Agyhalott nő adott életet Debrecenben

A világon egyedülálló orvosi teljesítmény a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában

MNO

Már otthonában növekszik az a baba, akit fogantatásának 27. hetében, három hónapig agyhalottként kórházban kezelt édesanyja méhéből császármetszéssel segítettek világra a nyáron a debreceni szülészeti klinikán – közölte Fülesdi Béla, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DEOEC) elnöke szerdán nemzetközi sajtótájékoztatón.

A világon példa nélküli módon a szülés után a 31 éves agyhalott asszony öt szervét négy, szervátültetésre váró beteg kapta – tette hozzá az aneszteziológus professzor.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, „egy életből öt élet lett”. Köszönetet mondott a rendhagyó folyamatban részt vevő orvosoknak és szakdolgozóknak, valamint az elhunyt édesanya családjának, akik együtt „az életet választották”, a gyermek megszületése és az ép szervek átültetése mellett döntöttek.

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának honlapján az olvasható, hogy a gyermeknek életet adó anya még otthon lett  rosszul, agyvérzést kapott és eszméletét vesztette. Mentőhelikopter szállította a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DE OEC) Idegsebészeti Klinikájára. Akkor már életveszélyes állapotban volt.

A nőt azonnal megműtötték. Noha a beavatkozás sikerült, agyműködése mégis leállt. Mialatt mesterségesen lélegeztették, szervfunkcióit támogatták, magzata az ultrahangvizsgálatok alapján egészséges, életképes maradt.  A hozzátartozók és az orvosok tehát két eset közül választhattak. Vagy meghal a 15 hetes magzat, vagy felnevelik az anyaméhben addig, amíg életképesen megszülethet a gyermek.

Forrás: MNO

3 hozzászólás “Agyhalott nő adott életet Debrecenben” bejegyzésre

  1. Aladár szerint:

    Az semmi! Agyhalottak csepel.info címmel portált is üzemeltetnek!

  2. Sanyi szerint:

    Aladár!! Te egy mocskos,szemét,féreg agyhalott buzeráns vagy!!!!

  3. Trix szerint:

    Szomorú, hogy egy ilyen hírt is humorizálásra használnak fel emberek. Gondolom nem tennék ha a saját hozzátartozójuk lenne érintett a cikkben. Vagy lehet, hogy akkor is?:(

Itt lehet hozzászólni !