Nyári tábort vertek a nagycsaládos gyerekek

Csepel.hu

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) Csepeli Csoportja június 17-21. között rendezte meg nyári napközis táborát. Az idén harmadik alkalommal szervezett esemény helyszínéül ismét a Béke téri templom hittanterme szolgált, melyet Kispál György plébános szívélyesen bocsátott a fiatalok rendelkezésére – számolt be a Csepel.hu oldalnak Ádámcsó Angéla, a NOE csepeli csoportvezetője.

A táborszervezők célja most is az volt, hogy tartalmas időtöltést biztosítsanak a dolgozó szülők gyermekeinek megfizethető áron. 30 táborozóval vágtak neki a hétnek, négy önkéntes szülő és két diák kísérte a programokat. Hétfőn a Kis- Duna part élővilágával ismerkedtek a fiatalok. Kókay Szabolcs hatalmas távcsöve felnagyította az egyébként alig látható élőlényeket. A séta után a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény megtekintésére siettek, ahol Vezér Endre és Zémann István beszélt a gyerekeknek lakóhelyük gazdag történelméről.

Másnap az úti cél a Sas-hegyi természetvédelmi területre vezetett, ahol a cincér-túrán körbejárták a sok növény és állatritkaságnak otthont adó hegyet, majd megcsodálták a főváros panorámáját. A hét közepén busszal utaztak a szentendrei Skanzenbe, ahol még több kaland várt a rájuk. Lehetett kenyeret sütni, szénát kévébe rakni, talicskával kukoricát szállítani, vajat köpülni, szőnyeget porolni, vizet hordani. Nagy élmény volt mindenkinek, amikor saját készítésű kenyereiket ehették a frissen köpült vajjal.

A vakációzók a Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpontjába is bejutottak, ahol érmét vertek, fabatkát nyomtattak és aranyrudat emeltek. Visszaérkezve Csepelre a plébániakert remek helyet adott a számháborúnak. Az egyik édesanya jóvoltából idén sem maradt el a jól bevált palacsintázás.

Az utolsó napon a kézműveskedés játszotta a főszerepet. Üvegfestéssel, karkötő készítéssel, pólófestéssel, gyurmázással, s végül az emléklapok kiosztása után tortázással zárult a tikkasztó nyári hét.

Forrás: Csepel.hu

8 hozzászólás “Nyári tábort vertek a nagycsaládos gyerekek” bejegyzésre

  1. ... Grün szerint:

    Nagycsaládos gyerekek?! A gyerekeikkel együtt?!
    Már megint a pongyola fogalmazás! 😛

  2. kispajtás szerint:

    Mehetnének a gyerkőcök táborozni, nyaralni, de…

    Előre kell fizetni a tankönyvekért

    Index
    2013. június 27., csütörtök 17:29 |
    Címkéktankönyvrendelés, tankönyv, iskola
    Kiküldte a szülőknek a Könyvtárellátó (KELLO) azokat a csekkeket, amelyeken már most be kell fizetni a gyerekek szeptemberi tankönyvcsomagját. Az értesítőkön az szerepel, hogy a szülőknek július végéig be kell fizetniük a pénzt, amit átutalással is teljesíthetnek. Csak azoknak lehet majd átadni a tankönyvcsomagot szeptemberben, akik ki is fizették azt, olvasható a levélben és a Könyvtárellátó honlapján is.
    A gyakorlat eddig az volt, hogy a tankönyveket csak a csomagok szeptemberi kiosztásakor kellett kifizetni. Az előre fizetés sok családnál jelenthet gondot. Egy tankönyvcsomag akár 10 ezer forint is lehet, ebben az időszakban viszont még sokan a nyári táborokat fizetik.

  3. ... Grün szerint:

    “A Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (Klik) költségvetési szervként van ugyan elkülönített büdzséje az iskolák dologi kiadásaira, a legtöbb esetben a szülők állják a nyári karbantartási, felújítási, átalakítási munkálatok költségeit az állami iskolákban − mondta több iskolatitkár a Napi Gazdaságnak. Egy vidéki intézményben például az egyik osztálytermet a szünetben “tornaszobává” alakítják, amelynek összköltsége 300 ezer forint.”
    .
    Sőt a képen látható csontvázat a Pistike nagypapája ajándékozta! .P
    http://img5.hvg.hu/image.aspx?id=805e4e78-9236-4231-868e-7078dfca0e7b&view=d51db973-3806-4736-8c32-8f24015e8404
    .
    http://eduline.hu/kozoktatas/2013/6/25/A_szulok_fizetik_az_iskolai_felujitasokat_CG8K50

  4. nagyapó szerint:

    “A szocik is akartak gyermekeket táboroztatni, de sajnos lába kelt a pénznek”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Gordon szerint:

    Nem szabad a maszopra közpénz bízni, mert eltűnik.
    Megbízhatatlanok.

  6. kispajtás szerint:

    Nagyapó:
    Maga most azt mondja, hogy a tankönyvek árából akarták táboroztatni a gyerekeket?
    De azért magának jó volt két hétig a SZOT üdülőben családostul nyolcszázért…

  7. szuszo szerint:

    nagyapó alias (aljas) hosimin nem szoci üdülőkbe járt, a párttitkároknak kijáró előnyöket maximálisan élvezte. Csak azóta véletlenül lehúzta a klótyon a piros könyvét.

    ő egy “igaz gerinces ember”…. 🙂

    Ceterum censeo… A kommunista, a fidesznyik főleg ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. John Doe szerint:

    A vadkemping ingyen van, amíg le nem buknak. 🙂

Itt lehet hozzászólni !