Egy bokszoló nyakát vágta meg a támadó

Blikk

A nap 24 órájában őrzik a Csepelen kis híján halálra szurkált sérülteket a rendőrök. A Blikk információi szerint az egyik sérült Zoltán, a legendás olimpiai bajnok, Énekes István unokája.

A fiatalember sérülései komolyak, hiszen az egyik szúrás a nyakát érte, annyi vért vesztett, hogy csak a csodával határos módon élte túl a támadást. Zoltán egyébként szintén bokszoló.

A rendőrök a két sérültet egészen addig őrzik, amíg el nem fogják az összes gyanúsítottat.

– A támadók egyike, aki az életveszélyes szúrások zömét ejtette, még szökésben van. P. Attila (31) veszélyes, büntetett előéletű – tudtuk meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályától.

Mint megtudtuk, a férfinak köze volt a híres-hírhedt soroksári ütközethez is, amikor szamurájkardokkal esett egymásnak két bűnbanda. A zsaruk információi szerint prostitúcióhoz is köze van, Nyugat-Európában „dolgoznak” neki hölgyek, éppen ezért nem kizárható, hogy külföldre, Svájcba szökött. Amennyiben napokon belül nem kerül elő, a nemzetközi körözést is kiadják ellene.

Nemcsak őt körözik, hanem kombi Mercedes autóját is. Bűntársával, B. Oszkárral, a világbajnok kick-boxossal néhány nappal ezelőtt még beszélt mobiltelefonon, de azóta nem adott hírt magáról a menekülő szurkáló.

Mint arról a Blikk elsőként beszámolt, szombat hajnalban Csepelen egy Erdősor utcai szórakozóhelyen a békésen biliárdozó B. Attilára és É. Zoltánra rátámadt egy négyfős társaság, amelynek egyik tagja a híres világbajnok sportoló volt. A támadók késekkel életveszélyesen megsebesítették a biliárdozó férfiakat, majd elmenekültek. A szórakozóhelyen a rendőrök fél napig helyszíneltek, gyakorlatilag vérben úszott az egész vendéglátóhely. Amikor kiderült, hogy az elkövetők képzett küzdősportolók, a TEK is bekapcsolódott keresésükbe Közülük kettőt, B. Oszkárt és B. Rolandot a zsaruknak sikerült elfogniuk három nappal később. (A Csepel.info úgy tudja, hogy B. Oszkár maga jelentkezett a rendőrségen, és már kiengedték.)

Úgy tudjuk, mobiltelefonjukat mérték be, így sikerült nyomukra bukkanniuk. Ketten még szökésben vannak, őket nagy erőkkel keresik a rendőrök. A megtámadott áldozatokat a mentők a Merényi Gusztáv Kórházba szállították súlyos, életveszélyes sérülésekkel.

Forrás: Blikk

2 hozzászólás “Egy bokszoló nyakát vágta meg a támadó” bejegyzésre

  1. szusi szerint:

    Ezt a ferdítést bakker

  2. NANNI szerint:

    Nagyon szomorú, sőt kétségbeejtő (és sajnos ismétlődő)esetek!

Itt lehet hozzászólni !