Nyolcan kapták meg a magyar állampolgárságot

Csepel.hu

2013. április 8-án nyolcan kapták meg a magyar állampolgárságot Borbély Lénárd országgyűlési képviselőtől, Csepel alpolgármesterétől, aki az esküt tevőknek elmondta: 2010-ben az új kormány egyik első döntéseként szavazta meg az Országgyűlés az egyszerűsített eljárásról szóló törvényt. Az alpolgármester a hivatalos ceremónia után Magyarország Alaptörvényéből idézett – a Nemzeti Hitvallást olvasta fel – ezzel köszöntve az új magyar állampolgárokat.

A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 2011. január 1-jétől lehetővé teszi a határon túli magyarok egyszerűsített, kedvezményes honosítását. Az azóta eltelt időszakban több mint 420 ezren kérelmezték az eljárás keretében a magyar állampolgárságot és április 3-ig 341 447-en tették le az állampolgársági esküt.

„Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk. Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit”.

(Nemzeti Hitvallás, részlet)

Forrás: Csepel.hu

36 hozzászólás “Nyolcan kapták meg a magyar állampolgárságot” bejegyzésre

  1. John Doe szerint:

    A meglévőt majd újra kell igényelni?

  2. hajós szerint:

    Teljesen érthető az igény a magyar állampolgárságra, hiszen az igénylők így bekerülhetnek az EU-ba, ill. a schengeni övezetbe, vagyis a magyar állampolgárság birtokában már sokkal könnyebben tudnak Nyugat-Európában, pl. Angliában munkahelyet találni. A magyar állampolgárság tehát ugródeszka a nyugat-európai munkavállalás felé. Ukrán cégek már ki is használják a lehetőséget és jó pénzért bárkinek megszerzik a magyar állampolgárságot.

    Érdekessség, hogy államtitok tárgyát képezi az, hogy melyik országból hányan kérelmezték a magyar állampolgárságot.

  3. "?!" szerint:

    Megemlékezés:

    Ma lenne 81 éves Antal József, Magyarország rendszerváltás utáni első szabadon választott kormányának az első miniszterelnöke!

    80 évvel ezelőtt hunyt el Eötvös Lóránd fizikus, egyetemi tanár, közoktatási miniszter, a magyar tudomány dicsőségét világszerte hírdető geofizikai nyersanyagkutató “torziós inga” (Eötvös inga) feltalálója..

    153 évvel ezelőtt hunyt el gróf Széchenyi István politikus, közgaszdász, a Batthyány kormány minisztere, a Lánchíd építtetője!
    Neki tulajdonított híres mondás, hogy: „Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen.”

    278 évvel ezelőtt hunyt el II. Rákóczi Ferenc, Magyarország vezérlő fejedelme, Erdélyi fejedelem, az 1703-1711 közötti magyar szabadságharc vezetője.

  4. Jolly Joker szerint:

    Kíváncsi vagyok, hogy nyugatabbra is ilyen könnyen megy-e az állampolgárság igénylése. Nem hiszem.

    @hajós: Ez is frankó, hogy a magyarok már alig tudnak kijutni külföldre dolgozni, mert nincs semmilyen munka (még mosogató, takarító vagy szarpucoló sem), de azért tárt karokkal várunk mindenkit keletebbről, akik ugródeszkaként használják az országunkat.

    Ugyanaz megy, mint évekkel ezelőtt, amikor még a románok jártak át a minimálbér töredékéért elvégezni ugyanazt a munkát, majd a saját országukban elkölteni. Csak most nem az itteni munkát veszik el, hanem a külföldit, ami az egyetlen lehetősége egy mai fiatalnak, hogy a saját lábára álljon és ne hajszolja magát visszafizethetetlen adósrabszolgaságba.

  5. Gordon szerint:

    “Ugyanaz megy, mint évekkel ezelőtt, amikor még a románok jártak át a minimálbér töredékéért elvégezni ugyanazt a munkát, majd a saját országukban elkölteni. Csak most nem az itteni munkát veszik el, hanem a külföldit,”

    Tehát joker számára felszabadul egy hely Erdélyben…

    szegény Erdély…

  6. felix szerint:

    Mi ez az égett szag?
    Csak nem az a Gordon jött meg aki okosabb a Magyar Közlönynél?

  7. nagyapó szerint:

    John Doe! “Igen, tessék, el lehet menni!” L. Kertész, Gerendás.
    hajós! Igen, nekik is, mint minden magyar állampolgárnak, megvan a lehetőségük. 1000 éve magyarok.
    Nem Antal, hanem Antall, kettő l-el írandó, (biztos múltidő?)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. John Doe szerint:

    hajós, ott a pont Önnél, mert ez az igazság. A probléma az, hogy arra Nyugatabbra csak az okmányt nézik – ezzel a magyarokat le – mert az a származást nem taglalja.

  9. hitetlen szerint:

    A romák is kérhetik a magyar állampolgárságot ? Csak kérdezem …
    Mennyi előnyük származna a származásukból ! Nemigaz ?

  10. John Doe szerint:

    hitetlen, egy vegyes házasság, egy keresztlevél és meg is kapta.

  11. John Doe szerint:

    nagyapó, mi lenne ha még egymillióan elmennének? 😉 Önök hívják haza a kivándoroltakat.

  12. vitéz bihari Grün szerint:

    Kérdőívek Erdélyben: csak nem a Fidesz szavazótáborát építik?
    “Az Országgyűlés hétfői ülésén interpellációjában Ujhelyi István (MSZP) arról beszélt, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a közelmúltban kérdőíves felmérést végzett Erdélyben. Megjegyezte, ennek során arról is érdeklődtek, hogy a megkérdezettek mennyire elégedettek Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz nemzetpolitikájával, a magyarság érdekében részt vennének-e tiltakozó akciókban és akarnak-e voksolni a 2014-es magyarországi választásokon.”
    .
    Csak nem képzelik egy becsületes pártról?! ))) 😛 (((
    .
    http://www.stop.hu/belfold/kerdoivek-erdelyben-csak-nem-a-fidesz-szavazotaborat-epitik/1137340/

  13. hitetlen szerint:

    Tán kellene szólni nekik, hogy van ez a lehetőség! És mondani nekik, hogy a II. kerületben kérjék… 😀

  14. Királyerdei szerint:

    Piszkos komcsik!
    Nézzetek csak utána,hogy mi a helyzet Moldova-Besszarábiában?

  15. Vátesz szerint:

    Hajós, 14:34! Azért államtitok hogy hányan kérvényezték a magyar állampolgárságot, nehogy kitörjön az antiszemitizmus, ha megtudják az itthoniak, hányan szavaznak 2014-ben levélben Izraelben!

  16. John Doe szerint:

    Királyerdei, mi a helyzet ott? Szuverén állam, tudtommal?!
    Vátesz, nem elegen. 😉

  17. Vátesz szerint:

    Hát persze, a hatszázezerből ötszázötvenezer ma Izraelben él, s ők fontosnak tartják hogy beleszóljanak Magyarmat sorsába. Ezért jönnek ide a Zsidó Világkongresszus ülését is tartani, s hiába van az In-kal Security Vágónéstől, a bennszülöttek pénzén a kormány gondoskodik a biztonságukról. Vigyázna rájuk inkább az Al-Kaida!

  18. nagyapó szerint:

    John Doe! Miért egymillió, miért nem hatmillió? Lehetne 23 millió. Szanyi szerint meg, bármennyi.
    John Doe! Mi a vegyes házasság, a magyar-magyar?
    John Doe! Tudja mi a keresztlevél?
    John Doe! Csak ennyit tanult Werbertől?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. John Doe szerint:

    nagyapó, nekem mindegy mennyi, magának nem mindegy a nyugdíja miatt és más nyugdíjasnak sem, így óvatosan dobálózzon a szavakkal. A román-roma/magyar mi, ha nem vegyes? Önöktől tanulunk, nagyapó és a nemzet is, demagógiát. 😉

  20. nagyapó szerint:

    John Doe! Szóval kavarunk? A nyugdíjamat nem féltem, a kormány garantálta, emelték 5,5%-kal, míg az infláció 2,5%.
    John Doe! Kérdésre kérdéssel nem illik válaszolni, tehát nem tudja mi a vegyes házasság.
    John Doe Írásából kibukik a szoci rasszizmus! Miért vegyes házasság a román-roma/magyar házasság?
    Gyűlölködünk?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  21. John Doe szerint:

    nagyapó, önmagának ne hazudjon. 🙂 Fentebb felvetődött a roma-állampolgárság, határon túlról. Olvasson…

  22. nagyapó szerint:

    John Doe! Nem szokásom hazudni, nem vagyok szoclib!
    Nem kívánok egy rasszista komcsival vitát folytatni az állampolgárságról.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  23. John Doe szerint:

    http://www.xe.com/currencycharts/?from=EUR&to=HUF&view=10Y
    Amennyiben az idősávon valami valamivel egyezik, az a véletlen műve lenne?

  24. John Doe szerint:

    Anyukáját jellemzi az Úr? Próbáljon meg normálisan írni. Eddig én megadtam Önnek a tiszteletet.

  25. Vén gané!
    “A nyugdíjamat nem féltem, a kormány garantálta, emelték 5,5%-kal, míg az infláció 2,5%”
    Az a plusz 0.3% emelés a nyelvpótlék?!
    Mert a normális emberekét csak 5.2-vel emelték!
    A zinflációt majd év végén tudjuk meg mennyi!
    “Előbb ejtsük el a medvét majd aztán alkudjunk a bőrére!” ))) 😛 (((

  26. hitetlen szerint:

    Ne mérgelődjön John Doe ! Nagyapó csak egy kriptaszökevény ! Nem számít amit mond, vagy ír! Ebben a korban már elbutulnak az ilyenek, mint ő. ő, így kisbetüvel, mert megérdemli.

  27. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Megint saját fejével gondolkodik, nem talált Nészava, Stop, stb. idézetet, így marhaságot ír.
    Utalja vissza nyugdíjának emelt részét, meg a rezsicsökkentést, aztán év végén nyújtsa be a számlát.
    Ilyen egyszerű.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  28. John Doe szerint:

    hitetlen, nem mérgelődöm én rajta, annál edzettebb vagyok egy “szélkakasnál”. 😉

  29. felix szerint:

    Szemétláda!
    Ki hazudta azt a minap, hogy a kormány kamatmentes hitelt ad a KKV-k, számára.
    Amennyiben te, akkor bizony hazudtál.

  30. John Doe szerint:

    Jegybanki tartalékból. Ezért külön gratulálnak majd nekünk.

  31. felix szerint:

    Egyébként az szemétládánál kevesen hazudnak jobban.

  32. felix szerint:

    John Doe!
    Eddig még mindent a tartalékból oldottak meg.
    A tartalék csökken.

  33. John Doe szerint:

    Érdekes ember az öreg, főleg ha az, akinek egy öreg róka mondta a minap?!
    Meddig tart a tartalék? Mi van, ha elfogy? Jön az IMF, vagy a “behajtó”?

  34. Vén Farok!
    “Idióta Dr. grün t.t.! Megint saját fejével gondolkodik”
    A tiéddel nem tudok gondolkodni, mert csak annyi van benne mint a csürhére járó malacéban, hogy megtalálja a kondát! ))) 😛 (((

  35. nagyapó szerint:

    Eetásak! John Doe, idióta Dr. grün t.t., 1/2eszű1/2x!, Már ajánlottam szókincsük bővítésére a trágár szavak szótárát. Túl egysíkúak. “Más, más hangnemben kis lovag” (idióta Dr. grün t.t., 1/2eszű1/2x, ez nem Karinthy!).
    Utána kéne nézni, mi az a devizatartalék, vagy mi a jegybanki tartalék? Az/azok mire szolgálnak? Azután kellene „magasröptű” közgazdasági hozzászólást írni!
    Eeetásak! A durvaság nem helyettesítheti a tudást!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  36. jól értesült szerint:

    Mennyi ocsmány féreg van a világon! S ebből nekünk Magyarországra, nota bene Csepelre jut a legtöbb. Izegnek-mozognak, élősködnek, okádnak. Olyanok, mint a komcsik.

Itt lehet hozzászólni !