Átadták a Jedlik Napok díjait

Csepel.hu

Az elmúlt évek hagyományait őrizve 2013-ban is megrendezték a Jedlik Ányos Gimnáziumban a Jedlik Napok címet viselő egy hetes rendezvénysorozatot. A hétfőn kezdődött esemény látványos és érdekes programokkal bővelkedett. Rendhagyó magyar órákra került sor, a diákok fotópályázaton és sportversenyeken küzdöttek, egészségnapon vettek részt, valamint tudásukat is gyarapították a szekciós előadásokon, melyek érintették a tudomány, a zene, sport, irodalom, pszichológia és informatika témaköreit.

Az április 26-án megrendezett záróünnepségen a tornateremben ünnepélyes keretek között adták át a Jedlik díjakat, amelyen a megjelent vendégek között köszöntötték Németh Szilárd Csepel polgármesterét, országgyűlési képviselőt és Borbély Lénárd alpolgármestert, országgyűlési képviselőt. Az iskola igazgatója, Bese Benő azoknak a legtehetségesebb diákoknak osztott ki jutalmat, akik a legkomolyabb eredményeket érték el ebben a tanévben.

Végül az igazgató Németh Szilárd polgármesternek is Vermes Plakettet adott át Vermes Miklós tanár úr emlékének megőrzéséért, szellemi hagyatékának ápolásáért, hogy Csepelen utcát neveztek el róla, illetve a Jedlik Ányos Gimnázium fizikaszertárának fejlesztésében nyújtott segítségért köszönetül.

Az ünnepség rendhagyó programmal folytatódott, a Fasang Árpád Zeneiskola növendékei A muzsika hangjai című musicalt nagy sikerrel adták elő. Bese Benő igazgató megköszönte a diákoknak és a tantestületnek kitartó munkáját, majd virágcsokrot nyújtott át Horváth Zsuzsanna, Tengelicsné Pénzes Margit és Venczel Katalin pedagógusnak.

Díjazottak eredményei és névsora:

„Jedlik napi Képben vagy?” című fotópályázat 7.A nyerték:

Sarkadi Réka

Szeberényi Flóra és Kárpáti Gabriella

A Jedlik napi sportversenyek győztesei:

a váltóversenyt az 5. fiúk és 8. lányok vegyes csapata nyerte,

a röplabda-bajnokságot a 9.A-s lányok,

a focibajnokságot a 9.E-s fiúk nyerték meg.

Tanulmányi versenyeken elért kiváló eredményekért könyvjutalmat kapott:

A Zrínyi Ilona matematikaverseny országos döntőjében 14., a Bátaszéki matematikaverseny országos döntőjében 10. helyezést ért el, a Kenguru matematikaversenyen a legjobb 15 között van (eredményhirdetés holnap): Fraknói Ádám 6.A.

A Zrínyi területi fordulóján 13., a Bátaszéki matematikaverseny országos döntőjében 23., a Kenguru területi fordulóján 3. helyezett: Al-Sayyed Zakariás 6.A

A Bátaszéki matematikaverseny országos döntőjében 7., a Bolyai matematika csapatversenyen 15., a Kis Kavics Kupán 3., a Curie környezetvédelmi verseny fővárosi fordulóján 3. és a Teleki földrajzverseny budapesti fordulóján 6. helyezett: Kerekes Bálint 7.A

A Zrínyi Ilona matematikaverseny országos döntőjében 27., a Bolyai matematika csapatversenyen 15., a Kis Kavics Kupán 3. helyezett: Kristály Álmos 7.A

A Zrínyi Ilona matematikaverseny országos döntőjében 29., a Bolyai matematika csapatversenyen 10., a Kis Kavics Kupán 3., a Varga Tamás matematikaverseny döntőjében 7. helyezett: Balbisi Mirjam 8.A

Fővárosi csapatverseny

A Katasztrófavédelmi Versenyen 4. helyezést ért el a 9.D osztály csapata: Balázs Fanni, Czibula Krisztián,Kristóf Martin és Papp Nikolett.

A Városismereti Versenyen 3. helyezett lett a 8.A osztály csapata: Bella Artúr,Fülöp Richárd ésKiss Benedek.

A „Magyar-lengyel kapcsolatok a XX. században” címmel meghirdetett versenyen 10. és 9. A-s diákok csapata 6. helyezést ért el és ezzel krakkói jutalomutazást nyert:Ambrus Eszter, Bobek Dániel és Szlávik Márton 10.A, illetve Rácz Botond és Sajó Daniella 9.A.

8. osztályos gimnazisták jutalma a TALENTUM TALLÉR, amelyet 1994. óta ítél oda iskola vezetősége.

A szép kiejtési verseny országos döntőjében bronz fokozatot kapott, a Teleki földrajzverseny budapesti fordulóján 5. helyezést ért el, a Kodály Versenyen 7. helyen végzett csapatával, aktívan sportol, ritmikus gimnasztikában vannak kiemelkedő eredményei: Ambrus Gyöngy 7.A.

A Hevesy és a Curie kémiaverseny országos döntőjébe jutott, a Kavics kupa matematika csapatversenyen 3. helyezett, ő is sportol, tánciskolás versenyeken ért el dobogós helyezéseket: Gizella Hajnalka 8.A.

A Hevesy és a Curie kémiaverseny országos döntőjébe jutott és a Bolyai matematika csapatverseny döntőse: Polgár Patrícia 8.A.

A GREEN FINGERS díjat kaptak a környezettudatos életmód népszerűsítésében és az ökoiskolai célkitűzések megvalósításban legaktívabb tanulók.

Az iskolai papírgyűjtés és szelektív hulladékgyűjtésmegszervezésében és lebonyolításában aktívan tevékenykedett, a Madárbarát iskolakör oszlopos tagja: Musa Benedek 11.C.

Arany Egér Díj

2012-ben és 2013-ban is első helyezést ért el a Fővárosi Informatikai Alkalmazói Versenyen, ebben a tanévben 28. lett az informatika OKTV-n alkalmazói kategóriában: Madák Ildikó 11.C.

JÓ TANULÓ JÓ SPORTOLÓ kupa

Az első díjazott egy sportlövő. 2012-ben megnyerte az országos diákolimpiát és mellé a legeredményesebb sportolónak járó vándorkupát, a Csepeli Lövész Egylet legeredményesebb sportolója lett 2012-ben: Westsik Marcell 7.A.

100 és 200 méteres sífutásban az országos diákolimpián 6. és 7. helyezést, a magyar bajnokságon 7. és 8. helyezést ért el, 100 méteres gátfutásban 6. lett. Ugyanakkor az Arany János irodalmi verseny országos döntőjében is sikeresen szerepelt: Szilvási Csenge 10.A.

2012-ben 500 és 1000 méteren magyar bajnok kajak négyesben, a junior EB-n 5. helyezett 500 méteren, tagja az olimpiai utánpótlás válogatottnak: Simán Fanni 12.A.

Az elmúlt 8 évben a Jedlik sakkcsapatának, amely mindig az első hatban végzett, egyik legeredményesebb tagja. Emellett tagja a Munkásotthon néptánc-csoportjának, két közép és egy felsőfokú nyelvvizsgája van és a történelem OKTV-n is eredményesen szerepelt: Király Zoltán 12.A.

Czuczor Díj

A Kárpát-medencei novellaíró pályázaton 4. helyezést ért el: Kállay Olívia 10.D.

Közművelődésért Díj

Iskolai és kerületi kulturális rendezvények állandó szereplői, szervezői a 12.A osztály tanulói: Kovács Dominika,Végh Orsolya és Réti Marcell.

A negyedik díjazott osztályközösségének meghatározó személyisége, segítőkész, magabiztos, színes egyéniség: Révész Adrienn 12.C.

A JEDLIK ÉRMET 1979 óta veheti át az iskola azon tanulója, aki a Jedlik Ányos Gimnáziumban töltött évei alatt példamutató szorgalmával, magatartásával, kiváló tanulmányi- és versenyeredményeivel kiérdemelte azt. Az idei díjazott a Jedlik Érem mellé a JEDLIK ALAPÍTVÁNY kiemelt, 25.000 forintos díját is átvette:

Kitűnő tanuló, német és angol nyelvvizsgája van, az Arany Dániel, a Gordiusz és a Dürermatematika verseny országos döntőjében szerepelt eredményesen, országos, illetve nemzetközi klarinétversenyen ért el 4. és 2. helyezést, iskolai és kerületi rendezvények állandó szereplője: Gyenes Zoltán 12.A.

Az alapítvány kiemelt, 25.000 forintos díját kapta:

Fülöp Rea 12.A: kitűnő tanuló, két közép és egy felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik és az idén 6. lett a német OKTV-n.

A Less Nándor földrajz verseny döntőjében 14., a Dürer és a Kavics Kupa matematika csapatversenyen 4., a matematika OKTV-n 20., a Kenguru matematika versenyen a legjobb 15-ben van és a Zrínyi-Gordiusz matematika versenyen 1. helyezést ért el: Leipold Péter 11.A,

15.000 forintos alapítványi díjban részesült:

Hontvári Emma 12.D

Turjányi Attila 12.A

Vu Lien Viola 10.A

Vermes Plakett: a természettudományokban kiemelkedő eredményekkel rendelkező 12. évfolyamos diákok vették át.

Stump Árpád 12.A

Fazekas Zsolt 12.A

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !