Cseh fegyverekkel lőnek Egyiptomban

Origo.hu

Leállította a Ceská Zbrojovka Egyiptomba irányuló szállításait, miután az Amnesty International jelentéséből kiderült: cseh fegyveverekkel is lőnek az észak-afrikai országban a tüntetőkre.

A Ceská Zbrojovka cseh fegyvergyártó már leállította Egyiptomba irányuló szállításait – közölte a cég képviselője szerdán, válaszul az Amnesty International (AI) közlésére, miszerint az egyiptomi fegyveres erők cseh gyártmányú lőfegyvereket használtak a tüntetőkkel szemben.

Jelentésében a nemzetközi emberi jogi szervezet minden államot felszólított, hogy függesszék fel egyiptomi fegyverszállításaikat, tekintettel a kormányerők és a megdöntött Mohamed Murszi elnök támogatói közötti összecsapásokra, amelyek több száz halálos áldozatot követeltek a múlt héten.

“Cseh fegyverek ölhettek meg embereket Egyiptomban. A Cseh Köztársaság korábban exportált olyan fegyvereket Egyiptomba, amelyek hasonlóak a helyi fegyveres erők által az augusztus 14-i rohamban használtakhoz” – jelentette ki Martina Parizkova, az AI cseh szervezetének szóvivője.

Lubomír Kovarík, a Ceská Zbrojovka vezérigazgatója májusban azt mondta a CTK cseh hírügynökségnek, hogy a társaság elnyert egy nemzetközi tendert 50 ezer pisztolynak az egyiptomi belügyminisztérium számára történő szállítására. Mint mondta, Egyiptommal az idei évre összesen több száz millió koronás üzletet kötöttek. (Egy cseh korona 12 forintot ér.)

A szóban forgó, CZ P-07-es pisztolyok exportjáról idén májusban írták alá a szerződést, és a fegyverek egy részét még májusban leszállították. Jogvédő aktivisták szerint akkor 15 100 cseh pisztoly került Egyiptomba.

A Ceská Zbrojovka Csehország egyik legnagyobb fegyvergyártója, döntően lőfegyvereket készít, s 2012-es termelése mintegy 180 ezer darab volt.

Forrás: Origo.hu

3 hozzászólás “Cseh fegyverekkel lőnek Egyiptomban” bejegyzésre

  1. ... Grün szerint:

    Pontosabban: Cseh fegyverekkel is lőnek Egyiptomban!
    Meg amerikaiakkal és ázsiaiakkal is!

  2. Feri szerint:

    Akkor már csak az a kérdés, hogy a cseh fegyverekkel, kire és mikor lehet lőni.

  3. Gordon szerint:

    A fegyverek arra készültek, amire használják őket.
    Az Amnesty internacionálé megint nagy felfedezést tett.
    Köszönjük az értékes hozzászólásukat.

Itt lehet hozzászólni !