Orbán Viktor: továbbra is munkaalapú gazdaságra van szükség Magyarországon

Hirado.hu

A miniszterelnök a 180 percben hangsúlyozta: az Európai Unió országainak nagy része ma azért halad rossz irányban, mert nem tudta átalakítani az adórendszereit, miközben Magyarországnak ez sikerült.

Magyarországnak ma egy nyugodt erőre van szüksége, az eredmények derengenek, ezen a pályán kellene tartani az ország villamosát – mondta a 2014-es költségvetés tervezetéről a 180 percben Orbán Viktor. Külföldről felvett hitelből biztosan nem lesz béremelés, csak abból, amit megtermeltünk, meg kell fogni saját kezünket az ország érdekében – fogalmazott a kormányfő. Amit most megtehetünk, hogy a közszféra dolgozói kedvezményes lakástámogatásban részesülhetnek, és később, talán, az emelésre is sor kerülhet – tette hozzá. Az alap továbbra is a munka-, nem pedig a segélyalapú gazdaság, mostanra közel 4 millióan élnek munkából, de a cél, hogy legalább 5 millióan dolgozhassanak – hangsúlyozta a kormányfő a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

A kormány igyekszik a legjobb tudása szerint betartani a választóknak tett ígéreteit, és most úgy tűnik, három és fél év munkája sikeres volt: az infláció a mélyponton van, a megélhetési költségek pedig csökkentek. Az adótörvényekről szólva Orbán Viktor hangsúlyozta: az EU országainak nagy része ma azért halad rossz irányban, mert nem tudta átalakítani az adórendszereit, miközben Magyarországnak ez sikerült. Kérdésre válaszolva a miniszterelnök beszámolt arraó is, hogy a frakció még egyeztet a luxusadóról, és cél az is, hogy a hústermékek ára csökkenjen, de csak olyan áfamérséklésnek van értelme, amely valóban lejjebb viszi az árakat – hangsúlyozta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a kártyás pénzfelvét havi kétszer várhatóan ingyenes lesz.

A rezsiharcról szólva Orbán Viktor azt mondta, erősödik a frakcióban az az álláspont, hogy a csökkentést az alkotmányba foglalják. Természetesen nem az árak kerülhetnek be az alaptörvénybe, hanem az, hogy a közműszolgáltatásokról szóló törvény hogyan változhat majd – hangsúlyozta. A képviselőcsoport többsége most úgy látja, ehhez kétharmadra lehet szükség.

A Mol-INA-ügybről szólva Orbán Viktor hangsúlyozta, nem államok közötti problémáról van szó, a horvát-magyar kapcsolat nagyon jó, itt egy üzleti konfliktusról van szó. A hosszú távú barátság pedig sokkal fontosabb, mint egy üzleti vita, ezért számoljunk el egymással korrekten, de civilizált módon – mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy Magyarországnak nincs olyan érdekeltsége, ami miatt ragaszkodni kellene ottani pozícióihoz.

Forrás: Hirado.hu

15 hozzászólás “Orbán Viktor: továbbra is munkaalapú gazdaságra van szükség Magyarországon” bejegyzésre

  1. Vátesz szerint:

    A Csepelinfó szerkesztője nem vállalja az írását! Mert nem válaszolt arra, hogy kifogásolom tendenciózus művét! Persze nem az éppen “ügyeletes” Adminnak a válaszára vagyok kíváncsi, hanem konkrétan az írás szerzőjéére!

    http://csepel.info/?p=29446#comment-182684 “Soroksári gyilkosság: felvonulást tart a Jobbik, akár a gyilkos is ott lehet majd”
    Vátesz szerint:
    2013. október 03., csütörtök – 21:44

    A második hozzászólásomban a Fidesz a címzett, aki úgy érzi hogy jogosult a nevében nyilatkozni, kérem válaszoljon!

    http://csepel.info/?p=29446#comment-182703 “Soroksári gyilkosság: felvonulást tart a Jobbik, akár a gyilkos is ott lehet majd”
    Vátesz szerint:
    2013. október 04., péntek – 09:46

  2. Éva szerint:

    Mi az hogy Vátesz?
    Hol lakik?
    Élőlény?
    Tárgy?
    Fogalom?

  3. Etikus szerint:

    Bár nem én vagyok az illetékes, segítek.

    vátesz: látnoki képességekkel ellátott szerző.

  4. ... Grün szerint:

    “az eredmények derengenek, ezen a pályán kellene tartani az ország villamosát ”

    Vátesz az, kinek már dereng valami a jövőt illetően mint a Vezírünknek?! 😛 😛 😛

  5. Etikus szerint:

    Itt van! Lehet polémiát folytatni, “csámcsogni!”

    Orbán Viktor kormányfő házat vásárolt Felcsúton, közvetlenül az épülő stadion mellett. A Népszabadság úgy tudja, a vételár 18 millió forint volt. A miniszterelnök tulajdonjog-bejegyzési kérelmét szeptember 17-én nyújtották be a Bicskei Járási Földhivatalhoz.

    Az ingatlan jobb oldali szomszédjában álló házat Orbán Viktor édesapja vette még 2010 nyarán, a választások után. Az öreg házhoz hozzá sem nyúlt az elmúlt három évben. Orbán Viktor új házának bal oldali szomszédja a felesége ingatlana, amit Lévai Anikó még az első Orbán-kormány idején vett. Ide új házat építettek.

    A lap Orbán Viktor egy korábbi nyilatkozata alapján arra következtet, hogy ezeken a telkeken később hotelt építenének, amely a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiához csatlakozik. Orbán korábban azt mondta, hogy az akadémia alcsúti Sport Hotele nem elég nagy ahhoz, hogy a legnagyobb klubok is el tudjanak oda menni edzőtáborozni.

  6. ... Grün szerint:

    Házat vásárolt?! Ki is sajátíthatta volna államérdekre hivatkozva!
    Könnyelmű ember a mi Vezírünk! 😛
    .
    2Lecsaphat az állam a lakásunkra
    Akár azért is kisajátíthatják a jövőben a lakásunkat, házunkat, telkünket, mert megtetszik egy országgyűlési képviselőnek vagy valamelyik közjogi méltóságnak. Megeshet, hogy azért kell szednünk a cókmókunkat, és költözködnünk, mert a hajlékunkat lakásnak vagy irodai helyiségnek szeretné egy politikus vagy a házelnök, esetleg a legfőbb ügyész – írja a Blikk.2
    .
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=650749

  7. Vátesz szerint:

    Gyurcsányból is két ciklus kellett, hogy elzavarják! Innentől mindenki tudja a folytatást! . . .
    Dixi, et salvavi animam meam. Csók Vátesz!

  8. felix szerint:

    Egyszer majd olvashatjuk, hogy Felcsút visszavásárolta magát Orbántól.

  9. fghfjhgkjhk szerint:

    “továbbra is munkaalapú gazdaságra van szükség Magyarországon”

    …és hozzá esetleg munkahelyekre nem?

  10. felix szerint:

    Jelenleg béralapú társadalomban élünk.
    Mindenki annyit ér amennyije van.
    A többi hazugság, amit sokan benyalnak.

  11. fghfjhgkjhk szerint:

    A foglalkoztatottsági statisztikát pedig kozmetikázza a közmunka, havi 47.000-ért, meg a hülyéknek beadagolják a kivándoroltakat, mint “vendégmunkás”?!

  12. felix szerint:

    A foglalkoztatottsági statisztika azt mutatja meg, hogy hány ember vett fel legalább egy munkában eltöltött napért, bért.
    Amennyiben egy adott állásban három embert foglalkoztattak egymás után, majd megszűnt az állás, akkor a statisztikában 3 volt a foglalkoztatottak száma.
    Valójában megszűnt egy munkahely.

  13. Etikus szerint:

    T. Grűn úr 12:34-es

    Felajánlom az általam épített és finanszírozott, két, egyenként 360 négyzetméteres négy-négy szintes házat frekventált helyen, gyönyörű zöldövezetben, a János-hegy közelségében.

    Az elvárt biztonsági követelményeknek is megfelel.

    Elé mennék, mielőtt kisajátítanák. Így van esélyem a nagylelkűségem beteljesülésére, bár az egyik Min. Eln. Helyettes kb. 1km.re lakik.
    Minden más vagyonomat már “kisajátították.” Csepelen kettőt is! A többiről majd egyszer. Csak nevet kell adni a gyereknek, (felülről vezérelten) a többi megy mint a karikacsapás……………..
    Miközben az egész anyag a Legfőbb Méltóságok (három) asztalán heverészik…………….

    Miről is beszélünk?
    ALKOTMÁNYBAN foglaltatik a TULAJDON Szent és Sérthetetlensége.
    Újólag is beigazolódott, permanensen, a zsákmányszerzés gátlástalansága.
    Ismét kérdeznem kell, miről beszélünk, hovatartozástól függetlenül, miközben mindenki ül a helyén, mint aki jól végezte a dolgát……………………..

  14. ... Grün szerint:

    T. Etikus!
    Nekem már attól ökölbe ugrik a patrontáskám, amikor a postás megkérdezi, hogy:
    A bácsi itt lakik?!
    Nem tudom, mert egy negyedóráig nem hallgattam rádiót!
    A helyi jellemfejlesztő kupolacsarnokában jogdíj-fizetés miatt nincs műsor!
    Egyszer arra megyek haza, hogy házatlan lettem?! 😛 😛

  15. Etikus szerint:

    Mindenkinek van rá esélye, e honban.

Itt lehet hozzászólni !