Pintér Sándor: Megduplázható a hajléktalanszállók befogadóképessége

Hirado.hu

A belügyminiszter az MTI-nek adott interjújában a közfoglalkoztatást érintő változásokról, a rendvédelmi szervek téli felkészüléséről és az önkormányzati adósságátvállalás második köréről is beszélt.

A tárcavezető leszögezte: van lehetőség arra, hogy mindenki megfelelő ellátásban részesüljön, és senki ne fagyhasson meg. Jelezte: az előző év leghidegebb hetében az országban összesen mintegy 10 ezer embert kellett elhelyezni, ugyanakkor a hajléktalanok nem igazodnak a szálláshelyekhez. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ezért feladatul kapta, hogy mérje fel a további lehetőségeket, és ennek eredményeként megállapítható, hogy szükség esetén további 10-11 ezer hajléktalannak tudnak szállást adni.

A belügyminiszter szavai szerint a civil szervezeteknek nem érdemes “számháborúba kezdeniük” arról, hogy 10 ezer vagy 11 ezer 300 hajléktalan van-e az országban, annyi hely lesz, amennyi az igény. Megjegyezte ugyanakkor, hogy télen sem fognak egyetlen aluljárót sem kijelölni a hajléktalanoknak. Hozzátette: rövidesen akciócsoport alakul, amelyben szociális munkások, rendőrök és mentők közösen dolgoznak az érintettek elhelyezésén. Kitért arra is, hogy a hajléktalanokat is be lehet vonni a közfoglalkoztatás rendszerébe – erre a három új fővárosi szálló építésekor volt is már példa -, viszont vannak olyanok, akik ebben nem akarnak vagy nem tudnak részt venni.

Pintér Sándor beszámolt arról, hogy télen némiképp megváltozik a közfoglalkoztatás: mintegy 100 ezren iskolapadba ülnek, befejezik megszakított tanulmányaikat vagy mezőgazdasági oktatásban vesznek részt. További 104 ezren a megszokott keretek között folytatják a munkát, erdőgazdaságoknál, a vízügyi igazgatóságoknál dolgoznak, a MÁV-nál és határ menti területeken végeznek karbantartást. A közfoglalkoztatásban – ami eleinte 10 ezer emberrel kezdte meg működését – idén októberben egyidejűleg már 127 ezren dolgoztak, az egész évet tekintve pedig számuk eléri a 300 ezret. A tárca célja, hogy jövőre folyamatosan 200 ezer embert foglalkoztassanak egyidejűleg.

A tárcavezető szólt arról, hogy a közfoglalkoztatási programokat nemcsak helyben ellenőrzik, a tárca is nyomon követi, hogy az önkormányzatok szabályosan használták-e fel a támogatásokat, és pontosan könyvelték-e el. Jelezte: több önkormányzati vezető ellen indult hűtlen kezelés miatt büntetőeljárás ezzel összefüggésben, egy esetben pedig már elsőfokú ítélet is született. Ugyancsak elítélték első fokon azt az önkormányzati vezetőt, aki tavaly a saját jegenyesorát használta fel a rászorulók támogatására, és nem az erdőgazdaságtól vásárolt fát a meghatározott feltételek szerint. Pintér Sándor kiemelte: idén a tavalyi forrás duplája, 2 milliárd forint jut a szociálisan rászorulók tűzifa-támogatására, ebből 120 ezer család kaphat fát az önkormányzatoktól.

A belügyi tárca vezetője elmondta: a tél közeledtével szeretne gyakorlatot tartani, amelyben a közlekedési hatóságok, a rendőrség és a katasztrófavédelem együttműködésével modelleznék a határ lezárását és nyitását, továbbá más, nagy havazás esetén szükséges intézkedéseket.

A miniszter új lehetőségnek nevezte az önkormányzati adósságátvállalás második körét, jelezve, hogy sok önkormányzat azért került nehéz helyzetbe, mert a megkapott állami feladatok ellátásához nem volt megfelelő forrásuk. A feladatelosztást az önkormányzati törvény rendezte, az adósságátvállalás első köre lezárult, a második kör az előzetes felmérések szerint 222 települést érint majd. A több ezer háromoldalú szerződést még vizsgálja a Magyar Államkincstár. Pintér Sándor jelezte: a 3200 önkormányzatból azóta mindössze 20-30-nak adott engedélyt a kormány arra, hogy hitelt vegyen fel.
Tavaly december végére szinte száz százalékig feltöltötték a körzeti megbízotti irodákat, ennek eredményeként megnőtt a szubjektív biztonságérzet – mondta Pintér Sándor. Kiemelte: a jövő évi költségvetési javaslatban is jelentős összegek szerepelnek a folyamatos rendőri jelenlét biztosítására, a rendőrség úgynevezett gördülő akcióira, az iskolák környékén szolgálatot teljesítő közlekedési rendőrök munkájára. Kitért arra, hogy a szeptember óta iskolákban szolgáló mintegy 100 rendőr munkájáról az első beszámolók pozitívak.

A volt titkosszolgálati vezetők perével összefüggő titkos dokumentumok nyilvánosságra hozhatóságával kapcsolatos vizsgálatra a belügyminiszter azt mondta: ez folyamatban van, ugyanakkor az ügyben több titokgazda is van, az eljárás pedig még nem zárult le.

A romagyilkosságokkal kapcsolatos titkosszolgálati vizsgálatokról szólva kijelentette: a nyomozás során nem volt mindenre kielégítő válasz, de nem tudni, hogy azért, mert például egy szál vizsgálata során falba ütköztek, és elhagyták azt a szálat, amit nem tudtak kibogozni vagy pedig azért, mert más eljárási cselekmények elterelték a figyelmet. Az ügyben ügyészi felügyelettel nyomozás zajlik, amely még nem zárult le – tette hozzá.

A nemzetközi lehallgatási botránnyal kapcsolatban azt mondta: a kormány kijelölése alapján ez a kérdéskör a Külügyminisztériumhoz tartozik, ugyanakkor annyit elmondott, hogy a titkosszolgálatok a társszervekkel “jelentős együttműködést folytattak”, amelynek során a magyar hatóságok “feltették a megfelelő kérdéseket, és várják rá a választ”.

Forrás: Hirado.hu

8 hozzászólás “Pintér Sándor: Megduplázható a hajléktalanszállók befogadóképessége” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “Megduplázható a hajléktalanszállók befogadóképessége”
    .
    Egy ágyat ketten használnak tizenkét órás váltásban?!

  2. felix szerint:

    Majd négyórásnak veszik fel a hajléktalanokat.
    Tényleg azt hiszik, hogy az éjszakai befogadással meg lehet oldani a hajléktalan kérdést?

  3. Nagyapó szerint:

    Egy hajléktalan meghalt az őt borító műanyag alatt. Ha-ha-ha, igaz 1/2eszű1/2x, meg idióta Dr. grün t.t.?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. felix szerint:

    Szemétláda!
    Te egyetlen egy gondolatot sem vagy képes megérteni.
    Nagyobb csoda vagy az agyhalott anya gyermekénél, mert te élő agyhalott vagy.

  5. grün szerint:

    Öreg Farok!
    Demokráciában mindenkinek joga van akár a híd alatt aludni, függetlenül a társadalomban és a jövedelmi viszonyaitól függetlenül!
    Vagy akár a munkahelyén is! 😛 😀
    https://encrypted-tbn2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRroMyDVXxSzVVycUtvxngz4mDYeRgyOHg9mpH20QM7vdbvmGjP

  6. grün szerint:

    Kimaradt két szó, még mielőtt felrónád! 😛 😀
    -függetlenül a társadalomban elfoglalt helyétől és a jövedelmi viszonyaitól függetlenül!-

  7. Nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Hát megbolondult tán kend, hát megbolondult tán kend, hogy mindent kétszer mond, hogy mindent kétszer mond? “-függetlenül a társadalomban elfoglalt helyétől és a jövedelmi viszonyaitól függetlenül!-”
    Egy tanár így írná második alkalommal: “-függetlenül a társadalomban elfoglalt helyétől és jövedelmi viszonyaitól”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. Vátesz szerint:

    http://csepel.info/?p=29410#comment-182515 “A csepeli időseket köszönti az önkormányzat vezetése”
    Vátesz szerint:

    2013. október 02., szerda – 00:04

    Nem elég a hajléktalanságot törvénnyel tiltani, a hajléktalanságnak általában lelki oka van, az illető feleslegesnek érzi magát a társadalomban és elhagyja magát, még magával sem törődik.
    Elfoglaltságot, lakhatást és megélhetést kell nekik biztosítani. Be kell hívni őket katonának, laktanyákban elszállásolni, s lelki rehabilitáció után egyfajta “végvári vitézeket” faragni belőlük! Feladatuk lenne a közbiztonság fenntartása a problémás körzetekben, falvakban, mégpedig éjjel-nappali jelenléttel, járőrözéssel! Miután nekik nincs családjuk, nem féltenék a saját testi épségüket, azokkal ellentétben akik ezt foglalkozásként, fizetségért teszik. S mivel társadalmilag szükséges feladatot látnának el, ez lelkileg megerősítené őket. Nincs kínzóbb a feleslegesség érzésénél! Az ember társas lénynek születik, ha nincs családja, hát lenne hasonló “végvári vitézekből” álló bajtársi közössége!

    http://csepel.info/?p=29410#comment-182516 “A csepeli időseket köszönti az önkormányzat vezetése”
    Vátesz szerint:

    2013. október 02., szerda – 00:11

    Természetesen a hajléktalanokkal kapcsolatos ötletem kopirájtolom, mert rossz tapasztalataim vannak, némelyek felhasználják mások javaslatait és még csak meg sem köszönik.

Itt lehet hozzászólni !