Az aradi vértanúkra emlékeztek Csepelen

Csepel.hu

Az aradi vértanúkra emlékeztek Csepelen október 6-án a Millennium évében állított emléktáblánál. A Himnusz elhangzása után Arató Réka emlékező beszédében kitért a világosi fegyverletételt követő véres leszámolásra és a tizenhárom tábornok kivégzésére. Műsorukban a Nagy Imre ÁMK Általános Iskola diákjai – Körömi Gábor vezetésével – felidézték a hős tábornokok életét – különösen utolsó két napjukat.

Ezt követően a csepeli önkormányzat nevében Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, alpolgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, valamint dr. Szeles Gábor jegyző megkoszorúzták az emléktáblát. Utánuk a Fidesz önkormányzati képviselő csoportjának a tagjai, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Csepeli Örmény Önkormányzat, a társadalmi és civil szervezetek képviselői is elhelyezték el a kegyelet koszorúit. A rendezvény mécsesgyújtással és a Szózat eléneklésével zárult.

Végezetül álljanak itt azon hős tábornokok nevei, akiket 1849. október 6-án, a bécsi forradalom első évfordulóján végeztek ki Aradon: Knézich Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Pöltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, és Lázár Vilmos.

Ezen a napon még emlékeznünk kell gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első felelős miniszterelnökére, akit szintén október 06-án végeztek ki Pesten. További három honvédtisztre is emlékezzünk – Ormai Norbert, Kazinczy Lajos, Ludwig Hauk -, akiket bár nem ezen a napon, de szintén kivégeztek Haynau pribékjei.

csepel.hu

3 hozzászólás “Az aradi vértanúkra emlékeztek Csepelen” bejegyzésre

  1. szuszo szerint:

    Csak, hogy ne felejtődjön el, cigi pfosmesterünk:

    faszcimbáló gornyonka-ütödöttke…

    …gondolom elképzelésed sincs arról, hogy milyen idegesító lehet az, –mind a szülőnek, mind a Gyermeknek– ha október 6.-án még nincs meg az összes tankönyve.
    Főleg, ha a faktos könyvek hiányoznak!!!

    Amíg az önkormányzat intézte a dolgokat, addig ez nem fordult elő.
    Mióta a cigánygyerek s faszszopó barátai , (mint kormány) azóta ez nem mükődik….:(

    buzhi bugyi-gornyi-komcseszapó -marcsiaszerentátottszájjal s a többiek…:

    szerintetek normális az, hogy egy harmad-negyedéves gimnazista nem kapja meg a könyveket, amiből tanulni kellene????….október 6???? csak egy hónap telt el!!!!!
    Már nem önkormányzati a felelősség!!!
    dakotaviktorka a bűnős!!!!a büdös cigány!

  2. Rycki szerint:

    Amióta meg van az emléktábla soha nem lopták el róla a koszorúkat.
    Ma egész nap itt drosztoltak a közterület felügyelők.
    Ugyan már megkérdeztem hogy mi ez a Sekuriti itt, válasz: Kiadták nekik hogy egész nap farkas szemet kell nézzenek a koszorúkkal..

    Fő a biztonság… De legalább a sok önjelölt Sumáher azt hitte hogy traffipaxolnak, így mindenki lassan hajtott 😀

  3. nagyapó szerint:

    szuszo, Rycki! Gratulálok emelkedett megemlékezésükhöz!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !