Vár a visszatéréssel a megkéselt bírkozó

BorsOnline.hu

Lelkileg még mindig nincs túl az újévi szigethalmi késelésen a birkózó Bozsányi Gergő. A gyógyulását összenőtt belei is késleltették, ám edzésre már lejár, s a decemberi visszatérésére készül.

Január elsején hajnalban a birkózó Bozsányit és az ökölvívó Sávoly Gergőt egy szóváltás után megkéselték a szigethalmi Zsigmond-sörözőben. Áldhatják szerencséjüket, hiszen életben maradtak, s azóta Sávoly már bokszversenyt is nyert.

Bozsányi lassabban gyógyul, de azért már jár birkózó-, sőt MMA- és kick-box-edzésre is, ráadásként elvégzett egy testőrképző tanfolyamot. A tréningek hatására felszedett magára nyolc kiló izmot, ám nem tagadja, amikor a kés szót hallja, még mindig idegessé válik.

Most tudatosult bennem igazán, hogy fél éve majdnem meghaltam – mesélte Bozsányi, aki túl van az utolsó orvosi kontrollon. Ott kiderült, a késszúrás következtében összenőttek a belei, ám ezen szerencsére egy képzett masszőr kezelései segítettek. Gergő azonban nem sieti el a visszatérést, arra készül, hogy decemberben lép szőnyegre egy hazai birkózóversenyen.

A szurkálás és annak következményei viszont lázálomként kísértik. Hetvenkét óráig feküdt kómában, s máig a fülében cseng, ahogy az orvosai és a családtagjai aggódtak az ágya fölött. S nem ez az egyetlen kellemetlenség, a rendőrségen ugyanis találkoznia kellett a támadójával, ami érthetően felkavarta.

– Az úgynevezett rögzített szembesítésen, amit bemutatnak a bírósági tárgyaláson is, V. Róbert azt állította, én szurkáltam meg a lábát, ő csak jogos önvédelemből vágta a hasamba a húszcentis kését. Ráförmedtem, hogy ne hazudjon, vagy ha mégis, legalább hihetőbb mesével álljon elő. A nyomozók meg is intettek, hogy viselkedjek higgadtabban – tette hozzá.

Forrás: BorsOnline.hu

Itt lehet hozzászólni !