Országgyűlés: újra napirenden az önkényuralmi jelképek használata

MNO

Illusztráció

Kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés az egyhetes húsvéti szünetet követően. A képviselők újra elfogadhatják az Alkotmánybíróság (Ab) által korábban részben alaptörvény-ellenesnek nyilvánított és a köztársasági elnök által visszaküldött választási eljárásról szóló törvényt, kedden pedig az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi szankcionálásáról kezdődhet vita, miután az Ab megsemmisítette az erről rendelkező büntető törvénykönyvi passzusokat.

A Ház ülése a megszokott időben, a hét első napján 13 órakor kezdődik. A napirend előtti felszólalásokat megelőzően Szemereyné Pataki Klaudia veheti fel a jegybankelnöknek kinevezett Matolcsy György fideszes parlamenti mandátumát.

Az interpellációk, majd az azonnali kérdések és kérdések után szavazás várható például a Finnugor rokon népek napjáról szóló határozati javaslatról, a hegyközségekről szóló törvény módosításáról, valamint az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló törvényjavaslatról.

Szintén zárószavazást tarthatnak az egyes egészségügyi törvények módosításáról szóló, hat jogszabály átírását magában foglaló javaslatról, amely a szakellátási felelősséget hivatott hozzáigazítani az egészségügyi ellátórendszerben az elmúlt két évben bekövetkezett strukturális változásokhoz.

Határozathozatal lesz a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény módosításáról, amely elsősorban a kormány-tisztviselői karra vonatkozó szabályokat egészíti ki a megalakulását követően felmerült gyakorlati tapasztalatok nyomán. Szintén zárószavazás lesz a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvényjavaslatról, amely tartalmazza többek között a Magyar Rendvédelmi Kar (MRK) elnökének illetményére vonatkozó rendelkezéseket, valamint szélesíti az MRK által kezelt adatkört.

Pintér javaslata

A parlament dönthet Pintér Sándor belügyminiszter azon javaslatáról is, amely három hónapra kizárná a közfoglalkoztatásból azokat az álláskeresőket, akik nem teljesítik a gyermekük tankötelezettségével kapcsolatos feladataikat vagy nem tartják rendben lakókörnyezetüket. Az MSZP kezdeményezésére szavazás várható az alkotmányügyi bizottság egy korábbi általános érvényű állásfoglalásának elutasításáról. A szocialisták célja, hogy felhívják a Ház figyelmét a részrehajlás nélküli ülésvezetés követelményére, Mesterházy Attila pártelnök szerint ugyanis Kövér László házelnök 2013. február 11-én megsértette az országgyűlési törvény erre vonatkozó rendelkezését.

Hétfőn az esti órákban ismét napirendre kerül több, korábban tárgyalni kezdett javaslat, így részletes vitát tarthatnak például a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályainak megállapításáról, valamint a Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos törvénymódosításokkal.

Önkényuralmi jelképek

Kedden egyebek mellett az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi szankcionálásáról szóló törvényjavaslat általános vitájával folytatódhat az Országgyűlés munkája. A törvényjavaslatot az után nyújtotta be a kormány nevében a közigazgatási és igazságügyi miniszter, hogy az Ab februárban megsemmisítette az önkényuralmi – nemzetiszocialista és kommunista diktatúrákkal kapcsolatos – jelképek használatát tiltó büntető törvénykönyvi (Btk.) paragrafust.

Ugyancsak a hét második ülésnapján tárgyalhatják a vízgazdálkodásról szóló törvényjavaslatot, valamint annak a kormánypárti indítványnak a vitáját, amely szigorúbban büntetné a katasztrófahelyszíneken elkövetett lopást.

Forrás: MNO

6 hozzászólás “Országgyűlés: újra napirenden az önkényuralmi jelképek használata” bejegyzésre

  1. A héten szembeköpik az Alkotmánybíróságot
    “Kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés jövő héten az egyhetes húsvéti szünetet követően. A képviselők hétfőn újra elfogadhatják az Alkotmánybíróság (Ab) által korábban részben alaptörvény-ellenesnek nyilvánított, és a köztársasági elnök által visszaküldött választási eljárásról szóló törvényt, kedden pedig az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi szankcionálásáról kezdődhet vita, miután az Ab megsemmisítette az erről rendelkező büntető törvénykönyvi passzusokat.”
    http://www.stop.hu/belfold/a-heten-szembekopik-az-alkotmanybirosagot/1137133/

  2. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. megint talált egy szélsőségesen baloldali(?) portált. Csak egy baj van. Nem szembeköpte az AB-t, hanem leköpte. Jó lenne eldönteni ki, kit csóvál, a kutya a farkát, vagy fordítva?
    Az országgyűlés, mint a törvényhozás legfelsőbb szerve, viták után, dönt. Az ÁB az alaptörvény végrehajtását ellenőrzi.
    Pont.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. John Doe szerint:

    nagyapó, ÁB, az az Állami biztosító volt a Kádár alatt. 😉 Kísérti a múlt?

  4. felix szerint:

    Szemétláda!
    Hol olvasható az alaptörvény végrehajtási utasítása? 🙂

  5. "?!" szerint:

    “Ugyancsak a hét második ülésnapján tárgyalhatják a vízgazdálkodásról szóló törvényjavaslatot,…”

    Remélem, hogy fülkeforradalmár 2/3-os többség olyan törvényt alkot, amely megvédi a magyar lakosságot és a magyar termőföldet attól, hogy az országba nyugatról beérkező agresszív “liberális” folyóvizek ortodox módon megsértsék a magyar nemzeti érdekeket!

  6. felix szerint:

    🙂 🙂 🙂

Itt lehet hozzászólni !