Csepel.hu
Ismét megtelt a Csepeli Kajak-kenu Egyesület Hollandi úti bázisa július 15-én az esti órákban. A sportszerető közösség népes tábora ezúttal is a Kenukirályra, Kolonics Györgyre emlékezett, halálának 5. évfordulóján.
Ludasi Róbert vezetőedző látszólag nyugodtan szemlélődött a sporttelep egyik szegletében, s azt látta, hogy egyre többen jönnek: ki feketében, ki sportszerelésben, lapáttal, esetleg hajóval. Nem tudni mi játszódott le benne, de biztosan felvillantak emlékezetében az öt évvel ezelőtti tragédia pillanatai, amikor is gyakorlatilag a kezei között távozott az égi pályákra Koló, akivel húsz éven keresztül dolgoztak együtt, s aki még egy utolsó olimpián szerette volna megmutatni azt, amit amúgy is tudtunk…
”Gratulálok Kiss Tomi sikeréhez”- léptem oda hozzá. Talán furcsa és nem egy ilyen eseményre való a gratuláció, mégis olyan felemelő, hogy az anno Koló helyére Pekingben beugró és ott Kozmannal bronzot szerző Kiss Tamás ily módon „üzent” az Universiadéról, a távoli Kazanyból. „Köszönöm Gábor!- mondta a mester és beszédbe elegyedtünk, például arról, hogy Kiss Tomi mekkora dolgot vitt véghez megint, és hogy mennyi munka volt ebben a sikerben is, csakúgy, mint egykor Kolóéban.
Közben lassan megtelt a telep vízparti része, mécsesek gyúltak a legendás sportoló márvány emléktáblája előtt, kinn a kopjafánál és az általa egykor használt, ma már emlék-stégen is, ahol egy jellegzetes képről tekint vissza ránk. Sokan vagyunk… Angyal Zoltán, Kozmann György, Horváth Csaba, a londoni olimpiai bajnokok, Dombi Rudolf és Kökény Attila, Vajda Attila, de eljött Wichmann Tamás is, és sorolhatnám tovább az oly ismerősen csengő neveket, akik mind Kolóra emlékezvén jöttek Csepelre.
Először Römi azaz Reményi Péter szólt a megjelentekhez, és mondta el a fáklyás evezés instrukcióit, majd Angyal Zoltán egykori szövetségi kapitány, a Kolonics Alapítvány elnöke osztott meg néhány gondolatot, s adta tovább a szót Csabai Edvinnek. A 17-szeres világbajnok maratoni kenus nem sokáig dédelgette a szót, máris továbbadta azt Indiánnak azaz Horváth Csabának, a legendás Horváth-Kolonics párosból, aki személyes élménybeszámolót tartott az 1996-os Atlantai olimpiai aranyig tartó útról… Indián felelevenítette mindazt, amire sokan emlékezhettünk, és azokat a pillanatokat is, melyeket csak ő élhetett át egykori hű társával.
Miután visszaszaladtunk kicsit az időben, mindenki elindult a víz felé, és elfoglalta helyét a hajókban, melyekre szokás szerint felkerültek a fáklyák is. Elindult a hajóhad felfelé, a csőhíd irányába, s mi a parton maradtak beszélgettünk, nosztalgiáztunk Kolóval kapcsolatban… Ladunga Károly -akit sokan csak a „rend és tisztaság őrzőjeként” tartanak számon a kajak-kenu telepen- például arról mesélt, hogy bizony az is előfordult, hogy Koló is szanaszét hagyta a dolgait, s rá kellett pirítani…”De jó lenne, ha most is rá kellene szólni Gyurira, hogy tegyen rendet”– tette hozzá szomorúan.
Az este beálltával csodás és egyben megható látvány tárult a szemünk elé: az összes csónak egymásba kapcsolódva, fáklyákkal megvilágítva a Himnusz éneklése közepette úszott be a kajaktelep elé. Az öt év alatt már megszokottá vált ez a koreográfia.
Eltelt öt év, rettenetesen szalad az idő, de az emlékek nem halványulnak, nem halványulhatnak el…
Kolonics György, Koló örökre itt van velünk.
Forrás: Csepel.hu
Remek ember, és egy remek sportoló volt Kolo, nyugodjék békében.