Ismét égett egy autó Csepelen

MTI, Magyar Nemzet

Kigyulladt egy személyautó Csepelen, egy Tejút utcai parkolóban – közölte a BRFK sajtóügyeletese kedd reggel az MTI-vel. A tűzoltóság szóvivője szerint felmerült a gyújtogatás gyanúja is.

Kalyó Lászlónak, a BRFK sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint a tűzben senki sem sérült meg, de a lángok átterjedtek egy másik gépkocsira is. A rendőrség vizsgálja a tűz eredetének az okát – tette hozzá. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője ugyancsak azt mondta, hogy még vizsgálják a tűz okát, és hozzátette, felmerült a szándékos gyújtogatás gyanúja is.

mno.hu

7 hozzászólás “Ismét égett egy autó Csepelen” bejegyzésre

  1. Kovács Ernő szerint:

    Pedig még nincs is 23-a!

  2. Bubus szerint:

    Állítólag ez egy hét alatt a negyedik ilyen gyújtogatás volt, két napon belül pedig a harmadik. Itt valakik nagyon vidám dolognak tartják mások autóinak felgyújtását.

  3. miska72 szerint:

    Nem lehet, hogy vaj volt az emger füle mögött? Mindennek oka van! ok okozat. De ha csak tényleg vandálok voltak akkor az szomorú! Nem kicsit! Nagyon!

  4. ikszdé szerint:

    Ez itt 2-3 évente megismétlődik, hogy felgyújtanak x autót 1 hét alatt, mondjuk elég merészek lehettek hogy reggel 6-fél7kor gyújtották fel, mellesleg 2 égett, mert átterjedt a tűz a másik kocsira is.

  5. Kati szerint:

    Nem csak autó gyújtogatás van, ha nem valaki azzal szórakozik, hogy a kocsik kerekének gumijába csavarokat lő be. Akiről csak én tudok az hat ember. Van olyan aki már harmadszor kényszerült gumishoz menni ugyan ezért. Azt nem tudom, hol vannak ilyenkor a rendőrök?

  6. […] legutóbbi számában nem találtunk híradást az utóbbi időben aggasztó mértékűvé vált gépkocsi-gyújtogatásokról. Bár lapunk “csak” kettő ilyen esetről számolt be, olyan levelet is kaptunk, amely […]

Itt lehet hozzászólni !