Felfüggesztett börtönt kérnek Gergényiékre

Bors Online

A Hír Tv egy korábbi adása a civilek ellen elkövetett bűncselekményekről – az MSZP-nek ez volt a demokrácia és szólásszabadság

Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség Bene Lászlóra és Gergényi Péterre a 2006-os őszi zavargások miatt. A két volt főkapitány mellett 12 másik rendőr ül majd a vádlottak padján.

A Bors birtokába került a 2006-os őszi zavargások kapcsán meggyanúsított főrendőrök elleni vádirat. A 14 vádpont közül az első az MTV székházának ostromáról szól, ez a rész taglalja a legsúlyosabb főrendőri mulasztásokat. Az ügy főszereplője a másodrendű vádlott, Gergényi Péter.

A volt budapesti főkapitányról kiderült: bár 2006. szeptember 17-én, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése napján készítettek védelmi tervet, a székházról megfeledkeztek benne. Gergényi másnap, az ostrom napján a Hír Tv-ben követte az eseményeket, közben rádión tájékozódott, míg a székházban káosz uralkodott, az ott jelenlévő parancsnok – szintén az ügy vádlottja – döntésképtelenné vált.

A székházat eleinte egy csekély tapasztalattal bíró, pécsi osztag védte. Közülük hatvanan sérültek meg, úgy, hogy 22 rendôrnek sisakja, 18-nak pedig pajzsa sem volt.

Bár egy rendőri osztag a Parlamenttől a segítségükre siethetett volna, ezt Gergényi közvetett utasítására mégsem hajthatták végre.

A vádirat kitér a teljes szervezetlenségre is. A kivezényelt ­víz­ágyú­ból hamar elfogyott a víz, utánpótlás nem volt. A beígért automata könnygázgránátok nem érkeztek meg. A székházban sok rendőr azt sem tudta, ki a parancsnoka. A másodrendű Gergényire – elöljárói intézkedés elmulasztás miatt – felfüggesztett börtönt kér az ügyészség.

Az ügy első számú szereplője Bene László volt országos főkapitány, aki az ostrom idején Brazíliában volt. Őt az ügyészség két ügyben találná bűnösnek. Neki rója föl, hogy 2006. október 23-án nem viseltek azonosító jelvényt a rendőrök. Ekkor a Deák térnél és a Nyugati térnél folytak a legnagyobb megmozdulások. A vádirat oldalakkal később kitér arra, hogy ezekben a napokban a rendőrség teljes könnygázkészletét kilőtték, ezután már raktáron sem volt több.

Összesen 1164 darab gránátot, 1195 gumilövedéket és 581 granulátumos vadásztöltényt használtak el. Bene ellen a második vádpont az, hogy nem indította meg a rendőri visszaélésekkel kapcsolatos vizsgálatokat. Benére is felfüggesztett börtönt kérnek.

A harmadrendű vádlott Dobozi Józsefre szintén felfüggesztett börtönt kér a vádhatóság. A dandártábornok, az akkor még létező Rendészeti Biztonsági Szolgálat parancsnoka vidéki lakásában aludt az ostrom idején. Elöljárói intézkedés elmulasztásával vádolják.

Miniszter is tanúskodik

A 14 vádlottat felvonultató 72 oldalnyi vádirat több mint 110 tanú beidézését javasolja. Köztük van az akkori igazságügyi miniszter, Petrétei József, Rudi Zoltán, az MTV elnöke, Lasz György, az In-Kal Security vezetője és egy televíziós újságíró is. A vádpontokat a Központi Nyomozó Főügyészség debreceni osztálya fogalmazta meg.

Forrás: Bors Online

18 hozzászólás “Felfüggesztett börtönt kérnek Gergényiékre” bejegyzésre

  1. hajós szerint:

    Bugi inkább akasztana.

  2. Gordon szerint:

    Bugi nem tudom mit akar, de nekem az is megfelelő, ha hajós kihúzza maga alatt a dugót. 🙂

    Gondolom ezzel többen egyetértenek.

  3. Bugi szerint:

    A felfüggesztett börtön nagyon kevés ahhoz képest, amit tettek. És bizony Gyurcsánynak is börtönben lenne a helye. Amit ezek műveltek, az megengedhetetlen és elfogadhatatlan egy demokráciában. Ha nem lett volna az EU, biztos vagyok abban, hogy ismét legyilkoltak volna mindenkit, aki nem értett velük egyet.

  4. John Doe szerint:

    Bugi, már haláleset is történt?

  5. Tóth Mária szerint:

    Sajnálom, de Bugival kell egyetértenem, kevés!

  6. hajós szerint:

    Bugi írja: “Amit ezek műveltek, az megengedhetetlen és elfogadhatatlan egy demokráciában.”

    No nézzük, mit is csináltak:

    “A dandártábornok, az akkor még létező Rendészeti Biztonsági Szolgálat parancsnoka vidéki lakásában aludt az ostrom idején.”

    Bugi szerint tehát vidéki lakásban aludni egy demokráciában megengedhetetlen és elfogadhatatlan!

    Tessék vagy Budapesten aludni, vagy vidéken ébren lenni, de az felháborító, ha valaki vidéken van és ráadásul még alszik is!!!

  7. Ejj... szerint:

    ‘Felfüggesztett’, bitón.

  8. szigetország szerint:

    Sajnálom, hajós, de a népirtóknak minimum börtön jár. Remélem, egyetértesz.

  9. nagyapó szerint:

    hajós! Azért ennyire hülye, csak egy szoci lehet.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. bonifác szerint:

    Kár, hogy legalább egy évet nem töltenek sitten, “a válogatott csapat” gondoskodott volna arról, hogy megemlegessék a börtönt. Hiába: a cucik nagy túlélők- ezt is megússzák.Sajnos.

  11. Vátesz szerint:

    A felfüggesztett börtönt elosztanám Bene és Gergényi között, Bene menne a börtönbe, Gergényit meg felfüggesztenék! 😉

  12. nagyapó szerint:

    Eetásak! Az első 10:
    1. Bajor Zoltán SZDSZ vesztegetés előzetesben
    2. Tátrai Miklós MSZP hűtlen kezelés előzetesben. Nemzeti vagyonkezelő
    3. Wieszt János MSZP vesztegetés előzetesben
    4. Kabai Károly MSZP adócsalás, magán okirat h. 2,6 év jogerős börtön
    5. Nagy Imre MSZP 100 millió áfacsalás házi őrizet
    6. Zuschlag János MSZP sikkasztás, hűtlen kezelés 6 év letöltendő börtön
    7. Fürst György MSZP hűtlen kezelés SZABADLÁBON Terézváros, védekezik
    8. Páva zoltán MSZP hűtlen kezelés SZABADLÁBON komló, védekezik
    9. Orbán István MSZP vesztegetés előzetesben
    10. Benedek Fülöp MSZP okirat hamisítás 1.5 év felf. Államtitkár számtalan bűncselekmény és folyamatban lévő eljárások!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. szigetország szerint:

    És még folytatni lehetne a sort a szocialisták neveivel, akik bizonyítható módon megmérgezték a közéletet, szembeköpték a választókat, megcsúfolták a demokráciát, elvették az oszág jövőjét.

  14. Öreg Ganéj!
    Itt egy tabló az egyelőre még szabadlábon lévőkről! 😛
    http://www.blikk.hu/data/cikk/2/18/9/99/cikk_2180999/politika_a.jpg

  15. felix szerint:

    Bugi, Szietország!
    Miben találta őket bűnösnek a bíróság?

  16. lucifer szerint:

    És a randalírozókkal, gyújtogatókkal, a Kossuth teret összehugyozókkal, és a felbujtó fideszesekkel mi lesz?

  17. lucifer!
    Nono!
    Ők most a záldozatok! Ne keverd a szereposztást! 🙂

Itt lehet hozzászólni !