Csepel.info

MNO

Igor Janke szerint manapság a politikai vezetők sok országban csupán túlélni próbálnak, viszont Orbán Viktor megpróbál szembenézni a problémákkal.

A Hajrá magyarok! című sikerkönyv szerzőjével Pál Amanda beszélgetett a Lánchíd Rádió Kulissza című műsorában.

– A könyvében azt írta, hogy Orbán Viktor érdekes és kivételes személyiség, pillanatnyilag nincsen más ilyen formátumú politikus Európában. Mit gondol, mi lehet ennek az oka?

– Ennek én is szeretném tudni az okát… Most olyan időket élünk, amelyeket részben az információs forradalom okozott. Ezalatt azt értem, hogy megváltozott és folyamatosan változik most is a kommunikáció és a média, s az újságírás általában a biztonságos témákat szereti. Vegyük például az én hazámat, Lengyelországot: nincsenek igazi, mély, komoly politikai viták. A médiának még abban a részében is, amely foglalkozik a politikával, elsősorban a nagy, érzelmi alapú viták jelennek meg, miközben egyik sem túl mélyreható, nem érinti a lényeget. Ha csupán érzelmi húrokat pengetnek a vitapartnerek, ha az egész valami kakasviadalra hasonlít, akkor nagyon könnyű ezzel megfogni az embereket, játszani az érzelmeikkel. Így hagyjuk, hogy a politikusok azt tegyenek velünk, amit akarnak – anélkül, hogy komolyan vennének minket. Lengyelországban két erős párt van, amelyek folyton egymással küzdenek, és erős szavakat használnak a nézeteltéréseik során; ugyanilyen a helyzet Magyarországon is. A médiát pedig csak az érdekli, hogy ezeket a harcokat mutassa. Ez pedig oda vezet, hogy ha például nálunk, Lengyelországban valaki meg is kérdez egy politikust vagy kormánytagot, mi az oka ennek vagy annak a döntésnek, akkor nagyon könnyen felszínes választ kap, mert az embereket úgyis csak a politikusok közti harcok érdeklik, meg az érdekes fotók.

Azok a nagyformátumú politikusok, például Margaret Thatcher, Ronald Reagan, Helmut Kohl, esetleg José María Aznar, vagy a másik oldalról Tony Blair, már nincsenek a porondon. Ha megnézzük, hogy manapság a politikai vezetők mit csinálnak, látjuk, hogy sok országban csupán próbálnak túlélni és jó képet kialakítani magukról, nem pedig szembe néznek a problémákkal. Ez az egyik oka a válság elmélyülésének is, azaz nem tudjuk megoldani a gondokat. Amit pedig Orbán Viktor csinál, éppen az, hogy ő meg szeretné oldani a problémákat. Valóban ezen dolgozik. Azzal, amit tesz, lehet egyetérteni, vagy vitatni, de ő legalább próbál valamit tenni. Ez nyűgöz le benne. Nem értek egyet minden lépésével, de nagyon szeretem, hogy politikát csinál. Mert a politika arról szól, hogy a valóságot próbáljuk megváltoztatni. És ő pontosan ezt teszi.

– És harcol az elképzeléseiért…
– Igen, igen. Ha úgy érzi az ember, igaza van, akkor küzdeni kell érte. A politikusok nagyon félnek attól, hogy a helyzeten változtassanak, mert egyre inkább veszítenek a meglévő hatalmukból. A politika világa kezdi elveszíteni az erőt. A hatalom azonban mostanra úgy néz ki, a nemzetközi nagyvállalatok, a hitelminősítők, a bankok és különböző intézetek kezébe került. Nem valamiféle összeesküvés-elméletet akarok itt vázolni. Csupán arról van szó, ha megnézünk egy óriási céget, amelynek a költségvetése a tízszerese akár Magyarországénak, akár Lengyelországénak, akkor könnyen diktálhatják a feltételeket. És ez az, ami nagyon rizikós dolog. Ez a globalizáció egyik hozadéka. A többi velejáró jóval pozitívabb: megnyíltak határok, könnyű a kommunikáció – az internet, a közösségi és társasági oldalak, az olcsó telefonok miatt –, olcsók repülőjáratok is, jóval könnyebb utazni, jóval egyszerűbb befektetni különböző országokban, kereskedni. Ezek nagyszerű dolgok, különösen nekünk, kelet-európaiaknak.

De ahogy most látom, ezzel párhuzamosan elveszítjük az érdekérvényesítő képességünket, nem tudunk változtatni a körülményeinken, mivel olyan nem politikai hatalmak irányítanak, amelyek erősebbek, mint a politikusok. Orbán Viktort ezen a helyzeten próbál változtatni. Valódi politikát csinál, tulajdonképpen a politika gyökereihez tér vissza. Ez az, ami igazán lenyűgöz benne. Ismétlem, nem hibátlan minden lépése, de mindenki követ el hibákat. Remélem, hogy a következő években a többi politikus is megérti, hogy muszáj változtatni azon, ahogyan politizálnak.

– Melyek azok a pozitív, illetve negatív vonások, amelyeket felfedezett Orbán Viktorban?
– Az egyik pozitív tulajdonsága számomra az, ahogyan szót ért a választóival; egyik nagy gondja azonban, hogy a kívülállókkal nem tud. Ez az őt körülvevő emberek problémája is. Kőszegen beszélgettünk arról, hogy milyen gondjai vannak kommunikációs téren ennek a kormánynak, sok hibát követtek már a kormányzásuk kezdetén, amikor bejelentették a reformokat. Úgy látom, hogy még bőven van mit tenni a megfelelő működés érdekében.

Értem ezalatt azt, hogy a magyar kormány a világ többi részének nem magyarázta el, miért is van szükség bizonyos lépésekre. Így sok a félreértés, a félretájékoztatás, illetve amit rosszul fogadtak máshol különféle okokból. Véleményem szerint a magyar kormánynak meg kell tanulnia kifejteni és megmagyarázni a véleményét, miért is kell ezt vagy azt a lépést megtenni. Azt hiszem, ezen muszáj változtatni.

– Orbán Viktort több politikus és újságíró a nyugati médiában antidemokratikusnak, illetve diktátornak látja. Ön éppen az ellenkezőjének: a könyvében úgy ír róla, hogy ő megerősíti a demokráciát. Mit ér ezen?
– Elég vicces, vagy inkább szomorú, amikor hallom, hogy az uniós biztosok azzal vádolják Orbán Viktort, hogy megszegi a szabályokat. Pedig ami most Magyarországon történik, az szerintem a demokrácia esszenciája. Mégpedig éppen azért, mert a magyar választók ezt a politikai hatalmat választották: pontosan tudták, hogy min akarnak változtatni az országban. Például az alkotmányon, az adórendszeren. Sokszor sok vita folyt erről a választások előtt. Mindenki tudta, hogy mire számíthat, ha a Fidesz nyer. Nagy változást akartak. Orbánék pedig kijelentették, nagy változásokat terveznek. És a magyarok erre szavaztak, ő pedig most megvalósítja az ígéreteit. Éppen erről szól a demokrácia is. Arról, hogy az embereknek hatalmukban áll azokat az embereket megválasztani, akiknek az elképzelései jobban tetszenek nekik.

A magyarok ezt a pártot akarták. Lehet ezt a választást szeretni vagy nem szeretni akár lengyelként, németként, vagy franciaként, de ez nem az ő országuk – persze ettől még elmondhatják a véleményüket; egyébként nekem tetszik a legtöbb megváltoztatott dolog. Ez a demokrácia. És itt vannak az uniós intézmények is, amelyek delegáltjai nem demokratikusan megválasztottak, mégis próbálják megváltoztatni azt a módot, befolyásolni szeretnék, ahogyan mások politizálnak. Persze ezeknek az intézményeknek az vezetőire is valamilyen módon voksoltak, de sokkal gyengébb a demokratikus legitimitása ennek, mint bármelyik helyi kormánynak, így a magyar kormánynak.

Tulajdonképpen az imént említett befolyásolás jelenti a veszélyt a demokráciára, ugyanis éppen a demokrácia működését akarják megváltoztatni. Ha a magyarok egy diktátort akartak volna választani maguknak, akkor ez az ő ügyük. Amikor a spanyolok kilenc évvel ezelőtt megválasztották Zapaterót, aki egy teljesen más jellegű forradalmat hajtott végre, mindenki elfogadta. Ez a spanyolok akarata volt. Személy szerint nem tetszett, de ez volt a spanyolok döntetése. Az ő ügyük, rájuk tartozik. Mint ahogy van, ami a magyarokra tartozik, vagy van, ami a lengyelekre. Ez az, amiről a demokrácia szól. Kilenc évvel ezelőtt a spanyolok egy igencsak balos vezetőt akartak. Joguk volt ehhez; ha elég ostobák, hogy őt akarják megválasztani, hát tegyék. Ha pedig a magyarok olyan ostobák – vagy éppen olyan okosak –, hogy például Orbán Viktort válasszák meg, akkor hadd tegyék ők is. Ez a demokrácia. Hogy jönnek ahhoz a nemzetközi intézmények, hogy beavatkozzanak abba, ami itt történik? Szerintem éppen ez veszélyezteti a demokráciát.

– Vannak olyan országok Európában, ahol a kormány demokrata és hazafi, amikor kiáll a nemzeti érdekek mellett. De ha most Magyarország teszi ezt, akkor a kormány antidemokratikus, fasiszta és rasszista. Mit gondol, mi lehet az oka a kettős mércének?

– Ennek több oka is van. Egyrészt: nagyon különbözik a multik, az uniós vezetők, a média és az egyes politikusok és értelmiségiek világképe a magyar kormányétól. A vezetők többsége balos vagy balliberális beállítottságú, tehát az uniós intézményvezetők többsége másképp gondolkozik, mint a magyar kormány tagjai – Orbán Viktor és a mögötte álló emberek. Ő igazán konzervatív, erősebben, mint David Cameron vagy Angela Merkel, aki  keresztény demokrata. Emiatt Orbán viselkedése és elképzelései szembe mennek az európai gondolkodás szélirányával. Egyeseket ez sokkol: jaj, Magyarországon egy konzervatív nyert, ráadásul megszerezte a kétharmados többséget! Ez szörnyű! Ezt gondolják a baloldaliak, ha egy jobboldali nyer.

Másrészt: az európai fősodorban van a hatvannyolcas generáció, akik nagyon érzékenyen reagálnak a különböző totalitárius témákra, többnyire a jobboldali kormányokat a totalitárius diktatúrákkal azonosítják, bármi jöjjön onnan. Számukra összemosódik, azt látják, itt egy jobboldali, konzervatív, aki óriási hatalomra tesz szert; csakúgy, mint Adolf Hitler, aki szintén jobboldali volt. Ez alapvetően hülyeség, de sajnos így működik.

Harmadrészt pedig: a magyar kormány, amikor bevezette a reformokat: például a multik különadóit, természetesen nem tette boldoggá a nemzetközi nagyvállalatokat. Ilyenkor a multik elkezdenek küzdeni a pénzükért, aztán elmennek a nagyköveteikhez, a miniszterelnökükhöz, a kormány tagjaihoz, a helyi médiához és panaszkodnak, hogy milyen borzasztó dolgok történnek ebben az országban. Ha lenne egy cégem Magyarországon, én mint menedzser egy lengyel vállalat élén nem örülnék, ha egyszer csak azzal szembesülnék, hogy magasabb adókat kell fizetnem, mert valami politikusnak az addigitól különböző ötletei támadtak. Üzletet akarok kötni, pénzt akarok csinálni. Persze hogy megsértődtek a cégvezetők. Dühösek lettek, amiért megértem őket.

Tehát a kettős mérce köthető a multicégek vezetőihez és ideológiai különbözőségből adódik, e két tényező egymást erősíti. Mindennek a tetején ül az, amit az elején leszögeztem: hogy a magyar kormány nem tett eleget annak érdekében, hogy elmagyarázza, mit miért csinál, és meggyőzze a többi országot arról hogy megfelelően cselekednek.

– Említette, hogy érdemes lenne átvenni egyes magyarországi lépéseket más országoknak is. Ha a következő lengyel kormány bevezetne néhányat, ön melyeknek örülne?
– Talán ez épp most történik: a lengyel kormány már át is vett egyet azok közül, amit a magyar kormány már megtett. Ez a nyugdíjrendszer átalakítása – e lépéssel jómagam nem értek egyet. Bonyolult a folyamat, de a lengyelek ugyanabba az irányba haladnak, mint a magyarok. Már a bankadóról is szó van – és sok más lépésről, ami itt született Magyarországon, és ami talán más országokban is feltűnik hamarosan.

Általánosságban a hozzáállás is változóban van. Most, a válság után sok európai állam lakója már torkig van a jelenlegi szituációval, az uniós rendszerrel. Nem unióellenesek, de elegük van. Azt látják, hogy az intézmények nem tudnak szembe nézni a bajjal és nem tudják megoldani a problémákat. Éppen ezért sokkal szkeptikusabban állnak a politikusokhoz. Más megoldásokat keresnek. Én arra számítok – nem tudom, hogy igazam van-e –, hogy a következő kormányok, és az Európai Parlament összetétele megváltozik a választások után, és így a Magyarországot körülvevő atmoszféra is jobb lesz.

– Mit gondol, ha más európai országok is bevezetik ezeket a lépéseket, akkor ők lesznek a következő fekete bárányok?
– Ez attól függ, mit tesznek. Minden ország, minden gazdaság, minden régió más helyzetben van. Ezért nehéz általánosítani. Persze lesznek vádaskodások, de azok nem lesznek olyan hevesek, mint most. Magyarország volt az első, amely elkezdte a változtatásokat, ráadásul igencsak hatásosan és konfliktusosan csinálta. Éppen ezért Magyarország magasabb árat fizetett. Nagyon-nagyon magas árat.

– Külföldi újságíróként írt egy életrajzot a magyar miniszterelnökről, speciális nézőpontból. Nem tart attól, hogy ezután Orbán Viktor lengyel barátjának bélyegzik?
– Már megtették… Hívtak a Fidesz lengyel szóvivőjének is. De nem érdekel. Amikor újságíró voltam, Lengyelországban már többször is felcímkéztek. De ettől függetlenül a könyvet Lengyelországban nagyon jól fogadták. 30–40 recenzió is született róla különböző médiatermékekben, és igen meglepett, milyen pozitív reakciókat kaptam. Még olyan oldalról is, amelyik nem kedveli Orbán politikáját. Azt mondták: „nem szeretjük Orbánt, Orbán rossz, de a könyv, az rendben van. Az íróról látszik, hogy kedveli őt, de ettől még nemcsak a jó, hanem a rossz oldalát is bemutatja a politikájának.” Aztán egy nagy presztízsű baloldali heti magazinban megjelent egy kritika, egy nagyra tartott baloldali újságírótól. Ő azt írta, „nagyon jó könyv ez Igor Jankétól, mert felfedte a valódi arcát ennek a totalitárius magyarországi Orbán Viktornak”.

Ez az újságíró a könyvet egy, a magyar miniszterelnök elleni kritikának látta. Szóval nagyon boldog vagyok, hogy a különböző politikai oldalak ennyire jól fogadták a könyvemet. Persze ettől függetlenül hallom, hogy „Orbán lengyel barátja”, de nem igazán érdekel. Sosem állítottam, hogy ez a könyv objektív. Nem. Ez egy szubjektív írás. Ez az én nézőpontomból készült. Képet akartam alkotni róla, meg akartam mutatni, hogy személy szerint hogyan látom a politikáját, szerintem milyen módon gondolkozik. Be kell valljam, hogy lenyűgözött: nagyon-nagyon érdekes személyiség, sokat kellene tanulnunk tőle. Persze ő is követ el hibákat, amiket mindannyian elkövetünk.

– Külföldi kiadók már érdeklődnek?
– Már keresünk külföldi – német és angol – kiadókat, de egyelőre nincs eredmény. Remélem, hamarosan találunk, és boldoggá tenne, ha más országokban is megjelenne az írásom.

– Ez az első könyve, amely a magyar miniszterelnökről szól. Vannak tervei más politikusi életrajzok írásához?
– Most is éppen dolgozom egy könyvön, ami nem egy személyről, hanem egy szervezetről szól. Egy antikommunista csoportról, amely a 80-as években létezett. Nagyon érdekes, harcos radikális antikommunistákról van szó, az volt a nevük, hogy Solidarność Walcząca, azaz Küzdő vagy Harcoló Szolidaritás. Egyike volt a legerősebb, nagyon jól megalapozott földalatti szervezeteknek, amelyről sajnos elég keveset tudni manapság. Pedig érdemes lenne. Ezért is kezdtem bele történetük megírásába.

Forrás: MNO

This entry was posted on 2013. augusztus 30. péntek at 08:20 and is filed under Érdekes, Kormány, Társadalom, Történelem. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.