Kiengedték a rendőrök a kicbox-világbajnokot

Hír24, Csepel.info


A Hír24 legfrisebb információi szerint a 47 esztendős férfi vallomást tett. Elmondta, ott volt a kocsmában, de ő nem szúrt meg senkit. A Csepel.info Facebook-üzenetet kapott arról, hogy időközben ki is engtedték. Továbbra is gyanúsított az ügyben, de már csak garázdaság miatt.

A Hír24 még a fenti bejelentés előtt beszélgetett Leyrer Richárddal, a Magyar Kick-Box Szövetség elnökével B. Oszkárról:

Oszkár egy kiváló versenyző volt. Én még bízom az ártatlanság vélelmében, nem vagyok biztos benne, hogy ő szurkált. Ugyanakkor valami biztosan történt.

Benne van/volt az ő személyiségben, hogy ilyet elkövessen?

– Nehéz körülmények között nőtt fel, sportolói karrierje után pedig sok mindennel próbálkozott és mi is rengetegszer akartunk neki segíteni, de nem sikerült. Nézze, 26 évesen fejezte be aktív sportot, most 47 esztendős. Úgy gondolom, hogy az ember ilyenkor már felelős a saját tetteiért. Kemény, nehéz természetű emberről beszélünk. Remélem, hogy nem hibás.

Úgy tudjuk, hogy edzőként dolgozik.

– Csak privát edző. Be akartuk vonni legutóbb az edzőképzésünkbe, de nem sikerült. Nem hivatalos edzéseket szervez, versenyekre nem járt és versenyzőket sem hozott. Az ő esete is rávilágított bennünket arra, hogy ezentúl jobban oda kell figyelnünk arra, hogy volt versenyzőink milyen edzéseket tartanak.

A háromfős társaság szombat reggel szólalkozott össze egy csepeli sörözőben két férfival. Mindkettőjüket kórházba juttatták. A gyanú szerint a szökésben lévő férfinál volt a kés és ő volt az, aki többször is megszúrta a két vendéget.

Csepel.info, Hír24

2 hozzászólás “Kiengedték a rendőrök a kicbox-világbajnokot” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Leyrer úr helyében én B. Oszkár ártatlanságában, nem pedig “az ártatlanság vélelmében” bíznék.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. hazugság szerint:

    Ha nem volt bűnös ,akkor nem volt!!!! 🙂 🙂 Erőszakkal nem lehet bent valaki 🙂 Csak egy kicsit gáz a Magyar Rendőrség!! A Sok média hazugság! Ezért tartunk ott ahol……

Itt lehet hozzászólni !