70. évét ünnepelte a Katona iskola

Csepel.hu

A Katona József Általános Iskola fennállásának 70. évfordulóját ünnepelte a Királyerdei Művelődési Házban május 24-én. A megjelent vendégeket Szélinger Mária igazgató-helyettes üdvözölte. A tanítványok egy-egy szál virággal köszöntötték az iskola korábbi igazgatóit, majd az ott tanuló nagyapákat, nagymamákat unokáik lepték meg rózsákkal.

A diavetítésen az emlékezés percei felelevenítették az egykori épületet, a régmúlt tablóképeket, ünnepeket, hagyományokat, korábbi tanítókat, tanárokat és nevelőket, akik valamennyien meghatározó úttörői voltak az iskola jelenlegi arculatának.

Vargáné Andrási Edit igazgató ünnepi beszédében így emlékezett vissza az 1942-ben megnyílt intézményükre: „70 évvel ezelőtt, úgy képzelem, Barna Miklós igazgató úr megigazította nyakkendőjét és szigorú arccal bejelentette az iskola megnyitását és az első tanév kezdetét. Nagyon fontos mérföldkő volt ez Csepel életében, hisz az addigi egyetlen helyett immár hat csepeli iskolába is járhattak a gyerekek. Az iskola a szellemi élet központja volt akkoriban, az egyetlen lehetőség a könyvekkel való találkozásra, a történelem, irodalom, a matematika tudományának megismerésére, a tudás megszerzésére, de nem csak a gyerekeknek. Szüleik is csak itt láthattak a gyerekek és felnőttek által előadott színdarabokat, itt hallhattak házi koncerteket”- tette hozzá az igazgatónő. Továbbá arról szólt, hogy intézményükben – ahol eddig közel négyezren végezték el általános iskolai tanulmányukat – az idei tanévük a hetvenes szám jegyében telt. A teljesség igénye nélkül tavaly szeptemberben egy napon mindenki 70 percet matekozott, 70 fizikai kísérletet mutattak be, a túrakör 70 kilométert gyalogolt, a 70 ötöst leggyorsabban összegyűjtőket kirándulni vitték és az elsősök 70 tő virágot ültettek el a kertben.

Az iskola történetének újabb jelentős állomásaként tartják számon, hogy a 300 éves Csepel tiszteletére készült, új címerrel ékesített zászlót a 70. születésnapi ünnepségen Morovik Attila alpolgármester adta át Mészáros Lilla pedagógusnak.

Balett tánccal folytatódott a program, majd a diákok az iskola nevéhez illően katonás rendben adták elő műsorszámaikat. Az elsősök az iskolakezdés csodájáról verseltek. Több osztály tanulói „A kőleves” című magyar népmesét vitték színpadra, tréfás hangulatot szerezve a közönségnek. Ezután hat táncpár bájos keringőt lejtett a pódiumon, majd angol- és német nyelven jelenetek, gyermekdalok és játékok következtek. Az i-re a pontot a tanárok és diákok közösen bemutatott meglepetés produkciója tette fel. A visszatapsolásnak köszönhetően kétszer járták el a charlestont. Az ünnepelés végén szépen zengett a dal, amit a gyerekek és a pedagógusok közösen énekeltek.

Forrás: Csepel.hu

7 hozzászólás “70. évét ünnepelte a Katona iskola” bejegyzésre

  1. "?!" szerint:

    Valakik ismét csúnyán át akarnak verni!

    Hogy a fenébe lehetne ez az iskola 70 éves amikor Németh Szilárd polgármester a 2010. októberben történt megválasztása óta nagy nyilvánosság előtt legalább ezerszer elmondta, hogy 2010. őszén Ők Csepelen csak egy romhalmazt örököltek az elődeiktől, amely romhalmazt nekik kell eltakarítaniuk?!

    Azért ne kábítsatok holmi hetven évvel, mert akármilyen rohamtempóban takarították a romokat a fideszesek, és akármilyen rohamtempóban építették 2010. október óta a baromi sok bölcsődét, óvodát, iskolát, orvosi rendelőt, művelődési házat, és a lakások tömegét, ezek közül még egy sem lehet több két évesnél!

    Vagy lehetséges, hogy 2010. október óta Németh Szilárd legalább ezerszer nem mondott igazat, és az elődeiktől romhalmaz helyett, sok működő bölcsődét, óvodát, iskolát, orvosi rendelőt, művelődési házat, és a lakások tömegét örökölték, miközben a fideszesek 2010. ősze óta egyetlen új bölcsődét, óvodát, iskolát, orvosi rendelőt, művelődési házat, és egyetlen lakást sem építettek?

  2. mind_the_gap szerint:

    Én is koptattam két évig, de már alig emléxem rá.. Ráadásul egy ideig nem is oda jártunk, hanem egy a Bajcsyn lévő épületbe..

  3. hamiska szerint:

    Jaj már ?!. Értelmes hozzászólást, nem szidalmazót mikor olvashatunk már???

    Ilyeneket kár leírni, mert már kívülről fújja mindenki, hogy gyűlöli a fideszt, mert beleköpött az mszp-vel kötött mutyijaiba. A dumája nem a valóságról, hanem az utálatról szól.

  4. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Én is ide jártam néhány évig, ott van mellette a Bogrács Étterem, na az YOO 😉

  5. "?!" szerint:

    “hamiska”!

    A fenti hozzászólásodra vonatkozó válaszomat megtalálod a “Kölcseys diákok műsora az 50 éves Radnótiban” című bejegyzésnél.

    Olvasgasd szorgalmasan a szerény szellemi képességed fejlesztése érdekében!

  6. Hópihe szerint:

    Mekkora görény ez a “?!”

    Társasház minden szava igaz, és tényleg elképesztő, hogy ilyen múlttal Pabar úr még másokat oszt ki folyamatosan itt a fórumon.
    Ő, aki Erkölcsből, Etikából, Emberségből már vizsgázott, mégpedig egy nagy NULLÁ-ra!

    Félix, neked pedig ajánlom, hogy érdeklődj annál az ominózus Cirmos sétányi társasháznál, mielőtt védelmedbe veszed a volt közös képviselő urat. Meg fogsz döbbenni!

  7. "?!" szerint:

    Fejtágító a “társasház” fedőnevű valakinek és “Hópihe” részére!

    A rossz véred még tegnap késő este sem hagyott nyugodni, és 22:15- kor újabb pofátlanságok leírására vetemedtél, ezért a tények megismertetése érdekében közlöm az alábbiakat:

    Elsőként közlöm, hogy fedőnév mögé bújva szemtelenkedő sunyi személyeknek sem tartozom semmiféle elszámolással, de annyit elárulok részedre, hogy a közös képviselői tevékenység ellátásához szükséges minden követelménynek megfeleltem.

    Másodikként közlöm, hogy Te teljesen el vagy tévedve, mert én EU-s pénzekre soha nem pályáztam!

    Én a társasház homlokzatának és tetőszigetelésének a társasház számára költségtakarékos felújítása érdekébem “az iparosított technológiával épült lakóépületek energiamegtakarítást eredményező felújítása” tárgyában meghirdetett (röviden: Panel-program nevű) kétlépcsős pályázatra nyújtottam be a Csepeli Önkormányzathoz az általam készített bruttó 96, 5 millió Ft tervezett költségű pályázatot, amely pályázatommal az Önkormányzat tovább pályázott az országos panel-pályázaton.
    A Panel-program 2001-ben történt meghirdetése óta az én pályázatom volt az első pályázat, amelyet az Önkormányzati Minisztérium Csepelről sikeres (hiba- és hiánymentes) pályázatként befogadott!
    Ezzel a pályázatommal a 32,5 millió Ft társasházi önrészhez 32,5 millió Ft önkormányzati és 32,5 millió Ft állami támogatást sikerült elnyerni a társasház részére!

    A pályázat „kétlépcsős” jellege miatt két támogatási szerződés megkötésére került sor.
    Létrejött egy szerződés a Minisztérium és az Önkormányzat között, egy pedig az Önkormányzat és a Társasház között.
    Ez a szerződéses konstrukció eredményezte a jelenlegi patt helyzetet, mert a Panel-programban addig járatlan Csepeli Önkormányzat óvatosságból olyan szigorú szerződési feltételeket írt elő, amely feltételek mellett a közbeszerzési eljárás során csak kalandor vállalkozók jelentkeztek a kivitelezésre.

    Az első nyertes vállalkozó cégnek a vezetője egy hónappal a munkakezdés után összeveszet az alvállakozóival, ezért azok levonultak a munkáról. A vállalkozó új alvállalkozókat nem talált, a munkát nem folytatta, ezért a a szerződött határidő letelte után 5 hónappal a szerződést az önkormányzattal egyetértve felmondtuk. Ez a vállalkozó cég 14,1 millió Ft meghiúsulási kötbérrel tartozik a társasháznak.

    A második közbeszerzési eljárásban nyertes vállalkozó cég kb. egy hónappal a kezdés után, hét közben hazarendelte Pécsre a dolgozóit. Érdeklődésemre a cégvezető telefonon azt közölte, hogy hétfőn megerősített létszámmal jönnek, de az azóta eltelt 3 év alatt nem érkeztek meg. A velük kötött szerződés 3 hónappal a szerződéses határidő letelte után lett felmondva. Ez a cég 11,3 millió Ft kötbérrel és 2,6 millió garancia fedezettel tartozik a társasháznak.

    A két kivitelező által elvégzett összes munkáért összesen 8.350.000,- Ft lett kifizetve.

    Újabb közbeszerzési eljárás lefolytatására nem került sor, mert lejárt az Önkormányzat és a Minisztérium közötti támogatási szerződés határideje, de a határidő meghosszabbítását akadályozta, hogy az Önkormányzattól távozott a szerződésben aláírásra jogosultként megnevezett személy, majd jöttek a választások és a távozó apparátust már nem érdekelte, az újakat meg sokáig még nem érdekelte a téma. A Társasház intézkedési joga pedig csak az Önkormányzatig terjedt.

    2011. márciusban úgy tűnt, hogy sínre kerülnek a dolgok. Az Önkormányzat teljes vezéskara részvételével 2011. március 3.-án tartott megbeszélésről készült szószerinti jegyzőkönyvben olvasható, Borbély Lénárd alpolgármester kijelentése: „holnap, de legkésőbb hétfőn levélben, de inkább személyesen kezdeményezem a minisztériummal a szerződés módosítását. Elsődleges feladat bejelenteni, hogy az aláírásra jogosult polgármester személyében változás történt, továbbá a második aláírásra és teljesítésigazolásra jogosult új kapcsolattartó személyét is meg kell nevezni”.

    2011. március 31.-én pedig a Képviselő-testület meghozta a 253/2011.(III.31.)Kt. számú határozatát, amely határozat úgy rendelkezett, hogy „az Önkormányzat professzionális beruházás-lebonyolító cég bevonásával, 2011. november 30.-ig megvalósítja a társasházunk felújításának a befejezését”. A határozat végrehajtásáért felelősként Németh Szilárd polgármester és Werner Péter Csevak vezérigazgató lett megnevezve. A határozat jelenleg is érvényes, de a mai napig hozzá sem kezdtek a határozat végrehajtásához.

    2012. márciusban elfogyott a türelmem és tájékoztatást kértem a minisztérium képviselőjétől. Ennek eredményeként 2012. március 19-én, hivatalos levélben azt az értesítést kaptam, hogy „A támogatási szerződésben aláírásra jogosultként megnevezett, de 2010. őszén eltávozott személyek helyére lépő új személyek bejelentése még nem történt meg. A támogatási szerződés módosítását és aktualizálását a határidők, valamint a műszaki és pénzügyi ütemezés vonatkozásában még nem kezdeményezték.”

    A minisztérium képviselőjétől kapott levélnek az önkormányzatunk vezetőinkhez történt eljuttatása után sürgős intézkedésekre került sor. Nem a házunkban lakó fideszes fiatalok alárást kezdtek gyűjteni a házunkban rendkívüli közgyűlés összehívása céljából, amely közgyűlés első napirendi pontja az én visszahívásom a közös képviselői tisztségből és új közös képviselő választása. Második napirendi pont pedig a felújítás határidejének pontos meghatározása.
    Amikor meg volt az összehíváshoz szükséges 10 %-ot meghaladó mennyiségű aláírás, akkor Borbély Lénárd alpolgármester (lakossági kezdeményezésnek nevezve) megküldte az indítvány és kérte, hogy tegyek eleget a lakossági kezdeményezésnek és tartsak rendkívüli közgyűlést.

    A közgyűlést 2012. május 10.-én tartottuk, meg a közgyűlésen Borbély Lénárd azzal ösztönözte a résztvevőket a visszahívásom megszavazására, hogy ha nem hívnak vissza, akkor nem valósul meg a pályázat, és a pályázati támogatás elvesztése lakásonként 200 ezer Ft költséget is eredményezhet, de ha visszahívnak, akkor 3-4 hónap alatt megvalósítják a felújítás bevezetését. A helyemre pedig javasolta megválasztani Werner Péter Csevak vezérigazgatót, aki jegyzőkönyvbe mondta a következő szöveget: „A Csevak vezérigazgatójaként, most kinyilatkozom, ugyanazokkal a feltételekkel, mint az előző közös képviselő, vállalom a projekt befejezéséig a társasház közös képviselőségét”.
    Borbély úr ösztönzése hatékonynak bizonyult. Engem visszahívtak, Werner Pétert megválasztották.
    A felújítás befejezési határidejét pedig 2012. november 30-ban határozta meg a közgyűlés, de ezt a határidőt is ugyanúgy semmibe vették, mint a képviselő testület 253/2011.(III.31.)Kt. számú határozatában előírt 2011. november 30.-i határidőt, és a mai napig nem kezdődött el a felújítás folytatása.

    Ugye kedves „társasház” fedőnevű valaki, Te a fentieket ügyesebben oldottad volna meg?!

    2.) Tegnap 14:23-kor volt pofád azt leírni, hogy „fórumozás helyett azon kellene ügyködnöm, hogy az általam tönkretett társasházat megmentsem a BUKÁStól”.

    Erre a minden alapot nélkülöző pofátlan állításodra válaszolva közlöm, hogy a társasházat nem tettem tönkre, és a társasházat nem kell megmenteni semmiféle bukástól, mert a társasház ügyeit az alábbi főbb pénzügyi kondiciók mellett adtam át 2012. május 10-től a Csevak Zrt.-nek:

    – Az átadáskor az önkormányzati hatáskörbe tartozó intézkedések elmulasztása miatt függőben lévő 96.5 millió Ft tervezett bekerülési költségű felújítás finanszírozásához, a társasháznak az OTP-nél vezetett elkülönített bankszámláján, lekötött betétként, maradéktalanul rendelkezésre állt a 32.177.000,- Ft társasházi önrészből eddig már kifizetett 9.510.000,- Ft-on felül szükséges 22.667.000,- Ft.

    – Ugyancsak rendelkezésre állt a felújítás folytatásához a társasház részére általam pályázati úton elnyert 64.354.000,- Ft vissza nem térítendő támogatás, Ezen belül az önkormányzat elkülönített számláján 32.177.000,- Ft önkormányzati támogatás, valamint az NGM elkülönített számláján az önkormányzati hatáskörbe tartozó mulasztások pótlása esetén igénybe vehető 32.177.000,- Ft állami támogatás.

    – A társasháznak az OTP lakástakarék pénztári számláin (LTP számláin) rendelkezésre állt az átadáskor 19,3 millió Ft. (Ez azóta kb. 3,8 millió Ft-tal növekedett)

    – A társasháznak évenként nettó 3,4 millió Ft bérleti díj bevétele van a társasház tetejére telepített rádiótelefon bázisállomás után, amely bázisállomást a kerületi építési szabályzat módosításának kiharcolásával, és a jelenleg ellenem áskálódó személyekkel szemben vívott belharc eredményeként tudtam odatelepíttetni a társasházunk tetejére. (Megjegyzem, hogy ebből a bérleti díjból eddig már több mint 30 millió Ft bevétele volt a társasháznak!)

    – A társasház összes tartozása az átadáskor 9.417.120,- Ft volt, amelyből 5.617.120,- Ft szemétdíj + víz- és csatarnadíj tartozás volt a Díjbeszedő Rt. felé, továbbá 3,8 millió Ft gyűjtőkémény felújítási hitel volt.. (A társasház tönkretételével összefüggésben megjegyzem, hogy a társasház 28 gyűjtőkéményének a kötelező felújításához, pályázati úton összesen 16,8 millió Ft vissza nem térítendő önkormányzati- és állami támogatást szereztem!!!)

    – A tartozással egyidejűleg az átadáskor a társasháznak 33.9 millió Ft pénzkövetelése volt az adósaival szemben. Ezen belül 5,9 millió Ft követelése volt a hátralékos tulajdonosokkal szemben, továbbá 14.1 millió Ft meghiúsulási kötbér követelése volt a Revcolor-Bau Kft-vel, valamint 13,9 millió Ft késedelmi kötbér követelése volt a TOP 01 Kft.-vel szemben.

    Remélem kedves „társasház” fedőnevű pofátlan valaki, hogy a fentiek alapján magad is láthatod, hogy mekkora hazugság az állításod, miszerint én tönkre tettem a társasházat, és ezért a társasházat valakinek meg kellene menteni a bukástól!

Itt lehet hozzászólni !