Az utolsó munkásőr

RTL Klub

T. Kun László – akit máig nem szereltek le – valamiféle végtisztességet remél, ezért vállalta a beszélgetést.

Munkásőrség volt, van és lesz – hangzott el egy munkásőrparancsnoki állományülésen, már az összeomlás évében. A Munkásőrség az utolsó percig kitartott a szocializmus ügye mellett. Akkor, amikor a Központi Bizottság tagjai is már a hatalom átadásáról döntöttek, a párthadsereg belső utasításaiban azt szervezte, hogyan kell megszállni a létfontosságú csomópontokat, az esetleges ellenállást megszüntetni. Velti László filmjében az egyik volt munkásőrparancsnok arról beszél, hogy őt bizony nem szerelték le, és még ma is munkásőrnek érzi magát.

A Munkásőrség 1957-ben – ahogy akkor definiálták a szervezetet – a párt hadseregeként jött létre, aztán 1989-ben, a rendszerváltáskor a négyigenes népszavazásnál döntöttek arról, hogy megszüntetik. A 32 évig működő szervezet karhatalmi feladatok ellátására jött létre, tagjai gyárakat, hidakat védtek volna a belső ellenségtől. Hogy kaptak-e előnyöket a a Kádár-korszaktól? Hivatalosan nem, de mindig suttogtak róla.

35 hozzászólás “Az utolsó munkásőr” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Aki-h.lye-az-is-marad.

  2. Bugi szerint:

    Borsány Györgyöt is megszólaltathatták volna. Az ő munkásőr-karrierje ugyanis abban is tipikus, hogy a demokrácia-ellenes fegyveres terrorszervezetből hipp-hopp átlépett a szintén hirtelen szuperdemoktratikussá vált kommunista utódpártba, az MSZP-be, és onnantól ugyanúgy ő lett a demokrácia etalonja a maga vonalán, mint az egykori cenzor-elvtársnő Lendvai Ildikó.

  3. ... Grün szerint:

    “az egyik volt munkásőrparancsnok arról beszél, hogy őt bizony nem szerelték le, és még ma is munkásőrnek érzi magát.”
    .
    Jól jöhet még az a géppisztoly alkalomadtán! ))) 😛 (((

  4. munkásember szerint:

    Éljen a Munkásőrség! Munkáshatalmat!
    Munkásőr utcát Csepelen!!!

  5. Bugi szerint:

    Azt lesheted. Az elvtársaid próbálkoztak vele, de jött a Fidesz, és nem sikerült 🙂

  6. Rycki szerint:

    Ja jött a FitySS és a sok utca név változás és plusz kiadásokat jelentett azoknak a kisvállalkozóknak aki rohangálhattak mindenhova hogy megváltozott a címe.
    Banktól kezdve Nav, Cégbíróság. stb stb… Ezt nem fizette ismétlem NEM FIZETTE a FitySS.
    Csak a lakók lakcímkártyáját fizették tudtommal.
    Szóval erről ennyit….
    Ez nagyon lényeges volt….

  7. Gordon szerint:

    Mikor anno az etánsak mindent átneveztek, akkor ki fizetett és mit a lakóknak és a vállakozóknak?
    Ja, hogy akkor már a kisboltokat is elvették (részben zsidó) tulajdonosaiktól???

    Igen, igen… az volt a népi-demokrácia mszp módra.

    Persze aztán a csepeli melósok jól kipofozták a kommancsokat a gyárból.
    Nem is bocsátotta meg nekik soha a Párt.

  8. spectator szerint:

    munkásőrség = vörös SA (SS)

  9. Rycki szerint:

    Gordon kérhetnék példákat a Zelmúlt Nyóc évből milyen utca átnevezés volt Csepelen?
    Én arról tudok amikor a Cservenka utca a lett a Kossuth Lajos folytatása…
    És ha megnézed hogy nem valami tök ismeretlen, kimondhatatlan nevű ember nevét kapta.
    Több így hirtelen nem jut eszembe.
    Bezzeg az elmúlt 3 évben több utca új nevet kapott és nem csak csepelen hanem a fővárosban.

  10. v39 szerint:

    Rycki !
    Igaz, nem Gordon vagyok, csak egy csepeli helytörténész.
    De fogadd el e néhány mondatot : Kezdetben volt, amikor kijelölték a Csillagtelepi utcák nevét az egyik, a Bender Sarolta utca. Ő a csepeli Rákóczi iskola igazgatója volt a XX. század első éveiben, haláláig. Mellette a HÉV felé volt a Turul utca és a Baross utca. Aztán 1945 után egy jó elvtársról nevezték el a Bender Sarolta utcát Csevenka Miklós utcára. a másik két utcanév megmaradt a telep lebontásáig, 1978-ig. A jelenlegi Kossuth Lajos utca a Turul utca nyomvonalán halad, délebbre a Baross utca nyomvonalát követi.
    Egyenlőre ennyit erről a területről.

  11. Ejj... szerint:

    Végtisztesség? – Lámpavas.

  12. Rycki szerint:

    V39
    Köszönöm a történelem órát tényleg hasznos volt, viccen kívül.
    De én nem az elmúlt 50 évre gondoltam, hogy az alatt hány utca név váltás volt.
    Ezt le is írtam, hogy olyan példát írjon Gordon ami a FitySS előtti zElmúlt Nyóc évben volt…
    Kétségtelen hogy a korszakok és a vezetés változásával mindig történtek ilyenek régen.
    De most a jelenben élünk.
    Itt a Teller Ede utca alias csepeli elkerülő út, ezt megértem hogy ennek az utcának nevet adtak mivel gyakorlatilag egy új út, a Szabad kikötő út új nevével sincs bajom.
    De ha Ön mint helytörténész feltud nekem sorolni olyan érveket amik az új névváltozások mellett szólnak leteszem a lantot.
    Pl. Bajáki Ferenc -> Masfeld Péter; Ságvári Endre -> Jerzy Popieluszko
    A mellett hogy a FitySS is olyan “vezetés” aki nem tűri meg a politikai szabadságot, ugyan azt csinálja mint a kommunisták régen.
    Engem nem érdekel ki kinek a kicsodája volt, mennyire volt Marxista vagy most mennyire Orbánista.
    Most őszintén mondja meg, miért kell az embereket, cégeket plusz kiadásokba lökni, bekergetni őket a híres magyar bürokráciai rengetegbe amiatt hogy a Tanácsház utca, Városház utca legyen??
    Remélem Ön minőségi választ tud adni, és nem olyant amilyet Gordon szokott.
    Előre is Köszönöm válaszát.

  13. Rycki szerint:

    * Javítom magam.
    Most őszintén mondja meg, miért kell az embereket, cégeket plusz kiadásokba lökni, bekergetni őket a híres magyar bürokráciai rengetegbe amiatt hogy a Tanácsház utca, *Károli Gáspár utca legyen??

  14. v39 szerint:

    Ryckinek és mindenkinek, akit érdekel az utcák neve : délután bővebben.

  15. gyula szerint:

    Bugi!

    Ne légy pontatlan! Csak Borsány? Ő egészen nagyvaú volt: fővárosi munkásőr pk. Viszont it az egész nyavalyás bagázs munkásőr volt: Tót Mityka, Ruszki Feri, Pógár Gyurka, H. Gyuszkó, Podi Gyuri, mind, az összes komcsi görény.

    Szegény Rycki!

    Milyen sötét vagy! És milyen rosszindulatú!

  16. gyula szerint:

    Ez a Rycki big jani! Igazi seggfej!

  17. v39 szerint:

    A munkásőrökre nem érdemes sok szót vesztegetni, kivénülnek és kifogynak.
    De a csepeli utcanevek más kategória. Nem lehet csak az utóbbi időkben nézelődni. Ha megnézitek helytörténeti honlapom 031. albumját, ott a 09;10;11. képeken ábrázolt térképeken, azokat nagyítva elovasható néhány utcanév. Megállapítható, hogy a stabil 30-as években is változtatták az utcaneveket, és ez folytatódott 1945 után és 2000 után is.
    Az okmányok cseréjét csak az utóbbi változtatások esetén fizeti az önkormányzat.
    A vállalkozások pedig kifogyás után új nyomtatványokat készíttetnek, új pecsétet, stb. Nem fognak beleszakadni.
    Tehát változások a következők : 1. Pesti út – Hotrhy Miklós út – Ady endre út.
    2. Erzsébet utca – Kossuth Lajos utca. 3. Kossuth Lajos utca – Ligeti Károly utca – Csete Balázs utca. 4. József utca – Táncsics Mihály utca. 5. Báró Weiss Manfréd utca – II. Rákóczi Ferenc út felső rész a Szt Imre tér fölött. 6. Tököli út – II. Rákóczi Ferenc út a HÉV végállomás alatt. Többek között ezek voltak az átnevezések a régi időkben és 1945 után.
    És még egy gyalázatos : a Szent István utat Kalamár József feleségének direkt kérésére nevezték át férje nevére 1957-ben. Akkor mit szóltak a kényes lakók ?
    Csepeli helytörténeti honlapom : http://www.v39endre.fotoalbum.hu
    Ajánlom az érdeklődők figyelmébe.

  18. v39 szerint:

    Most pedig a közelmúltról : 1. Tanácsház utca – Károli Gáspár utca. ( Talán nem ismeretlen a Károli-biblia, a történelem első magyar bibliafordítása. Mellesleg ez utcában van a csepeli Református Templom). 2. Kert tér – Verbőczi István tér – Gombos Ferenc tér (Gombos a Tanácsköztársaság egyik csepeli prominense volt) – Koncz János tér (Koncz János csepeli főjegyző volt évtizedekem keresztül és megtagadta a Csepel kiürítésére vonatkozó nyilas parancsot 1944-ben. Ezért letartóztatták a nyilasok).
    És így folytatható az átnevezések sora.

  19. ... Grün szerint:

    v39!
    “1. Pesti út – Hotrhy Miklós út – Ady endre út.”
    Itt még kellett legyen néhány átnevezés!
    Hotrhy Miklóst Horthy Miklósra vagy Ady endrét Ady Endrére!
    Azért a kis közigazgatási jövedelemért mikre képes egy tanácsi vagy önkoris hivatal! 😛

  20. v39 szerint:

    Igazad van, Grün !
    Néha befut egy kis tévesztés.

  21. ... Grün szerint:

    v39!
    Ha most azt mondod, hogy a helyesírás ellenőrző programod nem vette észre, akkor ugrok egy hátra-szaltót!
    Addig amíg egy piros is van nem nyomom meg az ÁMEN-t! 😛

  22. v39 szerint:

    Szervusz Grün !
    Sajnos, nálam itt nem működik a helyesírás-program. Csak a szövegszerkesztőben.
    Dobhatod a hátast !

  23. ... Grün szerint:

    v39!
    Most akkor én vagyok a hibás, mert a Te gépeden nem működik a zellenőrző?!
    Mert, hogy valaki a Jerzy Popiełuszko vagy Elvis Presley nevét nem tudja helösen, no de Horthy vagy Ady nevét?! 😛
    Szégyellem magam és kérek engedélyt meghunyászkodni! 😀

  24. Gordon szerint:

    “Ezt le is írtam, hogy olyan példát írjon Gordon ami a FitySS előtti zElmúlt Nyóc évben volt…”- írja Rycikli

    Kezdjük ott, hogy az etánsak nem nyócéven át, hanem kis megszakítással ’45-óta több mint 60 éven át voltak Csepel fura-urai. Csepel ezen idő alatt megtanulta hogyan viszonyulnak az emberekhez (munkatáborba hurcolt százak, tucatnyi lemészárolt ember a ’40-es és az ’50-es években), a természethez (környezetszennyezés, talajszennyezés, folyószennyezés, 2500 tonna galvániszap már a rendszerváltozás után), az épített környezethez (a régi Csepel elpusztítása), a közpénzek kezeléséhez (lopás-lopás hátán és korrupció, mely kettős gyilkosságba torkollik az ezredforduló után), és a sajtószabadsághoz (csepeli cenzúra, cenzorok jövése és menése, a Párt által irányított helyi média, hazudozás lépten-nyomon).

    Ryciklinek kár olyanokat írnia, hogy ” A mellett hogy a FitySS is olyan “vezetés” aki nem tűri meg a politikai szabadságot, ugyan azt csinálja mint a kommunisták régen”, mert nem azt csinálja. Ha azt csinálná, akkor nem lenne szemmel látható a változás, főleg a politika szimbolikus és erkölcsi oldalát nézve. A Rycikli-féle etánsak se vonyíthatnának ilyen hangosan, mert már rég a gyűjtőben lennének… a szabadság része, hogy most az etánsaknak joguk van hül.ének lenni – ők pedig rendre élnek is ezzel a jogukkal.

    Az etánsak inkább számoljanak el lelkiismeretükkel és azzal ami az iskolában történt. Az ő etánsuk ül ugyanis a szegedi csillagban…

    Amerre az etánsak jártak, ott a nyomukban pusztulás járt…

  25. v39 szerint:

    Szervusz Grün !
    Általában a jelzett ok miatt átolvasom, amit felküldök kommentként, azonban ez néha kimarad. Ez történt az általad észrevett sornál. De azért mindenkit kérek a hibák visszajelzésére.
    Köszönöm !

  26. Rycki szerint:

    Gordon örülök neki hogy anélkül hogy ismernél etánsnak nevezel. Így mindig bebizonyítod hogy akkora egy BAROM vagy amekkorát nem hordott hátán a Föld 😀
    Többször is írtam hogy egyik párthoz sem tartozom, sőt mind a kettőt utálom, de ezeket kár neked hangsúlyozni te kis Zorbán nyikhaj 😀

    Őszintén szólva nagy ívben le*zarom hogy mi történt a múltban, soha nem tudott érdekelni.
    Főleg azért mert ebben az országban mindenki a múlt miatt sír és egyáltalán nem lépünk előre. Ez az ország fél az Újtól bármi legyen is az. Ugyan olyan Kommunistákra, Szocialistákra szavaz, persze mind más névvel: emeszpé, MDF, FitySS stb.
    Itt elnyomják a tudást és az értelmet, ezért is lép le az országból aki megteheti, lassan én is, de előbb megvárom a Gordon adójából fizetett Diplomám. Köszi Gordon 😀

    Vissza térve az utca elnevezésekre. Érdekes módon a Szlovákok kegyetlenül utálnak minket és érdekes módon Stúrovo-ban, szemben Esztergommal ott vannak a magyar utca nevek. Ők miért nem változtatják meg??
    Képzeld el Gordon milyen rossz lehet annak a nacionalista szlovák emberkének aki a Balassiho utcában lakik.
    Vagy aki Komárno-ban a Rákócziho utcában lakik.
    ÚÚÚ várj mondok jobbat Budapesten a II. kerülteben van a Török utca, hát mi az hogy több mint 150 évig Török elnyomásban éltünk??
    Ha már a Moszkva tér új nevet kapott, kapjon a Török utca is…..
    Ennyit a szűk látókörű emberekről, ami nem tetszik valakinek azt meg kell változtatni…

  27. fghfjhgkjhk szerint:

    Gordon!
    Ha már letiltattad a nick-em, bekaphatod! 🙂
    A 19:56-hoz annyit, hogy a monológod a döglött kutyát nem érdekli, érdekből írod a rögeszmének tűnő ökörségeidet, de csak szólok, hogy a mostani vezetés sem csekély kárt fog itt okozni. Majd jusson eszedbe.

  28. nagyapó szerint:

    Jó, jó eetásak! Van utcanévváltás, de ennek mi köze a kommunisták szemetéhez, a munkásőrséghez? Ahhoz a munkásőrséghez, amelyet a fegyveres testületek kiröhögtek, pl. amikor lőgyakorlatra mentek a hasas eetásak, meg eetásnők. Kaptak is leselejtezett davajgitárt, hadd feszítsenek.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  29. ... Grün szerint:

    Öreg Komcsi!
    Leselejtezett “davajgitárt”?!
    A leadott géppityuk, amikből tízezer darabot Katona Tamás baráti segítségként átadott a dél-szláv háborúban küzdőknek kalasnyikovok voltak!
    A zakkori legjobb fegyverek! 😛

  30. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Nem baj, ha az ember öregkorára felejt, vagy felejteni akar, de emlékezzen ’57-re, milyen (lőszer nélküli) fegyverrel vonult fel? Bizony davajgitárral.
    L. “Munkásőrök az 1957. május 1-jei felvonuláson.”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  31. bélabá szerint:

    Nagyapó “coming-outolt” :), igaz vén trotty azok a szép munkásőr évek………. 😉 csak nehogy a templomba is abba menjen, ha már kihízta a díszmagyart.

  32. bonifác szerint:

    Kik voltak a munkásőrök? Az 1919 gyilkos bőrkabátosainak méltó utódai. Mielőtt ’56 ban
    rendeződött volna a helyzet, jó néhány embert vertek agyon, állították fal elé, kötöttek fel.
    Erről a mai napig sem számolt el senki. (Nem is fog) Ezek méltó utódai a munkásőrök,
    Pocakos, alkoholista munkakerülők. Méltán félt tőlük a rendszerváltó kormány, mert valós
    veszélyt jelentettek a szovjet hadsereggel együtt. Ma: züllött, talaját vesztett, zombik
    leszerepelt gyülekezete.Tiszta, becsületes, művelt “balosaink” intelligens írásai bármelyik
    elmeorvos elemzéseinek izgalmas tárgya lehetne..Úgy látszik, a műveltség,és a
    baloldaliság egymást kizáró kategória….

  33. robi szerint:

    Hol vannak a volt munkásőrök?

    Egy részüknek ma is kellemetlen lenne, ha nyilvánosságra kerülne a lista, mert aktív közszereplők.
    Nem véletlen, hogy – az ügynökkérdéshez hasonlóan- minden párt ködösít, kádereinek egy részének védelmében. Ez csak az orrukig látóknak nem tűnik fel.

    Hol van a februárra ígért csepeli munkásőr lista? A szomszédom ( volt munkásőr) ma full narancs és már előre zrikáltam a lista miatt. Persze haveri alapon.

    Lehet, hogy nagyobb nevek is lennének rajta?

  34. ... Grün szerint:

    Állítólag a zátkosban csak a baloldali gondolkodásúak gyerekei tanulhattak!
    No most! A jelenlegi kormányon lévők jelentős része 40-50 között van, tehát iskoláit akkor végezte!
    Akkor kiknek köszönhetik, hogy most azok akik?!
    Csak úgy tűnődtem, ne vegyétek komolyan! 😛

  35. fghfjhgkjhk szerint:

    robi, akad itt egy fullnarancsos fórumtárs, nekem meg az én szomszédom mondta. 😉

Itt lehet hozzászólni !