10 milliárdos bírság az EU-tól a csepeli szennyvíztisztítónak

Index.hu

40 millió eurós, azaz 10 milliárd forintos bírságot szabott ki az Európai Bizottság a Csepeli szennyvíztisztító ügyében, tudta meg az Index. A döntés megtámadható, és a magyar fél folytatja a jogvitát.

Az Index Brüsszelből származó értesülése szerint a szennyvíztisztító támogatásának 25 százalékát vonná el az unió, korábbi közbeszerzési problémák miatt. Ezt a pénzt a telep építésénél állami és önkormányzati forrásból kellene pótolni, de a bírság összegét nem vennék el az országtól: a szennyvízprogram más elemeinél fel lehetne használni.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ) az Indexnek a következőt nyilatkozták: a kedden hivatalosan megkapott bizottsági észrevétel – amely a Kohéziós Alapból finanszírozott szennyvíztisztító beruházás közbeszerzési eljárásával kapcsolatos, ennek a folyamatnak egy újabb állomása egy szakmai vitában, amely jellegéből adódóan akár 1-1,5 évig is eltarthat. Ebben a szakmai vitában a kormány több ponton vitatja a bizottság egyes megállapításait, és a továbbiakban is védeni kívánja igazát.”

A magyar kormány nem nyugszik bele a döntésbe

Az NFÜ szerint ilyen eljárásokban elképzelhető, hogy a megítélt támogatás egy részét visszatartják majd, de az a projekten belüli más projektelemre ilyenkor többletforrásként felhasználható. A magyar fél, az eddigieknek megfelelően továbbra is vitatja a szabálytalanság tényét. A szakemberek jelenleg is azon dolgoznak, hogy a beruházást ne lassítsa jelentősen ez a vita, és a szennyvíztisztító az előre tervezett határidőre elkészülhessen.

Az Index úgy tudja, hogy a bizottsági vizsgálat mellett párhuzamosan folyik egy uniós számvevőszéki vizsgálat is, ami még nem zárult le. Az Index brüsszeli forrásai szerint a vizsgálat alatt már felmerült az is, hogy a teljes támogatást visszavonják a projekttől.

A bizottság ellenőrei már májusban jelezték, hogy a beruházás közbeszerzési eljárása nem voltak kellően versenybarát. Korábban az Index számolt be arról, hogy a francia Csepel FH konzorcium érvénytelen ajánlattal, valódi verseny nélkül nyerte meg a dél-pesti szennyvíztisztító-komplexum 63 milliárdos tenderét, legalábbis ez állt egy birtokunkba került Kehi-feljegyzésben, amely kifogásolja azt is, a tender jogi tanácsadását 71 millió forintért elvállaló ügyvédi iroda közbeszerzés nélkül kapta a megbízást.

Hamar munka ritkán jó

A hivatalos nevén Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep megépítésére kiírt tendert rohamtempóban vitte végig a Fővárosi Önkormányzat még 2005-ben, miután a projekt addigi csúszásai veszélyeztették az uniós források lekötését. A Fővárosi Önkormányzat által kiírt tenderre öten adtak be ajánlatot, hármat azonban kizárt a bírálóbizottság, a negyediket érvénytelennek találta. Az utolsó körben tehát egyetlen versenyző, a francia tulajdonban levő cégeket összefogó Csepel FH konzorcium nyert.

Az eredményt 2005 március 15-én hirdették ki, és még abban az évben, december 30-án aláírták a szerződést. A Kehi feljegyzése megállapítja, hogy a tender lefolytatása ellen jogorvoslati eljárás – kérelem hiányában – nem volt, de “a jelen ellenőrzés eljárási szabálytalanságok gyanúját állapította meg. Megjegyzendő, hogy kérelemre induló jogorvoslati eljárás kezdeményezésének az esélye csekély volt, mivel a szerződések odaítélésénél nem volt ellenérdekelt fél.” (A feljegyzésben foglaltakkal ellentétben a Közbeszerzési Döntőbizottság foglalkozott a tenderrel, de elutasította a kifogásokat.)

KEHI: Az ajánlat “nem felelt meg az érvényességi feltételeknek”

A 2007. február 8-án kelt dokumentum annyit állapít meg – meglehetősen szűkszavúan – a francia konzorcium győztes ajánlatáról, hogy “nem felelt meg az érvényességi feltételeknek (költségtúllépés, garanciák, műszaki paraméterek).” A tárgyalásokon a győztes pályázó mintegy 30 millió euróval (7,5 milliárd forinttal, 249 euró-forint árfolyamon számolva) mérsékelte eredeti ajánlatát, és 249 millió euróért (62 milliárd forint) vállalta a szennyvíztisztító tervezését, kivitelezését és egyéves próbaüzemeltetését.

A Kehi feljegyzése nemcsak a verseny hiányát és az érvénytelen ajánlatot kifogásolja, hanem az eljárás jogi tanácsadását végző Patay ügyvédi iroda megbízási szerződését is. A 71 millió forintos (285,6 ezer eurós) munkát ugyanis közbeszereztetés nélkül kapta meg az iroda.

Index.hu

7 hozzászólás “10 milliárdos bírság az EU-tól a csepeli szennyvíztisztítónak” bejegyzésre

  1. Cápa szerint:

    Nem kéne annyit lopni, elvtársak!!!! Akkor talán nem bűntetnének meg titeket 10 milliárdra!!!! Önkormányzati maffia!!!!! Gazemberek vezetik az országot!!!!

  2. miska72 szerint:

    Hová tűnt CSI? Ö tudna erről beszélni! Ő volt a Csepeli Építésügyi osztály vezetője! MONDOM! VOLT! Miért cserélődnek Kb 4 évente az Építésügyi osztályon a vezetők? Ő is feljebb csúszott! Az építésügyi osztály vezetésére is ALKALMATLAN VOLT! Nem kicsit! NAGYON! Ezt Önkormányzati építéshatósági dokumentumok bizonyítják! Három azaz3 meppa! Az iskola megvan, csak itt sincs tudás mögötte. Akár csak a jegyző Dr-i diplomája mögött! a papir megvan, de a fejekben NINCS SEMMI!

  3. Bubus szerint:

    Korábban kicsit egyértelműbben is fogalmaztak már az EU-ban: a mi pénzünket ellophatják a kormány hiénái, de az EU-s közpénzzel nem engedik, hogy ugyanezt tegyék.

    A tolvajok miatt aztán a mi pénzünkből lesz pótolva a bírság is.

  4. új Fadesa hír szerint:

    Ugyan nem a tisztító ügye, de a Szigetcsúcs ez is:
    http://index.hu/politika/belfold/budapest/kiraly1106/

    “a spanyol Fadesa nyáron csődvédelmet kért maga ellen”

  5. miska72 szerint:

    fizesse ki az a biságot, aki ELQRTA!

  6. […] semmittevés utáni kapkodás, az MSZP-SZDSZ-es pártmutyik “ügyei” miatt az EU 10 milliárd forintos bírsággal sújthatja a beruházást, melyet közpénzből kell majd […]

  7. […] dolog történt éppen a Csepeli Szennyvíztisztító ügyében is, ahol már az EU szólt, hogy ne nézzék őket hülyének. El is vettek a beruházástól 10 […]

Itt lehet hozzászólni !