharmaddal a hátunk mögött van egy stabilitás-érzetünk, és a leghevesebb viták és sztrájkok idején is képesek vagyunk végigvinni azt, amiről úgy gondoljuk, hogy az ország érdeke”- emelte ki.

„Saját lábon állunk”

Mint mondta, 2010-ben Magyarország még Görögországnál is rosszabb helyzetben volt. Közölte: nem akarták azt a gazdaságpolitikát folytatni, amit az Európai Unió Magyarországra akart kényszeríteni, amikor az emberekkel fizettetik meg a válságkezelés árát.

„2010 őszén, egy egy hónapos komoly szakmai munka eredményeképpen kigondoltuk azt a stratégiát, amelynek eredményeképpen nem az emberek viselik ezt a terhet” mondta Orbán Viktor, hozzátéve: reálbér emelkedés is lehetéses, az Európai Unió is elismeri az eredményeinket, ellenőrzés alatt állnak pénzügyeink, saját lábunkon állunk, mi finanszírozzuk a gazdaságot, nő a munkahelyek száma, és „van egy olyan érzés az országban, hogy volt értelme annak a három évnek, ami mögöttünk van” – fogalmazott.

A miniszterelnök kiemelte: már 2010-ben a gazdasági növekedés felé mozdult az ország, 2011-ben már volt növekedés, és ugyan 2012 rossz év volt, de 2013-ban ismét növekedést tapasztaltunk, 2014-ben pedig megint lesz.

A mostani gazdasági teljesítmény mögött a magyar vállalkozók és munkavállalók teljesítménye áll, a nemzeti együttműködésnek kiemelt jelentősége volt – szögezte le Orbán Viktor, aki azt is aláhúzta, hogy a sikert úgy kell megbecsülni, hogy közben európai válság van immár hatodik éve, a bankok pedig több ezer milliárd forintot kivontak a magyar gazdaságból, mivel az anyabankok saját országaikban „rossz bőrben vannak”. A magyar gazdaság számára elérhető pénzmennyiség jelentős mértékben lecsökkent – emelte ki a miniszterelnök. Hozzáfűzte: ezért volt fontos, hogy a jegybank a váltás után olyan programokat hirdetett meg, amely pénzt ad a reálgazdaságnak.

Ezt a politikát Orbán Viktor szerint érdemes folytatni, ezért meg is hirdettek második és harmadik lépéseket is. Ugyanakkor ennél nagyobb növekedést akkor lehet elérni – tette hozzá -, ha a bankok is aktívan beszállnak a hitelezésbe. Ehhez az kell, hogy az osztrák, az olasz és a német bankok „otthon rendbe rakják magukat”- fogalmazott.

A miniszterelnök azt mondta: mikor megtörtént a jegybanki vezetőváltás, akkor a jegybanki alapkamat 7 százalék, vagy afölötti szinten volt, a meghirdetett gazdaságfejlesztési program – amely 2 és fél százalékos kamat volt – a jegybanki alapkamathoz képest nagyon messze volt. Időközben azonban kamatcsökkentési politikát kezdett képviseli a jegybank, következésképpen a speciális hitelek kamata és a jegybanki alapkamat már nincsenek olyan messze egymástól – húzta alá Orbán Viktor.

Azzal kapcsolatban, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az új lakások építésére is kiterjesztené a jegybank növekedési hitelprogramját, Orbán Viktor azt mondta: mindenki azt szeretné, ha az emberek újra fogyasztanának, lakásokat építenének, lakást bővítenének. „Én azonban óvatosabb vagyok, mint a közgazdászok, és azt gondolom, hogy amelyik családnak módja van rá, akkor arra kellene kihasználni ezt a lehetőséget, hogy rendezze adósságait. Ne kezdjen ismét hitelfelvételbe anélkül, hogy a régi hiteleit elrendezte volna, mert ha megint úszni kezd az adósságban, és a forint árfolyama esetleg romlik – ennek befolyásolására a kormányzatnak nincsenek eszközei -, akkor megint bajba kerülhet. Fontos lenne tehát, hogy a családok fogyasztása, növekedése, házépítése, lakásbővítése stabil pénzügyi alapokon történjen” – hangsúlyozta a miniszterelnök. Hozzáfűzte: a gazdasági miniszter azért érvel a belső fogyasztás növekedése mellett, mert akkor a gazdasági növekedés összességében is nőni fog, ám – mint mondta – ő maga inkább az óvatos és kiszámítható növekedés híve.

A miniszterelnök mindenkit arra biztat, lépjen be az árfolyamgátba

Az árfolyamgáttal kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: a havi törlesztőrészletek 30, esetenként 40 százalékos csökkenését eredményezi az árfolyamgát, ezért azt tanácsolja minden magyar embernek, hogy lépjen be, mert „az egy biztos, jelentős tehercsökkenéssel járó megoldás”.

„Ha a bankok a bírósági ítéletek révén abba a helyzetbe kerülnek, hogy a fontos vitakérdésekben nem a kormány, hanem az igazságszolgáltatás az emberek oldalára áll, akkor már nem az embereken kell segíteni, hanem a bankok esetében kell megnézni, hogy mit tudunk a bankoknak segíteni ahhoz, hogy teljesíthessék az emberekkel szembeni kötelességüket. Ha az igazságszolgáltatás nem áll az emberek oldalára, akkor a kormánynak kell majd odaállnia” – fogalmazott Orbán Viktor, aki kiemelte: jó lenne, ha az igazságügyi rendszer igazságot szolgáltatna az embereknek, és ennek a következményeit kellene pénzügyileg kezelni a kormánynak.

Az öt hónap múlva esedékes választásokkal kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: az európai kultúrában gyakran áll elő az a helyzet, hogy vannak rövid távú választási érdekek, van az ország hosszútávú gazdasági érdeke, és a kettő egymással ellentétbe kerül. Ez Magyarországon most nem így van: azok az emberek ígérnek meg mindent, akik négy évvel ezelőtt mindent elvettek az emberektől – fogalmazott. „Én nem azzal érvelek, hogy nekik nincs igazuk, hanem hogy sosem volt igazuk. Megígértek mindent, aztán elvették a nyugdíjat, a 13. havi fizetést, és egy megszorítást csináltak. Most könnyen érvelek a gazdaságpolitika logikussága mellett, úgy, hogy közben elhárítom az ellenzék indokolatlan követeléseit ” – húzta alá Orbán Viktor.

Forrás: Hirado.hu

16 hozzászólás “Orbán Viktor: Saját lábon állunk” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Londoni pénzügyi elemzők a harmadik negyedéves GDP-adatok nyomán javították magyar növekedési előrejelzésüket. Egyben azt is megjegyezték: a harmadik negyedévi növekedési adatok arra vallanak, hogy Közép- és Délkelet-Európa gazdaságai “nem vettek tudomást” az euróövezeti növekedés lassulásáról. mti

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. realista szerint:

    🙂
    🙂
    🙂
    🙂
    🙂
    🙂
    🙂
    🙂
    🙂
    …..rég nevettem ilyen jót!
    Köszönöm dakotaviktor a humorérzékenységedet!!!

  3. nagyapó szerint:

    Dolgoznak a hazaárulók!!!
    “Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője hétfőn a parlamentben jelentette be, hogy az Európai Bizottsághoz fordulnak az E.ON gázüzletágának megvételével kapcsolatban, mert azt tiltott állami támogatásként értékelik.”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. realista szerint:

    🙂
    🙂
    🙂

    nagyfater miniführered ezzel él, s te ugyanezt teszed,. Persze csak a hozzád hasonló iq-“mesterek”nyelik be mondandódat:
    (lehet, hogy a több millió sötét, agyatlan országa vagyunk?!?!?!)…ezért is lépnek le innen a fiatalok!!!! 🙁

    Az emberek általában sokkal primitívebben értékelik a dolgokat, mint hinnők. A propaganda, épp ezért legyen végletesen egyszerű és folytonosan ismétlődő. Hosszabb távon az a rábeszélő győz, akinek sikerül kifejeznie a problémát a legközönségesebb szavakkal, és akinek van mersze örökké hajtogatni ezeket a szavakat, fittyet hányván az értelmiségiek ellenvetéseire

  5. bonifác szerint:

    Szörnyű lehet egy hithű elvtársnak, ha látja, hogy az ellenségnek van igaza. Nem
    ellenfél, a szocialisták ellenségnek tekintik a Fideszt, és fel is jelentették EU s elvtársaiknál.
    Van egy régi magyar mondás: “aki haragszik, annak nincs igaza” ,Ennél már csak a vak
    gyűlölet rosszabb. Hogyan jutottatok odáig, hogy hazátok vesztét akarjátok, mert nem
    tetszik a rendszer?! “Sohasem fogtok úgy gyűlölni minket, ahogy mi titeket” (Korniss Mihály). A szocik soha nem szerették a hazájukat.( Mármint a vezetőik) .A mezei tagoknak
    nem osztanak lapot. Aladár! Engem átkozhatsz, de főnökeid a Te fejedre (is ) …..nak.
    A hibából így lesz gyalázat, és végül katasztrófa.

    .

  6. grün szerint:

    „Én nem azzal érvelek, hogy nekik nincs igazuk, hanem hogy sosem volt igazuk. Megígértek mindent, aztán elvették a nyugdíjat, a 13. havi fizetést, és egy megszorítást csináltak. Most könnyen érvelek a gazdaságpolitika logikussága mellett, úgy, hogy közben elhárítom az ellenzék indokolatlan követeléseit ” – húzta alá Orbán Viktor.
    .
    Mi csak az előrehozott és rokkant nyugdíjakat nyúltuk le, járadékossá átminősítve, földönfutóvá téve 300 000 embert!
    Bevédtük a MANYUP 3000 milliárdját és biztonságba helyeztük!
    Felvettünk öt és fél milliárd dollár hitelt kötvény formájában és 2653 milliárd pénzügyi megszorításokat eszközöltünk, csak úgy intravénásan!
    Gondoljátok meg és újra szavazzatok ránk!
    Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! 😛 😀

  7. nagyapó szerint:

    Valamint a kormány átvállalja hat fővárosi klub: az MTK, a Budapest Honvéd, a BVSC, a Ferencváros, a Vasas és az Újpest adósságát, így 2014-től már e nélkül működhetnek tovább.
    A Csepel SC más forrásból biztosítja működésképtelenségét.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. ebihal szerint:

    Nagyon jó, hogy pártunk és kormányunk így figyel a sportolókra, de mi lesz a
    4 millió létminimum körül élővel?

  9. grün szerint:

    ebihal!
    Tervezik felvetetni a nyári olimpiák műsorába a Magyarországon négymillió ember által űzött tömegsportot a zágrólszakadást!
    Milyen gyönyörű lesz amikor a dobogó mindhárom fokán magyar áll és az árbocokra méltóságteljes lassúsággal kúsznak fel a trikolórok!
    A közönség üdvrivalgása, a tudósítók sírva üvöltik:
    Istenem! De jó magyarnak lenni!
    Még a Vezír is abbafejezi a szotyolahéj köpködést és megjegyzi szerényen:
    Magyarország jobban teljesít, hála nekem! ! 😛 😀

  10. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. meg csecsemő béka megint előhozzák Krausz hazugságát. A hazugságból a sok ismétléssel sem lesz igazság!

    „(..)négymillió a szegény ember, közülük másfél millióan a létminimum alatt élnek” – az MTI beszámolója szerint többek között ez hangzik el az MSZP legújabb kampányfilmjében.
    A maszop is hazudik?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Ki beszélt itt a létminimum alatt élőkről?!
    Létminimum körül élő ágrólszakadtak! 😛 😀
    Olvasás, szövegértés! mondaná Röfike!

  12. Aladár szerint:

    nagyapó, a számok kicsit össze vannak keveredve, helyesen így hangzik: 4,5 millióan a létminimum alatt élnek, közülük 1,5 millióan a szegénységi küszöb alatt.

  13. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t köszönöm a kiigazítást. Most már tudom – idióta Dr. grün t.t. megerősített – abban, hogy Mesterházy Attila hazudik, amikor blogbejegyzésében azt írja, hogy “.. másfelől az a 4,5 millió ember, aki a létminimum környékén vagy az alatt él.”
    Mennyivel szebb lenne a komcsik szempontjából, ha 7 millió létminimum körül élő szegény emberről írnának. Az is igaz lenne, csak nem írnák oda, hogy Norvégiához, esetleg Kuvaithoz hasonlították a magyar viszonyokat.
    A hazudozás mellett a precizitás nem tartozik a szoci tulajdonságok közé.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  14. Aladár szerint:

    nagyapó, a KSH határozza meg a létminimumot, az alatt él 4-4,5 millió ember.

  15. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Ne fesse az ördögöt a falra! Ha magukon múlik, egy-kettőre meglesz a 7 millió!
    Egyébként tudja mit, ha 1,5 millióval számolunk, akkor is gyalázat, hogy nem nekik
    segítenek, hanem stadionokat építenek! Ez az emberek szemen köpése!

Itt lehet hozzászólni !