Csepel.hu
„Mire felnőttem, megtanultam: az élet ajándék és felelősség. Mire apa lettem, megértettem: az élet csoda, mely felfedezhető. A szép magyar szó játékos ereje megérinti a gyermekeket és új kincseket hoz elő” – e sorokkal ajánlja kicsiknek és nagyoknak Lepke száll… című verseskötetét Sikli László, a Nagyváradon élt költő, meseíró.
Ritkaság, hogy az író saját költeményeit és meséit nemcsak papírra veti, hanem a gyerekek nyelvén fogalmazva előadja, fejből mesél. Erdély több nagyvárosa, Debrecen, Nyíregyháza és a kelet – magyarországi régió után a csepeli ovisok és kisiskolások is megismerkedhetnek a költő és mesemondó Laci bácsival, aki ősztől járja végig a közoktatási intézményeket.
Hogyan lett az íróból mesemondó?
Debrecenben élek a családommal, másfél éve költöztünk ide Nagyváradról. Végzettségem szerint római katolikus lelkész vagyok, 22 évig szolgáltam Erdélyben. Már negyven éves is elmúltam, amikor családot alapítottam. Gyerekeimtől sokat tanultam, ösztönösen próbáltam ráhangolódni az ő világukra. Az ember, ha a gyermekre figyel, érezni fogja, hogy neki mi a jó. Olvasmányaim csak segítettek ebben, az igazi tanítóim a gyermekeim lettek. Minél érzelemgazdagabb környezetben nő fel a gyermek, annál boldogabb felnőtté válik. A kiegyensúlyozott, harmonikus környezet hozzásegíti ahhoz, hogy szellemileg százszázalékosan fejlődjön. Persze ezalatt nem azt értem elsősorban, hogy mindenfélére megtanítjuk, hanem ahhoz segítsük hozzá, hogy a bennük szunnyadó képességek a felszínre kerüljenek. A gyermek boldog, mert felfedezi a saját értékeit. Mindennek a kulcsa a mesék és a versek világa, ami nélkül nincs igazi gyermekkor. Így, gondviselésszerűen lettem mesemondóvá.
Mit tanult a gyermekeitől?
Aktív jelenlétet igényel a velük való foglalkozás: énekeljünk, játsszunk, meséljünk. Kincsőtől és Csongortól elsajátítottam az őket érdeklő dolgok befogadását. Beleéltem magam kicsi világukba, hozzá idomultam belső énjükhöz, szinte újra gyerekké váltam. Amennyiben megérint az ő gyereklátásuk, akkor fantasztikus dolog teremtődik bennünk. Olyan állapot ez, amit nem lehet elhagyni, örökké ragaszkodsz hozzá, mert mindig létben tart. Mint tollforgató ember, a gyerekek nyelvén próbáltam újrafogalmazni mindent, az egész világot – az ő világukat. Így születtek a saját gyermekeimnek írott versek, amikből később kötet lett. Érdekessége a Lepke száll… című könyvemnek, hogy 10-12 évesen saját gyermekeim illusztrálták. Kitűnően rajzol mind a kettő, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy egész érzelemviláguk átadására képesek.
Miért fontos a mese?
Az apróságok teljesen nyitottak mindenre, akkor tudják csak igazán átvenni az elmondott mese üzenetét, ha olyan intenzitással éljük át a mondanivalónkat, mintha gyerekek lennénk. Ebben az állapotban elmondott mese a kicsikben úgy ül meg, hogy meghatározza jövőjüket. Minden elismerésem az óvónőké, akik egész nap foglalatoskodnak velük. Együtt játszanak, rajzolnak, mesélnek.
Mi a célja mesemondó előadásainak?
A csepeli önkormányzat ötlete találkozott az én szándékommal: kezdjünk el olyan mesefoglalkozásokat tartani az óvodákban, amikor a szerzővel találkoznak a kicsik: ez egészen mást jelent, mintha az óvónők mesélnének, vagy könyvből olvasnának fel. A saját szerzeményű 12-15 perces meséim, verseim után negyedórát beszélgetünk. Közösen elemezzük a történetet, továbbfűzzük a meseszálakat. A gyerekek mindig lelkesen mondják el véleményüket. Egyik gyermekverses kötetem kapcsán a legszebb bókot tanítótól kaptam: „ezekből a versekből süt a szeretet” – mondta. Igen, hiszen saját gyermekeimnek írtam. De most is a hozzájuk kötődő élményekből táplálkozom. A napokban fejeztem be egy fecskemese trilógiát. Főleg gyermekirodalommal foglalkozom, gyermekverseket és meséket írok. Ma már sokat dolgozom, sok előadást tartok Az elmúlt tanévben több mint hétezer gyerekkel találkoztam. De ez csak egy bizonyos lelkiállapotban lehetséges. Nehéz magunkat ebben az állapotban megtartani…
Forrás: Csepel.hu
